A kötet a reformáció 500. évében jelent meg, a Debreceni Egyetemi Kiadó gondozásában. A tanulmánykötet, melyet Bacskai Katinka szerkesztett, az egyház és oktatás évszázadokon átívelő kapcsolatának különböző aspektusaiból válogatott írásokat gyűjtötte egybe, felekezetektől függetlenül.

A negyedszázadnyi kutatómunka rezüméje egy emberhez, egy kutatóhoz köthető, aki nem közvetlenül van jelen a könyvben írásaival, hanem az általa inspirált kutatások és kutatók munkáin keresztül nyerünk bepillantást vizsgálataiba. A kötet azt a pályaívet demonstrálja, mely a magyarországi felekezeti oktatás újraéledésekor elkapott pillanatból fakad, és célja minél több nézőpontból feltárni annak lényegét. Pusztai Gabriella professzor kutatói tevékenysége egyre több doktorandusz hallgatót vonzott a felekezeti oktatás témája köré. A kutatások iránya és terjedelme így gyarapodhatott, és gyarapodik folyamatosan. A kötet előszavában Kozma Tamás professzor akadémiai szinten is immár „megkerülhetetlen” tudományos területként nyilatkozik a kutatási témáról és eredményeiről. A szerkesztő körültekintő munkáját dicséri, hogy a téma komplex bemutatása érdekében olyan tanulmányokat is olvashatunk, melyek eredményei alapozó jellegűek a további vizsgálatokhoz.

A kötet hiánypótló és aktuális, mert szól a felekezeti oktatás rendszerré szerveződésről, az iskolaválasztásról és eredményességről, valamint a vallási szocializációról, egy egységgé szervezve a felekezeti oktatás lényegét. A hármas tagolással szerkesztett kötetben, összesen tizenhét tanulmányt olvashatunk. Ebből emeltem ki néhányat írásomban.

[[paginate]]

Kodácsy-Simon Eszter – A szabadság és felelősség néhány vonása az oktatásban Luther Márton írásain keresztül

Az első tanulmány alapozó, a 16. századba invitálja az olvasót. Az oktatás és társadalmi felelősség kérdésével foglalkozó Luther Márton már 1530-ban arról írt, hogy „nincs más sürgetőbb dolog a társadalomban, mint az oktatás kérdése”, mert a gyermek az, akin keresztül legjobban megélhetjük felebaráti mivoltunkat (Strohl, 2001). Hiszen a gyermek „inkább Istené”, mint a szülőké. (Luther 1530) Luther elutasítja az emberi erőfeszítésre épülő érdemeket, s helyette az Isten kegyelmét hangsúlyozza. A gyermek taníttatásának lehetősége nem a szülők érdeme, hanem Isten kegyelméből kapott ajándék, mellyel a szülők és a „felsőség” is köteles élni (Kodácsy-Simon, 2016). Vagyis a gyermekek taníttatása a szülök és a városvezetés feladata. Luther nem az elméleti tudásra, és nem is a gyakorlati tettekre helyezi a hangsúlyt, hanem a szívnek, az érzelmi iránynak tulajdonít nagy jelentőséget. „Hogy szíve szerint jó legyen” (Schneller, 1920). Mert a hívő ember a szeretetet két irányban éli meg: Isten felé és az ember felé. Egyesek szerint Luther és a lutheri reformáció éppoly nagy újítást hozott az oktatás terén, mint a vallási kérdésekben. Idejében a természetes tudáselosztás organikus folyamatát szükségszerűen felváltotta az iskolai tudáselosztás. A szülők ugyanis már nem végezték el családon belül a tanítás feladatait. Luther ennek három okát azonosította: vannak olyan szülők, akik nem akarják tanítani a gyermeküket; mások nem tudják, hogyan neveljék és tanítsák, hiszen ők maguk sem tanultak semmit; harmadrészt pedig „még ha alkalmasok volnának is a szülők, és örömest meg is cselekednék ezt, de egyéb dolgaik és házi bajaik miatt sem idejük sem helyük nincs arra” (Luther, 1524). Ezt az eredetileg szülői feladatot Luther a városvezetők felelősségébe helyezte, akiknek lehetőségük volt rá, és keresztyén felebaráti szeretetükből következett, hogy „tudós mestereket és mesternőket alkalmazva iskolába késztessék” a gyermekeket (Kodácsy-Simon, 2016). Luther javaslata szerint a fiúk legalább napi egy vagy két órában, a leányok legalább napi egy órában tanuljanak olvasni, írni, számolni, mértékegységekkel foglalkozni és énekelni, és ismerjék a kátét. A lányok taníttatása, az egyenlő elfogadás kérdése jelentős előrelépés a 16. században. Luther a tudást három részre osztja. 1. A szülő át tudja adni azt a természetes tudást, amelyet a generációk örökíthetnek egymásnak. 2. Az iskola feladata megtanítani minden munkához szükséges alapot, az írást, olvasást, számolást és ezek mellett lehetőség szerint zenét, költészetet és logikát. 3. Az egyház szerepe, mint az oktatás harmadik eleme, a hit tartalmainak elsajátítása lelkészei, prédikátorai és tanítói által. Luther célja az volt, hogy a szülőtől, mestertől, tanítótól ellesett, megörökölt, átvett tudás, kéz a kézben járjon az iskolában elsajátított tudományokkal, melyek így szabadon alkotó emberré tehetik a mesterembert (Kodácsy-Simon, 2016).

