Makoto Fujimura amerikai művész, akit a slow art mozgalom egyik vezéralakjaként tartanak számon. Ő alkotta meg a Culture Care és az Alkotás teológiája kifejezéseket. A Bucknell Egyetemen szerzett Bachelor of Arts diplomát, majd több éven át a Tokiói Művészeti Egyetem japán festészetének doktori programjában tanult, olyan neves művészekkel, mint Takashi Murakami és Hiroshi Senju.

A keresztyénséggel csak később kezdett el ismerkedni az irodalmon keresztül és az emberi kapcsolatai révén. Megismert lelkészeket, teológusokat és azon kapta magát, hogy az alkotás által tiszteletet és megbecsülést érez a világban megjelenő szépség és a költészet forrása iránt.

Az első fejezet bevezetésében – a művészi munka liturgiájában – azt írja a Szerző, hogy miközben alkot a műtermében, Istent, a Teremtőt tapasztalja meg. Az alkotómunkába mélyedve egyre inkább megtapasztalja Istent, mint alkotót és ebből ered az alkotás teológiájának a megfogalmazása is. „Úgy tűnik, az alkotás feltétele, hogy legyen egy kezdeti állapot: egy fehér lap vagy vászon, egy üres színpad. És úgy tűnik, hogy az alkotás késztetése már kezdetben is ott volt bennünk. Mózes első könyvének első fejezete nem csak azt állítja, hogy Isten létezik és ő teremtette a világegyetemet, de azt is, hogy volt egy kezdet” (21. oldal). A Kezdeti állapottól kíván eljutni Jézus feltámadásának igazságáig, az új teremtés gondolatáig. Igazából minden témakör, amit ő sorra vesz a könyvben, az új teremtés felé vezet induktív módon. A következő fejezetekben az alkotóerő isteni természetéről elmélkedik, és olyan témákról, mint a Szépség és Kegyelem, valamint az Új teremtés.

[[paginate]]

Utóbbi az egész könyvet áthatja, ami életének és gondolatvilágának középpontja. Úgy véli, a szépség és a kegyelem az új teremtés felé vezető alkotás két ösvénye. Galilea hegyein állva elmélkedik arról, hogy Jézus innen hívta el a tanítványait és leírja, hogy Jézus mind a szavaival mind a helyszín kiválasztásával a teremtést idézte meg, és már az új teremtést készítette elő. Még ebben a fejezetben kap helyet a Szentlélek erejével való alkotás, illetve a Krisztus vérének helyreállító szerepe is.

A negyedik fejezet, az én személyes kedvencem a Kintsugi teológia: javítás, amely az új valóság felé vezet. A kintsugi a törött teáscsészék helyreállításának ősi japán művészete, melyben a cserepek összeillesztése során újjá teremti az értékes kerámiát, ami ezáltal még szebb és értékesebb lesz, mint eredeti állapotában volt. „A japán kin szó jelentése arany, a tsugi jelentése pedig újra összeköt, visszailleszt. A kintsugi mester a törött kerámiát japán lakkal ragasztja össze majd arannyal fedi be a repedéseket. Így a törött tárgyból olyan darabot alkot, amelyet a törések még különlegesebbé és kifinomultabbá tesznek, nincs két edény, amely ugyanolyan lenne vagy ugyanúgy tört volna el” (59. oldal). Pont ugyanígy van ez a helyreállítás a Bibliában is. A bűnbeesés törést okozott az emberiség és Isten között, mert az ember olyanná akart válni, mint Isten. Krisztus nem csupán azért jött, hogy megjavítson és helyreállítson minket, hanem azért, hogy új teremtést hozzon létre. Krisztus helyettes áldozata állítja helyre a teremtést és ez helyez minket vissza Isten rendjébe. Ennél az új teremtésnél, alkotásnál az újdonság lényegére hívja fel a figyelmet és idézi Pál apostolt, a 2Kor 5,17-et, mely így szól: „Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt és íme új jött létre”.

Éppen ezért láthatjuk, hogy a kintsugihoz hasonlóan megtörtségünkön és repedéseinken keresztül Isten kegyelme beárad, mint az arany, amely amikor betölti a kintsugi repedéseit, valami újat, valami sokkal értékesebbet hoz létre.

