Megrendítő őszintességel

 

Pap Éva: Holdpor

Magyar Napló és az Eurodivitio Bt. kiadása
Budapest, 2015 

 

 

 

 

Az a göndör, gesztenyebarna hajú lány, a Színművészeti Főiskolán a felvételi vizsgára várva, most is előttem van. Ott ült egy széken, nagy csodálkozó szemekkel nézte a többieket, fehér blúzban, sötétkék szoknyában, mintha a gimnáziumi ballagásáról tévedt volna oda. Ha valaki megállt mellette, mint én is, beszélgetést kezdeményezve, feltekintett rá és szinte a szövegtől függetlenül, kibuggyant belőle a nevetés. Az a természetesen ficánkoló, a lényéből fakadó, melyet máig megőrzött. Pedig akkoriban, de később sem állt szinkronban ez a nevetés az életével. Hanem ezt igazán csak évtizedek múltán tudtam meg, ráadásul tőle magától, a könyvéből.

Mert ugyan négy évig évfolyamtársam volt a Főiskolán, egy kollégiumban is laktunk, de ahogyan az lenni szokott, a színinövendékek inkább önmagukkal voltak elfoglalva. Másokkal csak annyiban, hogy mennyi tehetség szorult belé, átmegy-e a rostavizsgákon, vagy sem, és egyáltalán milyen jövőre van kilátása a színi pályán. Elsüllyed-e vagy ha evickélve is, de valameddig fennmarad. Pap Éviről egyértelműen kiderült már ott a Főiskolán, hogy jelentős színésznő válhat belőle. Ehhez minden adottsága megvolt és később pályakezdőként sem kerülték el a lehetőségek, hogy bizonyítson. És Pap Éva bizonyított is! Színházi és filmfőszerepek hosszú sorában remekelt, a neve rövidesen ismertté lett. Nem úgy, mint a mai celebeké, akik ma vannak, holnap már nincsenek, hanem úgy, hogy az alakításaiban lévő érték emelte őt az átlag fölé. Akik láthatták Júliáját Shakespeare drámájában, Irináját Csehov Három nővérében, Emilyjét Thorton Wilder A mi kis városunkjában, tanúsíthatják ezt. Filmjei közül meg sokaknak emlékezetes lehet: Akiket a pacsirta elkísér, Megöltek egy lányt, Egy magyar nábob és a Magyarok.

Csupán párat említettem meg színházi szerepeiből, vagy azokból a filmekből, amelyekben főszerepeket játszott, ezeket is csak azért, hogy kicsit a színésznőről is szóljak. Mert ő maga a nemrég megjelent Holdpor című önéletrajzi regényében ezt nem teszi. Tehát ha valaki olyasmit vár Pap Évától, hogy a színi pályán megélt emlékeit meséli el, mint némely írogató színész, vagy frissen divatba hozott celeb, az csalódni fog.

[[paginate]]

Pap Éva könyve nem arról a világról szól, hanem a nagyon is valóságosról megrendítő őszinteséggel. Olyan világról, melyhez hasonlót Gorkij Éjjeli menedékhely című drámájában láthatunk. De talán még attól is sötétebbet. Mert ennek az emlékező műnek a világában jelképes értelemben mintha több lenne az éjszaka, mint a nappal. Több a nincstelenség mindennapjaiban tengődő ember, miközben az egész ország a farkas vicsorítású vörös diktatúra szorításában vergődik. És csak olykor, mint kövek résein kibúvó mezei virág üti fel fejét a remény. És mindezt egy tisztaszívű, naivan gyanútlan kislánynak kell átélnie a háború utáni Magyarországon, egy dunántúli kisvárosban. Amiben az a csodálatra méltó, hogy még ebben a nyomorúságos miliőben is meg tudja őrizni önmagát, álmait, de még a fentebb említett nevetését is. Hogy csinálta? Erről szól ez a regény. Arról, hogy még a legnehezebb helyzetekben, kiszolgáltatottságban is megóvja azt a lelki szuverenitást, ami azóta is jellemző Pap Évára. Ami a színpadig elvezette, ami védte a pályán és védi azóta is könnyebb vagy mostohább körülmények között.

De egyedül ő sem bírta volna el ezt. Két segítője mindig akadt. Az egyik az Isten – hitéről is vall a könyvében –, a másik édesanyja. A regénynek igazán ő a főszereplője. Neki állít emléket Pap Éva. Annak az asszonynak, akit ha a sors rákényszerít, habozás nélkül föláldozza önmagát a lányáért és a fiáért. Hiszen semmije se volt, csak az irántuk érzett szeretete.

Lajos, Éva bátyja 56-ban elhagyta az országot. Tizenhat évig Amerikában élt. Ott is halt meg. Utolsó hazajövetelekor hozott a húgának egy ezüstszínű könnyűérmét, amiben csipetnyi holdpor volt. Az első Holdra-szállás emlékére készült. Akik akkoriban a NASA-nál dolgoztak kaptak egy ilyet. Innen a könyv címe. Holdpor. Akár életem summázata lenne – mondja Éva a regényben.

Lehetséges, de én mégis úgy hiszem, élete summázata ő maga. Aki képes és bátor volt annyi idő múltán lélekben ismét azzá a sokat szenvedett kislánnyá válni, hogy megírhassa ezt a fájdalmasan igaz könyvet. Mindnyájunk okulására.

(Mivel úgy értesültem a Szerzőtől, hogy a regény már csak elvétve kapható, reménykedjünk egy újabb kiadásban is, mert megérné.)

Tóth-Máthé Miklós

 

Hasonló anyagaink