2020 őszén jelent meg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és a Matthias Corvinus Collegium (MCC) közös kiadásában a „Magyar hősök – elfeledett életutak a 20. századból” című kötet.

A kötetben 60 olyan személy életútjának rövid bemutatását találjuk, akik a legtöbb esetben a 20. század mindkét – nemzeti szocialista és kommunista – totalitárius diktatúrájának embertelenségével szembekerültek. Tették pedig ezt úgy, hogy háttérbe tudták szorítani saját, egyéni érdekeiket, sokszor akár életüket is veszélybe sodorták, sőt akár azt el is vesztették a hatalom megtorlásának következtében – ezért minden joggal megilleti őket a hős megnevezés.

A fentiek értelmében hősies életutak bemutatása mellett a szerkesztők másik szándéka az volt, hogy „elfeledett” hősökről emlékezzenek meg. Valóban a bemutatott több mint félszáz személy jó része olyan, akiknek neve nemcsak a szélesebb nyilvánosság, de talán még a nem ezzel a korszakkal foglalkozó történész szakma számára sem csengett eddig ismerősen. A szerkesztők ráadásul összmagyar merítésben, az egész Kárpát-medencei magyarság tekintetében végezték el az életutak kiválasztását. Bizonyos személyeknek eddig is megvolt már a regionális emlékezete, de többen közülük ebben a kötetben kerülnek először is egymás mellé a szélesebb nyilvánosság számára. Ilyen szempontból is hiánypótló alkotás a kötet.

Azon túl, hogy a „Magyar hősök” szereplőit összeköti tehát a 20. századi diktatúrák elleni ellenállás, sok-sok különbözőséget mutatnak. A magyar társadalom szinte összes származási, társadalmi rétegét leképezik az egyszerű földműves vagy munkásembertől kezdve, a katonákon, tudósokon, polgári tisztségviselőkön és szerzeteseken át, az arisztokrata politikusig, főtisztig, főpapig. Motivációik háttere, eredete talán még összetettebb és még nagyobb sokszínűséget mutat, amely aláhúzza a magyar történelem komplex, ellentmondásokkal és dilemmákkal teljes és terhes jellegét. Antiszemita zsidómentő, háborúellenes katona, tanácsköztársasági múltú antikommunista sorsok elevenednek meg a rövid és tömör, de mégis a kisebb részletekre is utalást tevő, tudományos igényű, de ismeretterjesztő hangvételű bemutatásokban, amelyeket a NEB-bel és MCC-vel kapcsolatban álló fiatalabb határon inneni és túli magyar történész nemzedék végzett el.

[[paginate]]

Kiemelendő, hogy a 60 életút között szép arányban vannak az olyan református egyházi, vagy a református egyházhoz köthető személyek, akik szintén joggal viselhetik a hős megnevezést, illetve sajnos nem egy esetben illik rájuk az az elfeledettség is, amelyet most orvosol a kötetben való szerepeltetésük.

Vannak köztük olyanok, akiknek egyházi körökben mára már többé-kevésbé méltó emléket sikerült állítani. Közéjük lehet sorolni Dobos Károly és Gulyás Lajos lelkipásztorokat, akiknek élettörténetét Erdős Kristóf, a NEB kutatója foglalja össze, és Soos Gézát, akiről Kiss Réka a NEB elnöke ír bemutatást.

A lelkipásztorok közül viszont eddig talán kevesebb figyelmet kapott Gecse Endre, a kárpátaljai Gálocs református lelkipásztora, akinek sorsát Váradi Natália, a beregszászi magyar főiskola történésze mutatja be. 1956 után a szovjet hatóságok Kárpátalján elrettentő kirakatperekkel igyekeztek elejét venni a magyar forradalmi lelkület terjedésének. Ennek érdekében Gecsét egy helyi fiatalokból álló forradalmi csoport vezetőjéül állították be. Miután nem volt hajlandó elismerni a koholt vádakat 1959 januárjában az ungvári börtönben halálra verték.

Gecséhez hasonló sors jutott Szútor Jenő beregszászi református lelkipásztornak, akiről Molnár D. Erzsébet a beregszászi magyar főiskola docense ír. Szútor már a Trianon utáni időkben is sok próbatételt élt meg a Csehszlovák hatóságoktól. Mint a helyi magyarság vezető reprezentánsát 1950-ben szovjetellenes tevékenységgel vádolták és szibériai munkatárborba hurcolták, ahol életét vesztette.

Hasonló erdélyi példát Benkő Levente kolozsvári történész mutat be. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész a két világháború közti román államtól is sok zaklatást szenvedett el, majd a világháború alatt parókiáján rejtegette a kommunista partizánként harcoló Maléter Pált. Amikor 1947-ben Sasst letartóztatták a román kommunisták, Maléter igazoló levelei segítségével szabadulhatott ki. A korszak keserű iróniája, hogy 1956 után viszont a Maléter levelei már terhelő bizonyítéknak számítottak és Sass halálos ítéletéhez vezettek.