[[paginate]]

Verdes Miklós – Nevelési értékek vizsgálatának lehetősége a felekezeti iskolák pedagógiai programjaiban

Közel négyszáz évvel később az oktatás központi kérdése még mindig az értékátadás – olvashatjuk a következő tanulmányban. A közvélekedés gyakran köti össze a nevelést az értékteremtés az értékátadás fogalmával (Bábosik 2004), ami önmagában is összetett. Kornis Gyula (1913) és Weszely Ödön (1923) munkássága összefonódik az értékátadás és a nevelés összefüggésének magyarázatában. Míg Kornis a filozófiai alapú értékelméletek neveléselméleti alkalmazhatóságára koncentrált, addig Weszely ezeket a nézeteket pszichológiai elemekkel egészítette ki, így kettejük munkájában létrejöhetett egy pedagógiai szempontú értékrendszer. Weszely munkásságának egyik érdekessége, hogy értékrendszerében párhuzamosan jelennek meg az ideális és a reális értékek, melyeket párba is állít: igaz-szükséges, jó-hasznos, szép-élvezetes. Később, még a 20. század első felében is tetten érhetők elvei az oktatáskutatók munkásságában. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy a század második felére háttérbe szorul az érték fogalmának neveléstudományi alkalmazása, egészen az 1990-es éveket követő visszatérésig. A tanulmány elemzi a 20. és a 21. század oktatáskutatóinak értékszemléletét, majd röviden bemutatja a különböző felekezetek fenntartásában működő köznevelési intézmények rövid történetét és megnevezi a Magyarországon jelenleg is működő iskoláit. A pedagógiai programok elemzéséből megállapítható, hogy elkülöníthetünk olyan sajátos értékelemeket, melyek hangsúlyosan egy-egy rendre jellemzők (Verdes Miklós, 2016).

[[paginate]]

