Aki a Szentírást naponként olvassa, annak Isten szüntelen formálja az életét. Sok bibliai tanításról lehetne írni, ami eddigi életem során különösen is formált. A gazdag csokorból egy verset választok most ki, az Ézsaiás 25,8-at: „Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden arcról”.

Az ézsaiási igéhez kötődő emlékem 1981 nyarához fűződik. Főállása mellett édesapám gazdálkodott is. Mintagyümölcsösét példásan gondozta. Egy nap permetezés közben méregkoncentrátum dőlt a ruhájára, amit egy vödör vízben rögtön kimosott. Az hamar meg is száradt, majd magára vette. A munkát elvégezte rendben. Autóba ült és hazajött, de erre már nem emlékezett. Délután rosszul lett. Kiderült, hogy a tömény mérget valójában szétmosta a ruháján, bőre pórusain keresztül hatalmas adag méreg került a szervezetébe. A közeli honvédkórházba vitték, ahol a legjobbnak tartott toxikológus kezelte. Az állapota azonban rohamosan romlott. Tizennégy napig volt kómában, s helyzetét tovább súlyosbította kezdődő tüdő- és agyhártyagyulladása. A honvédkórházakba akkoriban nem volt egyszerű bejutni. Csak látogatási napokon lehetett bemenni, és a látogatókat szigorúan ellenőrizték. Szerettem volna naponta látogatni édesapámat. Kérvényeztem állandó belépőt, de magam sem hittem, hogy megkapom. Meglepetésemre megkaptam. Később tudtam meg, a főorvos azt mondta az írnokának: „Adjuk meg a belépőt ennek a szegény fiatalembernek, hadd találkozzon az édesapjával, amíg lehet…”

Reggelente már 6 óra után ott voltam, mert akkor tudtuk meg a vérvétel eredményét. Minden nap rosszabb lett. A feleségemmel minden reggel a Bibliaolvasó Kalauz igéit olvastam, de akkor ezen kívül még egy áhítatos könyvet is, amely minden napra két igeverset adott. Egyik nap az idézett ézsaiási ige volt, és az Újszövetségből is egy: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak” (Mt 5,4). Erőt kaptunk az ige által. Ám amikor a kórházba értem, rossz hír fogadott. Édesapám állapota romlott. Összezavarodtam… Isten ígérete másról szólt, mint a valóság.

[[paginate]]

Azt mondtam akkor a főorvosnak:
– Ilyet mondani talán nincs jogom, de én most felmentem a titoktartás alól. Őszintén mondja meg, mire számíthatunk. Szüleim egyetlen gyermeke vagyok. Négy idős nagyszülőről és édesanyámról kell gondoskodnom.
Az orvos hátralépett kicsit, majd kis idő múlva azt mondta:
– Ilyet tényleg nem szoktak kérni. Láthatja, hogy mindent megteszünk az édesapjáért. Most úgy látjuk, hogy elveszítjük őt.

Sarkon fordultam, autóba ültem, és nem tudom, hogy jutottam haza. Majd összetalálkoztam a főnökömmel, aki megkérdezte, mi hír van édesapámról. Elmondtam, hogy romlott az állapota, s nehezíti a helyzetet, hogy Isten igéje másról szólt, s most azt sem tudom, hogy mit higgyek. Röviden ezt válaszolta: „Pedig neked tudnod kellene, hogy mit higgy.” Mintha hideg vízzel öntöttek volna le.

Otthon édesanyám nyitott ajtót, s kérdezte, mi újság a kórházban.
Azt mondtam:

– Meggyógyul édesapám.
– Azt mondták? – kérdezte.
– Azt mondták – feleltem neki.
A válaszomat én másképp értettem, mint ő. Ő az orvosra gondolt, én Istenre.

Másnap reggel újból bementem a kórházba. Az ügyeletes orvos fogadott, és azt mondta, nem tudják, mi történt az édesapámmal. A vérképe kétszeresére javult! Lassan kezdett felépülni. Nagyon gyenge volt, de visszanyerte az eszméletét, és naponként erősödött egy kicsit. 2016-ban, 90 évesen, az idős kor terheit hordozva a kezem között hunyt el, Istenben megbékélve. Semmilyen nyoma nem maradt az akkori betegségének.

Addig is hittem, hogy Isten a szükségben lévő embert minden helyzetben tágas térre tudja vezetni, de ez a tapasztalás rendkívüli volt. Bizonyára nem minden betegségből gyógyulunk meg, de mélyen hiszem, hogy nincs olyan mélység, ahonnét Istennek ne volna hatalma kiemelni. Isten „véget vet a halálnak örökre” – akkor is, ha most még el kell engednünk egymás kezét. Abban a helyzetben édesapám nekünk Isten előreküldött hírnöke lett. Fontosak Isten ígéretei. Akkor is, ha a világ ma beteljesítetlen ígéretektől hangos. Ő nem csupán ígérni tud, hanem képes arra, hogy amit ígér, megtegye, és meg is cselekszi.

Fodor Ferenc

(Megjelent a Magyar Bibliatársulat alapításának 70. évfordulóján kiadott kötetben: Csontjaimba rekesztett tűz. Vallomások a Bibliáról. Szerkesztette: Pecsuk Ottó és Kiss B. Zsuzsanna. Kálvin Kiadó, Budapest, 2019. 52-55 p.)