Amikor megkérdezték Munkácsyt, hogy miért festi ezt vagy azt, mindig azt mondta: "mert úgy kell.»Hát csak azt úgy kell, úgy jutott az eszembe» − felelte egyszerűen, a nagy teremtők öntudatlanságával, de azzal a hatalmas meggyőződéssel, hogy ennek mind úgy kell lenni, mert ő azt úgy képzelte, és másként nem is lehet. Az okát nem tudja, nem is keresi soha, hiszen ő teremt, és nem elemez”[1] – írja Malonyay Dezső, Munkácsy titkára.

Amikor elemzésbe bocsátkozunk, nem is azt keressük elsősorban, hogy „mit akart kifejezni” a Mester, hanem azt, hogy mi jut eszünkbe róla. Milyen hatást gyakorol ránk? Ez a művészet célja. Minél mélyebb, minél összetettebb gondolatokat ébreszt egy mű, annál inkább megsejtjük benne azt az egyedi, végére érhetetlen, teremtő eszmét, amely életre hívta, és azt a tehetséget, amely formába tudta önteni.  Ezt a gondolat-gazdagságot Bibliával a kezünkben tudjuk megközelíteni leginkább, kimeríteni akkor sem. A mű – nem is elemzése, hanem inkább – értelmezése során igyekszünk a kortárs Malonyay Dezső gondolatait követni, annál inkább, mert ő sokat beszélgetett vele, és közelről látta műveinek formálódását.

Látni akarjuk Jézust – mondták néhányan, a görögök közül a tanítványoknak (Jn 12,21). Az ember vágya ma is ez: látni szeretné Krisztust, az emberré lett Istent. Munkácsy – dacolva a kor teológiai liberalizmusával – láttatta Krisztust: az emberré lett Istent.  Nem hagyományos szentképet festett, egyszerre láttatja a szenvedő embert és a szenvedő Istent, egyszersmind a győzelmes Urat is! A londoni Times-ban így nyilatkozott "Sosem próbáltam isteni személyt festeni, mivel ami isteni, azt az ember nem képes megfesteni. Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni."[2] Krisztus kettős természete titok, mint a fény, amely ha terjed, hullám, ha becsapódik, egy nyaláb anyagi részecske. Munkácsy alkotása láttán fölsejlik valami ebből a titokból. Akár csak úgy, hogy nem győzzük nézni.

„Hogyan is?... Krisztust a XIX. századnak!... Gondolatnak is vakmerő volt […] a renaissance isten-emberei után. És a saját Jézusát kellett megtalálnia előbb, akiben úgy higyjen, hogy hinni tudjon benne kora és a jövendők népe is. […] Nem is az okoskodás révén találta ő meg, a mit keresett; az összefoglalóan alkotó lángész segítette hozzá, intuitive látta vászonra képét, […] valamennyit, ami sikerült. Lapozgatva a bibliát, addig habozik és bizonytalankodik, míg végre megkapja eszméjét s azonnal kész kompozícióban áll előtte képe.”[3]

Munkácsy Mihály: Golgota, 1884 (Pákh Imre gyűjteménye)

Kép mérete: 460x712cm

[[ paginate ]]

A „Golgota” 1884-ben készült. Még ugyanabban az évben Párizs után Budapesten is kiállították. Itt egy hét alatt 92.000 ember nézte meg. 1887-88-ban amerikai tulajdonba került: John Wanamaker vásárolta meg. Érdekes adalék a kép történetéhez, hogy egyszer, amikor a tulajdonos vidéki képtárában tűz ütött ki (1907), telefonon azt az utasítást adta, hogy először a két Munkácsy képet mentsék, vakkeretükből kivágva, s a hóra dobva.[4] Később, 1911-től a philadelphiai Wanamaker áruház különtermében állította ki, ahol minden böjti és húsvéti szezonban láthatta a nagyközönség is. A Munkácsy képek hatására több dél-amerikai város templomaiban helyeztek el másolatokat helyi festőktől.[5] Látni akarja Krisztust a 19. század – éppúgy, mint a 21. század. Ebben is prófécia teljesedik: "Néznek majd arra, akit átszúrtak" (Jn 19,37).

