Körülhatárolás

„Digitális világdiktatúra, digitális világbörtön” vár ránk a közeljövőben (ahogyan a dán filozófus, Søren Roest Korsgaard nemrég vizionálta)[1] vagy hominoid, emberszerű robotok, mesterséges intelligencia, az Al (= algoritmusok) emberközpontú aranykora, amiként ennek már felsejlik egyelőre még kétkimenetű (igen vagy nem) realitása?[2] Megmarad-e az előttünk kiteljesedő 4. ipari forradalomban, a digitális korszakban az emberiség közös vallási ősélménye, s benne a szellem-erkölcsi csúcsot jelentő, leginkább a láthatatlan világból közénk jött, testet öltött Deus Homo, az Isten-ember meghatározó spirituális útja az emberiség javára vagy a Homo Deus, az emberisten szuper-önmegvalósító transz- és poszthumán, homo sapiens utáni embertípusa lesz egyetemessé? S vajon az emberisten által alkotott, minden korábbit felülíró új világ veszi át az uralmat, digitális rabszolgaságba taszítva, „emelve”, önmaga alá gyűrve önmagát, az embervilágot?[3]

Ilyen és még ilyenebb, hitet és tudást próbáló-ostromló, már-már a lenni-nem lenni határkérdéseit feszegető létkérdések tornyosulnak elénk, ha tekintetünket előre vetítjük. S mindehhez hozzájön a reális létezési paradoxon, hogy a végtelenre tekintő emberi elme, és gondolkodás, amely vagy a felfele tekintésben, Isten-relációban vagy az előretekintésben, a mesterséges intelligencia, s a kibertér szédületes tágulásában és hálózatában, de így is, úgy is, mindenképpen a láthatatlan vagy virtuálisan létező tartományokban keresi a választ. Közben átéli a láthatatlan vírusvilág, a  pandémia okozta bezártságot, korábban ismeretlen korlátokat, és a láthatatlan kibertér “szabadságának” mindennapi paradoxonját, azaz a hétköznapi valóságban is találkozunk földi létezésünk némelykor már abszurd ellentmondásaival. Ilyenkor szinte beleharsan tudatunkba a bizonytalanságok tartósan elviselhetetlen állapotában bizonyosságot kereső költő kérdése: Szélfútta levél a világ. De hol az ág? De Ki az ág? (Zelk Zoltán). Eközben azt is tapasztaljuk, hogy olykor az egyházak, olykor a közgondolkodás mennyire belterjes, a reális jövőt leginkább csak egzisztenciális-megélhetési szinten éli meg, tematizálja. Ebből a belterjességből, lehetséges önmagunk és korunk viszonylatában is mutatkozó késésből sürgősen fel kellene ébrednünk, teológiai és közbeszéd szinten egyaránt. Nem feledkezve meg az egzisztenciális kenyér-kérdések mellett, a tényleges emberi nagykorúságot elérve, a jövő lét-nemlét dilemmáiról sem.

[[paginate]]

Ez pedig már a mediális köznevelés, nemzetnevelés témája is. Együtt kellene, egy nagy tematikus közbeszédben keresni olyan válaszokat, amelyek ténylegesen és reálisan képesek a jövőfóbiát oldani, ami egyre inkább világméretű neurózis, digitális kortünet méreteit ölti magára. Az egyházon belüli dialógus, a teológusok, biomérnökök, kiber-szakemberek közötti eszmecsere fórumát, fórumait szükséges lenne mielőbb létrehozni, hogy valóban arról beszéljünk, ami a mai világ és a holnapi emberiség bőrére megy, körmére ég. Erkölcsi igény és tartás nélkül nem jutunk messzire: No ethics – no future?! Ha valami, ez olyan kérdéskör, ami annyira egyetemes, mint a digitális világkorszak sok egyetemes kihívása a génsebészettől a mesterséges intelligencia etikusságának és a robotok humanitásának a kérdése. Ha nem lesz egy egyetemes digitális 10 parancsolat az emberiségnek, akkor nem irreális a feltételezés, hanem az Apocalipsys now/Apokalipszis most horrorjának analógiájára kérdeznünk kell: új kiber-etika nélkül milyen lesz a holnaputáni emberiség? Nem véletlenül és nem puszta intellektuális időtöltés gyanánt fogalmazott így – s legyünk ebben progresszívan ökumenikusak! – a COMECE, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága korábbi, etikai szempontokat felvető dokumentumában: Nincs jövő etika nélkül.[4] A konstruktív népszerű-tudományos, etikai koordinátákon alapuló életvezetési tanácsadás szándéka fejeződik ki számos mai, pozitíven populáris könyvben, kiadványban világszerte, keresve a keskeny utat az olykor monstrum-méretű, milliókat szorongató dilemmák között. Ennek a nem kuruzslószintű, hanem a zsidó-keresztyén bibliai gyökerekből táplálkozó életvezetési tanácsolásnak egyik szép példája Hilary Jane Grosskopf munkálkodása. 2019-ben tette közzé A World Without Ethics/Etika nélküli világ című cikkét, ami ébresztő könyve summája, 10 etikai alapelvvel, az Awake Ethics/Ébreszd az etikát keretében.[5]

