„Az újbeszél célja nem csak az, hogy az Angszoc híveinek megfelelő világnézet és észjáráskifejezési eszközéül szolgáljon, hanem az is, hogy minden más gondolkodási módot lehetetlenné tegyen”(George Orwell: 1984; Függelék: Az újbeszél alapelvei).

A fenti orwelli idézet akár mottóként is szolgálhatna Németh László kötetéhez. Amelyben nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy feltárja a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett diktatúra kiépítésének, vidéki térnyerésének szakaszát. Bár ez a kötet a címében viszonylag szűk történelmi keresztmetszetet célzott meg – ti. a hatalom által kreált „vidéki ellenségképeket” 1947–1949 között –, ennél jóval átfogóbb munkát kap kézhez az olvasó.

Németh külön fejezetet szentel a politikai propaganda és a sajtónyelv összefüggéseiről. A 4. fejezet alapos áttekintést nyújt többek között a politikai propaganda típusairól, teoretikusairól, valamint a nyelvhasználatról, mint politikai eszközről, illetve az új fogalmi rendszerek kialakulásairól:

„A totális hatalmukat kiépíteni szándékozó kommunisták számára nagy jelentőséggel bírt a nyelvhasználat ellenőrzése és irányítása. A Szabad Nép már kezdetektől terepe volt az új kifejezések megjelentetésének. /…/ Noha a fogalmi rendszer már 1945-ben rendelkezésre állt, az 1948-ban használt kifejezések jó részét, így a „klerikális reakció” és a „kulák” fogalmakat is csak később, 1946-tól kezdte el használni a sajtó, és csak 1948-ban váltak mindennapossá a Szabad Nép hasábjain” (4.1.3 A nyelvhasználat és a fogalmi rendszer c. fejezet, 41–43. old.).

[[paginate]]

A soron következő 5. fejezet a negyvenes évek végi sajtóviszonyokról szól, a sajtóirányításról, arról, hogyan vált a Szabad Nép a párt központi lapjává és a propaganda fő eszközévé. Külön alfejezet foglalkozik a lapkiadás-és szerkesztés nehézségeiről (a szerző ugyanitt kitér olyan részletekre, mint az újságíróképzés és a papírellátottság kérdése). Az említett két fejezetben bemutatott társadalmi-politikai folyamatok, viszonyok ismerete szükséges, hogy megértsük a diktatúra későbbi, fizikai és szellemi síkon való megerősödésének okait. A szerző részletesen, gazdag forrásanyagból merítve tárja fel Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Révai József kiemelkedő szerepét az ellenségkép, az ellenségkeresés kialakításában. A megállapításait levéltári anyagokkal, ide vonatkozó idézetekkel támasztja alá, kellő körültekintéssel dolgozva fel a téma hazai-és külföldi szakirodalmát. Az egyes propaganda-elméletekről, érdekfeszítő összehasonlító elemzést olvashatunk neves huszadik századi társadalomtudósok, gondolkodók munkáiból (F. C. Bartlett, Jean-Marie Domenach, Denis McQuail, Jacques Ellul).

A szerző egy alfejezet erejéig kitér a korabeli szovjet propagandisták (Kalinyin, Azizjan és Belkov), illetve követőik (Dimitrov) tevékenységére is, megismerhetjük a fő ideológiai irányvonalakat, ezáltal bepillantást nyerhetünk a kommunista állampárt terjeszkedésének módszereibe is. Közép-Kelet Európában, a szovjetek által megszállt területeken jellemzően a leninista-sztálinista módszert másolták. A sajtó, a kulturális intézmények megszállása, élükre pártkáderek kinevezése, az iskolák államosítása, valamint a „látható ellenség meggyártása”. Ha úgy tetszik, futószalagon készülő ellenségképek ipari mennyiségű előállítása. Az ellenségkép mellett a dezinformáció, a rémhírkeltés, a féligazságok sulykolása a köztudatba, mint módszer szintén tetten érhető mind a bolsevizmusnál, mind pedig a nácizmusnál is. Emellett a veszélyérzet keltése a lakosságban, valamint a „politikai messianizmus”, vagyis a párt (jelen esetben az MDP) olyan színben feltüntetése, mint az egyetlen lehetséges alternatíva.

A pártsajtó hadjáratának eszköztára az észérvek helyett a torzítás, az ellenfél becsmérlése, gúnyolása, a kíméletlen, kompromisszumok nélküli harc hirdetése, „Aki nincs velünk, az ellenünk van” szellemiségében. Többfrontos támadásról van tehát szó, mivel a sajtóban megjelenő támadásokkal és vádakkal párhuzamosan a társadalom atomizálása is megkezdődik (szegény-és középparasztság, valamint a kispapok átállítása.). Mindezt a demokrácia nevében, a megegyezés, s a párbeszéd leghalványabb szándéka nélkül.

