Irodalomtörténész, muzeológus, tanár, Debrecen irodalomtörténeti múltjának és szellemi örökségének elhívatott szószólója – honnan indult Keczán Mariann, és honnan a lelkesedés az irodalom, a múlt, azon belül is leginkább Debrecen múltja iránt?

Debrecenben születtem, itt végeztem közép- és felsőfokú tanulmányaimat, és szereztem tudományos fokozatot Márai Sándor emigrációbeli rádiós publicisztikájáról szóló dolgozatommal, amely kötetként is megjelent. A könyv címe – így utólag visszatekintve – munkám későbbi irányát is megszabta: Mind kántál, aki sorsot örökölt. Akkor még nem sejtettem, hogy számomra ez pontosan mit jelent. Ma már tudom, hogy két – a muzeológusi és a tanári – szakma területén végzett szolgálatot, amelyet a helyi kulturális örökség védelme és közvetítése, fordítása határoz meg. Szellemi indíttatást szülőfalumban – a ma már város Nyíradonyban – a magyartanáromtól kaptam, aki arra biztatott bennünket, hogy gyűjtsünk néprajzi tárgyakat, mert az ezekből készült tantermi kiállításon mindenki szembesülhet a település közösségének a múltjával. Debrecenbe kerülve mind a gimnáziumban, mind az egyetemen volt egy-egy tanárom, aki az úton tartott, kitartó és aprólékos munkára nevelt.
     A magyar-latin szak és a PhD-képzés után előbb a Déri Múzeum Irodalmi Tárába kerültem, ekkor indult uniós támogatással a kulturális intézmények oktatási fejlesztése. Megértettem, hogy egy múzeum akkor tölti be szerepét a világban, ha van válasza a kor kihívásaira, van társadalmi haszna. A korszerű múzeum nemcsak a közösséget, hanem az egyes embert is megszólítja a tárgyai révén. 2012-ben több olyan tárlatot rendeztem itt, amelyekre szívesen emlékezem. Az egyik az Arany János kiállítás volt, amelyen a költő Nagyszalontán őrzött tárgyait először láthatta a debreceni közönség. A másik a kisújszállási református iskola vezetője által életre hívott centenáriumi bemutató volt, amely Világosodj, akár a mécs! címmel Kiss Tamás költő, lelkész, tanár pályafutását mutatta be. Mindkét kiállítást rövid idő alatt nagyon sokan nézték meg. Rájöttem, hogy a legsikeresebb tárlatok mindig a közösséghez szólnak, annak szellemi igényeit töltik be.

[[paginate]]

2014-ben kerültem át a Debreceni Református Kollégium Múzeumába, ahol az utóbbi négy évben igazgatóhelyettesként tevékenykedtem. A párhuzamos tanári pálya is a Kollégium épületéhez köt: tíz éve tanítok óraadóként a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Tanítóképzési Intézetének Magyar nyelvi és Irodalmi Tanszékén többek között helyi irodalomtörténetet és tantárgy-pedagógiát, a Teológián pedig nemrégiben örökség- és műtárgyvédelmi kurzust is tartottam.

A Debreceni Református Kollégium Múzeuma a közelmúltban számos fejlesztést tudhat maga mögött, sokaknak kínál új programokat.

