A kezdetek

A tárlat kapuőre életrajza, melynek megismeréséhez repüljünk vissza a 20. század nagy gazdasági világválságáig, ugyanis ebben az időszakban, egészen pontosan 1931. február 17-én látja meg a napvilágot ifjabb Kondor Béla Pestszentlőrincen. Édesapja hivatásos katona, tiszthelyettes, majd a Székesfővárosnál tisztviselő, irodafőtiszt. Édesanyja Szedő Erzsébet, húga Mária. A gyermekéveket Pestszentlőrincen, a Wlassics utca 36. szám alatti, édesapja által tervezett családi házban tölti. A család 1945-ben költözik Angyalföldre, a kamasz fiú pedig a Wesselényi utcai Kemény Zsigmond Gimnáziumba kerül, melynek jelvényes egyensapkáját büszkén viseli. Az iskolai évekre és Kondor - vagyis Samu - korán megmutatkozó tehetségére osztálytársa, Gilyén Nándor így emlékezett vissza: „Már a hetedik osztály padjait koptattuk, amikor Béluska komolyan kezdett rajzolni és festeni. Kezdett megmutatkozni térérzéke: a közepes tanuló ábrázoló geometriából mindig a jók közé tartozott. Az első ihletet későbbi mestere, Kmetty János képei adták számára. Nagyobb csendélet-sorozat született néhány hét alatt. Az elsőn még talán redisztollal húzta meg a kontúrokat és egy redőzött asztalterítővel olyan feladat elé állította magát, amellyel nem tudott megbirkózni. A fejlődés azonban ugrásszerű volt. A bemutatott temperaképnek már a témaválasztása is »kondori«: a formák összefogottak, az erőteljes kontúrok a geometrikus térfelfogás kifejezői.  Tizenhét-tizennyolc éves korában már mélyen gondolkodó ember volt, ha ezt több-kevesebb sikerrel takargatta is.”

[[paginate]]

A főiskola évei

A ’40-es évek pezsgő szellemi életében felvételizik a Képzőművészeti Főiskolára, azonban jelentkezését „helyhiányra” hivatkozva elutasítják. A Ganz hajógyárban kezd el dolgozni betanított villanyszerelőként, melynek képzőművészeti szabadiskoláját gyakran látogatta. 1950-ben a Nemzeti Szalonban rendezett Ifjúsági Kiállításon megvásárolják Csendélet című olajfestményét. Tehetségkutatók ajánlására, valamint a Ganz Hajógyár vezetősége javaslatára végül 1950-ben felveszik a Képzőművészeti Főiskola festő szakára. A gondok harmadéves korában kezdődnek, amikor „alapvető szakmai-szemléletbeli ellentétek” miatt eltanácsolják a főiskoláról. Már az is rossz pontnak számított, hogy szakállt növesztett, ám a közvetlen indok év végi vizsgamunkája, egy összegyűrt rajzot ábrázoló kép. Tehetségét idejében felismerő tanárainak, többek között Koffán Károlynak és Ék Sándor tanszékvezetőnek köszönheti, hogy elbocsájtás helyett a grafikai szakon talál új helyet magának. „Körülöttem a levegő sistergett a krómdioxid tüzes és ultramarin nagybányai jelszavaktól, dilettáns és posztimpresszionista elvek tömegétől” – tárta fel a szakváltással kapcsolatos érzéseit naplójában, melynek valódi oka a már ekkor megnyilvánuló „kondorizmus” volt. Művészete, melyet nem lehetett beszorítani a hivatalos képzőművészet „szocreál kockáiba”, nem tudott és nem is akart semmilyen iskolához, irányzathoz kötődni. „Az európai festészet egyetemes öröksége táplálta és formálta saját motívumrendszerén alapuló magánmitológiáját” – olvashatjuk a kiállítást szervező KOGART honlapján. Ezt pedig nem tűrhették az átkos korszak csinovnyikjai. A forrongó 1956-ban provokatív rézkarc-sorozatával, mely a Dózsa György-féle parasztfelkelés témáját dolgozta fel, mégis jelesre diplomázik. (Legendás diplomamunkájára a későbbiek során még kitérek.) Ugyanebben az évben meg is nősül: feleségül veszi Kauffman Ágota szobrászművészt. Magánéletéről művészeténél is kevesebbet tudunk. Molnár Edit írásában olvashatunk házasságáról, az MTI fotóriporteréhez fűződő különös barátságáról, házassága felbomlásáról, majd újranősüléséről, a ’65-ben Bagi Éva zenetanárral köttetett frigyről. A tiszavirág-életű második házasságát másfél év után felbontják. Ahogy Molnár Edit írásában fogalmaz: ebbe bele is betegszik a művész. Megpróbálja visszaszerezni feleségét, sikertelenül.