[[paginate]]

A továbbiakban beszél még a törődésről és szeretetről, az alkotás munkájáról, a munka újra értelmezéséről is, valamint a gofun technikáról, amellyel fest. Ez egy nagyon nehezen elsajátítható festékkészítési eljárás, melynek titka, hogy a kagylóhéját finom porrá őröli, és ezt mozsárban ragasztóval elegyíti és ezzel a létrehozott anyaggal fest. A szív szemével látni a jövőt című fejezetben olvassuk, hogy a művészetnek meg kell ragadni a lényeget, a remélt dolgok lényegét, amiről a Zsidókhoz írt levél szerzője ír. A kultúrát szolgálva feltárja a nem látott dolgok felől való bizonyosságot, ahogy a kintsugi metafora kifejezi, az örökkévalóságon innen fontos, hogy képesek legyünk a végben meglátni az új kezdetet.

A képzelőerő és hit című fejezetben olvassuk, hogy a képzelőerőre úgy tekint, ami alapvető dologra, ami meghatározó, s a hit útján járva egyenesen nélkülözhetetlen. Volt olyan, aki azt kérte tőle, hogy hagyja ott a művészetet és az Urat szolgálja, de azt felelte, hogy ő erre nem hajlandó, mert úgy gondolja, hogy hívőnek és alkotónak lenni művészként nem rendellenesség, hanem szükségszerűség és ahhoz, hogy Isten kegyelmét megértsük, mindannyiunknak művésznek kellene lenni. Makoto gyerekkora óta bizonyos abban, hogy mindaz, amit a művészeten keresztül megtapasztalt, mind Istentől van a Lélek által. A művészet számára nem csupán szakma, hanem hivatás, és azt írja, a legnagyszerűbb művek éppen akkor jönnek létre, ha mindent leteszünk a legnagyobb Művész oltára előtt. A következőkben arról ír, hogy Krisztus könnyei mennyire megihlették őt, és ezáltal bepillantást kaphatunk az új teremtésbe. Lázár feltámasztásának története (vö. Jn 11,1-44) nagyon megérintette, sokat elmélkedett rajta.

[[paginate]]

2009-ben a Crossway Books Kiadó megbízta őt a King James Biblia 400. évfordulója alkalmából megjelenő The Four Holy Gospels című kötet illusztrálásával. Először félt ettől a kihívástól, végül fő motívumnak a Jn 11,15-öt választotta: „Jézus könnyekre fakadt”. Ez a három szó: „Jézus könnyekre fakadt”, Isten együttérzéséről tanúskodik és kiemeli az intuitív, kreatív megközelítés fontosságát Isten igéjének megértésében. Isten szeretetből teremtett és ugyanez a szeretet fakasztja könnyekre Krisztust. Miközben ezt a festményt készítette, elképzelte, hogy Krisztus könnyeivel fest és látta, ahogy a különleges vízbázisú anyagok, amelyeket használ, Krisztus könnyeivel elegyednek. „Ez az alkotó folyamat jól illusztrálja, hogy a keresztyén hit nem dogma, ami elfogadásra vár, hanem tapasztalati valóság, amely saját személyes utunkat keresztezi Krisztus szenvedésének és feltámadásának történelmi valóságával. A Lélek esedezései kimondhatatlan fohászkodásokkal arról beszél, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik, sóvárogva várva Isten fiainak megjelenését” (119. oldal).

Az utolsó fejezetekben olvasunk többek között a Lázár-kultúráról. Az egyház valódi küldetéséről. Ez a küldetés – mondja Makoto Fujimura – épp ellentétes irányú a zarándokok küldetésével, akik felmentek Jeruzsálembe, mert nekünk lefelé kell mennünk, oda, ahol a világban még mindig a sötétség az uralkodó. A mi küldetésünk, írja, hogy Krisztus könnyeit elvigyük a világba. Ezt nevezi ő Lázár kultúrának, elvinni az új teremtést oda, ahol a világban fájdalom van. Nagyon figyelemreméltó, hogy hivatkozásai között alkotóművészeket találunk. A költők közül olyanokat, mint Emily Dickinson és T.S. Eliot, a festők közül Vincent van Goghot és Mark Rothkót.

„Az új teremtés – írja Makoto – betölti a hézagokat az összetört sebzett életünkben. És ha csak egy pillanatra is aranyló fény sugárzik át rajta, ami a teremtett világ gazdagságára emlékeztet bennünket és arra, hogy Isten továbbra is folytatja a megkezdett teremtő munkáját, rajtunk keresztül” (12. oldal).

Seffer Valentina