Milyen ma a nők helyzete?

A mai, még mindig inkább férfias és férfiak irányította világban a nők zöme mindenáron egyenlőséget akar, egyenlő jogokat, azonos felelősségeket. Egyre nagyobb teret hódít egy kissé talán félreértelmezett feminizmus, és nem vesszük észre, hogy az egész valahol alapjaiban elcsúszott.

A nők férfiakat meghazudtoló módon harcolnak az első sorokban, hihetetlen teherbírással állnak helyt csupa maszkulin poszton, lassan már szinte férfiakká válnak, s elveszítik azt, amitől nő a nő. Nem azon múlik ugyanis az egyenlősdi, hogy egy nő van-e olyan okos, képzett, erős, mint a férfi, hanem a magatartás, a felhasznált és kibocsátott energiák árulják el, hogy kik is vagyunk valójában. A saját életemből is tudom, hogy bizony lehet éveken át nőként férfias energiákkal létezni, ám ennek súlyos ára van, ami előbb-utóbb megjelenik valamilyen betegség formájában… A „régiségben” nem volt kérdés, hogy a férfi a harcos, a nő pedig a befogadó, átölelő energia. A kifelé áradó erő megtermékenyít, a puha, finom lágyság pedig megtermékenyül. Fordítva nem működik.

Amikor közel húszévnyi meddőség után várandós lehettem, már csak veszélyeztetettségem okán is úgy tekintettem magamra, mint egy drága, fűszeres olajjal teli, nagyon értékes korsóra, amire mindennél jobban kell vigyázni, nehogy a felbecsülhetetlen értékű anyagból egy csepp is elvesszen. Nem csupán az én megélésemben volt ez az Isteni Kegyelem Csoda, de az orvosok mai napig azt mondják, nincs rá emberi magyarázat, hogy az én betegségeimmel anyává válhattam.

És most tekintsünk vissza 2000 évvel korábbra. Akkor milyen volt a nők helyzete? Sehol nem volt a feminizmus, sőt, egy lány gyermek összességében nem ért annyit, mint egy fiú. Nézzük kicsit mai szemmel: a lányokat korán, már tizenévesen férjhez adták, nem volt a nőknek diplomájuk, még olvasni sem tudtak, nem volt jól fizető állásuk, karrierjük és önálló lakásuk. Még saját életükről sem dönthettek! Egyetlen vagyonuk a szüzességük volt. Aki ezt elvesztette, gyakorlatilag halott embernek számított a társadalomban, vagy annak peremén, csupán nagyon megalázó körülmények között élhetett.
Adott egy Mária nevű, 13-14 éves kislány, akit már jegyesként elígértek, s odalép hozzá egy angyal, aki annyit mond: „Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr Veled van!”.

Annyira „megszoktuk” ezt a történetet, hiszen ezen nőttünk fel, hogy bele se gondolunk, mit élhetett át az a kislány. Pedig, ha ma történne hasonló, valószínűleg már a jelenéstől holtra válnánk. Mária korában sem volt mindennapos az angyalok váratlan látogatása. Az angyal ráadásul folytatta beszédét, és csupa olyan ígéretet tett, ami innen, a mi korunkból nézve persze „kegyelemmel, malaszttal teljes”, de ott, az adott helyzetben csak pánikra adhatott okot.

[[paginate]]

Máriával közli az angyal, hogy elveszi mindenét, ami földi szempontból értéke, s helyette ad valami olyat, amit ő egyáltalán nem kért. Felidézi a csodát, amellyel Keresztelő János édesanyja várandós lett, emlékeztetvén Máriát, hogy Istennél minden lehetséges, s rámutat, hogy ez az Isten a legnagyobbat ajándékozza számára, kiválasztja, hogy Isten Fiának lehessen az édesanyja. Erre ez a kislány, végtelen hittel, bizalommal és alázattal válaszol: „Legyen nekem a Te Igéd szerint”. Hogy ő tudta-e vagy sem, amit mi teológusok már tudni vélünk, nevezetesen, hogy ez az Ige ugyanaz az Ige, amely a világot teremtette, hogy ez az Isten Szava, amely az egész mindenséget alkotta, azt nem tudjuk pontosan megmondani, de biztos, hogy szívből érezte. Abban a pillanatban Isten Szava újra teremtett, s Mária ezt a kegyelmet elfogadva Fiút fogant. Vajon tudunk-e ma mi ilyen befogadóak lenni, mint ez a tanulatlan kislány?

Lám, Isten egy földi embert választott azért, hogy az emberrel testközelbe kerüljön. És itt szól hozzánk a történet, mert ugyanúgy lehetőségünk van Istennel testközelbe kerülni, mint Máriának. Mert azzal, hogy egy földi asszony hordozta Jézust a szíve alatt, az Isten megtapasztalta a földi, emberi lét állapotát. Viszont azt is elmondta Jézus már felnőttként, hogy bennünk van. Máriában, Mária által Jézus eljött hozzánk. Az ajtónk előtt áll és zörget. A kérdés innentől kezdve mindannyiunkhoz szól: Megengedjük, hogy bejöjjön hozzánk? Ami Máriával történt, azt ugyanis mindannyiunknak felajánlja Jézus. Meghalljuk a hangot?