E jelen kiber-etikai miniesszében csak éppen felvillantani tudjuk a legfontosabb és a legfajsúlyosabb témákat. Néhány valóban továbbgondolásra, megbeszélésre ajánlható. Módszerem a két évtized óta integráló protestáns felelősségetikának[6] nevezett metodika. Ebben az egyes témakörök tágas égi-bibliai tájolással és széleskörű földi, történelmi konkrétsággal, jelenkorunk szociáletikai megállapításainak legjavából, legértékesebb csúcsteljesítményeiből adódnak össze. Olyan szintézist kínál e módszer, ami a legkiemelkedőbb római katolikus, protestáns, ortodox, valamint humanista-tudományos kormegállapításokat teszi reflexió tárgyává, s ezek alapján minőségi szellemi építőanyagokkal szolgál. Olyan impulzusokat kíván megszólaltatni a magyar közgondolkodásban és a belső, egyházi, valamint teológiai-tudományos párbeszédben, melyek nyomán remélhetőleg intenzívebben folytatódik majd az annyira szükséges szellemi-etikai építkezés, a személyes és a közösségi kapcsolathelyreállítás a pozitív jövőszemlélet és életvezetés érdekében. Néhány főbb, kiber-etikai és teológiai-tudományközi párbeszédet igénylő kristályosodási pontot fogalmazok meg a következőkben.

[[paginate]]

Mi a kiber-etika?

Ma már történettudományi tény, hogy megkezdődött a negyedik ipari forradalom, amit általánosan elfogadott módon digitális ipari forradalomnak, illetve nyomában digitális társadalomnak nevezünk. A korábban említett kiber-etikák ezért már címükben is utalnak erre a tényre, amennyiben Cyber Ethics 4.0-ként egyértelműen jelzik: a digitális világkorszakban tájékozódásul szolgáló kiber-etikát fogalmaznak meg.[7] Ezzel összefüggésben néhány alapfogalom egyszerű formában: a kibernetika a számítógépes létesítmények, főként információs és kommunikációs technológiák közötti interakciókat jelenti. Ahol ez az interakció lezajlik, történik, azt nevezzük kibertérnek, virtuális, láthatatlan térnek, ami szó szerint globális, éppen ezért nagyon precíz technikai és jogi szabályozást igényel. Mindennek összefoglalása, illetve már eszmei, olykor ideológiai reflexióját fejezi ki a kiberizmus szó. Ez összesíti azokat az elgondolásokat, amelyek egyfajta kiber-hitet, a később még sorra kerülő dataizmusba, adatfolyamokba, az algoritmusba, a mesterséges intelligenciába vetett bizalmat, már csaknem az adatbálványozás szintjét elérő, sokszor vak bizalmat jelenti, ami szerint 1. az információk, a kibertér technológiái kínálják a megoldást a legtöbb problémára; 2. a szociális, közösségi média mindenki számára előnyös; 3. a bálványozott vagy idealizált negyedik ipari forradalom, aminek egyik veszélyes (de)formációja a digitális kollektivizmus lehet, aminek már látni lehet több országban a körvonalait, s amelyben digitoligarchák uralkodnak majd a digitáriátus fölött (analóg fogalom a korábbi, kapitalista ipari forradalom kiszolgáltatott munkaerő tömegére, a proletariátusra visszautalva), a jövő fő újítója és inkubátora.[8] A kibervilág virtuális globális tere a fizikai valósággal párhuzamos láthatatlan tér, ami szinte e teljes látható valóságot átszövi, behálózza. Az internettől kezdve a műholdak, a robotok, az önjáró és hagyományos autók, a különféle gépek és eszközök alkalmazásában, a közösségi médiában és a kommunikációban, az egészségügyi, oktatási rendszerekben, a hadvezetésben... A kibertér sajátosságai: szupergyors, kötetlen, mindenütt jelen van, elsöprő tömegű és gyorsaságú információkat tárol, közvetít, többféle identitása van. Veszélyeit egyetlen szóval jelölik: darknet, sötét illegális űr, ahol a bűnözés, adathalászat és egyéb, kiber-bűnözési formák valósulnak meg.[9]

