Január 13-án búcsúzott (remélhetőleg ideiglenesen) a színpadtól Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű című darabja az Örkény István Színházban. A 2019-ben elhunyt református író színházi munkásságát kedvelőknek mégsem kell nélkülözniük Térey szövegeit. Egyrészt a Káli holtak című regényéből készült előadást most is játsszák a Kamrában, másrészt az Örkényben ebben az évadban bemutatott A szecsuáni jó ember szövegkönyvéhez a száz éve született Nemes Nagy Ágnes és Kovács Krisztina fordítása mellett az övét is felhasználták.

Bertolt Brecht magyarul Jóembert keresünk, A szecsuáni jóember, illetve A szecsuáni jólélek címen is ismert darabja tíz éven át formálódott, 1939–40-ben, már az emigrációban öltött testet, ősbemutatóját 1943-ban tartották Zürichben. Ez meg is látszik a mondanivalóján. A náci Németországban betiltott baloldali szerző műve profán példázat arról, hogy a pénz nem boldogít, hogy az ember mennyire képtelen megfelelni az isteni törvényeknek, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, ugyanakkor a kapitalizmus kritikája is.

A kínai környezetbe helyezett történet – alcíméhez hűen – bibliai, példázatos fordulatokból építkezik: az istenek (Csuja Imre, Ficza István, Gálffi László, Józsa Bettina és Pogány Judit) azzal a céllal érkeznek Szecsuánba, hogy ott legalább egy igaz embert találjanak, ám sehol nincs számukra hely. A város határán felbukkan Vang, a vízárus (Znamenák István), egy Zákeus-szerű figura, aki bemutatja nekik a főhőst. Sen Te (Tenki Réka) történetesen egy utcalány, mégis ő az egyetlen, aki hajlandó szállást adni nekik éjszakára. Ez a találkozás megváltoztatja az életét. De vajon jó irányba?

^{Fotó: Horváth Judit
Forrás: Örkény Színház}

[[paginate]]

Vigyázat, szándékosan kifordított példázat ez! A gazdag helyett ezúttal a szegény ifjú próbálkozik elnyerni az örök életet, de sírás és fogcsikorgatás a vége, mintha az okos szüzek megosztanák olajukat a balgákkal. Még az istenekkel sem stimmel minden: esendőek, mégis gőgösek, földi gazdagsággal próbálják megoldani a problémákat – természetesen sikertelenül –; mintha feje tetejére állt volna a világ, s nem a Mindenható teremtette volna az embert a maga képmására, hanem fordítva.

A neonpiros raklapvárosban zajló történések a „légy jó másokhoz” és a „légy jó magadhoz” parancsolatok viszonyát boncolgatják. Kizárja egyik a másikat vagy épp ellenkezőleg, kiegészítik egymást? A szőnyegkereskedőn és feleségén (szintén Gálffi László és Pogány Judit) kívül senki sem önzetlen, még udvarlói, Jang Szun, az állástalan pilóta (Dóra Béla) és Su Fu, a borbély (Borsi-Balogh Máté) is kihasználják a főhőst. Sen Te naiv jósága kezdetben idegesítően nem számol a következményekkel, s így rendre visszafelé sül el. Szívtelen alteregóját sokáig arra használja, hogy kivágja magát az általa nem szándékosan okozott problémákból, később viszont átesik a ló túloldalára, kíméletlen, büntető figura lesz belőle – az arany középutat nem találja meg.

Mácsai Pál rendezése méltó a Nagy Elidegenítőhöz: ügyesen valósítja meg a brechti epikus színházat. Kibeszélő színészeivel, meghökkentő zenei betéteivel hozza a zsáner kötelező elemeit. Úgy szembesít kényelmetlen kérdésekkel, hogy közben végig fenntartja a feszültséget. A darab zárásaként elhangzó shakespeare-i hangulatú epilógus pedig nemcsak a feloldás nélküli vég felé robogó cselekményt vágja el, hanem szó szerint nekünk, nézőknek szegezi a kérdést: mi tudunk-e jók lenni? Milyen felszabadító tudni: „Senki sem jó az egy Istenen kívül” (Mk 10,18). De Ő mutatja az utat.

Feke György