Mindenkit buzdítok: siessen megszerezni ezt a könyvet, mert jubileumi kiadványról van szó, amely mindössze 200 példányban jelent meg, s könyvesboltban nem kapható – tehát nyilván magához a kiadóhoz kell fordulni, ha egy példányt meg akarunk szerezni. Az alacsony példányszám dacára azt kell mondjuk, hogy nagyon fontos kiadványról van szó, hiszen képi ábrázolással illusztrálja a felvidéki református egyház történetét az elmúlt viharvert évszázadban. S valljuk meg őszintén: betű és szó formájában se vagyunk jól informáltak! Ennek oka nyilvánvaló, hiszen a vasfüggöny még acélosabb volt Csehszlovákia és Magyarország között, mint nyugat felé. Öreg emberek mondták még el, hogy a Dunát úszták át ahhoz, hogy Dél-Szlovákiából átjöjjenek Magyarországra, miközben a cseh határőrök géppisztollyal lőtték a „határsértőt”. Két „baráti” ország között! Keserűen csak a rosszmájú viccet idézhetjük: inkább „testvéri”, mintsem baráti volt a kapcsolat – hiszen a barátját még megválogathatja az ember, de a testvért nem!

A szerkesztők koncepciója világos, s bizonnyal minden olvasó üdvözli, akár az anyaországban lakik, akár az elszakított területek egyikén. Összeszedték az összes érdemleges képi anyagot a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház történetéből, s ezt közölték, természetesen rövid szerkesztői megjegyzésekkel, hogy az olvasó értesüljön arról, hogy milyen jelentőségük volt (és van) a képeknek. A képek különbözőek, s talán csoportosíthatjuk őket az alábbi módon: portrékat látunk egyrészt az egyháztörténet kiemelkedő alakjairól, majd csoportképeket, amelyek kiemelkedő alkalmakat örökítenek meg, objektumokról szerepelnek illusztráló képek (templomok, ill. egyéb épületek), végül pedig dokumentumok reprodukcióit láthatjuk, amelyek döntően befolyásolták a kisebbségi helyzetben hitét gyakorló közösség életét. Egyrészt azért lehet hálás az ember, hogy végre az ismeretlen ismerősöket legalább képileg jobban meg tudja jeleníteni maga előtt.

[[paginate]]

Másrészt pedig az ismert személyek felismerése szinte meghatott érzést válthat ki belőlünk. Az alábbi sorok írója is gyerekfejjel emlékezik Módis László professzorra, akit öreg emberként ismert, de itt most fiatal losonci tanár képében láthatott viszont; vagy arra a kedves rokonra, aki először írta meg a felvidéki egyház történetét (amiért aztán el is kellett hagynia Csehszlovákiát): Csomár Zoltánra, akit már öreg emberként ismertem meg, s itt most fölfedeztem ifjúkori képét. Jó látni annak a losonci lelkészképző intézetnek az épületét, ahonnan több idős lelkész jött ki, akitől fiatal fejjel sokat tanulhattam…

A könyv felosztása persze nem személyes nosztalgiát követ, hanem szigorúan történeti érdeklődésű: nyilván csak így érti meg az olvasó azt a helyzetet, ami folyamatosan alakult a Szlovákiában élő reformátusok körül – s aminek következtében először intézményesen, aztán konkrétan személyi kérdésekben, majd a vallásgyakorlatban is durva korlátozást, folyamatos akadályozást kellett elszenvedni. Ha a szerkesztők mindezt mégis úgy értik, hogy „fénnyel írott történelem” az általuk bemutatott évszázad, akkor ebből nyilván az derül ki, hogy a sok megpróbáltatás között is érezték Isten vezetését, védő és óvó kezét. Így kerül bemutatásra először a Trianon utáni újjászerveződés sok gonddal járó munkája, a Szlovenszkói Tiszáninneni, ill. Szlovenszkói Dunáninneni Egyházkerület megszervezésére („Előzmények”). Megdöbbentő dokumentumokat látunk közben: Masaryk születésnapját kötelezi a csehszlovák állam megünnepelni, vagy útlevél kiállítását tagadja meg…, ma ezt egyértelműen elnyomásnak nevezzük! A könyv kiinduló pontja azonban értelemszerűen a „Lévai zsinat”, aminek következtében a csehszlovák állam a szlovákiai református egyházat elismerte. A hívő közösség elismerése után persze nyitott kérdés még az oktatásügy kérdése, hiszen erre az új államhatalom nyomatékkal felügyelt („Oktatás”, ill. „Tanítóképző” fejezetek), s ezen belül is égető kérdés volt a lelkészképzés ügye. A losonci Teológiai Akadémia létrejöttét és 14 éves működését a „Teológia” c. fejezet tárgyalja, s illusztrálja. Ezzel természetesen nem merül ki az intézmények kérdése, hiszen a „Belmisszió” c. fejezetnek az árvaházakkal, ifjúsági körökkel kell foglalkoznia. Meglepően gazdag a „Sajtó” c. fejezet: a fotomechanikus úton reprodukált illusztrációk rengeteg kiadványról számolnak be, ami a felvidéki református közösség vitalitását és szellemi-lelki színvonalát bizonyítja. A „Szervező bizottság” címszó alatt a Tiso-féle Szlovákia nacionalista korszakát tárgyalja a könyv: mivel 1939-ben a bécsi döntés értelmében a eddigi egyházszervezet feloszlatta magát, a Szlovák Köztársaság területén maradt református egyházközségek irányítását e bizottság vette át.