[[paginate]]

Már ez a néhány szempont komoly kihívást jelent nem csak a kiberetika, hanem a teológia számára is. Ezeket előrebocsátva, miként határozza meg önmagát a kiber-etika és milyen főbb területei vannak? Legátfogóbban így: a kiberetika célja, hogy hozzájáruljon a jó és rossz világos megkülönböztetéséhez, a kibertérben az igaz és a hamis felismeréséhez. Az alapvető értékeket és erényeket igyekszik alkalmazni, esetleg módosítani a kiber-technológiából és a kiber-társadalomból adódó konkrét új kihívásokra és helyzetekre.

A konkrét, nemzetközi lépések időben megkezdődtek. Példaként említhető a Nemzetközi Távközlési Unió, az ITU. Genfben 2018-ban megszervezte a második „AI, a mesterséges intelligencia a globális jóért” világtalálkozót. Itt olyan kezdeményezések, szabályozók kidolgozását javasolták az új technológiák pozitív felhasználására, amelyek előmozdítják a mesterséges intelligencia egészségügyben, oktatásban, élelmezésben, vízgazdálkodásban, s további több területen történő alkalmazását. Szükség van arra is, hogy gyors, egyértelmű határokat és nemzetközi jogi szabályokat, valamint teológiai-kiber-etikai szempontokat dolgozzanak ki az új technológiák negatív felhasználása ellen, ahogyan azt már láthatjuk az autonóm fegyverek, a kiber-bűnözés esetében. Egyszóval a bomlasztó kiber-technológiák ellen.

Nemzeti szintű lépésekre egy példa. A svájci kormány a „Digitális Svájcért” címmel a 2016-os évet a gazdasági szektorban innovatív stratégiákkal kezdte, de időközben gyakorlatilag az összes minisztériumot, ill. városoktól tartományokig és országos szinten minden szektort bekapcsolt ebbe. Minden ágazat, az oktatástól az egészségügyig, az e-kereskedelemtől a pénzügyi ágazatig, az e-szavazástól a kiber-biztonságig, a mezőgazdaságtól az intelligens gazdálkodási technológiák fejlesztéséig.  A svájci kormány a „Digitális Svájcért” stratégia keretében megfogalmazta az orientáció legfőbb elvét: „Az ember kell álljon a középpontban”. Azaz: a technológiának az embereket kell szolgálnia, nem pedig az embereknek a technológiát. Ez így kulcsfontosságú etikai elv.[10] Mivel a kibertér magában foglalja a társadalom egészét kiber-tásadalomként, ezért a kiber-etika is magában foglalja az összes területet alkalmazott kiber-etikaként. [11] Röviden: célkitűzés az emberiség szolgálata értékekkel, mert a kiber-világban is az emberért van a digitalizáció, s nem az ember, emberiség a digitalizációért. Ez az etikus, antropológiai alapelv és norma sokszor és sokféleképpen sérül.

