A párizsi olimpia megnyitója kapcsán fellobbant vita néhány fontos könyvre és tanulmányra irányítja a mélyebb ismeretekre vágyó Olvasót. Mi is tallózunk ezek között. Az emberiség történetének egyik legrégebbi, a hellén-görög, s egyben európai szellemiségét dicséri az olimpia gondolata és 2200 évesnél régebbi nemes gyakorlata. Európa békeajándéka a világnak a fegyverszünettel és csak a tehetségre épülő küzdelemmel. Az igazán kiérlelt olimpiai eszmeiség olyan ókori zseniket is lenyűgözött, mint Arisztotelész, Platón, Szókratész vagy a szobrász Pheidiasz, a drámaíró Szophoklész. Pál apostol is ismerte ennek a nemes vetélkedőnek a szellemiségét. Lehet, járt is korinthusi missziói útja során a közeli Olimpiában. A szóhasználatából bizonyosnak látszik, hogy tudott a korai világban elhíresült játékokról. Az öt sporterény nevei és tartalma közül (szenvedély, hit, győzelem, erkölcs, sportszerűség) maga is átvett néhányat, a keresztyén ember szabályszerű, szabályokat betartó életmódjára vonatkoztatta ezeket. A korinthusi gyülekezetnek írja: „Akik versenypályán futnak (eredeti görög szó: sztádion, versenypálya, futópálya), mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat. Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt (ágónidzomenosz, küzdő ember), mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant” (1Kor 9,24-25).

[[paginate]]

Sport és keresztyén élet érintkezési pontja a sportszerűség, a szabályszerű küzdelem: „Ha pedig versenyez is valaki (itt az athlé/athleó igét használja, mintha ezt mondaná: ha atlétikázik, azaz versenyez valaki), nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen (kulcsszó: nomímósz, azaz a szabályoknak, versenytörvényeknek megfelelően) versenyez” (2Tim 2,5). A legnagyobb, a végső győzelemhez hasonlítja Pál minden keresztyén életét, aki hitét megtartva futja be élete pályáját: „Ama nemes harcot (ágón, küzdelem, ami emlékeztet az olimpia ősi elnevezésére a görög, majd az európai kultúrában: olimpiákoj agónész) megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája” (2Tim 4,7-8). A népek apostola a futóversenyzőhöz hasonlítja a keresztyén életet, amelynek szabályszerűségéhez tartozik a nemes küzdelem, s a nemtelen küzdelmek, erkölcstelen érdekharcok, a dologtalanság, a lustaság, a carpe diem, az élvezd a napot élvetegségének a kerülése. Csak az kapja meg az igazság koronáját (dikaioszünész sztéfanosz, corona iustitiae), aki egész életének versenypályáján szabályszerűen, nem ügyeskedve, törvénykerülő és szabálykerülő módon küzd. Micsoda nagyszerű találkozása ez a keresztyén életszemléletnek és a hellén olimpiaszemléletnek!

Lapozzunk bele elsőként az olimpia és a filozófia kapcsolatát taglaló könyvbe. Amiről ír, az a keresztyénség előtt a 700-es évek második felétől (Kr.e. 776) élő valóság. A szerző- és szerkesztőpárból (Heather L. Reid - Michael W. Austin) főként Heather L. Reid filozófus szemléletét tükröző „Olimpiai filozófia: az ókori és modern olimpiai játékok eszméi és eszményei” kötetben Reid az ókori filozófia és az atlétika iránti több mint húszéves elkötelezettsége során írta esszéit, értékes filozófiai vitákat felidéző olimpiai tanulmányok számos témájáról olvashatunk. De másoknak is bőséges teret enged az összefüggések ismertetésére. Néhány érdekes téma a sok közül: Az ideális olimpikon. – Az olimpiai nagyság – Mi az, ami több az aranynál – Ősi örökség. Az elme olimpiája: filozófia és atlétika az ókori görög világban – Go tell the Spartans / Menj és mondd meg a spártaiaknak: becsület, bátorság és kiválóság az ókori olimpiai játékokban – Az olimpia az ókori filozófiai eszménye – Több, mint játékok: Az olimpia a sport erkölcsi megközelítése – Olimpia az individualizmus és a transznacionalizmus között – Politikai hatalom. Az olimpia bojkottjának etikája – Sport, hazafiság és az olimpiai játékok. Izgalmasabbnál-izgalmasabb téma.

[[paginate]]