Református világiak is helyet kapnak a kötetben. Szokolay Domokos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza, mutatja be Arany Bálint életútját. A református Arany a németellenes ellenállás és a kiugrási kísérlet egyik fontos szereplője volt, majd a háború után a kisgazdapárt felszalámizásának fontos lépéseként szolgáló koncepciós perben – a Magyar Testvéri Közösség perében – bátor kiállásával ideig-óráig sikerült megnehezítenie a per forgatókönyvének megvalósítását.

[[paginate]]

Szintén a Magyar Testvéri Közösség peréhez kapcsolódik a vásárosnaményi Kiss Sándor története, akiről Krajcsír Lukács, a Szegedi Tudományegyetem történésze írt összefoglalót. Kiss Sándor Aranyhoz hasonlóan a németellenes ellenállás aktív szereplője volt, akit a nyilasok el is fogtak és megkínoztak. Kisgazda képviselőként 3 év fegyházra ítélték a Magyar Közösség perben. 1956-ban a forradalmi események résztvevője volt, amelynek leverése után emigrált és a nyugati magyarság rangos publicistájaként tevékenykedett.

Szintén olyan németellenes ellenálló és embermentő volt Futó Dezső, akivel később a kommunistáknak is meggyűlt a baja (Hollósi József Dániel történész ír róla). A református paraszti családból származó Futót 1946-ban kisgazda színekben nemzetgyűlési képviselővé választották. A közvélemény elé tárta a kommunista túlkapásokat, például az 1944-45 fordulóján elkövetett gyömrői gyilkosságsorozatot vagy Lakos József volt szentesi rendőrkapitány meghurcolását. Bár még idejében, a kommunista hatalomátvétel előtt visszavonult a közélettől, 1952-ben kémkedés koholt vádjával elítélték, Sztálin halála miatt viszont már nem kellett börtönbe vonulnia. Meglepő módon 56-os szerepvállalásai miatt sem érte nagyobb retorzió, bár jó ideig segédmunkából és alsóbb beosztásokból tudta megélhetését biztosítani.

A vészkorszak alatti embermentés fontos alakjai voltak református katonák és csendőrök.

Gidófalvy Lajos (akiről Szokolay Domokos ír) mint az angyalföldi leventekörzet parancsnoka, lett az embermentés és németellenes ellenállás fegyveresen is aktív vezetője. Feltehetőleg az Erzsébet-híd megmentésére tett sikertelen akciója közben lelhette halálát.

Kudar Lajos életét Dergán Ádám a NEB hivatalának főigazgatója dolgozta fel. A református családból származó csendőr főtiszt már közvetlenül a háború kitörése után aktív résztvevője volt a hazánkba menekülő lengyel katonatisztek segítésének. A németellenes ellenállás és a kiugrási kísérlet egyik kulcsfigurája volt, ő szervezte meg 1944 szeptemberében a szovjetekkel történő titkos fegyverszüneti tárgyalást, ami mellett részt vett a zsidók és politikai üldözöttek menekítésében is. Végül a Gestapo tartóztatta le és feltehetőleg Budapest ostroma alatt végezhették ki mindenfajta hivatalos eljárás nélkül. Holtteste sohasem került elő.

[[paginate]]

Különleges embermentői életút a református lelkészcsaládba születő Bay Zoltáné, akinek történetét Krajcsír Lukács adja közre. A fizikus Bay a radarcsillagászat területén elvégzett úttörő tudományos eredményei mellett kevesen tudják, hogy kutatócsoportjának zsidó tagjai melletti vakmerő kiállásáért a jeruzsálemi Yad Vashem Intézettől a Világ Igaza címet is megkapta. A kommunisták zaklatásai miatt 1948-ban disszidálásra kényszerült.

Végül Mester Miklós, Szabadság téri presbiter (életéről Kovács Tamás NKE történész docense számol be) neve érdemel még számunkra figyelmet, aki kultuszminisztériumi államtitkári tisztségét használta fel a németellenes ellenállás előmozdítására, illetve elsősorban a kulturális- és tudományos élet területén tevékenykedő zsidó származásúak és politikai üldözöttek mentésére. Nevéhez fűződik az úgynevezett „előzetes mentesítés” innovatív módszere. Eszerint a kultuszminisztériumi jogkörében adtak ki egy dokumentumot, amely szerint az üldözött személy kormányzó általi mentesítése még nem érkezett meg, de folyamatban van. Az ötletes adminisztratív eszközzel Mester szerint mintegy 30000 üldözött életét mentették meg a vészkorszakban.

A szerkesztők maguk is bevallják, hogy mintájuk nem reprezentatív, hanem még minden bizonnyal bővíthető. Remélhetőleg ere is inspiráló erőként szolgálhat a kötet és eredményezheti hasonlóan megpróbált, példás és hősies, ugyanakkor részben elfeledett 20. századi életutak további kutatását. Vélt hiányosságai ellenére is, a kötet méltó emléket állít a magyar történelem talán leginkább embert-próbáló időszakában is kimagasló humánumot és tartást tanúsító férfiaknak és nőknek, akik között méltán kaphattak helyet a fentebb is említett református egyháziak és világiak.

Lányi Gábor