Szakmai élete

1957-ben tanulmányúton jár Párizsban és felvételt nyer a Képző- és Iparművészeti Alap tagjainak sorába. 1960-ban a budapesti Fényes Adolf Teremben tartott első kiállítása, melyet a költő barát, Pilinszky János szavai nyitnak meg, botrányba fullad. A kultúrpolitika élharcosai ugyanis három nap elteltével betiltják önálló tárlatát. Egy anekdota szerint a Mennyország meghódítása című rézkarcon ─ melyet egyébként a tárlaton is kiállítottak ─ annyira megsértődött az illetékes pártszolga, hogy még a vendégkönyvbe előre beírt elismerő szavakat tartalmazó oldalt is ki akarta tépni. Ezt azonban a festő nem engedte, magához ragadta a könyvet azonban némi dulakodást követően a minisztérium embere megszerezte és elszaladt vele. Ekkor ─a kommunizmus legsötétebb éveiben─ kiáltotta a távozó után: „azt eddig is tudtam, hogy a minisztériumban hazudnak, de most már lopnak is!” Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy zsenialitása ellenére sem ismerték el életében, noha számos hazai és nemzetközi grafikai biennálén vett részt kiemelkedő eredménnyel. 1965-ben elnyeri a Munkácsy-díj II. fokozatát, ő képviseli hazánkat a Velencei Biennálén, több országban jár tanulmányúton, mégsem tud kitörni a három T skatulyájából. Művészetét a megtűrt kategóriába sorolták, az ’50-es ’60-as évek állami tömeg megrendeléseiből is csupán néhányat kapott, és az is megtörtént, hogy a megrendelő végül nem fogadta el a kész művet. Anyagi gondokkal küzdött, könyvillusztrációkból próbálta fenntartani magát.
Veleszületett szívműködési rendellenessége miatt először 1967-ben kerül a budakeszi kórházba. A szentendrei művésztelepen 1972-ben műtermett kap, azonban ekkorra szívpanaszai ─- melyekhez önpusztító életmódja is hozzájárult ─ tovább súlyosbodnak. Szentendre párás levegője pedig kifejezetten rosszat tesz neki, így ősszel visszatér Budapestre. December 12-én Bécsi utcai műtermében álmában éri a halál.
Végigjárva élete főbb helyszíneit, belépek az első terembe, és egy eddig ismeretlen terület tárul fel előttem. Angyalok röpködnek, szentek vonulnak városokba, pilóták szállnak fel, zuhannak le, pléhkrisztus tekint rám, próféták kelnek életre, bibliai történetek elevenednek meg. Igaz, kicsit másképp, mint ahogy megszoktam. Végérvényesen rabul ejt a „kondori” világ, művészetének sokoldalúsága, az az egyediség, amivel jól ismert alakok, események formabontóan új jelenségekké lesznek kezei között, új kontextusba kerülnek többletjelentéssel felruházva az iskolában, könyvekben tanultakat. Hatalmába kerít az érzés: ez lehet Kondor művészetének missziója, melyben szó szerint eszköz a művészete: gondolkodásra, újragondolásra (így a reformáció jubileumán) tanítani, kitörni életünk T betűinek keretéből.

Csokonai (1958. olaj, vászon) Fotó:KOGART

[[paginate]]