Reid az olimpiai játékok eszméit és eszményeit az ókori görög filozófiáig vezeti vissza. A könyvet olyan érvek hatják át, amelyek megszilárdítják az „olimpizmus mint sportfilozófia” a felsoroltakban is jól tükröződő sokféle aspektusát. Bőven kapunk sport- és kultúrtörténeti idézeteket az ókori filozófia klasszikusaitól, de a nagyon friss publikációikból is. A kötet nyolc fejezetre tagolódik. A békéről és a világközösségről szóló rész például megadja azokat a filozófiai alapokat, amelyek alapján kialakult a felfogás, hogy az olimpiai játékok és a béke előmozdítása elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Az έκεχειρια (ekehejria – fegyvernyugvás) megvalósítása, legalábbis ennek meghirdetése a játékok idejére az egyik legnagyobb jótéteménye az olimpiai gondolatnak. Reid emberi megközelítést kínál az olimpiai filozófiához, egyértelművé téve: szeretné a vitát nyitottá, vonzóvá és elérhetővé tenni minél több olvasó számára. A könyv alapos, anélkül, hogy száraz lenne, és mély anélkül, hogy elidegenítené azokat, akik nem filozófusok. Ez az esszégyűjtemény önmagában némileg egyedülálló. Fontos kiemelni egy olyan részt, amely megkülönbözteti az olimpiai filozófiáról szóló számos kiadványtól. A kötet őszintén ír arról, hogy Reid a kínai filozófia szemüvegén keresztül is megpróbálja megérteni az olimpiát. Lecke arról szól a felnőtteknek, hogyan lehet elfogadni a különböző perspektívákat egy jelenség egyetemes értéke érdekében, világossá téve, hogy az egyetemesség nem egyetemes uniformizálást jelent. A kötet nagyon időszerű, amit mutat az, hogy 2012 után 2020-ban is megjelent. Népszerűségének valószínűleg az is oka, hogy az olimpiai mozgalomnak példátlan kihívásokkal kell szembenéznie. Bátran megkérdőjelezi az ún. „hatékonysági erkölcsi elvnek” nevezett jelenséget, miszerint a hatékonyság megszállottsága a modern élet egyik legszélesebb körben elterjedt mértékegysége vagy kritériuma lenne.

Az uralkodó „hatékonysági etikával” („efficiency ethos”) az a probléma, hogy a sport céljait és értékeit leszűkíti, ezzel a sport gyakorlását már-már dehumanizálja: „Aki nem ér el eredményt, az nem is számít” kártékony szemlélete ez. Még jó, hogy ennek leghatékonyabb cáfolata a paraolimpiaegyre nagyobb népszerűsége világszerte. Segítségével az olimpiai éthosz ellensúlyozza a hatékonysági éthoszt, és a sport történelmileg humanista filozófiáját újra integrálja a sportközösségekben megőrzendő szellemi és erkölcsi javak közé.

[[paginate]]

Néhány elgondolkodtató idézet

1. A filozófia és az olimpiai játékok az ókori Görögországból erednek. Hatására a modern olimpia az első sportmozgalom, amelyet kifejezetten az „életfilozófia” vezérel. Ezt nevezik olimpizmusnak. Alapelvei, amelyeket az Olimpiai Charta fogalmaz meg, irányítják a mozgalom értékeit és céljait, beleértve a nemzetközi együttműködést és a béke iránti elkötelezettséget (3kk).

2. Mit jelent nagyszerűnek lenni? A valóban olimpiai méretekkel bíró nagysághoz több tartozik, mint a puszta sportolói kiválóság. Az igazán nagy olimpikonok erkölcsi kiválósággal is rendelkeznek (9kk).

3. Az ókori görögök voltak a történelem legversengőbb népe. Friedrich Nietzsche, a német filozófus, a hellén világ elmélyült tanulmányozója, „Homérosz vetélkedése” című esszéjében részletesen bemutatja, hogy az ókori görögök, mindenekelőtt az athéniak, milyen sokféleképpen szerettek harcolni, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Athénban még a drámaművészet is polgári versenyek formájában zajlott, amelyeken olyan szerzők, mint Aiszkhülosz és Szophoklész versengtek egymással a díjakért. Nem meglepő tehát, hogy az ókori görögök találták fel az általunk ismert atlétikai versenyt... (49kk).

4. A modern olimpiai játékok 1896-os megalakulásuk óta drámaian megnövekedett jelentőségük. A játékok több mint sportfesztivál. A játékokat egy összetett filozófiai vízió hatja át, amely etikai elveket is magában foglal. Pierre de Coubertin, a modern játékok újraindítója ezt a filozófiai víziót „olimpizmusnak” nevezte, és ezzel nemcsak a játékok növekedését befolyásolta, hanem az olimpiai mozgalom gazdag társadalmi és etikai alapjait is meghatározta (101kk).

[[paginate]]

5. A sport a populáris kultúra megnyilvánulása. Négyévente a világ szeme egy semmihez sem fogható látványosságra szegeződik: az olimpiai játékokra. Egyetlen nevére valamit is adó állam számára sem kihagyható. Ez ma már politikai, gazdasági, társadalmi és környezeti jelentőséggel bíró sportfesztivál - fontos kulturális jelenség (117kk).

6. A nemzetet cserélő sportoló egyre gyakoribb jelenséggé vált az olimpia történelmében. Az ókori olimpiai játékokon csak a szabad görögök vehettek részt. Később rómaiak, egyiptomiak és más külföldi is versenyezhetett. Ráadásul a hellenisztikus korszakban gyakori volt, hogy a legjobb atléták felajánlották tehetségüket a legjobban fizető városállamnak. A görög politikusok és uralkodók a sportban „hatalmi pozíciójuk legitimálásának sikeres eszközét” látták, különösen akkor, „ha uralkodásukat alkotmányosan nem tudták biztosítani” (256kk).

*

A legnagyobb nemzetközi és nemzeti, keresztyén és független médiumok az első naptól fogva jegyzik a sportolók szavait, kritikáját, vallomásait. Köztük olyan vallomásokat, amelyekre érdemes odafigyelnünk. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy az olimpiai faluban 124 hivatásos személy tevékenykedik, akik egy-egy vallás vagy keresztyén felekezet képviselői, papjai, imámjai, rabbijai. Ez is hozzátartozik a párizsi olimpiai összképhez!

Békefy Lajos