Tér és arány. A korabeli kritikák kifogásolták, hogy Krisztus alakja nem a középpontban áll, s hogy ezért nem felel meg igazán a vallásos eszménynek.[6] Munkácsy nem érzelgős motívumokkal, hanem a kereszt térbeli elhelyezésével juttatta kifejezésre Jézus megvetettségét.

A kereszt a periférián – a városon kívül állt. A mózesi törvények értelmében a vétekért való áldozatot ki kellett vinni a táboron kívülre (3Móz 16,27). „Mert amely állatok vérét a főpap a szentélybe beviszi a bűnért, azoknak testét elégetik a táboron kívül. Ezért Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által.” (Zsid 13,11-12). A hely neve Golgota. Vajon azért kapta ezt a nevet, mert e terasz-szerű képződmény formája hasonlított a koponyához? Vagy azért, mert sok koponya volt ott a korábbi kivégzések miatt? Ádám koponyája[7] ott volt eltemetve? Mindegyik állítás mellé felsorakozik kisebb-nagyobb tábor. Mindenképpen a halál minősített helye. A korai zarándokbeszámolók szerint a Golgota kicsiny hegye kb. embermagasságú, megrepedt szikla, amelyre lépcsőn lehet felmenni.[8] A hely latin elnevezése „Calvaria”. Pontos helye bizonytalan, de legtöbb bizonyíték a Szent Sír templomával beépített hegyre utal Jeruzsálem óvárosában.

„Nem volt számára hely” (Lk 2,7) az emberek között sem születésekor, sem halálakor. A tanítványi kör vele együtt reked kívül a „körön”. Tanítványai is idegenek lesznek a világban. Fizikailag is, de erkölcsileg is „körön kívüli” lett. Bűnösök közé sorolták (Ésa 53,12).

A kereszt végül mégsem mellékes térbe esik. Éppen ellenkezőleg: az arany arány mezőben, nem tolakodó, de hívogató hangsúlyt kapva. Ha meghúzzuk az arányvonalakat, azok metszéspontjába éppen a jobb lator feje kerül. A Golgota rejtjeles középpontja az ember, akiért mindez történik, és akiért nem hiába történt. Krisztus maga pedig továbbra is ott marad a bűnössel egy mezőben.

[[ paginate ]]

Két lator. Megfeszítettek  „…vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust” (19,18). Márk „ezt a kettőt” éppen azzal a szóval jellemzi, mint János apostol Barabbást (Mk 15,27; vö.: Jn 18,40)! Ez azt sugallja, hogy ezek Barabbásnak társai lehettek.[9] A görög szó jelentése lehet: rabló, bandita, felkelő, lázadó, forradalmár.

[[ paginate ]]

A jobb oldali lator Dismas a hagyomány szerint, de a Biblia nem nevezi meg. Ő a megtérő lator. Oldalt esik a nézőnek, mégis felénk fordítja fejét – és Krisztus felé. Ez a mozdulat távlatot nyílt számára. „Emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!” – kéri Jézust (Lk 23,42). És az ígéret életté változtatja a halált: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” Gestas, a bal oldali, meg nem térő lator. Szemben velünk. Földre szegeződik a tekintete, az arca. Bezáródik saját sorsába. Csak a római katonáig, az „ítéletvégrehajtóig” terjed a látómezője. Kettejük elhelyezése „légtávlatba segíti a csoportot.”[10] Ha a keresztek keresztgerendájának vonalát meghosszabbítjuk, akkor vesszük észre, hogy segítségükkel hogyan siklik a tekintetünk bármely irányba. Föld és ég, mélység és magasság, közel és távol metszik egymást a Golgotán…

[[ paginate ]]

Ég. Az ég sötét. Délelőtt 9 órakor feszítették meg (vö. Mk 15,25). Ez a Károli szerinti 3 órával megegyezik. A mi időszámításunk szerinti déli 12-15 óráig „sötétség támadt az egész földön” – Károli fordításában 6-9 óráig (Mk 15,33). 3 órakor „kilehelte lelkét” (Mk 15,37).

