A Magyar Állami Népi Együttes Kivirágzott keresztfája című húsvéti táncjátékát 2022 óta évente műsorára tűzi a Művészetek Palotája (Müpa). Idén a Bartók Tavasz összművészeti fesztivál küszöbén, március 31-én láthatta a közönség. Mihályi Gábor koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője elmondta, hogy a húsvéti ünnepkört bemutató estet a Müpa fölkérésére állították össze azután, hogy a korábbi években nagy sikerrel adták elő a Csodaváró betlehemes-t – a karácsonyi ünnepkör táncjátékát.

Nagy egyházi ünnepeink karácsony-húsvét-pünkösd mindig is oly mértékben szőtték át a népi vallásosságot, hogy szinte elválaszthatatlanok a naptári év és az évszakok – tavasz, nyár, ősz, tél – ünnepeitől, a csillagok járásától, sőt még a keresztyénség előtti idők archaikus, pogány rítusai is fölfedezhetők itt-ott –, és a Kivirágzott keresztfája előadásában is együtt gyönyörködhettünk mindezekben.

[[paginate]]

Az előadás prológusból és 10 jelenetből áll. A prológus visszautal az élet kezdetére, megjelenik az angyali üdvözlet majd a betlehemi jászol. Ujjongó karácsonyi himnusz köszönti az életet, az értünk megszületett Megváltót. Ez tehát az elindulás, a kezdet, ide nyúlt vissza a rendező, mert minden további esemény a kezdetekből fakad majd. Ezután a tél közepét köszönti a népi hagyományban a regölés, a szerencsekívánás, amivel a regölők házról-házra jártak. Ahol eladó lány lakott, ott a „hej, regő rejtem” refrénnel énekelték a termékenység-varázslást, amely gyermekáldást, bőséget, jó életet kívánt a jövendő édesanyának. Ebben a tánc-blokkban jelennek meg az igazán látványos busók, ahogy ma is ismerjük őket, és mohácsi téltemető szertartásaikat – a busójárást. A régen betelepült sokácok téltemető rituáléja a faragott maszkokon a szellemvilág arcvonásait idézi meg, ezek a riasztó fejek, bundás alakok a régi hitvilág szerint majd elriasztják a telet, hogy a teremtett világban végre jöhessen a tavaszvárás, a télvégi farsangolás. A kiszebáb égetés magának a télnek az elégetését jelentette, egyben a sötétség elmúlását.

A húsvétvárás következő blokkjában fölhangzik a Tavaszi szél vizet áraszt jól ismert dallama és éneke, hogy a moldvai csángók táncában már a kánai menyegző jézusi csodája teljesedjen ki. Színre lép a Szent Efrém férfikórus, és fölhangzik Bartók Béla Tavasz című kórusműve, a kánai menyegző történetét pedig vidám tánc kíséri. A kalotaszegi farsangi maszkurázás szintén a szellemvilágot idézi meg, a „minél riasztóbb annál jobb” jelmezek, álarcok segítenek megbirkózni a rosszal, az ártalommal. A római katolikus egyház engedélyezte a farsangi időszakot, ami a naptárban a vízkereszt és a nagyböjt közötti időszak. Ekkor volt helyén való az alakoskodás, álarcviselés – azaz a maszkurázás. A tavaszi nagyböjt és az imádságos befelé fordulás előtt, a lélek csendjével való töltekezés ideje előtt, az emberek kitombolhatták magukat. Móka, eszem-iszom, csúf álarcok és jelmezek – a rossz, ártó szellemek kigúnyolása és elűzése – ez volt a maszkurázás, azaz a farsang. Farsang után következett a böjti karikázó – a szentmise utáni tánc, amelyet lányok járnak saját énekszóra. A kiszehajtás, asszonycsárdás, villőzés pedig már  elvezet a virágvasárnapi gyerekek boldog hozsannázásáig.

[[paginate]]

Változik a szín és megkezdődik a Nagyhét. A nagyheti elcsendesedés fokozatosan mélyül, amíg eljut a Nagypéntek gyászához. A koromsötét színpadot egyetlen szál gyertya világítja meg, jelezve a halál és a gyász komorságát, de az elveszett emberiség nyomorúságát is. Isten azonban jót gondolt az emberről, és íme, boldog halleluja kíséri a Feltámadás fényét, világosságát, mert az élet győz a halál fölött – kivirágzott Krisztus keresztfája – igazán látványos, sokvirágos tánc kezdődik, amelyhez a fiúk már vödrökkel csatlakoznak és a szatmári táncok eljárásával megkezdődik a locsolóbál…

A Kárpát-medence egymástól távoleső vidékeinek ősi paraszti népszokásai, énekei, húsvéti rituáléi csodás színpadi formát öltenek itt, egységet alkotnak és közösségi erőt sugároznak egyházi énekekkel, református zsoltárokkal, a bizánci rítusú és római katolikus, archaikus népi imákkal.

Azt is elmondja nekünk az előadás, hogy hogyan törődtek régen az emberek a lelkükkel. A hétköznapokat, a munkát nem üres mulatozás szakította meg, mert az ember fölfelé is tekintett és így ünnepeit a vallás jeles napjaira időzítette. Így emelte az ünnep az ember testét-lelkét magasabb dimenzióba. Erdélyi Zsuzsanna néprajztudósunk a hatvanas évek elején kezdte el összegyűjteni az archaikus népi imákat. A „kivirágzott keresztfája” címet az ő gyűjtéséből emelte át a rendező és a tánc meg az ének nyelvén ezt az ünnepet láthatták a nézők a színpadon.

A Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara mellett színpadra léptek a Magyar Táncművészeti Egyetem jelenlegi és már végzett néptáncnövendékei, a Deák Diák Ének-zenei Általános iskola és Gimnázium tanulói, a Budapesti Énekes Iskola koncertegyüttese, a Szent Efrém Férfikar – összesen mintegy 100 szereplő. A táncjáték rendezője és művészeti vezetője Pál István Szalonna, Liszt-díjas népzenészünk volt.  A Krisztus történet és az ember története a kivirágzott keresztfában találkozik, és ez a találkozás az élet győzelmét hozza a halál és a sötétség fölött. Ezzel találkozni ilyen formában is lélekemelő minden résztvevőnek és nézőnek. Teltházas előadás volt.

Gimesi Zsuzsa