[[paginate]]

A kiber-etika fontosabb területei

A diszruptív kiber-technológiák és az etika a mesterséges intelligenciával, a blokklánccal, mint a kiber-társadalom munkahelyeinek jövőjével foglalkozik, a negyedik ipari forradalom legfontosabb etikai kihívásaként. A kiber-vallás és etika a vallási és az álvallási szempontokat taglalja, amelyek a félelmek és remények kulcsfontosságú mozgatórugói bármilyen technológiai forradalommal összefüggésben (dataizmus, barátunk vagy ellenségünk a mesterséges intelligencia?). Főként az emberi lények és a nem emberi, robotlények közötti kapcsolatot elemzi etikai szempontból. A kiberjog és az etika azokat az intenzív erőfeszítéseket jelenti, amelyek a kibertér szabályozására irányulnak jogi eszközökkel. „Forró” témái: az adattulajdonlás, a szabadság és az emberi viselkedés ellenőrzése, a jogi kiber-etika potenciálisan zavaró politikai hatásai. A kiber-irányítás és az etika annak a „klasszikus” kérdésnek a kiterjesztése, hogyan lehet az új technológiákat nemzetközi környezetben irányítani, ahogyan az internetet például. Az ENSZ rendszerén belül a regionális politikai entitások, például az EU, a tudományos, a magánszektor és a civil szervezetek sokrétű erőfeszítései gyorsan növekszenek. A kibertér esélyt és kihívást is jelent a politikai rendszerek számára (pl. hálózatsemlegesség).

A kiber-biztonság, számítógépes bűnözés, számítógépes háború és az etika a polgárok, az üzleti élet, a hadseregek erős aggodalmainak széles körét érinti, parlamentek, kormányok potenciális veszélyeztetettségét. Az autonóm fegyverekről, a kiber-bűnözés szabályozásáról és a számítógépes hírszerzésről szóló etikai reflexiók bemutatják a szabályozási keretekről való megállapodáshoz szükséges differenciált gondolkodást. Sok nemzeti kormány, városi és helyi önkormányzat, egyetemek és vállalatok száma olyan ugrásszerűen megnövekedett az elmúlt néhány évben, hogy ez valósággal megköveteli a kiber-biztonságot. Ennek fontosságát nemzetközi és nemzeti keretek között is felismerték. A kiber-média, kiber-oktatás és az etika kulcsfontosságú terület a kiber-társadalomban, ami további beható elemzést és szabályozást indokol a kiber-etika e területekre vonatkozó kutatásában. Ide tartozik pl. a fiatalok közötti internetes zaklatás, mint ami súlyos fenyegetés, és a gyermekvédelem a legkülönfélébb internet és darknet fenyegetés miatt.[12]

[[paginate]]

Veszélyek, etikai és teológiai szempontok. Értékek és erények

Keresztyén teológusok és szociáletikusok között is erősen vitatott téma, hogy barátom-e az algoritmus, a mesterséges intelligencia,[13] illetve melyek azok a poszthumán, transzhumán és dehumanizáló kísérő jelenségek, amelyek a digitális világkorszak szellemi-lelki atmoszféráját erőteljesen megterhelik és leleplezik a „szép, új világ” igazi arcát torzító törekvéseket.[14]

Poszthumán, transzhumán, azaz dehumanizáló trendek

Különösen négy technológia képes jelentős változásokat előidézni az emberi természetben és a társadalmakban: a géntechnológia, a robotika, a mesterséges intelligencia, s a nanotechnológia. Ezek dehumanizáló hatása óriási veszély. A digitális korszemlélet szerint minden, ami létezik, algoritmusban gyökerezik, és az élet egy hatalmas adatfeldolgozási folyamat. Ez az emberek elembertelenedését eredményezi, hiszen e digit-szemlélet olyan lényekként tekint mindenkire, kivéve a „digitoligarchákat”, mint akiknek csak használati értékük van, lét- és létezési értékük nincs. Csak az számít, amit produkálnak, olykor még az sem nagyon, hiszen a termelő ember bármikor helyettesíthető robotokkal, kicserélhető még olcsóbb munkaerőre.[15]