M. Császár Zsuzsa – Református felekezeti oktatás, különös tekintettel az ország hátrányos térségeire

Az ezredforduló táján több mint háromszorosára duzzadt a református köznevelés intézményeinek vizsgálata áll M. Császár Zsuzsa tanulmányának középpontjában. A református oktatási intézmények térbeli helyzete jellemzően a református népesség térbeliségével függ össze. Magyarország leghátrányosabb helyzetű térségeiben, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Baranya megyékben a reformátusok nagy arányban vannak jelen. Az itt élő embereket alacsony iskolázottsági és alacsony foglalkoztatási arány jellemzi. Gazdasági-társadalmi okok miatt magasabb a lakosság körében a romák aránya, így az oktatási intézményekben is ez jellemző. Oktatáskutatási eredmények igazolták, hogy a települési hátrányok a tanulói teljesítményekben is megmutatkoznak (Híves, 2006). Az iskolai sikertelenség jellemző mutatója a magas lemorzsolódási arány, és az alacsony továbbtanulási hajlandóság. Ezek a diákok a tankötelezettség végét nagy százalékban az általános iskolai tanulmányuk alatt elérik, és nem tanulnak tovább, mert nem vállalják a más településen való tanulást, a bejárást vagy a kollégiumot. Esélyegyenlőségük csökkentése érdekében jó megoldás lehetne, ha az iskolák mennének a közelükbe. Ebben kezdeményezőek lehetnének a református iskolafenntartók – olvashatjuk M. Császár Zsuzsa tanulmányában. Másik fontos, egyben sajnálatos mutató, hogy azokban a térségekben, ahol magas a reformátusság száma, alig van szakiskola és szakgimnázium pedig ez az az iskolatípus, amely leginkább segítheti az itt élők bekapcsolását a munka világába. A hátrányos helyzetű tanulók neveltetésére komoly figyelmet kell fordítani, azonban szem előtt kell tartanunk azt, hogy az egyenlőtlenség nem küzdhető le csupán az oktatás feltételeinek javításával (Mayer, 2002). A tanulmány számszerű adatokkal támasztja alá a kollégiumok nevelés és oktatás terén bizonyítható jelentőségét. A kollégisták 70 km-es körzetből, falusi és kisvárosi térségből érkeznek a református iskolákba. A lakhely és az iskola között ingázó diákok utazási szokásainak vizsgálata rámutatott, hogy nem csak középfokú intézményekben, hanem alapfokú iskolákban sőt, óvodában is vannak már bejáró tanulók. Az ingázó tanulók által megtett napi távolság átlagosan 20-40 km. A létszám szempontjából ez örvendetes az iskolák számára, de negatív hatással lehet a tanulmányi teljesítményre (M. Császár, 2015). Összegzésében a tanulmány szerzője három tényezőt hangsúlyoz az előzetesen leírtakkal egybehangzóan: fontos feladat lehet az egyházi fenntartók számára a szakiskolai, szakgimnáziumi hálózat kiépítése, a kollégiumi fejlesztés valamint a hátrányos helyzetű fiatalokat segítő programok bevezetése, és megvalósítása.

[[paginate]]

Hideg Gabriella, Jankó Krisztina, Kozma Tamás, Oláh Ildikó – Ökumenikus iskolák - Egy elfeledett civil kezdeményezés

A rendszerváltás szülöttei az ökumenikus iskolák. Négy szerző tollából olvashatunk három kezdeményezésről, és ismerhetjük meg az ökumenikus iskola alapításának történeti hátterét, az alapítás sikereit és nehézségeit. A gazdasági-társadalmi tényezők alapvetően meghatározzák az oktatáspolitikai irányok alakulását. Helyi szinten viszont meghatározó szerepük van a szülőknek, a szülői igényeknek, olvashatjuk a tanulmányban. A helyi oktatáspolitika alakításának megkerülhetetlen tényezői a szülők (Kozma, 2006). A vizsgálat második tanulsága, hogy a máshol jó eredménnyel alkalmazott jó-gyakorlatok, és oktatási próbálkozások adaptáció nélküli átvétele, a lehetőség mellett veszélyeket is hordoz. Sikerrel csupán azokat a gyakorlatokat lehet átvenni és alkalmazni, amelyek beilleszthetők a hagyományos struktúrákba. A tanulmány harmadik tanulsága a pillanat szerepe, vagyis az időzítés. A sikeres újításokra a kreatív problémamegoldásra csak az adott történelmi pillanatban kerülhet sor. Adott pillanatban született megoldások megismételhetetlenek, ezért az új helyzetben az odaillő megoldások vezetnek eredményre.

A kötet második fejezetében az iskolaválasztás, eredményesség, pedagógusok témakörben készült érdekes tanulmányokat ismerhetjük meg. Ezek közül két tanulmányról szólok részletesen.

