Hogyan hatott a házasságokra a COVID-járvány?

Házaspárok helyzete a 2020-21-es években 

TÉMA: A családról alkotott kép a 2020-as évek elején

A házaspárok járvány előtti helyzete

Bevezetésképpen, röviden fontosnak érzem szólni arról, hogy a COVID-járvány előtti időszakban is mi minden nehezítette meg a házastársi kapcsolatok harmonikusabb megélését.

E kérdéskörben fókuszáljunk kívülre; a teljesség igénye nélkül megemlítve egy-két fontos tényezőt. Valós dolgokról van szó, amikor arról beszélünk, hogy a hagyományos minták szerinti párkapcsolatok helyett immáron szükséges kialakítani az egymáshoz erőteljesen alkalmazkodó partneri házasságot, ami minden párnak a saját feladata, hiszen nincsenek még a szülőktől átvett, letisztult minták ehhez. A bejárandó életút is hoz normatív- és hozhat paranormatív válságokat, melyekben ismételten kiemelt kérdéssé válik az, hogy tud-e funkcionálni a házastársi összefogás, az egymás támogatása, közös megoldások keresése.

Belső fókuszt keresve említendő, hogy a házasságnak van egy lélektani útja, melynek különböző fázisai vannak, átlépve egyikből a másikba történhet elakadás, vagy megvalósulhat a fejlődés. Nem kis belső tartalék, szelf-érettség szükséges ahhoz, hogy ezeket szeretetben megküzdhessék a felek. Egy példa: amikor eljön a rózsaszín szemüveggel megélt korszak vége, és a másiknak bizonyos viselkedései terhessé válnak, amikor a szimbiózisból a differenciálódás időszaka indul el, nem mindegy, hogy sikerül-e bizalommal és elfogadással ezeket a lelki fejlődéseket meglépni, vagy esetlegesen elakadás jön létre.

Elérkeztünk a házasfelek kötődési mintájához, illetve a házasság kötődési kölcsönhatásaihoz, mint kiemelt belső meghatározó tényezőkhöz arra nézve, hogy milyen érzelmi klíma lesz az uralkodó a kötődési térben. Azért lényeget érintő ez a mintázat, mert innen indul ki a konfliktuskezelés, a már említett külső és belső megküzdendő feladatokhoz való tudattalan, zsigeri hozzáállás. Innen indul ki a házaspár összefogása, a társtámogatás, vagy éppen ezeknek a hiánya. Ugyanakkor ez a belső kötődési tér határozza meg a házaspárok érzelmi szükségeinek kielégülését, sőt a szerelem tudománya szerint még a szexuális megelégedettség is kötődési alapokon nyugszik.

A kötődéselmélet megalkotójának John Bowlbyt tartjuk, aki a személyiségfejlődésre fókuszálva a kötődés kialakulását tanulmányozta, ezt egészen a korai időszakra helyezte az anya és gyermek kapcsolatában. Majd az ő munkájára alapozva a 1980-as évek végén Cindy Hazan és Philip Shaver kidolgozták azt az elméletet, hogy a gyermekkori kötődés mintázatai a felnőttkori párkapcsolatokban is meghatározó módon jelen vannak. Ugyanazok a dinamikák, érzelmi szükségek és megjelenő kölcsönhatások szövik át a párkapcsolati kötődési teret, mint a gyermek és elsődleges gondozójának kapcsolódását.

Felnőttkori kötődési stílusok

Négy alapvető felnőttkori kötödésről beszélhetünk. A biztonságos, bizalmi kötődésben (1) egy pozitív szelf-kép (önmagunkról alkotott kép) szelf-érzet tudott megszilárdulni, miközben szükségszerűen ezzel párhuzamosan a jó tárgykapcsolati kép (te-kép, amit a másikról alkotunk) is integrálódik. Így a biztonságosan kötődő ember alapjában véve elég jónak, elfogadhatónak éli meg önmagát és a társát még egy konfliktus, vagy nehéz élethelyzet idején is. Ennek következtében van elég belső erőforrása a megküzdéshez, pozitív kimenetelek megalkotásához.