A transz- és poszthumanizmus nagy veszély

A technológiai fejlődés azt sugallja, hogy a gépek egyre inkább átvehetik az irányítást a hagyományosan emberek által végzett feladatoknál, mint például a tolmácsolás, összetett képfelismerés. Az emberek és a gép integrációja is valóság, a közvetlen szélessávú agy-számítógépek révén interfészek, mikrochip agyimplantátumok, mesterséges szervek kerülnek képbe a biomérnöki tervezéssel és a nanotechnológián keresztül. Már 1966-ban elkezdődött a technológia alkalmazása az emberek szellemi és fizikai állapotának javítására. Ez vezetett a „transzhumanizmus”, az emberen kívüli, „-túli” eszközök alkalmazásához és e fogalomhoz. A „poszthumán” kifejezés pedig azt jelöli, hogy az emberi lények fiziológiája nagyban javul, s egy korábbinál tökéletesebb, a homo sapienst sokban felülmúló embertípus jöhet létre a kifinomult technológiák révén.[16] A transzhumanizmus középpontjában elsősorban a technológia áll az emberi lények életének meghosszabbítása érdekében. A transzhumanizmus módszerei a jövőben egy „poszthumán” fajhoz vezethetnek, amely az úttörő kutatásnak köszönhetően szinte halhatatlan lesz a biotechnológia, orvostudomány, számítástechnika, nanotechnológia, és a mesterséges intelligencia „jóvoltából”. A „poszthumán”, tehát a homo sapiens utáni, a korábbi embertípus utáni ember a homo Deus történeti miazma-fantáziálás termékeként végtelen szellemi és fizikai növekedésre lesz képes. De „menet közben” az esendőséget továbbra is magán hordozza, így a balesetek és a fizikai sérülések kockázatát. Ezt kiküszöbölendő, az ideális az lesz – vélik –, hogy végre megszabaduljanak a „régi emberek” a fizikai testtől (a „hardvertől”), mégpedig úgy, hogy az emberi agy tartalmát egy robottesthez vagy egy szuperszámítógéphez juttatják el, s így tartják fenn az emberi tudatot (a „szoftver”).[17] Ez az „elmefeltöltés” a végső cél, amelynek során az ember és az intelligens gép egyesül, s így végre szabaddá lesz az emberi tudat és az intellektus a fizikai, biológiai és időbeli korlátaitól.[18] Vannak, akik úgy gondolják, hogy a transzhumanizmus technológiái megszüntethetik a betegségeket, a rokkantságot, a halálozást, és nagymértékben növelhetik az emberi mentális és fizikai képességeket, ami egy feltételezett jövőbeni faj, a homo technicus vagy techno sapiens elterjedéséhez vezet. A jövőben nehéz lesz tudni, mi a tényleges valóság, mivel a természet és a természetesség eltűnik. Az emberek – e tudományos fantáziálás vakhitével és az etikai szempontokat nem mérlegelő szemlélet szerint – egyre „istenszerűbbé” válnak (lásd Harari 3 könyvét), és feladják emberi mivoltukat a nem biológiai intelligenciáért, s a technológiai „javításokért”. [19]

[[paginate]]

A technológiai és a teológiai-etikai reflexió létfontosságú!

Az ilyen célú jövőtervezés mindenképpen szükségessé teszi  a kiegyensúlyozott teológiai reflexiót, illetve a jövőirányú párbeszédet felekezetközi és tudományközi fórumokon hazánkban is. Ennek során a teológiai reflexió klasszikus nyomvonalát is tematizálni kell a folytonosság megtartásával. Így a teológiai antropológia szempontjait, mert az emberiség az alkotó ágens, aki létrehozza a szuper technológiákat, amelyek alanya és tárgya maga az ember. A krisztológia szempontja az, hogy Krisztus az új teremtés, nem a robot és nem a mesterséges intelligencia, s az emberek hit és erkölcs által valósíthatják meg az új teremtésből nekik adományozott homo renovatus emberarcú jövőjét. A hamartológia szempontja is szerepel ebben a komplex keresztyén reflexióban, mert a technológiailag abszolúttal nem ellensúlyozható a  bűn jelenléte az emberben, és a teremtett világban hatalmas buktatókat okoz(hat), minden gondolatra vagy cselekvésre hatással van, és a jövő technológiáira is. Az eszkatológia szempontja szerint a „technológia” sem annullálhatja a Biblia jövőszemléletét, miszerint nem az emberi halhatatlanság a végcél, hanem az örök élet, visszaállítani a világot Isten trónja elé épségben, „tikkun ólám”, „ólám haba”, messiási királyságként, ami egészen más kategória. A történelem végeseménye nem a homo technicus, hanem az ecce homo, a feltámadott és végső számadásra, elszámoltatásra visszatérő Úr Jézus Krisztus kezében van. Nyilvánvaló, hogy a teológiai diskurzus a technológiával, tudományokkal nem korlátozódhat csak az etika területére. Az emberi test és lélek technológiai módosításának szekuláris, tudomány-optimista igénye organizmus-hibridekhez vezethet. Ez a hibridizáció felveti azt a kardinális kérdést, mit jelent embernek lenni, valamint: hogyan lehet az emberiséget megőrizni a gyorsan fejlődő és átfogó technológiai átalakulás  közepette (ellenére?!) is emberi emberiségnek, nem hominoid, emberszerű emberiségnek! Az emberiség mibenlétének a kérdése pedig felveti a bibliai kijelentés szemléletét arról, mi az emberi személyiség, mi az imago Dei? Lehet egy robot a feltöltött agytartalmakkal valaha is személlyé, személyiséggé? Lehet-e egy gép valaha is öntudatos?