[[paginate]]

A fejezet illusztrálja a felvidéki egyházak veszteségeit is a háború során. A mélypontot mindazáltal a „Kitelepítés” fejezet mutatja be: a magyar reformátusok elűzését lakóhelyükről 1945 és 1947 között. Képek, listák adatok és rendeletek másolatait láthatja itt az olvasó. „Varga Imre püspöksége” címet viseli az ellentmondásos konszolidácó bemutatása. Ugyan elismert, de elismertségében is elnyomott közösségről beszélhetünk – amely már nagyban hasonlít a magyarországi helyzetre az államosítások, ill. kommunista ideológia nyomása alatt. „A rendszerváltásig” c. fejezet talán kissé félrevezető, hiszen mi inkább a szabad választások megtartását értjük rendszerváltáson. Felvidéken viszont a nagy töréspont nyilván Csehország és Szlovákia szétválása (ami nyilván nem lett volna elképzelhető rendszerváltás nélkül). Mikó Jenő püspöki szolgálatát, s a megújuló református aktivitást szépen ábrázolja ez a fejezet, ahonnan képanyag immár bőségesen rendelkezésre áll. „A rendszerváltás után” c. fejezet bemutatja az építő munkát Erdélyi Géza püspök idejében, Fazekas László püspöki szolgálatával. Örömmel látjuk itt azokat a képeket is, amelyek a felvidékiek és anyaországiak kapcsolatát mutatják be. S persze a súlypont a jelenen van – a jelen kedvéért írunk történelmet. „Oktatás a jelenben”, „Lelkészképzés a jelenben”, „Belmisszió a jelenben”, „Sajtó a jelenben” – s végül „100 év után” címmel már napjaink történetét láthatjuk. A kötetet szépen zárja a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinatának centenáriumi emléknyilatkozata, aminek bibliai mottója a Jer 31,4: „Fölépítelek még téged, és fölépülsz…”

Ez a mottó szíven ütheti az anyaországi olvasót is: rólad van szó! A pusztulás és gyász valamennyiünk osztályrésze – s így az újjáépítés reménységét is osztanunk kell. Az természetes, hogy ha bárkit is megkérdeznénk, melyik oldalon áll, nyilvánvalóan mondaná: az üldöztetést szenvedők mellett, s nem az elnyomók oldalán. Ha tényleg így van, akkor részt kell vállalnunk az újjáépítés munkájában, s le kell győznünk a közöny, érdektelenség és tudatlanság háromfejű kiméráját. Nőjön össze, ami összetartozik! A szétszakított múltról megemlékezés arra szolgál, hogy a közös jövőt együtt építsük

Tudom, a mai ember nem szívesen olvas többszáz oldalas történeti összefoglalókat. Talán a múlthoz való viszonyulás is sajátosan alakul át napjainkban: ami múlt, elmúlt, spongyát reá! Ez a könyv azonban kifejezetten attraktív, hiszen úgy gyönyörködted, hogy közben tanít is. Kívánatos lenne, hogy minél szélesebb körben hozzáférhető legyen – talán a manapság annyira elterjedt digitális hozzáférés útján is: sokan örülnének neki, s tanulnának is belőle!

Karasszon István