Megújítottuk a tereket – ez elsősorban műtárgyvédelmi intézkedéseket jelent. Új pénztárat alakítottunk ki, amelyben – nagyobb rendezvények során is jól hasznosítható – játéksarok várja a kisgyermekes családokat. Távolról érkező irodalombarátoknak is vonzó lehet a tartalmilag bővített iskolatörténeti kiállítás. Népszerűek a városi sétáink, látogatottak a református örökséghez kapcsolódó élő interpretációs alkalmaink, a közösségépítő rendezvényeink és általában az oktatást támogató foglalkozásaink. A fejlesztések – amelyek a kreatív és lendületes múzeumi csoport révén valósulhattak meg – nemcsak jó városi, hanem előre mutató egyházi kapcsolatokat is biztosítanak a múzeumnak. A Református Tananyagfejlesztő Csoporttal együttműködve a már meglévő kiállításokhoz igyekszünk az oktatási intézményekben is jól hasznosítható múzeumpedagógiai kínálatot társítani. A járvány ugyanis megmutatta, hogy hol és miben célszerű fejlődni, ezért ebben az évben a megújított honlapra is felkerül a Csokonai Vitéz Mihályhoz, az Ady Endréhez és a Szabó Magdához kapcsolódó óránk. A RefKatedrával összefogva az egyházi közösségeknek – leginkább a női csoportokat megszólítva – különböző igékhez kötődő helyszínbejárást terveztünk. Továbbá bekapcsolódtunk az egyházkerület Turisztikai Csoportja által szervezett nyári Örökségtáborba is, amelynek keretében református iskolásoknak városi rollertúrát és múzeumi programot biztosítunk.

^{Keczán Mariann tárlatvezetése tanároknak}

[[paginate]]

2017-ben felkérték, hogy mutassa be a Tiszántúli Református Egyházkerülethez letétként elhelyezett Szabó Magda-hagyatékot. Hogyan érintette a megkeresés?

A felkérés a Szabó Magda emlékévhez kapcsolódott. Visszaemlékezéseiből is tudhatjuk, hogy rendszeresen visszajárt egykori iskolájába, a Dóczy Gimnáziumba, ahol később eredeti tárgyaival berendezett emlékszobát alakítottak ki. Méretei ugyan korlátozták a lehetőségeket, de a látogatók őrizték az alkotó kultuszát. 2017 márciusában kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy a Dóczy udvarán, egy különálló épület hat termére tervezzek kiállítást, és a forgatókönyv elkészülte után a munkatársaimmal rendezzünk állandó tárlatot az írónő – letétként elhelyezett – hagyatékából. A feladat izgalmas volt: az épület folyosóján sziluettel jelöltük azokat a fontos helyi épületeket, amelyekhez Szabó Magdának különös kötődése volt. A városházához a jogban való bizodalom, a Kollégiumhoz a tudás, a Nagytemplomhoz a hit és a magyarságtudat kötődik, a Dóczyt pedig Szabó Magda a Kollégium nőtestvéreként aposztrofálta egykor: „protestáns felekezetére büszke debreceninek” nevelte őt az intézmény. Október 4-én, egy nappal az író születésnapja előtt adtuk át a Szabó Magda Emlékházat, amelyet hamarosan a helyi értéktárba is felvettek, és a Pulszky Társaság is elismeréssel jutalmazott. Az érdeklődők itt a szerző eredeti tárgyaival, szövegeivel találkozhatnak, és megérintheti őket az a miliő, amelyről a Régimódi történetben is ír. Az alapkoncepció szerint ugyanis olyan boldogságszigetet akartunk készíteni, ahol mindenki megértheti: ha a múltjához értő módon viszonyul, akkor saját otthonát bárhol és bármikor boldog hajlékká teheti.

Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a munkában?

