A fenti címmel jelent meg Kolozsvárt Benő Attila és Péntek János professzorok szerkesztésében egy minden kétséget kizáróan hiánypótló kiadvány. Ha csak az erdélyi magyar nyelvű alap-, közép- és felsőfokú oktatás folyamatos és súlyosbodó zsugorítására, sorvasztására, a román kommunista-nacionalista hatalom sok évtizedes asszimiláló politikájára gondolunk, meggyőződhetünk róla, hogy nagy űrt fog kitölteni. Kár, hogy viszonylag kis példányszámban jelenhetett meg. Pedig egy ilyen munkának ott lenne a helye minden magyar iskolában, azok könyvtáraiban, a tanároknál, a diákoknál, egyetemi hallgatóknál. És persze a polgároknál is.

Mibe enged betekintést, miről tájékoztat ez a kötet? Lényegét tekintve kiterjed „az elit és a népi, illetve populáris kultúra legfontosabb területeire (tudomány, művészet, irodalom, népköltészet, népi hiedelem, tárgyi kultúra, népi vallásosság)”, figyelembe véve az egymás mellett lévő kultúrák egymásra hatását, közös elemeit. Hisz történelmük folyamán, a közös élettér okán, a más-más nyelvek ellenére, az erdélyi népek összekapcsolódtak.

[[paginate]]

Noha a szerkesztők nobilis szándéka ellenére törekvésük eredménye – a politikai hatalom szabta szűkös lehetőségek miatt - nem is enciklopédikus jellegű, gyakorlati haszna már is megmutatkozik, hisz „tananyagként használják a bukaresti egyetem román nyelvű, hungarológiai szakos hallgatóinak oktatásában és egy kolozsvári román gimnázium történelemóráin is.” Azt persze nem tudhatjuk, hogy mindez csupán tapogatózás, kísérleti jelleggel történik-e, vagy másmilyen szándékkal, ilyen vagy olyan meggondolásból. Avagy a körülmények hatalma folytán lassan megtörni látszik a jég? Megszűnő félben lenne az eddigi, immár évszázada húzódó „egyoldalú szerelem?” (Ti csak szeressetek minket, sajátítsátok el, tegyétek magatokévá minél inkább a mi értékvilágunkat, hogy…) Vagy maradjunk a „lassú víz partot mos”  bizakodói? Viszont az cáfolhatatlan tény, hogy a történelem nem lezárt folyamat, hanem események, jelenségek ezer irányba tartó örök mozgása.

Meglehet túlzás azt állítani, hogy – lapozgatva-olvasgatva a kiadványt – egy csodás világ nyílik meg az érdeklődő olvasók előtt, de sok fogékony elme gyakran fog ámuldozni azon, mennyi ragyogó kulturális, szellemi, művészi alkotást, anyagi-tárgyi értéket teremtettek, halmoztak fel bő ezer esztendő alatt eleink Erdély földjén, olyan kincsek birtokába kerültek, amikről nagyon sokan - önhibájukon kívül – nem, vagy csak alig-alig tudtak/tudhattak meg valamicskét, mert nemzedékek számára bő évszázada tilalmas (volt) ismeretet szerezni róluk. Tiltott gyümölcs volt, mert a mindenkori döntnökök úgy gondolhatták, hogy amiről nem beszélünk, nem tudunk, az nincs, nem is létezik.

Bár majd minden személyes megállapításban óhatatlanul benne rejlik több-kevesebb szubjektivitás, vonzódás valami iránt, vagy ellenkezőleg, ódzkodás, elhatárolódás vagy tiltakozás másvalamitől, recenzens úgy véli, hogy az általános műveltség hatékonyabb terjesztése mellett, ez az Erdélyi Magyar Kulturális Szótár – sok minden más mellett – az évszázada szigorúan tiltott valós történelmi tények ismeretének terjesztésében, helyes irányultságában igen jelentős segítséget nyújt, leginkább az erdélyi magyar nyelvű oktatásban fog érződni áldásos hatása, hisz az erdélyi magyarság holnapi polgárainak hiteles tudásanyagát  hatékonyan gyarapíthatja. Nagy szükség is van rá. Mert az iskolai történelemkönyvekben az erdélyi magyarság múltjáról, jelenéről, kilétéről távolról sem a teljes igazságot, valós képet engedélyezte/engedélyezi felmutatni az uralkodó többségi hatalom. Hadd hozzunk fel erre egy példát, bár lehet, hogy nem a legjellemzőbbet, de mindenképpen jelentős eseményt: Dávid Ferenc hitújító törekvésének tankönyvi ismertetésére a döntőbírák aligha engedélyeztek akár egy nyúlfarknyi terjedelmet is.

