Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Emlékező Közönség!

A nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 65. évfordulóján azért gyűltünk össze, hogy fejet hajtsunk a hősök előtt, akik a könyörtelen kádári megtorlás közvetlen elszenvedőiként mártírhalált haltak, vagy éppen a halál torkából megmenekülve hosszú börtönéveket kiállva, életre és örök emlékezésre ítéltettek.

Engedjék meg, hogy hangot adjak annak a mély megtiszteltetésnek, amelyet most érzek amiatt, hogy az Igazságügyi Minisztérium képviseletében én állhatok itt Önök előtt. Annak az intézménynek a képviseletében, amelynek támogatásával húsz évvel ezelőtt ennek a megrendítő emlékhelynek a kialakítása megtörténhetett.

Mindannyian pontosan tudjuk, akik itt vagyunk, hogy ezen a helyen, ahol most állunk, a Kozma utcai gyűjtőben végezték ki a forradalom és szabadságharc olyan nagy alakjait, mint Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és a forradalom több legendás alakját.

A forradalmat eltipró kommunista diktatúra azonban nem elégedett meg a politikai vezetők és a fegyveres ellenállás ikonikus alakjainak likvidálásával, hanem újabb és újabb koncepciós pereket kreálva leszámoltak a másként gondolkodó értelmiségiekkel, kétkezi munkásokkal és minden olyan tiszta szívű magyar emberrel, akik a szovjet birodalmi érdekekkel szemben kiálltak a demokráciáért, hazánk szabadságáért és függetlenségéért.

[[paginate]]

E megemlékezés egyben alkalmat ad arra is, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a terror egykori színterén húsz évvel ezelőtt létrejöhetett a Kisfogház Emlékhely. Meggyőződésem, hogy a 2001. november 4-én tartott ünnepélyes átadón jelen lévők, akik közül sajnos sokan már nem lehetnek velünk, azzal a meggyőződéssel távozhattak, hogy az évtizedeken át eltitkolt vesztőhelyen kialakított Emlékhely méltó emléket állít majd mindazoknak, akik életüket és vérüket áldozták a hazáért.

Kérem, nézzék el nekem, hogy koromnál fogva 1956 számomra már történelem. Édesapám – Antal József egykori tanítványa – is csak 14 éves volt akkor, amikor 1956-ban a Kossuth térre ment. Azt is őszintén meg kell mondanom, hogy jómagam most vagyok itt először ezen az emlékhelyen. Ugyanakkor most, hogy alkalmam volt megtapasztalni ezt a megrázó élményt, amit ez az emlékhely nyújt, a legőszintébben mondhatom, hogy meggyőződésem, az életben legalább egyszer mindenkinek el kellene ide jönni, hogy a saját szemével láthassa a cellákat, a siralomházat és a vesztőhelyet, hogy olvashassa az emléktáblákon sorakozó neveket, hogy láthassa a kiállított tablókat. E személyes tapasztalás adhat csak esélyt arra, hogy közelebb kerüljünk az itt történtek felfoghatatlanságához.

Tisztelt Emlékező Közönség!

Ez az emlékhely a maga fizikai valójában, az itt véghezvitt borzalmas megtorlás és az azt elszenvedők személyes tragédiáinak helyszíneként méltó módon őrzi az ’56-os hősök emlékét, és szolgálja azt, hogy a szabadságharcosok, a mártírok igazsága és emléke sohase felejtődjék el. Komoly feladat és felelősség az emlékhely gondozása, biztosítani azt, hogy az itt történteket minél többen megismerhessék, megélhessék, e helyszínt minél többen meglátogathassák.

forrás: BFB

[[paginate]]

Úgy gondolom, hogy ehhez a megőrzéshez, az emlékezés felelősségéhez hasonló feladat a jogi igazságtétel folyamata is, amivel nekünk, az Igazságügyi Minisztériumban dolgozóknak is feladatunk van. A jogi igazságtétel lehetőségét biztosító semmisségi törvények alapján több évtizede működő jogi keretek gondozása, kiegészítése, helyesbítése folyamatosan feladatot ad még manapság is.

Ezért idetartozónak tartom megemlíteni ennek a feladatunknak a legújabb eredményét. Az Igazságügyi Minisztérium éppen az utóbbi hetekben fejezte be azt a munkát, amelynek célja, hogy a kommunista diktatúra időszakában hozott törvénysértő elítélések semmissé nyilvánítása, ezáltal a koncepciós perekben meghurcolt személyek jogi rehabilitációja az idő múlásával se nehezüljön el, ne lehetetlenüljön el. Az elmúlt időszakban az Igazságügyi Minisztériumhoz több megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, hogy a koncepciós perek áldozatainak érdekében az időközben elhunyt egykori elítéltek távolabbi rokonai is igazolás iránti kérelmet nyújthassanak be. A Parlament elé tegnapelőtt benyújtott törvényjavaslat az igazságtételt óhajtó társadalmi igénynek megfelelve egységesíti a semmisségi törvények bírósághoz fordulásának szabályait, így a jövőben az elítélten és hozzátartozóján túl, az elítélt oldalági rokonai is kezdeményezők lehetnek.

Emellett az ügyészég általános eljárási jogosultságának biztosítása annak lehetőségét teremti meg, hogy a törvénysértő elítélés miatt az áldozatok érdekében eljáró bármely jogkereső személy vagy szervezet kezdeményezőként fordulhasson az ügyészséghez a semmisségi eljárás hivatalból történő megindítása iránt.

A törvényjavaslat is azt kívánja biztosítani, hogy méltóképpen emlékezhessünk, hogy az idő múlása ellenére se kelljen beletörődni az igazságtalanságba, és minden egykori áldozat részesülhessen a sérelem helyreállításának lehetőségéből, megillesse a jogi igazság deklarálása, a jogtalanul meghurcoltak ártatlanságának kimondása.

Az emlékhely felavatásakor, húsz évvel ezelőtt dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök úr úgy fogalmazott, hogy „Magyarország vérrel áztatott szent földdarabján állunk.”, amelyhez hozzátette: „ami ma vagyunk mint közönség, mint nemzet, az ő vérükből, az ő áldozatukból nőtt ki”.

E máig ható gondolatokat felidézve zárom beszédemet. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Jancsó Gábor