Madarász Viktor 1872 körül megfestette Bethlen Gábort tudósai körében. A képet történelmi festménypályázatra készítette, de kritikusai nagyon elmarasztalták ez kedvét szegte és hosszú időre felhagyott a művészettel. A világhírű festőt csak a Millennium évében méltatták újra. 1917. január 10-én hunyt el történeti festészetünk talán legnagyobb hatású alkotója. Egy képen ábrázolt szinte valamennyi hírességet, akik Erdélyben Európa szellemi elitjét képviselték.

Johannes Heinricus Alsted professzor Nürnbergből érkezett. Johannes Bisterfeld Németalföld szülötte volt. Mindketten Erdélyben élik le életük nagyobb részét. Ludvig Piscator csak rövid ideig élvezte a fejedelem vendégszeretetét. A festményen szereplő Kepler tényleges jelenléte Bethlen fejedelemségében nem bizonyított. Kupeczky, a festőművész, a fejedelmi portrén dolgozott. Bojti Vers Gáspár, a fiatal történetíró a kalandos életű Bocatius Jánost követte posztján. Bocatius könyvekkel a hóna alatt lép a tudósoktól hemzsegő terembe.[1] 1998-ban a festmény középső része az asztalnál ülő alakokkal, az akkor bevezetett kétezer forintost díszítették. Egykoron Madarász háromezer forint tiszteletdíjat kapott művéért, így annak részlete kiváló ékessége a kétezresnek.

^{Madarász Viktor: Bethlen Gábor tudósai körében, 1870 (olaj, vászon)
Magyar Nemzeti Galéria}

[[paginate]]

Az ajtón belépő könyveket hozó Bocatius[2] a pénzen nem látszik de a felsorolt szereplő közt talán mégis az ő életútja a legizgalmasabb. Eredetileg Johann Bocknak hívták. 1569-ben született Wetzschau településen, a szorbok lakta vidéken. Szászországban végezte tanulmányait. Bél Mátyás szerint kedves tanárát, Nikolaus Gäbelt követve érkezett Magyarországra. A Szepességben, majd Selmecbányán volt iskolamester. 1594-ben Eperjesen a kollégium vezetésével bízták meg. 1596-ban Wittembergben bölcsészettanból magister fokozatot szerzett. Mint elismert nevelő került kapcsolatba a fiatal Miksa főherceggel. II. Rudolf császár „A koszorús családi költő”címmel és 1598-ban magyar nemességgel ruházta fel a nagytudományú magistert. 1599-től Kassán az iskola rektora, majd 1603-ban a város főbírája. A hitéhez ragaszkodó Bocatiust felháborítja, amikor a Szent Erzsébet egyházat erőszakkal veszik el a protestánsoktól, és két tanácsos kíséretében. II. Rudolfhoz indul Prágába. Az uralkodó nem fogadta, így a Kassaiak sérelmeivel nem foglalkoztak. Érthető, hogy ezek után 1604-ben Belgiojosó csapatai előtt zárva maradt a város kapúja.1605. november 11-én Bocskai Istvánt fogadják a Kassaiak. Bocatius ettől kezdve Bocskai közvetlen környezetéhez tartozott. Magyar nemesként és kassai polgárként egyaránt a hadra kelt rendek célkitűzéseit támogatta. Gondolkodásmódjában patriótává változott. Házassága révén a magyar humanista városi értelmiséghez kötődött. Felesége, Belsei Erzsébet, annak a Belsei János deáknak a leánya, aki elkísérte Verancsics Antalt és Zay Ferencet a Török Szultánhoz. 1554-ben Ankara közelében felfedezték Augustus római császár feliratát, a Monumentum Ancyranumot.[3] A felirattan történetébe Busbecq neve került be azonban Belsey Verancsics és Zay ajánlására tudományos munkájáért, hiszen lemásolta a feliratot. 1557. december 1-i keltezéssel I Ferdinánd királytól nemesi levelet kapott. Nemességét 1569-ben hirdették ki Sáros megyében azzal, hogy Belsey János de Eperjes protestáns személy ezt tudományos érdemeiért kapta.

[[paginate]]

Bocatius családjáról élete egyik legmeghatározóbb eseményénél emlékezik meg, amikor Bocskai kíséretében vett részt a fejedelem és a nagyvezír Lala Mehmed találkozóján a Rákosmezőn. A Bocskait a törökhöz kísérő tizenhat személy egyike volt. Itt kapta Bocskay a nagyvezírtől azt a koronát, amit napjainkban Bécsben őriznek. A török szerette volna őt magyar királyként a Szultán vazallusává tenni.

A találkozó előtti éjszakán, mivel féltek a töröktől, imádságot mondott a gyermekeiért, két fiáért, feleségéért és barátaiért. A félelme, hogy német emberként török-pártisággal fogják vádolni, később beigazolódott. A hivatalos találkozón ő is mint a delegáció tagja, kaftánt kapott ajándékba, amit rögtön ráadtak. A török ceremóniamester, mint később visszaemlékezésében írta, Bogáthy Jánosként szólította.[4] Bocatiust jeles XIX: századi történetírónk, Horváth Mihály is következetesen Bogáthy Jánosként emlegeti.