A szorongó-ambivalens kötődésű (2) ember nincs érzelmi biztonságban, emiatt kiemelten is igényli társának erős közelséget, magas fokú elfogadását és támogatását, intenzív válaszkészségét. Amikor ez nem tud működni, utoléri az értéktelen szelf-érzete. Ezt a működést megértve prognosztizálható, hogy egy külső megterhelő pillanatban vagy egy hosszabbra nyúlt ilyen élethelyzetben az ambivalens módon kötődő ember regresszióba kerül, distresszel birkózva kevéssé lesz partner a megoldások keresésében, a hatékony megküzdésben. Ez az állítás nem csak az ambivalens kötődésű emberre igaz, hanem a bizalmatlanul működő elkerülőre, másrészt az elutasító elkerülő partnerre nézve is.

A bizalmatlan elkerülő (3) vegyes érzésekkel van a kötődés irányába: nagyon is vágyik az intimitásra, ugyanakkor fél tőle, ezért kihúzódik. Érzékeny és könnyen megbántódik, nem is mer a másikra támaszkodni, ehhez érdemtelennek tartja magát. Mind a szelf-érzete, mind a tárgykapcsolati-képe negatív színezetű, ezért az elkerüléssel önvédő pozícióba helyezi magát. Ha nehéz pillanat, vagy időszak érkezik el, akkor ő visszazár, még inkább kifelé mozdul a kapcsolatból, az összefogást nehéz vele létrehozni, a társtámogatást nem tudja megadni, de elfogadni sem képes. A legmeghatározóbb tudattalan zsigeri belső mozdulata az önvédelem. Mindezek fényében, ha szeretnénk megjósolni, mi fog történni az ő párkapcsolatában a megterhelt időkben, akkor a társát magára hagyva, akár cserbenhagyva láthatjuk, őt pedig úgy, mint aki becsukja a szemét és sodródik a hullámok között, fő törekvése csupán, hogy ne fulladjon meg, valahogy túléljen.

[[paginate]]

Az elutasító elkerülő (4) ember nem csak a nehéz pillanatokban, hanem alapból is elutasítja az elköteleződést, a társkapcsolat fontosságát. Gyakori, hogy lényegében egyedüllétre rendezi be az életét. Másik megoldása, ha elég bátor, akkor magához hasonló társat keres, akinek szintén minimális az intimitás- és közelség igénye. Ilyen esetben létrejön a „mindenki éli a maga életét” című párkapcsolat. A kötődést elutasító ember belső igyekvése megőrizni magáról a pozitív szelf-érzetet, de mivel ennek mély gyökere az ő lelkében sincsen, így aki vele szemben kifogást emel, azokat elutasítja, kizárja az életéből. Erőteljes, masszív önvédő belső munkaprogrammal dolgozik. Az ő kapcsolati konfliktuskezelése sem vetít előre semmi bíztatót.

A felnőttkori kötődési stílusok megismerése után összegezve kimondhatjuk: arra, hogy egy nehezebb külső élethelyzettel könnyebben megbirkózzon egy házaspár a biztonságos kötődésben van nagyobb esély. A házaspár a család legfontosabb alegysége, így az ő érzelmi klímájuk fogja erőteljesebben meghatározni a gyermekek erőforrásait is arra nézve, hogy megbírkózzanak a váratlanul történő változásokkal. Az tehát, hogy egy család hogyan küzd meg egy megterhelő életeseménnyel, nagyban függ a házaspárkapcsolatban megélt érzelmektől, a negatív érzelmek hatékony kezelésétől.

Fontos számbavenni azt is, az ember úgy működik, hogy mindig és minden körülményben belső, pszichikai egyensúlyra törekszik. Értem itt azt, hogyha valakinek van egy el nem fogadható én-képe önmagáról, vagy egy sebződést okozó te-képe (belső munkakép) a másik emberről, akkor úgy kezd viselkedni, hogy ezekkel együtt is viszonylag egyensúlyban érezhesse magát. Például mindent megtesz azért, hogy ne aktiválódjon a rossz én-kép, próbál túlzottan is jó lenni és mások tetszését keresni, hogy az ő igenlésüket visszaépítve magába ellensúlyozhassa a már integrálódott fájdalmas, kudarcos én-érzetet.

