Liszt Ünnep 2021

Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

Az idei ősz kétségkívül egyik legkiemelkedőbb összművészeti rendezvénye az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál volt hazánkban, amelyet október 8-a és 24-e között rendeztek, többnyire budapesti és néhány vidéki helyszínen.

A fesztivál megálmodója és életre hívója a MÜPA (a budapesti Művészetek Palotája) nem csak Liszt Ferenc születésének 210. évfordulójára kívánt emlékezni Liszt zeneművek előadásával, hanem arra is, hogy éppen Liszt Ferenc szellemiségének megtermékenyítő ereje más művészeti ágakban is megjelenhet. Így sikerült ennek a páratlanul gazdag fesztiválnak több mint 30 helyszínen 312 programmal előrukkolnia, ezen belül 26 mű premierjét vagy magyarországi bemutatóját megtartani, továbbá jeles külföldi előadóművészeket is megnyerni azokban a művészeti ágakban, amelyek a Liszt-hagyaték mellett a fesztivál programját alkották. Mindezeket pedig egyetlen jellemző – a magas minőség – hozta közös nevezőre. Nem maradhattak el persze Liszt páratlan életművének fontos darabjai sem, mint például a Magyar Koronázási Mise, amelyet a megnyitó napján, az eredeti bemutató helyszínén a budapesti Mátyás templomban és az Esztergomi Mise, amelyet az esztergomi bazilikában éppen Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én mutatott be a Magyar Rádió Énekkara és a Pannon Filharmonikusok Zenekara.

A Magyar Koronázási Misét, Ferenc József és felesége Erzsébet magyar királlyá és királynévá koronázására szerezte Liszt, bemutatója nem kis nehézségek árán lehetett. Följegyezték, hogy mivel a bécsi császári udvar protokollja szerint koronázási ünnepségre csak a bécsi udvar zeneszerzői és előadói hivatottak, nem Lisztet akarták megbízni az ünnepi mise megírásával. Liszt Ferenc azonban, aki járatos volt a politikában és tudta, hogy az 1867-es kiegyezés már a küszöbön áll, latba vetette kapcsolatait és végül sikerült elérnie, hogy ő, mint magyar zeneszerző kapja meg a fölkérést a koronázási ünnepi mise megírására. Ekkor is hangsúlyozta magyar nemzetiségét, amelyet egyébként minden lehetséges alkalommal megvallott. Több nemzet, leginkább az osztrákok szeretnék maguknak tudni Liszt Ferencet, aki azonban önmagát mindig magyarnak vallotta, akkor is, ha németül, vagy franciául beszélt. Ferenc  József  pedig, az 1867-es koronázásra már igazán ismerhette Liszt Ferenc zsenialitását a szakrális zene komponálásában, hiszen 1856-ban – 11 esztendővel korábban – ő is részt vett az esztergomi bazilika fölszentelési ünnepségén, ahol maga Liszt vezényelte az arra az alkalomra írt Esztergomi Misét.

Liszt Ferenc szakrális zenéjében maga is szívesen támaszkodott korábbi évszázadok kincseire, például a gregorián örökségére, de a reneszánsz és barokk kor műveit is tanulmányozta. Liszt és szakralitás címmel, rendhagyó Liszt-estet tartott a MÜPA, a különleges koncepció fókuszban tartotta Liszt egyházzenéjét, miközben autentikus népzene és vallásos népénekek is fölcsendültek és reflektáltak egymásra.

[[paginate]]

Az Október 23-i ünnepi esten szintén a MÜPA Bartók Béla termében csendült föl Bartók: Kossuth-szimfóniája és Liszt Les Préludes-je, de ekkor volt az ősbemutatója Szentpáli Roland: A magyarokhoz c. kompozíciójának is. Nem maradtak élmény nélkül a jazz, a világzene, a táncművészet vagy  a  képzőművészet szerelmesei sem. Patti Smith amerikai énekes-dalszerző, akit kortársai és közönsége élő legendaként ünnepel, bárhol is áll színpadra, műsorában többek között Ady és Pilinszky verseit is fölidézte – óriási sikert aratott. Gilberto Gil elhozta hozzánk  a brazil zene bűvöletét a MOM Kult zsúfolásig megtöltött nézőterére, de említhető többek között a spanyol Compania Antonio Gades amely legendás Carmen előadását hozta el a Liszt Ünnepre.  A Várkert Bazár is kivette részét a fesztivál programjaiból, ott tartották az 5. Magyar Klipszemlét, és a könyvvásárral egybekötött Margo Irodalmi Fesztivált.

A képzőművészetek rajongói sem maradtak élmény nélkül. A kulturális eseménysor részeként az Art Market Budapest (AMB) kiállítást a budapesti Bálnában rendezték meg, ahol közel 30 ország több mint 500 kiállító művésze mutatkozhatott be. Társrendezvényként megtartották az Art Photo művészeti vásárt is, így ezek együttesen a Közép-európai régió legnagyobb képzőművészeti seregszemléjét jelentették.

A Liszt Ünnep fesztivál tudományos arcélét pedig hangsúlyossá tette az a négynapos zenetudományi- és zenetörténeti konferencia, amelyen a nemzetközi Liszt-kutatás jeles képviselői tartottak előadásokat.

Káel Csaba, a MÜPA vezérigazgatója, a fesztivál után kommünikében így összegezte a Liszt Ünnepet: „Liszt Ferenc születésének 210. évfordulóján nézők ezreivel és nagyszerű hazai, illetve nemzetközi fellépőkkel együtt élhettük át, ahogyan megszületik valami új, rendkívül értékes és jövőbe mutató. Felemelő koncertélményekre, eufórikus, teltházas előadásokra, fontos szakmai találkozásokra lehetünk büszkék, mindez méltó főhajtás volt Liszt zsenialitása, újító szellemisége előtt”.

A nagyszabású Liszt Ünnep koncertjeinek, bemutató előadásainak jelentős része ma is meghallgatható a fesztivál online felületén, éppígy követhető a teljes program fölsorolása. Ami azonban még további nagyszerű hozadéka a fesztiválnak az a fölismerés, hogy hazánk mennyire stabilan tartja előkelő helyét a nemzetközi rendezvények sorában. Kifogástalan előadótermek, templomterek, koncerttermek sora áll már rendelkezésre, ahol a tehetséges hazai előadóművészek és együttesek mellett, nemzetközi nagyságok is szívesen, nagy kedvvel mutatkoznak be, sőt térnek vissza újra meg újra. A Liszt Ünnep természetesen a XIX. század zseniális magyar zeneszerzőjének és virtuóz zongoraművészének nemzetközi fókuszba állítását is célul tűzte ki és ezt maradéktalanul teljesítette. Olyannyira, hogy már most megkezdődött a következő Liszt Ünnep tervezése és egy újabb gazdag program összeállítása – minden koncert- és kiállításlátogató örömére.

Gimesi Zsuzsa

Hasonló anyagaink

Kis operett-történet

A Budapesti Operettszínház 2023-ban ünnepelte megnyitásának századik évfordulóját és az alkalomból az egész 2023/2024-es évadot az ünneplésnek szentelik.

Kurtág György: A játszma vége

Opera Az idei Liszt Ünnep kétségkívül legkülönlegesebb eseménye volt Kurtág György: A játszma vége című operájának előadása a MÜPA-ban, 2023. október 12-én.