Angyalok és próféták

Diákként még nem tudott hinni, későbbi festményeit, grafikáit pásztázva azonban egészen más az ember érzése. A kondori életmű alapmotívuma az angyal, az isteni törvények közvetítőinek, hírvivőinek figurája. Az angyalok feladatai közé tartozott az emberek védelmezése és az imádságok célba juttatása. A kondori angyalok azonban csak részben őrzik meg ezeket a szerepeket: szárnyas, de csak ritkán glóriás, felmagasztosult lények, akik őrangyalként pártfogásukba veszik az esendő embereket. Ambivalens érzéseikkel, bűneikkel sokkal inkább hasonlóak hozzánk, gyarló, tökéletlen emberekhez. A terem jobb felében A forradalom kis angyala köszönt 1959-ből, mely egyedülálló abban az értelemben, hogy pusztító, öldöklő tevékenység, bukás helyett ebben az eredeti angyali szerepben egy kis embert óv, véd a kék szárnyaival. A kis emberrel együtt pedig mindent, ami értéknek számít alkotójánál: az emberiséget, az életet, a szabadságot és a művészetet. Tovább haladva új életre kelve fogadnak a keresztyén hagyomány történetei: Szent Antal megkísértése, Jeruzsálem pusztulása vagy épp az angyal megjelenése Lóthnak. Rám mégis oltáros alkotásai gyakorolják a legnagyobb hatást: az aranyozott fedelű Katalin-oltár szent és profán elemeinek keveredése vagy épp a Négy szent képe. Ahogy járkálok az alkotások között, keresem a választ a fejemben cikázó miértekre. Megtudom közben, hogy a nagy előd számára a kisméretű, magánáhítat céljára készült korai, trecento oltárok szolgáltatták a mintát ezekhez az alkotásaihoz. Újra és újra elhaladok az alkotások előtt, alaposan szemügyre veszem őket. Megfog bennük az a kondori újszerűség, mely négy feketebőrű szentet vitt vászonra, a hármas-osztatú Katalin oltár jobb oldalán megjelenő meztelen nő vagy épp a kép alján kitöltött pohár bor. Belém hasít a felismerés, mennyire hiányzik életünkből ez a konvencióktól és társadalmi elvárásoktól, megfelelési kényszerektől mentes eredeti őszinteség.

A zene világában

Kondor Béla alig másfél évtizedes életművét nem igazán lehet korszakokra, periódusokra osztani, így a kiállítás is témák, motívumok mentén szerveződik. Szép lassan kirajzolódik a sokoldalú művész képe is, akinek egyszerre volt tehetsége a festészethez, a grafikai munkához, a zenéhez (már középiskolás korában modernizálta a klasszikusokat otthoni zongorájukon) és az irodalomhoz, költészethez is. Sőt, örömmel készítette el hangszereit sajátkezűleg, melyekből többet is megtekinthettek az érdeklődők a kiállításon: citerát, harsonát és egy befejezetlen mandolint. Komponáló- és előadói tevékenységét alapvetően az improvizáció határozta meg. Érdeklődése széles skálán mozgott, a régi zenétől a romantikán át a jazzig terjedt. A zene ábrázolása önálló képtémaként jelent meg alkotásain, sokféle módon, funkcióban és hangvételben. Azonban csupán egyetlen zeneszerző volt, akinek alakját többször tematizálta: ő Bartók Béla.

Jeruzsálem pusztulása (1972. oldaj, vászon), magántulajdon

[[paginate]]

Megálmodott képek

Talán a kiállítás leginkább monumentális darabjai muráliái, pannói. Magára vonzza, és nem engedi szabadjára a szemet a pécs-uránvárosi óvodába készült pannója, melyen különböző óvodai játékokat, gyermeki elfoglaltságokat jelenített meg. Sajnálatos, hogy a Művelődésügyi Minisztérium illetékese anélkül utasította el, hogy eredetiben látta volna a művet. Kondor ebben a műfajban is újat tudott alkotni, rámutatva arra, hogyan lehet a közösség művészeti igényeit megalkuvás nélkül összeegyeztetni a legmagasabb esztétikai kívánalmakkal. Szüksége volt ehhez konok kitartásának, egyetemes világlátásának és magas szintű szakmai tudásának ötvözésére. Így fordulhatott elő több esetben, hogy ahová „csak” majolika- vagy gobelin tervet kértek, oda ő pannót készített. Ebben a műfajban tudta a leginkább összefoglalni festészeti elgondolásainak teljességét. Összesűrűsödik benne az európai festészet mindazon értéke, mely fontos volt számára, és melyet saját lényén keresztül átszűrt és korának esztétikai kívánalmaihoz igazítva újraértelmezett – olvasható munkája mellett. Így látjuk viszont az egyiptomi falfestmények síkszerű előadásmódját a már említett pécsi pannókon (1959), a gótikus üvegablakok transzcendens fényhatásait a balatonföldvári templom szentélyében (1962), a romantika érzésvilágát és a szürrealizmus különös képzettársításait a margitszigeti pannón (1968), a középkori miniatúrafestészet karcsú figuráit a Hotel Intercontinental szekkó triptichonján (1970). A Szentek bevonulásán (1972) az itáliai trecento freskófestészet tiszta logikája köszön vissza, üde színvilágát Hieronymus Bosch és William Blake vizionárius művészetével vegyítve.