Ugyanígy a párkapcsolatban élő ember is, mindazt, amit nem tud az érzelmi szükségeiből kérni, elfogadni, vagy megkapni társától, kénytelen külső terekből mindehhez hozzájuttatni magát. Ilyen kompenzatív terület lehet valamelyik gyermekkel való túlzott érzelmi bevonódás, lehet a munka területe, vagy valamilyen hobbitevékenység, de lehetnek ezek emberi kapcsolatok, akár csak a megszokott mindennapokkal együtt járó interakciók, amikben jónak és elfogadottnak élheti meg magát.

Megérkezik a koronavírus

2020-as év elején megjelenő világjárvány a mindennapi ember számára egy hirtelen történő és váratlan megbolydulással járó esemény volt. Pillanatok alatt átrendeződött a mindennapi megszokott élet, felnőttek és gyermekek számára egyaránt. Bezáródtak a lakások, családi házak ajtajai és elkezdődött a home office (a dolgozó felnőttek 50%-ának sikerült a gyors átállás), közben megjelent a gyermekekkel való otthoni tanulás szüksége, a házimunka egész napos ellátása, a 24 órás közös térben tartózkodás. Némely családot a lelki bizonytalanság mellett még egzisztenciális bizonytalanság is sújtotta (a lakosság 5%-a elveszítette munkáját, míg 27%-a nehezebb anyagi körülmények közé került).

Az otthonról való dolgozás, túlterhelődés, a hirtelen érkező többletfeladatok elosztása, a belső bizonytalanság kezelése, a gyermekek érzelmi bátorítása, lemondás megszokott rekreációkról, és sorolhatnánk még, mi mindenben kellett együttműködnie férjnek és feleségnek, támaszul lenniük egymás számára. Gyakori jelenséggé vált, a bizonytalanul kötődő férjek túlterhelődése, érzékenységeiknek felfokozottsága és a kapcsolati zárt (ördögi) körök állandóvá válása. Gondoljuk végig: az amúgy is kihúzódóbb férjet a feleség unszolja, hogy ebben a nehéz, karanténos helyzetben segítsen neki többet, vonódjon be jobban a gyerekek körüli teendőkbe vagy a házimunkába. A távmunkára kényszerült férfi nehezen küzd meg feladataival úgy, hogy közben zeng körülötte a család. Ettől feszült lesz, hiszen a hatékonyság és a teljesítmény kiemelten fontos a világában. Ingerlékennyé válik, nehezen tud jókedvvel a feleség támasza lenni, így előbb-utóbb a kritikákat fogja megkapni a cserbenhagyást megélő feleségétől. Minél jobban kritizálva lesz, annál jobban kihúzódik a kötődési térből, minél jobban kihúzódik, annál erősebb lesz a kritikus támadás. A tyúk van előbb vagy a tojás? Költői kérdés, hiszen a lényeg az, hogy együtt teszik össze ezt az állapotot, mindkettőjük hozzájárul amikor a külső kényszerhelyzet mellett a belső nyomorúság állapotával is tovább terhelik magukat, kapcsolatukat, gyermekeiket.

[[paginate]]

Rekreációs lehetőségek, kompenzatív terek beszűkülése

A járványkorlátozások megszűntették azokat a külső, pozitív tükröket, akár munkahelyi, családi, vagy baráti kapcsolatokat, amelyek a pszichés egyensúly részei voltak, és segítségükkel el lehetett némítani a párkapcsolati hiányokat, csillapítani lehetett a házasságban megélt sebződéseket. Megszűntek azok a terek, ahol a harag enyhülhetett. Megtörtént a külső erőforrások, feltöltődési, feszültséglevezetési lehetőségek elvesztése, amikkel együtt egészen egyszerűen mondva valahogyan karban lehetett tartani a házaspár válságos helyzetét. A válások a 2010-es év 60% feletti magas arányának valamennyire javult a tendenciája, az így is átlagosan 50%-os válási aránnyal számolva hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy az együttmaradt párok akkor már a pozitív tartományban vannak, így az ő kapcsolatukat jónak tarthatjuk. Az együttmaradt párok egy része nem válik el, azonban boldogtalan és nélkülöző a kapcsolatában. Sajnálatos, de sok házaspár él megfelelően karbantartott párkapcsolati válságban. Ki lehet egyensúlyozni a fájó, sebzett én-képet, amely nagyon is ki van szolgáltatva a párkapcsolatban a másiknak.