[[paginate]]

Pedig a korabeli erdélyi magyarság hitéletének alakulásában egyáltalán nem mellékes szerepet játszott, amikor reformátori tevékenységét „a bibliai igazság keresése határozta meg.” Amit ő töprengései eredményeként fogott fel és értelmezett. Hogy milyen igazságtartalommal bír az egykori felismerés, nem a recenzens tiszte eldönteni. Viszont az cáfolhatatlan tény, hogy a reformáció lutheri és kálvini irányán túllépve-tekintve, Dávid Ferencnek az unitárius felekezet, antitrinitáriánus egyház létrehozásában döntő szerepe volt. De tán még ennél is fontosabb, hogy az évtizedekig tartó hitvitákban „a Dávid Ferenc hatására unitáriussá lett János Zsigmond erdélyi fejedelem érte el azt, hogy az 1568-as tordai országgyűlés elsőnek a világon kimondta az akkori erdélyi vallások szabadságát és egyenjogúságát. Tilos a más felekezetűeket szidalmazni, papjait gyalázni, ellenük erőszakos cselekedetet elkövetni.”  S mint a történelem folyamán oly gyakran megesett, a sok-sok új eszmét hirdető tudósokra, kutakodó elmékre, őrá is lecsapott a sors keze. Történt ugyanis, hogy meghasonlott hittársai és Blandrata György a hitújítás vádjával árulták be Dávid Ferencet a katolikus Báthory István erdélyi fejedelemnél, aki 1579-ben Déva várbörtönébe záratta be, ahol rövid raboskodás után még az ugyanazon év vége fele meghalt.

Ilyen és hasonló, az erdélyi magyarság történelmébe szervesen beépülő tényekről, az erdélyi magyar iskolákban nem oktathatták a magyar gyermekeket. Nos, az 2022-ben kiadott Erdélyi Magyar Kulturális Szótár temérdek ilyen fontos kérdésben nyújt segítséget, világosítja fel a fiatal nemzedéket.

Persze a szerkesztők szép elképzelése most sem válhatott valóra azon nyomban. Szándékuk először (2013) csak Magyar-Román Kulturális Szótár formában jelenhetett meg. Ám amikor itt-ott bemutatták, mind többen és többen hangot adtak annak a véleménynek, hogy „magyar nyelven is meg kellene szerkeszteni és jelentetni a szótár magyar közönség számára készült, erdélyi súlypontú változatát.” Így született meg ez a kötet. Amelynek szerkesztői jó szívvel ajánlják „a magyarul tanuló vagy magyar nyelvet már ismerő román diákoknak, és az őket tanító tanároknak” is. Mindenkinek.

A szótársorozatot a szerkesztőgárda idővel szeretné kibővíteni az „erdélyi cigány és a zsidó kultúrát bemutató kiadványokkal”, remélve, hogy „mindezeknek az angol nyelvű változata is elkészül” valamikor.

[[paginate]]

„Kalauzként ez a kulturális szótár is a tágan értelmezett kultúra  koncepcióját követi: a népi és az elit kultúra szimbólum értékű anyagi és szellemi elemeit mutatja be, Erdély jelentős magyar kulturális értékeit: néprajzi-kulturális régiókat, településeket, műemlékeket, kulturális és oktatási intézményeket, az erdélyi  kultúra és tudomány kiemelkedő személyiségeit (olyanokat is, akik erdélyiként a nemzeti kultúrának is meghatározó személyiségei)…”  Érthető, hogy mindezekről nagyon röviden, tömören tájékoztat. A kötet szerkesztői az erdélyi jelzőt – indokoltan, okosan, helyesen - csak súlypontnak tekintették, nem választóvonalnak, hisz „a nemzeti kultúra szerves egységében ezek jelentős mértékben összefonódnak”. Példaként említhetjük Adyt, aki „Erdélyből, pontosabban Partiumból indult, szilágysági, kalotaszegi gyökerekkel”, viszont kultusza az egész nemzetben él.

A kiadvány csak azoknak a kortárs, élő „emblematikus személyiségeknek” szentel önálló szócikket, akik a legmagasabb állami kitüntetésben részesültek, akiknek összerdélyi, illetve össznemzeti vonatkozásban számottevő a munkásságuk. Példaként, íme, néhány alkotó neve: Sütő András író, drámaíró, Szilágyi István író, Szilágyi Domokos költő, Farkas Árpád költő, Szolnay István festőművész, grafikus, Szervátiusz Jenő és fia, Tibor, szobrászok, Székely János író, Páskándi Géza író, költő…, hosszan sorolhatnánk.

Befejezésül még egy egyáltalán nem mellékes megjegyzés: Mária Terézia és különösen fia, a „kalapos király”, II. József uralkodása idején az erdélyi magyarságnak az elnémetesítés ellen kellett kemény harcot folytatnia; a II. világháborút követően félszázadig az orosz nyelv erőszakos oktatása, terjesztése ellen kellett titkon ideologikus falat emelni; bő száz esztendeje pedig az elrománosítás veszélyével kell nemzettestvéreinknek – farkasszemet nézve – felvenni a hősi küzdelmet az asszimiláló többségi politikai hatalommal.

Bő ezer éve egységben, „egyazon szellemi égbolt” (Illyés Gyula) alatt élünk. Ne hagyjuk veszni édes anyanyelvünket, csodás kultúránkat!

Aniszi Kálmán