Tízből nyolc színházi élmény azzal kezdődik, hogy újra és újra felállunk, utat engedve a később érkezőknek (puszta érzékcsalódás vagy tudományos igazolásra váró megfigyelés, hogy minél beljebb szól valakinek a jegye, annál később érkezik?), a maradék két esetben pedig próbálunk minél jobb helyeket elfoglalni, kultúrember módjára szigorúan érkezési sorrendben. Ezúttal azonban nem így történt, a Recirquel társulat Kristály című darabjában ugyanis nincs fix színpad, sem nézőtér, nézők és szereplők folyamatosan mozgásban vannak, belakva a különleges teret.

Lassan hét éve mutatták be a Vági Bence művészeti vezető által megálmodott, a tánc és a cirkusz elemeit ötvöző mesét. A Művészetek Palotája legnépszerűbb előadását ebben az évadban felújított formában láthatta a közönség: 2023. december 6-a és 2024. január 7-e között közel 60 alkalommal változott jégbe fagyott királysággá a Millenáris Üvegcsarnoka. Már az érkezés is átzsilipelés egy mesebeli világba: a ruhatár után következő folyosón – mint kicsomagolásra váró életnagyságú játékok – üvegkalitkában várakoznak egyes szereplők. A mozdulatlan „bábuk” a gyerekek nagy örömére életre kelnek, pantomimes játékuk egyszerre idézi az utazócirkusz világát és E. T. Hoffmann meséjét, a Diótörő és az egérkirályt.

[[paginate]]

A lépcsőn leérve aztán Narniába csöppenünk, ahol a narrátor manó (Egyed Brigitta) egy fagyasztóládából kibújva meséli el Hókirálynő (Horányi Juli) szerelmi csalódását és birodalma ebből fakadó tragédiáját, Kristályországgá válását. Az egykori gyárépület hatalmas belmagasságú, elsötétített csarnoka lehetőséget biztosít több színpad kialakítására is, így a történet előrehaladtával körbejártunk Klimkó Péter térben elhelyezett díszletei között, s az érzelmek hullámzásához igazított koreográfiákon, mutatványokon ámultunk (hála Illés Renátó társrendező és Zsíros Gábor koreográfusnak). Emlékezetesek maradtak az életre kelt ólomkatonák akrobatamutatványai, a hópelyhek tánca a levegőben és a herceg bonyodalmakat kiváltó látogatása is.

A történet is a Csajkovszkij zenéje által világhírűvé lett Diótörőt idézi: a hó és a fagy országába érkezett gyermekek nézőkből szereplőkké lépnek elő, segíthetnek a minden melegséget és szeretetet száműző királynő megmentésében. A „boldogan éltek, míg meg nem haltak” borítékolható, s a kicsik lelkesedését látva könnyen lehet, hogy az adventi időszakban az Operaházban évről évre teltházzal futó A Diótörő mellett ez lesz a kisgyermekes családok másik kötelező karácsonyváró programja. Egy dologban azért nem körözi le előképét a Kristály: az ismert karácsonyi énekek szövegét igazította a meséhez és hangszerelte át, valamint saját zenét is szerzett hozzá Mester Dávid és Terjék Gábor, de a Pjotr Iljics-i magasságokhoz nem értek fel vele.

^{Fotó: Müpa}

[[paginate]]

Bár szívet melengető tanulsága kortalan, a Kristály valójában gyermekeknek szóló, életre kelt bábelőadás (hat éves kortól látogatható). Ha a kísérők figyelmét is felkeltette a táncosok és artisták lenyűgöző teljesítménye, ajánljuk nekik a társulat további darabjait. A 2012-ben alakult Recirquel mára a világ egyik vezető újcirkusztársulatává nőtte ki magát. Vági Bence rendező-koreográfus és tizenegy táncosának mozgásművészeti produkciója a Sziget Fesztiválon annyira sikeres és szakmailag igényes lett, hogy a Müpa igazgatója, Káel Csaba felkarolta a csapatot. Első egész estés előadásaik (Cirkusz az Éjszakában, A Meztelen Bohóc, Párizs Éjjel) után egy új műfaj, a cirque danse felé fordultak.

A 2015-ös Non Solus, a 2018-as My Land és a 2020-as Solus Amor a cirkusz és a tánc eszköztárával mesél el egy-egy történetet: két ember egymásra találását, az ember és az anyaföld kapcsolatát, valamint a világot mozgató erők munkáját. A két műfaj jótékony hatással van egymásra: a tánc absztrakcióra képes formanyelve segít jelentést adni a látványos cirkuszi trükkök kötött szabályrendszerében mozgó előadóművészeknek. Különleges élményben volt részük azoknak, akik a tavalyi Színházi Olimpia részeként a Müpa parkolójában – külön erre a célra – felállított sátorban megtekintették / átimádkozták a Recirquel Ima című előadását.

Így írt erről Bognár Judit Lola, a 24.hu kritikusa: „...az elsőszámú élmény itt mégis csak az ámulat az emberi nagyság és teremtő erő, de még inkább a túlcsorduló szépség miatt. Az a fajta szépség, amelynek láttán nem lehet nem bevonódni, amelynek láttán az ateista is kénytelen valami, az embernél nagyobb erőre asszociálni, amelynek láttán szinte fizikai fájdalmat okoz, hogy hány százezren-millióan élik le az életüket úgy, hogy soha nem látnak ehhez még csak hasonlót sem. Pedig ez a nyelv olyan univerzális, ezen akár még meg is érthetnénk egymást”.

Feke György