Jöjj, Szentlélek!

Jöjj, Szentlélek Úristen,
Eleget beszéltünk ima helyett.
Nem, nem az ékesszólásból volt hiány,
Nem a kegyes nyelvezetből,
Csak valahogy mindig magunknak imádkoztunk
Meg a körülöttünk lévőknek, az értelmiségnek,
És bár mondtuk, hogy Atyánk meg Úr Jézus,
De valahogy mégsem volt megszólítás,
Mégsem volt meg- és odafordulás,
Inkább csak címzés, mint akik
Csupán befolyásos személyek lennének,
Akikhez érdemes menni, mert
Ők mindent, de mindent elintézhetnek,
 Nekünk csak egy szavunkba kerül,
Akár a bennfenteseknek,
S Ők máris akcióba lépnek.
Vétkeztünk, Szentlélek,
Mert sem lélekben, sem igazságban
Nem volt teljes imánk,
Hol a hit volt kevés, hol a követni akarás,
Nem vált imádássá a fohász,
Csak kéregetés volt, csak énközpontúság,
Csak figyelemfelhívó eszköz,
Mint megbotlott gyerek száján a visítás,
Hogy szánalmat ébresszünk,
És kierőszakoljunk egy kis kényeztetést.
De országod nem kértük, csak földet,
Csak pénzt, csak élménytársadalmat,
Pedig lehetnénk szent nemzet és királyi papság,
Akiket akaratlanul is sóvárogva várnak
A testben leépülők és a sikeréhes testépítők,
A senkik, a valakik, a csórók, a multik,
A kiégettek és az égni akarók,
Az évszakfüggő hajléktalanok, és azok is,
Akik baldachinos ágyban leszámolástól rettegve
Brutális bosszúval álmodnak,
S a kenetre költő prostik,
És a szkeptikus, aki már gyanít valamit.
És lehetnénk akár nyelveden szóló Ige-ajkúak,
De nekünk az érvényesülés nyelve kellett,
A tőkésíthető soknyelvűség, a Bábelből való.
Jöjj, üdvösséges Ügyvéd-Pártfogó!
Részegíts meg magaddal, Szentlélek,
Hadd higgyék: édes bortól ittasodtam le,
És végre kibeszélhessem magamból
Az Egyszerit, az Engedelmes-Tökéletest,
Hogy legyen mibe bekapcsolódnod,
Akár egy érdekfeszítő társasági beszélgetésbe,
És magaddal vihesd az övéit
A Golgotára.