A rétegzettség, hiszen az író szerint „minden otthonnak megvannak a maga évgyűrűi”. Az enteriőröket úgy kellett berendezni, hogy a műveit olvasók ne csak egy helyszínre ismerjenek rá, hanem többet is felfedezzenek. Így például a szalon értelmezhető Szabó Magda budapesti hajlékaként, ahová a debreceni ősök tárgyai, festményei is kerültek: az egyik sarokban könyvtárának egy része fogadja a látogatót, van benne egy zongora – amely megjelenik az Ókút című regényben, és a Régimódi történetből is ismerős lehet –, egy tükör és egy óra, amely bármelyik boldogságszigetként említett hajlékába odaképzelhető. Az időben különböző helyszínek megjelenítése volt az igazi kihívás, no és az, hogy gondolkodnivalót adjunk a látogatóknak. Az élményt adó, érzékekre ható tárlat tervezése során fontos szempont volt, hogy elemi szinten is érthető üzenete legyen a kiállításnak. Ezért az egyik leggyakrabban megjelenő szimbólum, az oroszlán – kopogtatóként – mindjárt a szalon ajtaján is látható. A hagyatékban találtunk egy Heidelbergi Kátét, amelyet Szabó Magda idős korában visszadátumozott, és egy igét írt az előzéklapjára: „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,36). A gondolat, hogy az élethez, illetve a boldogsághoz bátorság kell, a kiállítás több pontján is visszatér. Szabó Magda úgy fogalmaz, hogy „emlékezés nélkül nincs múlt, múlt nélkül nincs se jelen, se jövendő”. Az emlékezésnek itt tényleg fontos szerepe van: a látogatók ugyanis nem kötött útvonalon járhatják be a teret, hanem bármikor átléphetnek az Emlékezet Kertjébe, amelyet gyógypedagógusok bevonásával alakítottunk ki. Itt láthatják Szabó Magda emlékezetnövényeit, tapinthatják gesztusokkal kommunikáló debreceni szobrait, és hallgathatják kedvenc zsoltárait. A kert közepén a Gályarabok emlékoszlopa áll – az író felmenői között ugyanis gályarab ős is volt. Az ő neve szerepel az oszlopon: Jablonczay Pethes János.

[[paginate]]

Hogy látja, beváltotta az Emlékház a hozzá fűzött reményeket?

Azt tapasztaljuk, hogy egyre többen látogatják. Tavaly márciusban, amikor életbe léptek a korlátozások a koronavírus-járvány miatt, a virtuális felületre költöztünk: a kollégáim Szabó Magda üzeneteket küldtek azoknak, akik ellátogattak az oldalunkra. Legelőször egy, az Abigél című regényből származó idézetet osztottak meg, és akkor huszonötezer-ötszázan látogattak a honlapunkra. Az Emlékház népszerűsége azóta is töretlen. Úgy látom, Szabó Magda és az Emlékház kapocs a város és a református egyház között, sőt túlmutat ezen. A kiállítások ugyanis jellemzően kevéssé érintenek nem szerinti társadalmi csoportokat. Úgy gondolom, mi e tekintetben is jelentős eredményeket hoztunk: esetünkben kiemelt cél a nők megszólítása, a feléjük közvetített Szabó Magda üzeneteknek jelentősége van. Legutóbb például egy maláj női könyvklubot kalauzoltunk körbe virtuálisan: épp Az ajtó című regényt olvassák, és meg akarták tekinteni az Emlékházat. Szabó Magda külföldi elismertsége a kiállítóhely látogatóinak számát is növeli. De hogy ne csak a babérokon üldögéljünk, az íróhoz kötődő városi sétákat is vezetünk.

Jelenleg is él ez a lehetőség, részt lehet venni ezen a programon?

A járvány miatt másféle lehetőséget kínálunk. Az Emlékház megszületése után Szabó Magda Debrecene címmel 2018-ban sétakönyvet jelentettünk meg, amely az egyéni tervezéshez nyújt segítséget azoknak, akik szeretnének elmenni az íróhoz kötődő helyszínekre. Az új kiadásában nyolcvanhárom ilyen helyszín van. De a karantén előtt irodalmi nosztalgiavillamos, omnibuszjárat is volt Szabó Magda tematikával.

Az Ön által szerkesztett kötet már említett második, bővített kiadása a napokban került a könyvesboltok polcaira.

