Nyilván, ha a sokat emlegetett megújulásról szólunk, akkor három irányból közelíthetjük meg a kérdést: – 1. Egy elvi, igei, teológiai, missziológiai megalapozás felől. – 2. Egy alapos helyzetelemzés felől, miben vagyunk, milyen feltételek, adottságok, kihívások között végezzük a szolgálatunkat. – 3. Milyen konkrét szolgálatokat végzünk, mit teszünk, tesszük-e egyáltalán a dolgunkat; – azt, ami tényleg a mi dolgunk. Valahol a körkérdés is ezeket a területeket érinti, ezért röviden hadd érintsem én is mindhárom területet.

Vegyük komolyan a ránk bízott szolgálat lényegét!

„Amikor pedig megérkeztem Tróászba a Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Macedóniába. De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalmenetben hordoz bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert a Krisztus jó illata vagyunk az Isten dicsőségére...” (2Korinthus 12,12-14).

Ebből az igeszakaszból is kiderül az, hogy az egyház szolgálata az evangélium kommunikálása. Tehát az egyház szolgálata mindenképpen az evangéliumhoz kötött szolgálat: „Amikor pedig megérkeztem … a Krisztus evangéliumának hirdetésére…”. Az örömhír ez: megváltott emberek vagyunk, örök életünk van, és ettől kezdve az örök élet rendje és bősége betölti a földi életünket. Dietrich Bonhoeffer hangsúlyozta, hogy minden, ami az evangéliumban a túlnaniról szól, az ezért a világért szólal meg elsősorban. Tehát az egyház szolgálata mindig az evangéliumhoz kötött szolgálat. Sokszor szem elől tévesztjük a lényeget, és beleveszünk a „részletekbe”. A részletek nagyon fontosak, de éppen az a mi szolgálatunk, hogy a lényeggel áthassuk a részleteket.

[[paginate]]

Az egyház szolgálata egy adott helyhez kötött szolgálat: „Amikor pedig megérkeztem Troászba a Krisztus evangéliumának hirdetésére…”. Troászból aztán Pál majd továbbment Macedóniába. De amikor Pál Troászban volt, akkor elsősorban azokra figyelt, akik Troászban éltek. Az egyház szolgálata egy adott helyhez kötött szolgálat.

Az Ige kommunikálása, az átfogóbb értelemben vett igehirdetés, folyamatos szolgálat: huszonnégy órás szolgálat. „Nem volt nyugalma lelkemnek”, mondja az apostol, „mivel nem találtam Titusz testvéremet”. Ebben a kijelentésben ott rejtőzik szolgálatunk lényege, hogy „izgat” az ügy, az Isten ügye, „nyugtalanít”, mert az Úr a legfontosabbat bízta rám. Ez a „szent nyugtalanság” át kell járja szolgálatunk minden formáját: a konkrét prédikációs munkát ugyanúgy, mint az apostol által említett pásztorációt.

Az evangélium kommunikálása szóbeli bizonyságtételhez kötött szolgálat. Pál Troászba is az evangélium hirdetésére érkezett meg. Az Ige kommunikálása kapcsán annyiféle módszerrel próbálkozunk manapság, stratégiákkal, technikákkal, amelyeknek mind az a célja, hogy meggyőzzük az embereket. Nem zárjuk ki természetesen a módszerek fontosságát, de az egyház élettevékenysége, elsősorban szóbeli bizonyságtételhez kötött szolgálat (Róma 10,17).

Az apostol arra is utal, hogy az evangélium kommunikálása hiteles élethez kötött szolgálat: „Krisztus jó illata vagyunk az Isten dicsőségére”. A hitelesség nem tökéletesség, de a Jézus Krisztus látható kiábrázolódása rajtunk, közöttünk (Galata 4,25).

Pál apostol hangsúlyozta, hogy a fentieket szem előtt tartva: megtapasztalták, hogy az Úr diadalmenetben hordozta őket, kaput nyitott az evangélium előtt. Tehát az eredményt bátran bízzuk csak az Úrra.

[[paginate]]

Vegyük komolyan a konkrét helyzetet és kihívásokat!

Milyen adottságok és kihívások között végezzük, a magunk helyén, szolgálatunkat?

Vágtázó változások között végezzük a szolgálatot, amelynek tempóját, következményeit, hatásait alig tudjuk nyomon követni (nemcsak mi vagyunk így…). Olyan életmódváltást él át a ma embere, beleértve a mai tempót, a sok feszültséget, bizonytalanságot, a szekularizációs, urbanizációs, mobilizációs, kommunikációs tényezőket, a településszerkezet megváltozását, hagyománytörést, a lelkipásztor presztízsének megváltozását, egyháziatlanságot, az egyházon belüli kegyességi irányzatokat, a más világvallások és vallási jelenségek megjelenését; – miszerint felmerül a kérdés, hogy ebben a megváltozott „életmódban” az emberek mennyire megszólíthatók? Az életmódváltás mellett az értékválság és a be nem ismert, nem tudatosult értelemvesztettség is fontos tényezők. A keresztyénség jelenleg nem a „nyilvános igazság” színtere.