Mária minden vagyonát, a szüzességét adta cserébe. Tőlünk nem kér semmit, csak megáll az ajtónk, a szívünk előtt. Meg merjük hallani? Ki merjük az ajtót nyitni? Megígérte, hogy ha megengedjük, beköltözik hozzánk. Mária megnyitotta a szívét, a méhét, és beengedte Krisztust. Nekünk csak a szívünket kell megnyitni, és ahogy növekedett a magzat Jézus édesanyja méhében, ugyanúgy növekedhet bennünk is. Máriában egy gyermek növekedett, bennünk pedig Jézus megváltása révén Isten Lelkeként növekedhet Ő maga.

Manapság hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a vélt vagy valós értékeink tesznek minket többé, hogy azok jogosítanak fel minket egy jobb életre vagy bármilyen jutalomra.

Még ha mások előtt nem is, de önmagunk előtt kérkedünk a tehetségünkkel, tetszelgünk önnön jócselekedeteink fényében, büszkék vagyunk az eszünkre, a tudásunkra, és azt gondoljuk, ezek szükségszerűen meg kell, hogy hozzák a sikert, a boldogságot az életünkbe.

És Isten csak mosolyog rajtunk. Őt ez nem érdekli, hisz tudja, hogy semmink nincs, amit nem Ő engedett volna meg, hogy legyen. Nem érdekli, hogy emberileg, látszólagos önerőből mit tettünk le az asztalra. Nem érdekli, hogy okoskodva hogyan akarunk besegíteni neki. Nem érdekli, hogy öntelten hogyan akarunk megoldani elveszettnek látszó helyzeteket.

Mária esetében sem volt fontos, hogy tehetséges-e bármiben, hogy mekkora az IQ-ja, hogy van-e bármiben bármilyen tapasztalata. Amit Isten várt tőle, az a hit és bizalom. Ezzel a hittel és bizalommal Mária oda tudta adni magát Istennek. Át tudta adni az életét, hogy Isten felhasználja az Ő céljaira. Istent az érdekli, még így 2000 évvel később is, hogy megvan-e bennünk is ez a bizalom, hit, és át merjük-e mi is adni az életünket az Ő céljainak.

[[paginate]]

Itt érünk vissza a gondolatmenet elejéhez: egyenlősdit akarunk játszani, de közben csak vagdalkozunk és rombolunk magunkban és magunk körül. A nők ugyanolyan vehemenciával törnek előre, karrierlovagként harcolnak, mint a férfiak. Holott az egyenlőségünk záloga az lehetne, ha felismernénk, hogy mindannyian, legyen az férfi vagy nő, Isten gyermekeiként élünk a földön. S nemhogy a nőknek nem kell feladni női befogadó, gondoskodó, átölelő, megnyíló mivoltukat, hanem még a férfiak is, mindannyian áldott állapotban lehetünk, ha engedjük, hogy Jézus bennünk éljen. „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal 2,20). Mind férfiként, mind nőként lehetünk azzá a féltett, drága edénnyé, amelyből „Krisztus jó illata” árad.

Mária Igent mondott Isten tervére, ami rengeteg áldozattal járt az első pillanattól kezdve. El kellett viselnie a jegyese kétkedését, hiszen bár látványos botrányt nem kívánt József, de el akarta bocsátani magától Máriát, aki várandósságával szégyenbe hozta őt. Mérhetetlen fájdalom lehetett ez Józsefnek, akinek az akkori törvények szerint jogában állt volna még házasságtörés miatt vádat is emelni Mária ellen, akit emiatt halálra is kövezhettek volna. Mária úgy mondott igent Istennek, hogy ezt pontosan tudta, mégis vállalta. Mikor József is megkapta az angyali utasítást, ő is képes volt átadni magát Isten tervének, pedig folyton olyan feladatokat kapott, amiket egyáltalán nem várt, és nem tervezett. De a hite és a bizalma erősebb volt! Oltalmába vette a nőt, akit Isten a legnagyobb ajándékával bízott rá.

Át merjük-e adni ma mi így az életünket? Le merünk-e mondani az önös vágyainkról, hogy Isten formálja a tervét velünk és rajtunk keresztül? Gondoljuk végig, hogy tőlünk mit kér ezen a karácsonyon az Isten. Mire kellene igent mondanunk? Merünk-e ajtót nyitni, megnyílni, merünk-e igent mondani? Milyen áldozatot jelent ez a részünkről? Tudjuk-e vállalni az áldozatot?

Kívánom, hogy tudjunk igent mondani Isten akaratára még akkor is, ha adott pillanatban hálátlannak tűnik a feladat, mert Isten magasabb szemszögéből nézve mindig olyat kér, amivel mindannyiunk épülését szolgálja. Engedjük, hogy megszülessen bennünk Krisztus, s legyen nekünk az Ő Igéje szerint!

Kun Ágnes Anna