Királyok körében

Természetesen én sem mehetek el szó nélkül a Darázskirály (1963) vagy a Dózsa György rézkarcsorozat mellett. 1956-os diplomamunkáján későbbi műveinek szinte már valamennyi jellemzője megtalálható: zsúfolt képtér, expresszív figurák, az emberek és a szárnyas angyalok, a helikopterre emlékeztető repülő szerkezet, és a mennyországra utaló cím. Felfedezhető rajta Dürer klasszikus, aprólékosan kidolgozott rajzstílusa, illetve a levert felkelés epizódjait kísérő furcsa, látomásszerű szimbólumok, szárnyas figurák. Vagy épp a különös repülőszerkezet, melyben ─ Da Vincihez hasonlóan ─ a kitalált technikai szerkezetek iránti vágya manifesztálódott. A Dózsa-oltáron, vagyis az izzó trónszéken kivégzett alak szinte királlyá magasztosul, sőt az oltárforma miatt Trónoló Krisztusként tündököl – adja elém a kép értelmezése. Mártíromsága teszi királlyá, kigúnyolása válik megdicsőülésévé. Kondor e sokrétű újszerűség, szinte merészség ellenére (vagy talán éppen ezért) diplomavédő beszédében kizárólag a rézkarc-sorozat technikai ismertetésére szorítkozott. Bernáth Aurél, a festő tanszék tanára ezt szóvá is tette, hiányolva az alkotóban zajló érzelmek feltárását. A vizsgabizottság több tagja emellett a mű időbeli ellentmondásosságát kritizálta, anakronisztikusnak ítélte a ma már KOGART tulajdonában lévő kincset. A Darázskirályon is a Dózsa-féle rézkarchoz hasonló kettőség érződik. Az uralkodói jelvények mellett a Krisztus-párhuzamot olyan hagyományos ikonográfiai elemek teremtik meg, mint a korona, az aranyalapon kirajzolódó glória, vagy a Krisztus-képekről ábrázolásokról ismert kéztartás. Az apokaliptikus vének, vagyis az ótestamentumi igaz királyok szolgálhattak mintaképül a királyportrékhoz, mint amilyen az Öreg király (1969) vagy a Baltás király (1966) képe.

Darázskirály (1963. olaj, farost)  

[[paginate]]

20. századi ember

A tárlat vége felé érve megismerem az ízig-vérig modern, 20. századi Kondor Bélát is: ezerféle önarcképén, író-művész barátokhoz, példaképekhez vászonra vitt kapcsolatain keresztül. A repülés iránti szenvedélyén át, mely egész pályáján foglalkoztatta és amelynek Janus-arcát szintén sokféleképp világította meg. Megfestette Ikarosz legendáját, majd A géprepülés géniuszát, de a II. világháború borzalmait is zuhanóbombázó vagy épp repülőgéproncs alakjában, megörökítette a holdra szállás csodáját. Az Emberpár (1959) címet viselő művében egy férfi és egy nő története bontakozik ki a figyelmes szemlélő előtt, akik valószínűleg repülőgép-szerencsétlenséget szenvedtek. Mellettük legalábbis egy ócska, összetört repülőgép. A férfi azonban szárnyat, és ha jól megnézzük, glóriát visel. Így válnak letaszított angyalokká, egyúttal az ember materiális és spirituális lényegének jelképeivé. A bűvös szerkezetről nemcsak grafikákat és festményeket, hanem modelleket és fényképeket is készített. Sőt, Holdkompot is alkotott fából, papírból. Az elvont festészeti és formakérdések helyett sokkal inkább az űrrepülés vagy a ’72-es müncheni olimpiai terrortámadás lelkében felvetett kérdései foglalkoztatták, saját korának jelenségei izgatták. Ezek mögött pedig az általánosabb emberi problémák, a szabadság, vagy épp az alkotás folyamatának megragadása. Így nyernek nála az egyetemes szimbólumok ─ őrangyal, kereszt, Krisztus, repülés, megváltás ─ új értelmezést. A 20. századi magyar képzőművészet ma már egyik meghatározó figurájára saját kora iránti érdeklődése ellenére sem a kortárs művészet gyakorolta a legnagyobb hatást. Albrecht Dürer, Hieronymus Bosch, William Blake művészete jelentette számára az ihletet adó forrást. Példaképei témáit aktualizálta, átültette saját kora viszonyaira. Míg Blake víziói például a mennyországot és a poklot mutatták be, Kondor pokolbéli kocsmákat és nyomdákat feszített ki vásznára. Boschban éppen a határtalan képzelőerő, az ilyen értelemben vett szürrealizmusa ragadta meg. Ez a történelem felé fordulás azonban nem jelentett bezárkózást, hanem a hagyományokhoz való kritikai, újraértelmező viszony új dimenzióját hozta létre, mely egyben görbe tükröt tartott saját korának, a szocreál ideológiájának és az atomkorszaknak – fűzi finom gyöngyszemenként egy lánccá munkásságának éveit a kiállítás fali szövege.