A „súlyos, föllegterhes, égbolt”[11] a szenvedés óráit vetíti elénk. A természet gyászol? Jóságosan elrejti a szenvedő Isten Fiát a bámészkodó tekintetek elől? Ezek lennének az ész-elvű magyarázatok. Szépek, lehet, hogy igazak is, de ennél mélyebb jelentést is találunk.

A sötétség az ítéletet idézi, mint a Jel 6,12kk: „nagy földrengés támadt, és a nap elsötétült, mint egy fekete gyászlepel, a hold pedig egészen olyan lett, mint a vér.” A végső ítélet előképe villan fel ebben a három órás sötétségben. A kereszten Jézus Isten haragját hordozta. Isten irgalmas, de igazságos is! „Ennélfogva igazsága megköveteli, hogy az ő szent felsége ellen elkövetett bűnt méltó, azaz testi és lelki örök büntetés sújtsa. Isten irgalmasságát és igazságosságát Jézus Krisztus keresztfán való szenvedésében látjuk”.[12]

A sötét égen a vörös szín: alkony? Hajnalpír?! Véget jelöl vagy kezdetet? Lemondást vagy éppen ellenkezőleg, reménységet? Mindent elnyel a sötétség vagy a sötétségen is áttör a fénysugár? Jézus feje, tekintete egy magasságba helyeződik az éggel. Egyedül az övé a kép összes alakja közül. Rejtélyes egység fejeződik ki ebben, ha nem is tudatosul a nézőben.

Nem véletlenül tulajdonítunk ekkora jelentőséget az égnek. Malonyay így idézi e képrészlet születését: „Egyike volt ez a legkényesebbeknek a művész feladatai között. Egy kis vörös vagy sárga színnel több, valamivel fantasztikusabb forma a felhőknek s könnyen színpadiassá válhatott volna az, amit ő fölségesen komornak tervezett. Hisz', ha van jelenet, […] hát ez a jelenet az: valósággal csábítja a piktort, hogy megfesse a felhők közé a haragos Istent. Olvassa el akármilyen szegény fantáziájú ember a Bibliában, hogy mi kell ide: mikor eljött volna a hat óra, setétség lőn az egész tartományban, mind kilenc órakorig; és meghomályosodék a nap, és a templomnak kárpitja középen ketté hasada és a föld megindula és a kősziklák megrepedezének; és a koporsók megnyilának és sok szenteknek testek, kik elaludtak vala, feltámadának...”[13]

„Hányszor s hányféleképpen megpróbálkoztak már ezzel a festők! Munkácsy két nagy vásznon próbálgatta elébb a Kálvária felhő studiumait s ezekből lett két szép tájképe: «Legelésző csorda» s «Haza felé». Nagybecsű tájkép mind a kettő, könnyedén, szinte játszva vetette őket a terjedelmes vászonra Munkácsy. […] ő csak színpadnak tekintette a tájat, ahova érző, cselekvő embereket kell állítani a művésznek, hogy a néző számára drámát vagy komédiát éljenek ott.”[14]

Következmények. „Amit Munkácsy meg akart festeni, a mit csodálatraméltóan fogott föl s adott vissza, azok a keresztrefeszítés következményei. […] Munkácsy képének eredetiségét és nagy vonzóerejét a fejlődés megfestésében kereste, a jellemek tanulmányában, a tragédia következményeinek bemutatásában.”[15]

[[ paginate ]]

Asszonyok a kereszt körül. Hányan voltak? A bibliai görög szöveg szerkesztése többféle értelmezést enged meg. Hárman vagy négyen voltak. Ha a szinoptikusok listájával összehasonlítjuk János híradását, akkor csak a magdalai Mária egyezik egyértelműen. Bizonyosan ott, a közvetlen közelben volt még Mária, Jézus édesanyja, és ott áll János is, az egyetlen tanítvány, aki egyedüliként kísérte a keresztig a tizenkettő közül. „Íme a te fiad – Íme a te anyád” (Jn 19,26-27) testámentumával egymásra bízza Máriát és Jánost. Ők így a Krisztus jövendő gyülekezetének jelképei is, akiket nem a testi-vérségi kapcsolat köt össze, hanem a Krisztus-vérségi kapcsolat, a lelki testvéri közösség. Bíborvörös ruhája másféle erőt áraszt, mint a katonák fegyvere: a szeretetét, amely ott tartotta a kereszt alatt – de amely szeretet visszatükröződése annak a szeretetnek, amit ő is kapott, „a szeretett tanítvány”.