A mögöttünk lévő bő egy évben a tendenciákat vizsgálva kimondható, hogy az egyetlen és könnyen elérhető kikapcsolódás az internet világába való bekapcsolódás volt. A virtuális világban való jelenlét a mindennapok középpontjába került, szerves része lett a családok életének, elég volt csupán benne maradni, -rekedni a ebben térben. A szabadidő eltöltése, a rekreáció megtalálása az internet világában egyfajta szeparációt alakított ki a valós élettel szemben. Mivel a házasság –  éppen úgy, mint a saját lelkünk – a való élet része, így ezekben a terekben csak a távolságot és az elidegenedést fogja növelni ez a fajta szabadidős tevékenység.

Halálfélelem közelérkezése

A COVID első hulláma alatt nagy volt a bizonytalanság a vírussal kapcsolatban, majd némi enyhülés után a második- és harmadik hullám már a középkorúakat is elérte, akár komoly megbetegedéssel, vagy érthetetlen, orvosilag megmagyarázhatatlan elhalálozással is fenyegette.

Érdemes itt megállni, és az ember halálhoz való viszonyáról is pár gondolatot ejteni. A mai ember nem tud a halálhoz sehogyan sem kapcsolódni, nincsenek karakteresen megélt rítusok, marad a jól megtanult tabuizálás. A boldog, jóléti társadalomnak, ahol mindent elérhet magának az ember, a halál csak tabutéma lehet. Mégis amikor a halál megkörnyékezi az embert, akkor felerősödnek a kötődési szükségei, vágyai, szeretne a szeretethez erőteljesebben kapcsolódni. Szeretet nélkül nem találja meg a belső biztonságot. Mindez a lélek mélyebb rétegeiben játszódó, tudattalan törekvés. A felszínen csak a frusztráció jelenik meg, indulatok, harag, kritikák egymással szemben, vagy lehet egy teljes visszahúzódás a kapcsolati térből, és intenzív keresése valami másik kapaszkodónak, szorongásoldónak, de lehet a feladás is, ami depresszív folyamatokat indíthat el.

A halálfélelem megélése, az elveszített kompenzációs csatornák, az összezártság, a házassági válság exponáltsága, a betöltetlen szükségekkel való éles szembenézés képes haragot és agressziót aktiválni a partner felé. Mindez meg is magyarázza azt a jelenséget, hogy a pandémia alatt sajnálatos módon megnőtt a családon belüli erőszak jelensége is. Még fájóbb, amikor a tehetetlenség és a megoldatlan pszichés problémák brutális formában a gyermekeken csapódnak le.

A szexuális kötődési tér terhelődése

A bizonytalan, szorongó kötődésű párok nehézségek közepette lényegi módon távolodnak egymástól, így a szexualitásuk is inkább csak eszközi, vigasztaló, projektív, személytelen vagy feszültségoldó funkciót betöltő. Az is tendenciózus volt a mögöttünk lévő időszakban, hogy ha a feleségek magukra maradtak a feladatok megoldásával úgy kifáradtak, hogy inkább kihúzódtak ebből az intim térből.

A szexualitás – ami alapvetően két ember szeretetteljes kapcsolatának része kellene hogy legyen –, mai világunkban csupán az egyénhez tartozik. Sőt, az egyénnek vannak jogai ezen a területen, az emberi egyed saját rekreációs lehetősége lett a szexualitás. Így egy ilyen beszorított, karanténba kényszerült élethelyzetben, ahol az internet világa majd’ mindenhol csak egy gombnyomásra van, - miközben a feszültség és a megterhelés magas szintre lép, - a szexualitás feszültségoldó lehetőségként kínálkozik. Több külföldi kutatás igazolta, hogy az elmúlt évben (még) magasabb lett a pornófilmek nézettsége, az interneten keresztüli szexuális kiélések keresése.

Amikor a házasember szexuális magánkielégülést folytat, az visszahat a párkapcsolati kötődésére; miután a szexuális energiák kötődési energiák, az együttműködési törekvések alacsonyabb szintre lépnek, a közös konfliktuskezelésre való hajlandóság visszaesik. Minél inkább elérhető a szexuális kielégülés egyedül, annál inkább megjelenik a párkapcsolatban az érdektelenség. És minél inkább kihúzódnak onnan a felek, annál inkább a magányos fantáziában történő szexualitásra utalják magukat. A zárt, ördögi körben ideig-óráig el lehet egzisztálni, de nem lehet benne a szeretet dinamikáit megélni - vagyis jelentős elakadás áll be.

