Régimódi családi krónika

Vándorszínész őseim
is vannak,
hogy a paletta
még tarkább legyen,
a Balla Károly-féle társulatban
Szántai János komikus
és hitvese, a talán szubrett
Némethi Karolin
együtt zötyögtek,
hol vacogtató,
hol meg izzasztó
ekhós szekeren,
Magyarhon, Erdély útjain,
sokszor fáradtan,
de mindig szerelmesen,
 

Lányuk, egyik apai ükanyám,
a később szintén
„teátrista” Szántai Emília
e frigyből, 1831-ben,
Désen, az Úrnak szent nevét,
a „Deus”-t idéző
erdőntúli városkában született.
 

Később, ez már
kolozsvári história,
egy lyukas zsebű
szőke hajú jogtudor báró,
bizonyos Huszár János
kék szemét megfogta
az ifjú színésznő arca, mosolya.
 

Ők ketten termették dédanyámat,
a mesébe illően szegény
bárókisasszonyt, Huszár Adélt.
Őt, aki mindössze 1910-ig,
ötvenkét évig élt;
fészekaljnyi gyermeke, s
Csokonai somogyi „oskoláját”,
Csurgót igazgató férje siratta.
 

Azt mondják sokan,
elmélázva a róla megmaradt,
egyetlen, tört-gyűrött
régi-régi képen,
hogy én rá is hasonlítok.
Fésűgyilkoló hajam
sűrűje, egykori színe mindenképpen.
 

De hiszem és remélem:
az örökség nagyobb,
anyás szívéből Isten valamicskét
talán nekem is juttatott.