[[ paginate ]]

Lovas. A lovas alakjával nagypéntek mellett a feltámadást/húsvétot is megfestette Munkácsy. Az „arab lovas” a Feltámadott[16] jelképes alakja. Az arab a ló, nem a lovas. Ló és lovas együtt az erőt sugározza[17], s mint ilyen egy új korszak szimbolikus megjelenítője ott, ahol az összkép a „vesztő-hely-zetről” szól.

Tekintete visszanéz önmagára, a kereszten szenvedőre. E tekintet-vonal alá esik minden(ki)! Még a latrok is! Egyik legismertebb énekünk erről a tekintetről mondja: ”Szelíd szemed, Úr Jézus, jól látja minden vétkemet, vétkeztem én, ítéljen el, szelíd szemed Úr Jézus.  Szelíd szemed, Úr Jézus, tekintsen rám, ha roskadok, adjon békét, bocsánatot szelíd szemed, Úr Jézus. Szelíd szemed Út Jézus, tudom, hogy vádat is emel; vétkeztem én, ítéljen el szelíd szemed, Úr Jézus. Szelíd szemed, Úr Jézus, elítél bár, lásd, én megint csak várom, hogy majd rám tekint szelíd szemed, Úr Jézus.”[18] Visszanéz, de már új korszak felé indul, amit megváltói halála nyitott fel, mint egy hétpecsétes világtörténelmi folyamatot.

A ló fehér, királyian fel van ékesítve. A győzelmet jelképezi. A Jel 6,2. szerint a Bárány (!) feltörte az első pecsétet, s utána megjelent fehér ló: „Íme, egy fehér ló, a rajta ülőnek íja volt, és korona adatott neki, és győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön.” Ő indítja el győzedelmes útjára az új világkorszakot, de azt kozmikus méretű szenvedések kísérik, amelyben erők csapnak össze. Az erő bibliai szimbóluma a ló! A feltámadással nyílt és végső harc kezdődik a menny és a pokol erői között.

A lovas fehér ruhába van öltözve. Nem csak a tekintete, hanem a ruhája fehérsége is egybekapcsolja a Megfeszítettel. Az „arab lovasról” Eszünkbe juthat a Jel 1,13-15 Krisztusa: „…hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve, szeme, mint a tűz lángja, lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez.” Járása valóban az erővel és a hatalommal felruházott járása – a ló kölcsönzi ezt a képzettársítást. A fehér lovas felbukkan a Bibliában a kozmikus harc végén is: „Íme, egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, […] és véráztatta ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. […] mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. Ruhájára és derekára ez a név van írva: királyoknak Királya és uraknak Ura” (Jel 19,11-16).

[[ paginate ]]

Hóhér. „A hóhér, létrájával vállán, s kezében a szekercével, irgalom, de egyszersmind gyűlölet nélkül tekint a kétségbeesett csoportra; hogy ezt feszítette keresztre vagy mást, mindegy az néki, ő a dolgát végezte.”[19] Lajtorjája köti össze a kereszt körüli csoportot a tömeggel.

Tömeg. A tömeg megelőzve a hóhért, most száll le a Golgota lejtőjén. Sietnek a páskavacsorára, hogy még időben hazaérjenek. A templomban zajlik a páska-vágás. A levágott bárányokat viszik haza elkészíteni, hogy mire beköszönt a vacsora ideje, minden készen legyen. Közben a kereszten az új szövetség páska-báránya, az Isten báránya szerez engesztelő áldozatot a világ bűnéért. Egyszer s mindenkorra.