Számos szakirodalom, szociológiai, teológiai, missziológiai tanulmány támasztja alá a fenti felsorolást, a saját tapasztalatok mellett. Egy tényt említek, ez pedig a 2011. évi népszámlálás adata, miszerint akik nem feleltek, vagy nemlegesen feleltek a „felekezeti hovatartozásra” vonatkozó kérdésre, azoknak együttese az összlakosság felét, azaz 4,5 millió embert tesz ki. Maga az adat engem is megijesztett, többször utánaszámoltam. Ami külön érdekes tény, hogy ezeknek száma növekszik, és ezt a „csoportot” sem a történelmi egyházak, sem a kisegyházak nem tudják megszólítani, vagyis a „felkészült missziói módszereinkkel” legfeljebb egymástól halásszuk el az embereket.

A helyzetet elemezve az alábbi kérdések, problémák lehetnek még hangsúlyosak, csak az említés szintjén. Ezek megoldási javaslati területek összegzései, nem az én véleményem.

[[paginate]]

– Az Ige szolgálata nem végezhető áldásosan az emberek szeretete nélkül, a feléjük való nyitott, elfogadó, krisztusi szeretet nélkül. Az egyháznak az emberek közé kell menni, közöttük kell élni: vagyis az egyházi szolgának a piacra kell mennie, nem pedig a teológiai igazságok pusztájába kell kivonulni. A gyülekezet legyen jelen az emberek „világi”, mindennapi, természetes közegében (a piacon, a puszta helyett), és ezt az igehirdetés is vegye figyelembe. Ez minden nyitottság teológiai alapja, amely nem egy hamis, hanem üdvösséges irányt mutató nyitottság. Éppen ezért alapvető követelmény, hogy ne legyen életidegen az igehirdetés. Úgy prédikáljunk és szolgáljunk, hogy konkrétumokat mondjunk az általánosságok helyett, sőt tantételek és elvont teológia helyett a mindennapi élethez adjunk gyakorlati igei irányt, valamint erőt és vigaszt. Ezt teljesítve persze következhet a tanítás is.

– A kérdéskörnek azonban van egy másik oldala is. Az egyház missziói szolgálata kapcsán folytatott viták során gyakran halljuk, hogy az egyháznak azokkal a valós kérdésekkel kellene foglalkozni, ami az embereket foglalkoztatja. Mások szerint azonban ez nem más, mint Jézus és az egyház missziójának félreértése. A világ kérdései nem az élethez vezető kérdések. A misszió bibliai logikája éppen fordítottja ennek. Ahol az egyház hűséges az ő Urához, és ahol az eljövendő világ erői megnyilvánulnak, ott az emberek fel fogják tenni a valóságos kérdéseiket, amelyre a válasz csakis az evangélium lehet. Ezért Pál apostol a leveleiben mindig a hűségre buzdít, és nem arra, hogy legyünk aktívak a misszióban.

– A hagyomány és megújulás biblikus kapcsolata, a módszerek és stratégiák teológiailag elfogadható helye a szolgálatunkban, az igehirdetés megújulása, az istentisztelet összhatásának kérdése (Példabeszédek 25,11), a lelkipásztor személyének és elhívatottságának kérdése (adott helyre az alkalmas ember) mind-mind ide tartozó nagy témák, amelyek engem is meggyötörnek…

[[paginate]]

Vegyük komolyan a konkrét cselekvés fontosságát!

Végezetül hadd szóljak arról, hogy a saját szolgálati helyünkön, ez nevezetesen a Dunántúli Református Egyházkerület, mi konkrétan mit teszünk a ránk bízott ügyért. Ez bizony ténylegesen a témához tartozik, a feltett kérdést illetően megkerülhetetlen. A legfontosabb szolgálati területeket veszem számba itt.

Misszió, azaz konkrét missziói tevékenységek kerületi támogatással: nagyvárosi misszió, külön megyeszékhely misszió (speciális szolgálatra új lelkészek szolgálatba állítása, új körzetek, gyülekezetek plántálása), kisvárosi misszió (8000 fő lakos fölött mindenütt legyen állandó református lelkészi jelenlét), kistelepülési és szórványmisszió (elnéptelendő falvak gyülekezeteinek életben tartása), kórházmisszió (Dorog, Esztergom, Székesfehérvár Veszprém), egyetemi misszió (Győr és Veszprém), rétegkonferenciák (dunántúli református orvosok, jogászok, polgármesterek, pedagógusok, mérnökök, agrárszakemberek, vállalkozók évenkénti találkozója) egyházkerületi hittanos, ifjúsági és családos táborok évente, kerületi hittanos találkozó évente. A Dunántúli Református Akadémia a felnőtt katechézis szolgálatát végzi, kétévente meghirdetve.

