Néhány tinédzser diák, egy csalinak szánt újságcikk nyomán levelet írt Ausztriába 1968-ban. A Prágai tavaszról szóló híradásokat hallgatva ők is lázadni szerettek volna a kommunista rendszer ellen, amerikai fegyvereket és ellátmányt kértek nyugatról. Az üzenetet természetesen a posta egyik titkos részlegén felbontották, elolvasták. A gyerekeket börtönbe zárták, az életüket tönkretették, példát statuáltak. Egyikükről film készült, szívszorító sorok következnek.
– Apa: „A lényeg az, hogy én nagyon elítélem, amit tett. Szégyen rám nézve ez az egész. Én kérem, egy becsületes kommunista vagyok.”
– Bíró: „Ezt már mondta. De most megadom a lehetőséget, hogy a fia védelmére is felhozzon valamit.”
– Apa: „Én csak azt javaslom, hogy a bíróság a lehető legszigorúbb eszközökkel járjon el a fiam ügyében.”
– Bíró: „Az elvtárs csak ne adjon tanácsokat a bíróságnak!”
– Apa: „Én csak a legmesszemenőbbekig támogatom az önök ítéletét. Még a legszigorúbb döntéseket is.„
Ez a párbeszéd – a Megbélyegzetten – 1968 című film tanúsága szerint – Kovács László tinédzser vádlott édesapja és az Esztergom megyei bíró között zajlott le 1969-ben. Az eszme, a jó kommunista ideálja – nagyon úgy tűnik – teljesen megőrjítette László apját, aki saját előmenetele céljából egyszerűen odadobta fia életét a kommunista rendszer hiénái elé. A hiénák pedig rágták, marcangolták a szerencsétlen fiút, aki mindössze tinédzser álmait kergette. Hibázott – mondhatnánk – persze, hogy hibázott. Írt barátaival egy levelet nyugatra, fegyvereket, robbanószereket kértek, hithű kommunista elvtársak életére törtek gondolatban. Felmerül persze a kérdés: volt ez akkora hiba, amiért hónapokon át tartó börtön, megbélyegzés, egy fiatal élet tönkretétele járt? Hibáztak ezek a gyerekek egyáltalán?
Az Esztergom megyei bíróság a rendőrséggel, és László apjával karöltve úgy döntött 1969-ben, hogy hibáztak, jár a büntetés. Az önfeledt diákéletből a börtön poklába száműzték Lászlót, az életét megnyomorították. Tanulni a fogda után se nagyon hagyták, ott tettek neki keresztbe, ahol tudtak, mindenáron meg akarták törni. Hogy ez sikerült-e, kiderül a film végén.
[[paginate]]
Felmerülhet a kérdés, hogy miért írok erről a filmről – hiszen olyan sok, a kommunizmus áldozatairól szóló film van már. A Megbélyegzetten – 1968 pontosan azért fontos, mert egy teljesen hétköznapi emberről szól. Ilyen hétköznapi emberből pedig – akit a kommunista rezsim megpróbált testileg és lelkileg is eltaposni – rengeteg lehet még. Lehet az Ön szomszédja, vagy az enyém. Lehet a sarki fűszeres, a boltos Gizike, vagy János. Akárki.
Varga Ágota, a film rendező-producere erről így ír: „Élettörténetével nem kérkedett soha, szinte szégyenként cipelte azt. Rajta kívül vajon hányan hordanak még hasonló terhet napjainkban?” Ez itt a lényeg. Érzelemmentesen nem lehet persze elmenni amellett, amikor egy idős bácsi még ma is sírni kezd, ha az 50 évvel ezelőtti eseményekről mesél. Ahogy amellett sem, hogy ’93-ban mindösszesen ötvennégyezer forintnyi kárpótlási jegyet kapott az egész addigi életének tönkretételéért. De mégis, a filmben látott és hallott borzalmak arra is rávilágítanak, hogy nem László az egyetlen. Rengetegen élhetnek közöttünk, akikről nem tudjuk, nem sejtjük, min mentek keresztül.
A Megbélyegzetten – 1968 tehát kérés. Kérés a Lászlóknak, Jánosoknak, Gizikéknek: tessenek előlépni! Tessenek mesélni! Tessenek elmondani, hogy mit tett magukkal a rendszer! Ne hagyják, hogy a történelem megismételje Önmagát. Ne hagyják, hogy fiaikkal, unokáikkal hasonló történhessen! A kérésnek persze van másik oldala is, a kortársaimhoz. Merjünk kíváncsiak lenni! Kérjük nagyszüleinket, szüleinket, hogy meséljenek, mondják el, hogy mi történt! Emlékeztessünk és emlékezzünk!
A film érzékletesen mesél ezekről a szörnyű időkről. Drámatagozatos diákok bevonásával, korhű jelenetekben mutatják be a gyerekeket a börtönben gumibottal ütlegelő rendőröket. A Lászlót lépésnyi távolságból követő fekete autókat, vagy a megsemmisítő magányt, amit a rendszertől félő ismerősök, barátok eltávolodása eredményezett.
A film – Lászlónak hála – mesél. A drámatagozatos diákoknak – és a jövőbeni nézőknek – köszönhetően pedig értő fülekre talál. Tanulhatunk belőle. Éppen ezért fontos, hogy ezeket a filmeket megnézzük, nagyszüleinket, szüleinket meghallgassuk, ha a múltról mesélnek. Így talán ötven, száz, kétszáz év múlva nem lesz okunk leírni újra: vajon hányan lehetnek még?
Szűcs Péter
(Magyar dokumentumfilm, 2019. 54:50 perc. Forgatókönyvíró: Maruszki Balázs, Varga Ágota. Operatőr: Markert Károly. Rendezte: Varga Ágota.)