Jaap Dronkers, Silvia Avram – Mit mutatnak a nemzetközi összehasonlítások az iskolaválasztás és a nem állami iskolák terén Európában?

Bevezetőként az Európai Unió valamennyi tagállamából származó adatok, nemzetközi összehasonlító elemzése alapján az állami és nem állami iskolák négy alapvető struktúráját vázolja Jaap Dronkers és Silvia Avram (2014) tanulmánya. A szerzőpáros alapvetően három szempontból kutatta a nem állami iskolák esetében milyen a szülői háttér, milyenek a nem állami iskolák kognitív eredményei, és hogyan alakulnak a nem állami iskolák eredményei a nem kognitív, vagyis nem tanulási képességek fejlesztése terén. Egy mutatót szeretnék kiemelni a kutatás számos eredménye közül, a hitoktatás kérdését. Általában az állam által biztosított oktatás mellett elérhető Európa iskoláiban az egy-egy felekezet által fenntartott oktatás, kivéve Franciaországban, ahol az állami oktatás szekuláris jellege miatt nem beszélhetünk erről. Más országok bevett gyakorlata szerint kötelező a hitoktatás: Ausztria, Ciprus, Görögország iskoláiban. Kvázi kötelező a hitoktatás: Angliában és Írországban. Szabadon választható, de rendszeres, és a kimaradást kell kérelmezni a diáknak: Málta, Belgium, Hollandia, Bulgária, Lengyelország, Portugália és Skócia iskoláiban. Kérésre biztosított a hitoktatás: Észtország, Cseh Köztársaság, Magyarország, Lettország és Litvánia iskoláiban. E gyors áttekintés segít elhelyezni a magyarországi hittanoktatás helyzetét az európai térségben.

[[paginate]]

Bacskai Katinka – Iskolafenntartók és eredményesség

A tanulói eredményességet vizsgálja a következő tanulmány szerzője. Ez az oktatástól elmaradhatatlan téma a PISA mérések kapcsán vált ismertté a közvélemény számára. A tanulói teljesítmények színvonala, az eredményesség több szempontú szektorközi összehasonlító elemzésében a PISA-kutatás 2000-ben megfogalmazta, hogy eltérés figyelhető meg a különböző fenntartásban működő iskolák tanulói teljesítménye között. Ez aztán viták egész sorát indította el, melyek résztvevői igyekeztek magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy mi lehet az oka a különbségeknek. A legelterjedtebb nézet szerint az egyházi iskolák tanulói azért teljesítenek jobban, mert már a kezdeteknél válogatott, magasabb státusú, kedvezőbb társadalmi hátterű diákok kerülnek be az egyházi iskolába. A közvélekedés kapcsán készült vizsgálat az Országos Kompetenciamérés (OKM) eredményét vette alapul. Ez a magyarországi tanulói eredményesség mérés fenntartótól függetlenül valamennyi iskolában méri 6., 8. és 10. évfolyamon a tanulók szövegértés és matematika területen szükséges készségeit. A mérés kötelező és ismétlődő jellegéből adódóan biztosítja a tanulói teljesítmény követési lehetőséget. Így ugyanazon tanulók kétévenkénti OKM eredményének összehasonlítására nyílik lehetőség. A személyes teljesítményváltozás, a fejlődés követése a rendszer egyik célja. A tanulmány a 2013. évi 8. évfolyam és a 2015. évi 10. évfolyam teljesítményét veti össze. A két évfolyam között többnyire iskolaváltás is történik, vagyis a 10. évfolyam eredményeit már nagymértékben azonosíthatjuk a középiskola oktató, fejlesztő munkájával. A tanulmány a két legnagyobb intézményfenntartó adatait veti össze, az „állami intézményfenntartó központ” (1021 iskola) és az „egyházi jogi személy” fenntartói néven szereplő 299 intézmény adataival számol. A mérésben az egyes teljesítményeket pontértékek fejezik ki, melyeket többféle viszonylatban elemezhetünk. Megállapítható a diák egyéni teljesítménye, az osztály átlag és szórás teljesítménye, az iskola évfolyamok szerinti teljesítménye, a megyeszékhely, település szerinti és az országos teljesítménypontok. A pontértékeket viszonyítva következtetéseket vonhatunk le. A 10. évfolyamon „ennek alapján úgy tűnik, hogy az egyházi iskolások jobban teljesítenek az OKM méréseken” (Bacskai, 2017). Azonban óvatosan kell kezelnünk ezt az eredményt, egyrészt az országos intézménytípusok aránya miatt, másrészt a diákok társadalmi státusa miatt. Felmerül a kérdés, hogy eltérő-e a diákok társadalmi státusa az intézményfenntartók között. Erre a kérdésre az OKM méréshez kapcsolódó családiháttér-mutató (CSH-index) ad magyarázatot. az eredmény iskolatípusonkénti bontásban változatos eredményt mutat, „az egyházi fenntartású nyolcosztályos intézményekben és a szakiskolákban alacsonyabb státusú diákok tanulnak, mint az állami iskolákban” (Bacskai, 2017). A tanulmány vizsgálja az elvárható teljesítményhez viszonyított eltérést is. A középfokú oktatást vizsgáló tanulmány összegzésében három megállapításra jut. Az egyik, hogy az oktatás egyházi szektorában hagyományosan magasabb státusú diákok vannak, ezzel együtt az OKM eredményesség és a CSH-index is magasabb. Az elvárt értékeket tekintve az egyházi iskolák a szakképzésben tanuló diákok esetében eredményesebbek az állami szektorban lévőknél. A tanulmány másik megállapítása, a hagyományosan magas szegregációs mutatókkal bíró hazai közoktatásban az egyházi intézmények társadalmilag valóban homogénebbek. Tovább vizsgálva megállapítható, hogy az egyházi szektoron belül a diákok eredményei kiegyenlítettebbek, ami azt jelenti, hogy az iskolaválasztás szektoron belül nem döntő jelentőségű, amiből következtethető, hogy az egyházi jelleg miatt választják a szülők ezeket az intézményeket. Végső konklúziókat megfogalmazza a szerző, hogy az alacsonyabb státusú diákok tanításában eredményesek az egyházi iskolák.