Kommunikáció. Nagy hangsúlyt helyezünk a kommunikációra. A Dunántúli Református Lap egy olyan negyedéves magazinná lett, amely egységes szerkezetben igei, teológiai, országos és Kárpát-medencei kitekintéssel tudott gyülekezetszerű maradni, ugyanakkor mégis színes, izgalmas kiadvány, amelyet jó kézbe venni. A honlapunk naponta ad híreket az egyházkerület eseményeiről. A honlap része a közéleti írások mellett, az egyházmegyei és gyülekezeti oldalak sokasága. Itt működik az úgynevezett digitális kollégium is, ahol megoszthatjuk egymással írásainkat, igehirdetéseinket, hanganyagainkat. Működik a Dunántúli Református Közéleti blog. Az úgynevezett REPOSZT blogon hét dunántúli testvérünk, minden nap aktuális történésekre reflektál: ezek igei, teológiai reflexiók. Büszkék vagyunk, ahogy már említettem a Dunántúli Református Gyűjtemények kutatócsoportjának kiadványaira. Hiszünk az igehirdetésben, ezért „homiletikai tankönyvek” sorozatunk mellett évente jelentetünk meg lelkészi igehirdetéseket, meghatározott homiletikai koncepcióra füzve ezt a sorozatot. Mátyás Lajos esperes úr, hatalmas odaadó munkával akvarellekben megfestette a Dunántúli Református Egyházkerület 351 református templomát. Ebből az anyagból kiállítás és kötet is készült.

[[paginate]]

Pásztoráció. Már másodszor kezdtük el személyesen meglátogatni a Dunántúl összes lelkipásztorát. Ezek az úgynevezett „nyakkendő nélküli látogatások”. A kört az intézményeink látogatásával bővítettük. Minden hétvégére több gyülekezeti találkozó esik, ahol ünnepi alkalmakon, hálaadó istentiszteleteken, gyülekezeti napokon találkozhatunk gyülekezeti tagokkal. Az eddigi adatok szerint a Dunántúl 700 településének gyülekezetében jártunk már személyesen, egy gyülekezetben akár többször is. Létrehoztuk a Dunántúli Református Segítő Szolgálatot, az úgynevezett DRESSZ-t, amely a lelkigondozás, a szupervízió, a mentálhigiéné, a tanácsadás, a házasság és családsegítés szolgálatát látja el az egyházkerületben, lelkészi és világi szakemberek bevonásával. Egyházvezetőként rengeteg időt fordítottunk személyi ügyekre, személyes beszélgetésekre, mindenkit fogadtunk, aki időpontot kért. A személyi ügyek kérdése átvezet egy másik területre, a lelkipásztorok helyzetének területére. A pásztoráció területén említett személyes kapcsolattartás, látogatások, személyi ügyek kezelése, generális vizitációk, az esetek nagy százalékában lelkipásztorokhoz is kötődnek. A lelkészi egzisztencia kérdését az úgynevezett EKSZA, Egyházkerületi Szociális Alap létrehozásával kezeltük. Külön foglalkozni kell a lelkipásztor társadalmi presztízsével. Mindenekelőtt pedig foglalkozni kell, már a teológiai felvételi pillanatától az elhivatottság, az alkalmasság kérdésével. Alapvető kérdés, hogy hogyan viszonyuljon egymáshoz egyházfegyelem és a lelkigondozói szempont. Köszönjük a DURLE, Dunántúli Református Lelkészegyesület, munkáját, évi kétszeri, elgondolkodtató témákat felvető konferenciáit.

Egyéb területek. Külön ki kellene térnem az intézményeinkre, konferenciákat biztosító egységeinkre, épületeinkre, nagy beruházásainkra, amelyek igenis ezer kérdést felvetve részei munkánknak, és a kérdésre adandó válasznak, mit teszünk… A napi ügymenet ékes és szép rendjének biztosításáról, közegyházi feladatokról úgyszintén szólni kellene.

A fentiek talán elégségesek ahhoz, hogy mielőtt azt kérjük számon, mit kellene tenni – előtte gondoljuk már át, hogy mennyi minden történik. Éjjel-nappal tesszük a dolgunkat, hálásak vagyunk, hogy tehetjük, és hisszük, hogy az Úr az evangéliumra koncentráló, hűséges munkát megáldja, népét megőrzi (1Korinthus 15,58).

Steinbach József
püspök, református teológus