Kozma Zsoltot nagyon szerették az anyaországban: 1990-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémia (ma: KRE HTK) választotta tiszteletbeli doktorává, 2000-ben a Debreceni Református Hittudományi Egyetem; 2004-ben a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli tanára lett; 2006-ban a Doktorok Kollégiuma tüntette ki aranygyűrűs teológiai doktorként. Igazuk volt… Egy sokat szenvedett, sokat harcoló és mindvégig hű maradó magyar református lelkész képe maradhat fenn bennünk, aki a kommunizmus börtöneit is megjárta, később pedig a securitate által zaklatott tanítványait erősítette, tanácsolta – és ennek ellenére egy nehézségekben próbált, kifinomult emberrel találkozhatott az, akinek volt olyan szerencséje, hogy összefuthatott vele. Keserűségnek, gyűlöletnek, vagy megbánásnak és céltévesztésnek legkisebb szikráját se láthattuk, csak a letisztult, célratörő, hitben megerősödött bizonyságtételt. Jó volt mindig látni: ilyen a magyar református! Mi is ilyenek vagyunk; vagy ilyeneknek kellene lennünk; esetleg majd ilyenek leszünk…

A teológiai arculat nem kevésbé érdekes Kozma Zsolt esetében, mint az emberi. Látszólag sima ügyről van szó: édesapja is lelkész volt, teológiai tanár a kolozsvári Protestáns Intézetben, ráadásul még szűkebb szakáguk is azonos volt: mindketten a gyakorlati teológia tanárai voltak. S ez igaz is: az ároni család összes előnyét élvezhette, s ezért lehetett élete ilyen gazdag!

[[paginate]]

A dolog azért mégsem ilyen egyszerű, hiszen Kozma Tibor inkább a szisztematika teológia iránt érdeklődött, s erős barthiánus hatás alatt állt – mint oly sokan kortársai között Erdélyben és az anyaországban is! Lehet örökölni is a teológiai vénát? Nem tudom, de az biztos, hogy Kozma Zsolt munkásságában és magatartásában is erősen lehetett érezni a dialectica theologia hatását. Viszont ahogy édesapja, ő sem a gyakorlati teológia felé fordult először: ő inkább a biblikum, s azon belül is az Ószövetség iránt érdeklődött.

Teológiai doktorátusát is egy ószövetségi téma kidolgozásával nyerte el 1974-ben: „JHVH cselekvésének teológiai felfedése a szabadítás eseménysorozatában”. Hogy a gyakorlati teológia tanára lett ő is, voltaképpen egy püspöki önkénynek tudta be; mai szemlélő persze inkább azt gondolná, hogy jó emberismeret és helyes döntés volt ez a kinevezés! Az mindenesetre bizonyos, hogy nem a kényszerű pályamódosítás miatt panaszkodott Kozma Zsolt, hanem tehetségét ezen a szakon kamatoztatta a továbbiakban – lelkigondozás-tan, liturgika, ekkléziasztika tankönyveket írt, ágendát dolgozott ki, s a Biblia fogalmi szókönyvhöz jelentős hozzájárulást adott. S mindezek mellett korábbi lelkészi szolgálatát Magyarszováton, Kolozsvár-Belvárosban soha nem adta fel; nyugdíjba vonuláskor kifejezetten mondta, hogy ebben látja lelki otthonát. Számos könyve tanúskodik erről a kettős elkötelezettségről. Aligha tudunk jobb gyakorlati teológiát elképzelni, mint a bibliai üzenet hirdetését gyülekezeti közösségben!

[[paginate]]

Vannak azonban olyan dolgok is, amiket nem lehet írásban megfogalmazni. Számunkra, akik személyesen ismerhették őt, mindig megragadó és felemelő érzés volt megtapasztalni azt a magyar református öntudatot, amit mi leginkább 1990 után élhettünk meg, főleg a Coetus Theologorum és a Collegium Doctorum összejövetelein. Kozma Zsolt mindvégig azon igyekezett, hogy szellemi és lelki kérdésekben soha ne fogadjuk el Trianon következményét: érdemben mindig egyek maradunk! Javaslatai, hozzászólásai valamennyiünk számára útmutatónak bizonyultak, s néha pirulással vettük tudtul, hogy mi mindent tanulhatunk tőle. Hallottuk, láttuk, éreztük, hogy nem csak szavaival, de életével is sugározza a fluctuat nec mergitur (Hánykolódik, de nem süllyed el, ti. a hajó; Párizs jelmondata) igazságát. A tanítványok, barátok és kollégák bizonnyal sok mindent megőriztek és meg is fognak őrizni Kozma Zsolt tanításából. Ami azonban legfontosabb élettel megbizonyított üzenetéből mindannyiunk számára: ezt a hitben való közösséget kell erősítenünk, ma jobban, mint tegnap! Neki ezért üldöztetést kellett vállalnia, el egészen a börtönig; minden nyomás ellenére meg kellett állni a hitben. Ma „csak” annak kell ellenállnunk, hogy mások talán sikeresebbek, gyorsabban haladnak előre a pályán, s ennek konkrét, anyagi látszata is van. Mennyivel nagyobb kincset őrzött Kozma Zsolt az elmúlt nyolc évtizedben! A feladat ugyanaz; a terhek jóval kisebbek, de a csábítás ereje nagyobb – ne engedjünk neki!

Most, amikor Kozma Zsolt Urához költözött, csak a hála érzései tölthetnek el bennünket azért a gazdag üzenetért és állandó bátorításért, amiben kedves személyén keresztül részünk lehetett, s várjuk a színről-színre látást, ahol immár nem hitben, hanem valóságban vele is együtt lehetünk.

Karasszon István