[[paginate]]

A kötet harmadik fejezetében a vallási szocializáció témakörben készült hat érdekes tanulmányt ismerhetjük meg. Közülük az egyik legégetőbb problémával foglalkozót mutatom be.

Keczán Ágota – Roma tanulók vallásossága és továbbtanulása kilenc kelet-magyarországi községben

A Szerző tanulmányában a továbbtanulás, mint a magasabb társadalmi státus elérésének fontos alappillére jelenik meg. Az észak-alföldi régióban élő romák középfokú továbbtanulási motivációját és irányát vizsgálta a vallásosság hatását is figyelembe véve. A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének és az oktatás eredményességének összefüggésére világított rá a tanulmány szerzője. Hivatkozik Pusztai Gabriella vizsgálati eredményeire, miszerint a vallásos barátok hatására a magasabb tanulmányi eredmény elérésére törekszik a tanuló. Az iskolán kívüli kulturális és vallási rendezvényeken, tevékenységekben való részvétel összefüggésbe hozható a vallásos barátok befolyásával. A közösen eltöltött szabadidő értékrend formáló hatással bír. További eredményként beszámol arról, hogy a vallási közösségbe járó roma fiatalok továbbtanulási motivációja magasabb, mint a nem vallásos közösség tagjainak. Bizonyítást nyert, hogy a vallási kisközösségbe járók kívánnak leginkább felsőfokú végzettséget szerezni. A vallási közösségek ereje a továbbtanulás irányára vonatkozóan tehát jelentős hatással bír, befolyásolva az életpálya alakulását.

A kötet válogatott tanulmányai térben és időben nagy távlatot ölelnek fel. Európai kitekintéstől a szűkebb környezetig mutatják be a kutatói pályaívet, amelyek a felekezeti oktatás új negyedszázadát tárják fel az olvasó előtt.

Kelemen Gabriella