Az Emlékház létrehozásának, illetve a Szabó Magda emlékév megünneplésének forgatókönyvével párhuzamosan formálódott a gondolat, hogy érdemes lenne sétakönyvet készíteni. Annál is inkább, mert miután az Emlékházat felavattuk, rögvest megnőtt az igény a vezetett sétákra, és nem volt kapacitásunk minden kérésnek eleget tenni. Azonban megfogalmazódhat ötlet szintjén valami – ha nincs mögötte összetartó csapat, a könyv nem áll össze. Büszke vagyok a kollégáimra, akik többek közt segítettek összeszedni a könyvben megjelenő képeket. A kötet olvasható irodalmi útikalauzként, ha egy-egy Szabó Magda helyszínhez kötődő szöveget akarunk olvasni, és lapozgatható albumként is. Vannak itt például az édesapja szociofotóiból – kevesen tudják, hogy autodidakta módon tanult fotózni –, ritkán látható, az író egészen fiatal, csecsemőkorából származó fotók, és a harmincas-negyvenes évekből származó hangulatképek is akadnak. Rövidesen mind az ezer kiadott példány elfogyott, 2020 elején már listát kellett írnunk azokról, akik szeretnének hozzájutni – ezért adtuk ki újra a könyvet.

[[paginate]]

Bővítették is a kötetet?

Igen, van néhány új, magánarchívumokból hozzánk került felvétel, amelyek a Für Elise című regény helyszíneit mutatják be. A könyv egyik szereplője, Kisarthur a szerző unokatestvérével, a Kodály- és Bartók-tanítvány Szabó Emillel azonosítható. Az ő egyik hozzátartozójától kaptuk meg például azt a fotót, amely Szabó Emil háború előtti, tágas polgári szobáját ábrázolja. Ugyancsak magánarchívumból került hozzánk az a kép, amelyen Franszoa meseháza van, illetve a Disznótor Szappanos utcája és a gettó egykori helyszíne is megtekinthető az új kiadásban.

Ha valaki az interjú olvasása után kedvet kapna, hogy beszerezze a könyvet, és ellátogasson Debrecenbe felkutatni Szabó Magda egykori kedves helyeit, mit ajánlana, mit nézzen meg feltétlenül – még akkor is, ha esetleg kevés ideje van a sétára?

Attól függ, melyik évszakban jön. Egy belvárosi séta a Nagytemplom, a városháza, a Kollégium, a Dóczy Gimnázium és az Emlékház érintésével mindenképp ajánlott, és nem vesz túl hosszú időt igénybe. Még akkor sem, ha felmegy a Nagytemplom tornyába – amely megszemélyesített formában is feltűnik Szabó Magda A holtig haza: Debrecen című esszéjében. A versben, esszében, elbeszélő költeményben és regényben egyaránt emlegetett Nagytemplomot egyébként semmi szín alatt nem hagynám ki: itt házasodnak össze a szülei, itt keresztelik meg, 1985-ben itt avatják – nőként először – világi főgondnokká. A Rickl-házat, az anyai felmenők otthonát – ahol egy oroszlános kopogtató is található –, ugyancsak nem érdemes mellőzni. Szabó Magdát a szülei a város ismeretére nevelték – ennek a kopogtatónak a megsimogatása mindig hozzátartozott azokhoz a közös sétákhoz, amelyeket később profilaxisként, vagyis kisebbrendűség elleni védőszérumként azonosít. Az én személyes kedvencem pedig a Danaida helyszíne, amely jelenleg is óvodaként működik. A regényben úgy fogalmaz, hogy az udvar felett faormokra feszül az ég, a városról pedig gyakran jegyzi meg különböző írásaiban, hogy templomtornyokra feszül az ég. Ha pedig hozzáolvassuk a verseit, akkor gyakran találkozhatunk a Nagytemplom képével, amely elbírja a terheket, és menedékként óvja a városlakókat a pusztítások idején. Nyári időben a Nagyerdőt is érdemes meglátogatni, amelynek bizonyos pontjai több regényében felsejlenek, valamint a temetőt, ahol az író hamvainak egy része is nyugszik.

Köszönöm a beszélgetést!

Kocsis Julianna

^{A Szabó Magda Emlékház enteriőrje – Szabó Elek szobája.
Ifj. Derencsényi István felvétele (2017)}