[[ paginate ]]

A farizeusok egyike mellét verve szinte menekül a tett színhelyéről. „És az egész sokaság, amely erre a látványra összeverődött, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza (Lk 23,48). Önvád gyötri; szalad onnan, mintha kísértet űzné. Némelyek Júdás alakját vélik fölfedezni benne, de Malonyay ezt nem tartja valószínűnek. Önmagában véve nem lenne akadály a festő számára, hogy odategye Júdást akkor is, ha a történet szerint nem volt ott, mert Munkácsy gyakran „markolja össze egy kép keretébe azt, amit a négy evangélista helyben, időben és cselekményben szétszórva ír le”.[20] Maradjunk azonban inkább annál a megoldásnál, hogy a bűntudattól űzött, tettének súlyára most rádöbbenő, bűnét mélyen bánó ember alakja ő.

Két farizeus a lovas mellett halad, megbeszélik a történteket. Nem néznek hátra, de hogy a keresztről beszélnek, arról a fiatalabb karja árulkodik. Széles gesztusokkal magyaráz. Talán idősebb társát igyekszik meggyőzni arról, hogy jó ítéletet hoztak. Az idősebb kissé magába fordul – ő nem olyan biztos a dolgában. Kissé meggörnyedve saját halálára is gondolhat, amikor neki kell majd megállni az igaz Bíró előtt.

[[ paginate ]]

Fiatal fiú a kép közepén. Csúfolja? Vagy éppen ellenkezőleg, ő lesz a következő tanítvány? Lehet, hogy mindkettő megfér egy emberben. Középen van, válaszút előtt: melyik énje győz? Malonyay szerint a Mester a „meghatott ifjú alakját festi, s benne mintegy magát az ifjúságot, amint egész lelkét tárja az új eszmék felé”.

A római katona. A kereszt alatt a százados már készíti lándzsáját. Munkácsy nem érzékien borzongató hatáskeltés látványával ragadja meg a nézőt, amint – az evangélium tanúsága szerint – éppen Jézus oldalába döfi a lándzsát, hanem éppen azzal, hogy a kép a nézőben folytatódik: mi lesz azzal a lándzsával?! Ezzel interiorizálja a mozzanatot. A néző belső képkészítéssel látja maga előtt a következő pillanatot, a halált. A római katona társaival együtt a békét őrzi – fegyverekkel −, miközben a Békesség Fejedelmét ölték meg.

[[ paginate ]]

Színeivel Munkácsy, a „vérbeli kolorista […] nemcsak az eseményeket, de az eszmék küzdelmét is érzékeltette”[21]. Jellemző kék-vörös-fehér színei a szent sátor (!) textiliáinak színei is (2Móz 25-28). Ezek: a kék, bíborpiros, karmazsin és fehér. Itt most a fehéret emeljük ki. Munkácsy mágikus fehér színe – és a fehér a bibliai szimbolika nyelvén a tisztaság, megigazulás színe – itt is, ott is felvillan a képen. Döntő és meghatározó módon sugárzik a két főalakról: a Megfeszített ruházatáról és az arab lovasról. De ez a fehér világít a Jézus keresztje körül zokogó asszonyokon, a még tétovázó ifjún, a sír szélén álló aggastyán szakállában, a kereszt tövében ülő százados ingjén. …És ami a leginkább ámulatra méltó: a fehér szín megjelenik a hóhér ruházatán is!... „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 22,34).

Összkép. Munkácsy a tájképfestést nem sokra becsülte. Dohogott érte, ha az impresszionistáknál csak azt látta. „Micsoda lustaság az, embert nem fösteni abba a szép világba!” – morogta. (Jegyzi föl Munkácsy szavait Malonyai.) Nos, a „Golgota” nem szűkölködik zseniálisan megfestett alakokban. „Körülbelül ötven alak van a képen, harminckét fej teljesen kidolgozva. A távolság, a honnan a néző a legegészebb áttekintést nyerheti: harmincöt lépés.”[22]

A képelemzés végén a szemlélő úgy érzi, hogy maga is járt ott…