A nehéz kezű művész

Műveit pompásan, nagy gonddal rajzoló zseni volt. Alkotásainak és személyének legnagyobb értéke ma is a korstílusoktól független, izmusokon túllépő, a klasszikusok grafikai eszközeit felhasználó stílusa. Grafikai tevékenységének leginkább meghatározó eleme a szerkezeti rend és a szürrealista vízió látszólagos ellentéte. Művészi kérdésekben megalkuvást nem ismerő jelleme, az 1960-as évek derekától fellépő fiatal képzőművészek számára egy ideig példaképet jelentett. Azonban hamar kiderült, hogy nem érdekli sem az aktuális divat, sem a szakmai- mesterségbeli tudást olykor ösztönösséggel helyettesíteni igyekvő avantgárd. „A Modern Művészet manírjai – mondta ─, ha hitelesek, nem a művész akart produktumai, hanem a megvalósíthatatlan klasszikus ideák ellenére tett engedmények, hogy a Mű megvalósulhasson egyáltalán.” A hivatalos elfogadottság és az avantgárd közötti perifériális helyzetén a halála előtt neki ítélt Munkácsy-díj sem változtatott, nem vált beérkezett művésszé. Serf András Kondor képeit éppoly előzmény nélkülieknek, a hazai képzőművészetbe besorolhatatlanoknak tekinti, mint amilyenek korábban Gulácsy Lajos vagy Csontváry művei voltak. A szakma művészete legfőbb alappilléreit az állandóan felszínre törő hagyománykeresésben, a keresztyén kultúrkörből származó többértelmű ikonjaiban és szimbólumrendszereiben, újszerű, merész stiláris jegyeiben látja. Kondor Béla a művészetet vallásként értelmező és tisztelő moralista volt. Munkásságának jelentősége abban rejlik, hogy egy dogmákkal, béklyókkal teli korban sikerült egyéni kifejezésmódot létrehoznia és kiállni mellette, nem megalkudni vagy belesimulni a kényelmet biztosító rendbe. Mert újat gondolni, mert újat alkotni, egy önálló művészi univerzumot létrehozni. Életművével reformálni. Sajátos repülőszerkezetével égit és földit talán kicsit közelebb hozni egymáshoz.
A kiállítás megnyitóján Lévai Anikó a nyers és őszinte szavakkal jellemezte Kondor Béla művészetét, melynek kettőssége önmagát is meghatározta: egyszerre volt hívő és kétkedő, tradicionális és korszerű. „Meg lehet-e érteni közel fél évszázaddal később száz százalékig egy másik kor művészetét, azoknak az átlagnál nagyobb érzékenységű művészeknek a műveit, akik a mindennapjaikat fordították a festészet és grafika nyelvére?” – tette fel a kérdést. Aligha. De megpróbálni lehet. A repülő készen áll, rajtunk múlik, felszállunk-e.

A géprepülés géniusza (1964. olaj, vászon), Magyar Nemzeti Galéria

Szoták Orsolya

[[paginate]]

Felhasznált irodalom:

http://www.kogart.hu/kiallitas/kondor-bela-gyujtemenyes-kiallitasa

http://epa.oszk.hu/02900/02970/00406/pdf/EPA02970_vigilia_1974_06_392-393.pdf#page=1

http://deske.hu/iras/html-2006/molnar-kondor.htm

http://viragjuditgaleria.hu/hu/item/4504/

Gilyén Nándor: Kondor Béla pályakezdése, Vigilia, 1974. 6.sz. 392-393.

Kondor Béla Gyűjteményes kiállítás szöveges anyaga

Lóska Lajos: Földre szállt angyalok, Új művészet, 2017. január-február 22-25.

Mészáros Flóra: Sugarak és szerkezetek, Új művészet, 2011. 8. sz. 30-31.

Serf András: A máig vitatott Kondor Béla: Karcos üdvözletek, HVG, 2007. 1.sz. 51-53.

Várkonyi Borbála: Szárnyakat álmodva. A Kondor Béla kiállításról. Vigilia, 2017. 8.sz. 631-632.