[[paginate]]

Németh a továbbiakban szintén külön fejezeteket szentel a kommunista rezsim vidéki ellenségképeiről: az egyházakról és a tehetősebb, autonóm parasztokról, a „kulákokról”. Sorrendben a 6. fejezet a római katolikus egyház elleni támadásokat foglalja össze, ezzel párhuzamosan a Mindszenty-per előzményeit, továbbá a bakonykúti és a pócspetri esetet, mintegy példaként a hatalom által gyakorolt „szalámitaktikára”. Az „Oszd meg és uralkodj!” elve alapján, míg egyes egyházi vezetőket célba vettek, perbe fogtak, ellehetetlenítettek, addig más, kisebb rangú személyeket felkaroltak. A 7. fejezet külön tárgyalja a protestáns egyházak ügyét, Ravasz László dunamelléki református püspök meghurcolását, valamint a kikényszerített „Egyezményt”, amelyet a protestáns egyházak és az állam, a köztársaság közötti „megbékélést” hivatott hirdetni, a valódi célja természetesen nem egyéb, mint a felekezetek egymás ellen hangolása. A 8. fejezet a hatalom viszonyulását a parasztsághoz, az erőszakos téeszesítés előkészítését, a „kulák” meghatározásának problematikáját, valamint e kifejezés általános címkévé tételét, vagyis bárkire alkalmazhatóságát.

Németh László (aki a Károli Gáspár Református Egyetem Kommunikáció Tanszékének vezetője) munkája több szempontból is időszerű. Egyfelől azért, mert a múlttal való szembenézés nehézségei miatt a Rákosi-éra korai időszaka a mai napig nincs kellőképpen „kibeszélve”. A történelmi igazságtétel és a transzgenerációs traumák feldolgozása miatt fontos, hogy hasonló jellegű tényfeltáró tanulmányok születhessenek. Emellett, a jövő nemzedékek számára is fontos, hogy lássák azokat az ok-okozati összefüggéseket, amelyek egy totalitárius rendszer kiépüléséhez vezetnek. Mindezt indokolja a jelen világpolitikai helyzet, és a közgondolkodást befolyásoló tényezők miatt is. Példaként említhetők az interneten terjedő álhírek, és azok gyakran feltétel nélküli megosztása a felhasználók által; továbbá a gyakran szinte „törzsi” gondolkodású politikai-és kulturális szekértáborok jelenléte, amelyek a párbeszéd, a konszenzus helyett a másik csoport (a vélt, vagy a valós ellenség) ellehetetlenítésére, lejáratására törekszik; de kiemelhetném a „politikai korrektség” zászlaja alatt történő cenzúrát, irodalmi művek utólagos átírását, megsértve ezzel az alkotói szabadságot.

[[paginate]]

Ugyancsak riasztó társadalmi jelenség a különböző internetes médiumok (Facebook, YouTube) kommentárjaiban megbúvó „kritikus tömeg”, amely nevével ellentétben, mellőzi a kritikai gondolkodást. E platformokon könnyen hergelhető csoportok csapnak össze virtuálisan, a párbeszédek kimerülnek az érzelmi alapú minősítgetésekben, ítélkezésekben a felszínes tájékozottság hozadékaként. A fentebb – a teljesség igénye nélkül – felsorolt tendenciák párhuzamba állíthatók a harmincas-negyvenes évek társadalmi-politikai jelenségeivel (pl. szélsőséges csoportok, terrorszervezetek erősödése).

Németh László tanulmánykötete kiválóan felépített, olvasmányos stílusú, a laikusok számára is érthető, értelmezhető nyelvezetű tudományos mű. Kellő tájékoztatást ad a II. világháború utáni társadalmi-politikai viszonyok megértéséhez, az új hatalmi rendszer berendezkedésének okait is feltárja. A háborús vereség, a polgári értelmiség elpusztítása, vagy emigrációba kényszerítése a negyvenes években, s a szovjet megszállók sajnálatos módon „megágyaztak” a későbbi tudatformálásnak. Az iskolázatlan tömegek így és mindezért kiszolgáltatottá váltak az ideológusok által kikényszerített oktatási rendszernek. Mindebben szerepet játszott az egyházi iskolák államosítása is, amely egy tudatos terv része volt a hatalomszerzés céljából.

A szerző sikeresen bizonyította felvetését, miszerint a negyvenes évek végétől a sajtó nemcsak „pártutasítást” hajtott végre, hanem maga is aktív, szerves tényezőként működött közre az államszocializmus építésében. Külön érdeme e munkának, hogy végig objektivitásra törekszik, holott a szerző személyes érintettsége okán, (megható és megrázó a Németh László később „kulákosított” nagyszülei lakodalmáról készült címlap-fénykép) ez nem lehetett könnyű feladat.

Losonczy Attila