A komoly károkat okozó szexuális forradalom mára a keresztyén házaspárok körében is elérte, hogy bevett és természetes gyakorlat legyen az önkielégítés, a különféle stimulánsok használata. Az egyénre koncentráló szexualitás fő üzenete, hogy mindenki tehesse azt, ami számára komfortos. Ez egy jelentős céltévesztés, hiszen a szexuális térben a szeparáció felerősíti a kötődési szeparációt is, és megemeli az elégedetlenségi szintet a házasféllel szemben. Mindeközben a tudattalanban szabad gyökök jelennek meg (a kielégületlen, társtalan szexualitás következményeként), ami könnyebben vezet a kapcsolatból való kilépéshez.

[[paginate]]

Krízis és kairosz

Házas emberek, vagy egyedülállók, ha önmaguk választotta életstratégiájuk ellehetetlenül, krízisbe kerülnek. Egy krízisben mindig dolgunk van magunkkal, társunkkal, magával a kapcsolattal és minden esetben – kimondhatjuk – a Szeretettel is. Lehetőségünk van megújulni, és elakadásainkkal szembenézve dönteni a változás mellett.

A jó és rossz tudásának fáját magáévá téve az ember úgy hiszi, tényleg tudja, mi a jó és mi a rossz neki. A szenvedést egyértelműen rossznak és kerülendőnek tartja, a szembesüléseket és magát a krízist nem kívánatosnak. Az igaz, hogy Isten nem akarja, hogy szenvedjen az ember, ám mivel bűnös állapotban vagyunk, így megengedi, mert a fájdalom érlel, a kétségbeesés, a végességünk megélése közelebb visz Őhozzá és valódi önmagunkhoz. Ezért a Biblia semmiképp sem beszél úgy a szenvedésről, mint amitől Isten mindenáron meg akarná kímélni az övéit.

A COVID okozta krízisek egyben kairoszok is, Istentől érkező lehetőségek. Ha felé fordulunk és megnyílunk arra, hogy lényegi megoldást Nála keressünk. Ez az elmúlt egy év sok család életében felgyorsította a házaspár krízisbe érkezését. Ha járvány nélkül töltjük el ezt az időszakot, talán még évekig lappanghatott volna sok pár boldogtalan élete, annak többrétű, káros hozadékával. Így gyorsan karakteressé váltak a megoldandó kapcsolódások.

Terápiák és a lelkigondozás lehetőségei

A világjárvány idején nagy teret hódított az online terápia és lelkigondozás. Valamennyien rákényszerültünk erre a segítségnyújtási formára, amit eleinte vonakodva fogadtunk, ugyanakkor mostanra igencsak pozitívek a tapasztalatok. Maga a bizalmi kapcsolat – amennyiben a lelkigondozó képes aktív figyelemmel és bevonódva jelen lenni – az online térben is létre tud jönni. Előnye még ennek a formának, hogy nem megy el utazással az idő, illetve, hogy területileg bárhonnan el lehet érni a szolgáltatások valamelyikét. A home office rugalmassága lehetővé tette, hogy a lelkigondozók/terapeuták is rugalmasabb beosztásban álljanak rendelkezésre. Például amikor a kisgyermekes párok délután altatták gyermeküket, vagy akár az esték is jobban működhettek. Sokan egész komfortosan érezték magukat, hogy otthonukban kapták a „szolgáltatást”.

Persze az érmének másik oldala is van. A munkából kikattintva, egy másik programot bekapcsolva többeknél hiányzott a hétköznapoktól való eltávolodás lehetősége, éppen az odaút a lelki megérkezéshez, a belső munkára történő lelki átállás. Tapasztalatom szerint így lassabban tudtak a gyógyító térbe megérkezni, nagyobb figyelmet és segítséget igényeltek ehhez. Hasonlóképpen a „kimosakodásban” sem bízhattunk, hogy majd a hazafelé vezető úton lecseng bennük az alkalom, hanem tudatosabban kellett a lezárásnál erre időt és teret hagyni.

A statisztikákat nézve Magyarországon a válókeresetek beadása, vagy az ezzel kapcsolatos információk kérése az elmúlt évben elveszítette szezonális jellegét és szinte folyamatosan történt (korábban nyaralások után vagy a Karácsonyt követően volt felfutása).