A biotechnológia és a génszerkesztés új fejlesztései folyamatos, erős kihívást jelentenek a keresztyén antropológia számára.  Már ma egyre többen az emberek életét és jövőjét úgy szemlélik, mint ami teljesen a kezükben, s már nem Isten kezében van. Különös digitális paradoxon formálódik szemünk előtt: minél több tudomány és technológia segíti az embereket a világ, önmaguk megértésében, és körülményeik manipulálásában, annál kevésbé lesznek biztosak az emberi lét tágabb értelmében és céljában. Az emberek így könnyen válhatnak „szerv-mechanizmusokká”, amelyek alá vannak vetve a technológia által megszabott működési feltételeknek, (reálutópisztikusan, virtuálisan) beteljesítve a dán fiatal filozófus, Korsgaard fent idézett, megrettentő-elgondolkodtató látomását a digitális világdiktatúráról vagy digitális világbörtönről.

[[paginate]]

A transzhumanisták elképzelése a poszthumán jövőről, a fejlett és halhatatlan szuperintelligens lények új korszakáról sürgősen teológiai mérlegelést és értékelést igényel. Életbevágó kérdés, hogy a technológia valóban alapvetően jó, és minden emberi problémára megoldást jelent? A technológia szabadságot kínál, hogy végtelenül megváltoztassák az embert, puszta szoftverré – ez ellen Pál: „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít” (1Kor 10,23). Ahogy a robotok és a mesterséges intelligencia tovább fejlődik, a teológusoknak is reagálniuk kell a fent említett, de ennél sokkal kiterjedtebb teológiai és etikai kihívásokra. Nem holnap, hanem ma! Az intelligens hominoidok létrehozására irányuló emberi erőfeszítések közé tartozik az ember, a személy, a tudat újra definiálása. A teológusoknak meg kell láttatniuk az árnyoldalt is: a robotok és a mesterséges intelligencia könnyen lehet az emberi kapzsiság, hatalomvágy felerősítésének és megsokszorozásának az eszköze, vagy erőszakra és pusztításra is használható. Az emberek helytelenül vetik bizalmukat és hitüket a „fantasztikus” technológiába. Ez nem üdvpótlék, ezért a technikai csodálat illúzióját mielőbb racionálisan szét kell oszlatni – az emberek érdekében.[20]

Fontos tanulság

Nem csak a mesterséges intelligencia, technológiai kutatásban kell versenyben maradni, hanem a mesterséges intelligencia etikai, teológiai kutatásában is. Ki és mennyit fektet be a kiber-etika és teológia kutatásaiba? Anglia kormánya realista, és bevallja: nem tudnak versenyezni anyagilag a nagy szereplőkkel a mesterséges intelligencia mérhetetlenül drága fejlesztésében. De élen akarnak járni a mesterséges intelligencia etikai kutatásában! Remélhetőleg a tudományos-teológiai, illetve a gyakorlati életvezetést tanácsoló keresztyén teológiai-etikai reflexiók hazánkban és egyházainkban is mielőbb a párbeszéd intenzív szakaszába léphetnek. Ebben a józan igényességben, ám szilárd eltökéltségben nem lenne szégyen Anglia példáját követnünk...

Békefy Lajos