Egy olasz tanulmány szerint sokkal magasabb lett a válások aránya; 2019-es évhez képest 60%-kal több. Ennek okaként megnevezték, a már egy ideje fennálló hűtlenségeket, melyeket a bezártságban nem lehetett tovább leplezni, illetve a családon belüli erőszak megnövekedését, mint másik kiemelt tényezőt.

[[paginate]]

Lelkipásztorok lehetőségei

Gyülekezeteink életére gondolva, az ott történő preventív családi, házaspárkapcsolati alkalmakra, sajnos a lezárások miatt itt sem kaphattak a megnehezült kapcsolatú párok sok támogatást. Lelkipásztoroknak is többnyire az online felület maradt, hogy azon keresztül próbálják meg elérni gyülekezetük tagjait.

Amennyiben volt működő házaskör, azt át lehetett tenni online térbe. Az online családlátogatás is fogalommá vált. A rámenősebb lelkészek így „bekopogtattak” családokhoz és volt lehetőségük a krízisbe kerülő párokat bátorítani, lelkigondozni. Tapasztalatok alapján sokan örültek a lelkész ilyenforma látogatásának. A lényegibb nyitottságot, önfeltárást ez a forma nem segítette, hiszen ha nem születik döntés a házaspár részéről, hogy akar a problémáival kezdeni valamit, akkor inkább összezárnak és lezárnak a külső érdeklődő irányába.

A halál formáló ereje

A pandémiával együttjáró sokfajta bizonytalanság, a hosszabbtávú szenvedést okozó betegség, az életünkhöz hozzátarozó alapvető kontroll elvesztése, a halál közelsége fellazította az emberi lélek biztonságosnak gondolt határait. Mai társadalmunk igyekszik a halált, a szenvedést kitolni a látótérből és tabut csinálni belőle. A jóléti társadalomban, ahol az ember mindenhez hozzájuthat, amit szeretne, lehetetlen beismerni, hogy ennek a mindenhatóságunknak is vannak határai. Az elmúlt évben, az emberi szenvedések között úgy hiszem többen keresték és találták meg a felfelé nyíló ajtót és a mennyei Atyát, aki hűségesen várja vissza az embert.

A koronavírus további spirituális haszna, áldása

Az éden-kerti történetben Ádám és Éva a fák közé rejtőzött Isten elől, és fügefalevelekkel takarta szégyenében magát, miután kihúzódtak a Vele való bizalmi térből. Most, a járvány idején ezek a fák nem rejtetettek el senkit eléggé és a fügefalevelek is lehullottak. Valódi emberi énnek a kicsisége, tehetetlen, Istentől függetlenné vált, halálnak kiszolgáltatott önnön valója vált leplezetlenné. A kompenzációk hirtelen kevéssé voltak kielégítőek, ott maradt pőrén az ember.

Ahogyan a párkapcsolatában, ugyanúgy Istennel való kapcsolatában is kötődési térben él az ember. Így sok spirituális tükröt is tartogat számára mindaz, amiről eddig szó volt. A nyomorúság közepette felerősödő szeretet- és biztonság iránti szükségében meg lehetett Őt magát ragadni, de lehetett egyéni megoldást keresni, annak ellenére is, hogy az embert Isten a magával való kapcsolatra teremtette. Ahogyan nincs szexualitás önmagában, csak kötődési térben, úgy nem értelmezhető az ember sem önmagában, csak az Istenével való kapcsolatában. Az ember mégis elhiszi, hogy egyedül is joga van az örömhöz, elhiszi, hogy egyedül is joga van az élethez, annak kiteljesedett megéléséhez. Elhitetve elhiszi.

A válsághelyzet a spirituális kötődési térben sem zárulhatott semlegességgel. Vagy megerősödött Isten és ember között a bizalmi kapcsolat, vagy az ember távolabb került Tőle és belekérgesedett a lelke. A pandémia tükröket hozott, melyeket Isten kézbe vételre és megtekintésre kínál. Az Ő örömhíre az, hogy bármi is van a tükörben, az Ő irgalmában mindig van új lehetőség. Egy újabb mozdulatra, akár bűnbánat mozdulatára is. „Aki hozzám jön, azt semmiképpen ki nem vetem” (Jn 6,37).

Szőke Etelka

Hasonló anyagaink