A felkelt rendek Korponán tartottak országgyűlést és megtárgyalták a megkötendő béke pontjait. Illésházy István vezetésével tárgyalódelegáció indult Bécsbe Mátyás főherceghez, a későbbi királyhoz. Kátai Mihály Krakkóba indult, Czobor Mihály a török szultán udvarába utazott.

Bocatiust a német birodalom protestáns fejedelmeihez küldték, hogy velük szövetkezve erősítse a felkelt rendek tárgyalási pozícióit. Ezekben a hónapokban jelent meg az a császári udvar sugallatára készült röpirat, mely tizenkét cikkelyt tartalmazott. A Bocskai-féle hajdúlázadás címet viselte. Érvanyagában a hajdúk gonoszsága mellett a törökösség vádja szerepelt, vagyis hogy a felkelők muszlim hitre térítik az általuk uralt országrész lakóit. Bocatius meg is jegyzi, hogy ez egy, a tájékozatlan németek számára nyomtatott röpirat. Johann Knorr császári sugallatra 1605 őszén megjelentetett röplapján németül megismétli ezeket az érveket. Bocatius 1605 decemberében indult, hogy felkeresse a pfalzi, a szász és a brandenburgi választófejedelmeket. Bocskai Bocatiust, Rimay Jánost és az eperjesi Melczer Jánost bízta meg a követség írásos anyagának elkészítésével. Bocatiust már indulásától figyelték a Habsburg-pártiak.

[[paginate]]

Peter van Bederode holland diplomata segítette a protestáns fejedelmekkel történő kapcsolatfelvételben. Schlieff Antal, a császári udvar ügynöke egész útján követte. Henrik braunschweigi herceg elfogatta két tanítványával, Nicolai Schlüsserrel és Johann Taufellel együtt, majd átadták a császáriaknak. A csomagjaiban hetven könyvet, negyven levelet és egyéb diplomáciai iratokat találtak. Hosszú vallatásokkal próbálták árulásra kényszeríteni. A császáriak szerették volna elhíresztelni a protestáns fejedelmek körében, hogy Bocskai ariánus, azaz Szentháromság tagadó. Kétségtelen, táborában jelen volt a későbbi szombatosok vezéralakja, Pécsi Simon, de a fejedelem igaz kálvinizmusához semmi kétség sem férhetett. Bocatius a rendek jogait Werbőczy hármas könyvéből idézve indokolta. Lehengerlő tudásanyaggal rendelkezett magyar történelemből és közjogból. A kínvallatások sem törték meg, ezért Prágában börtönözték be. Bírái különösen Kassa kapuinak megnyitásáért nehezteltek rá. Német eredetét is bűnéül rótták fel, hiszen a törökpárti fejedelem híve volt. Öt év raboskodás várt rá.[5]

Felesége Prágában próbálta előmozdítani szabadon bocsátását, hiszen a rendek és a császár már 1606-ban békét kötöttek. Az egykor fő- és jószágvesztésre ítélt Illésházy István az ország nádorává lépett elő. Bocatiusnak nem bocsátottak meg. Felesége segítségével szökési tervet készítettek. Kenyérben reszelőt csempésztek a börtönbe, majd egy lángossal teletöltött kosárban egy buzogány és vörös ruhaanyag, illetve a becsempészett kötél képezte a szökés eszköztárát. A vörös anyagból eszkábált ruhafelsőben és buzogánnyal a kézben katonának álcázta magát, majd a kötéllel leereszkedett a börtönfalon.

[[paginate]]

Hosszú, veszélyes és viszontagságos úton érkezett Kassára. Újra rektora az iskolának, illetve még egyszer főbíróvá választotta Kassa városa. Fogságáról készült műve végén büszkén írta: „bármekkora gyalázattal illetnek is rosszakaróim, az én lelkiismeretem tiszta, és az én hűségemről, amelyet a dicső magyar korona iránt kimutattam, még távoli bírálóim is helyesen ítélkeztek”.

Bethlen Gábor a költői adottságokkal rendelkező Bocatius Jánost udvari történészeként alkalmazta és teljes bizalmát élvezte. 1620-ban engedélyt kapott, hogy a közületi levéltárak anyagát forrásként használja fel. Bocskai mellett gyűjtött tapasztalatai Bethlen udvarában is jól hasznosultak. 1621-ben bekövetkezett halála megakadályozta a Nagy Fejedelem országáról tervezett mű elkészültét. Munkáját a fiatal Bojti Veres Gáspár folytatta.

A régi festmény mellékalakjának élete önként választott hazájához hűségben telt. A kassai polgárok körültekintően választottak városuk élére vezetőt Bocatius személyében. Talán csak a jelenkor felejti el időnként, hogy a hűség a magyar koronához, valláshoz, fejedelemhez és a biztos családi háttér zordabb időkben is megtartotta az országunkért küzdőket. Idővel a képek mellékalakjai jellemük tisztaságával magatartásmintává nemesedtek, míg a középső alakok közül néhánynak csak tudománytörténeti munkák őrzik a nevét. A filmvilág talán azért is hozta létre az epizódszereplőknek járó Oscar-díjat, hogy a rövid időre szabott szerepek brilliáns megformálói is örökre részei lehessenek emlékezetünknek.

Wirth Gábor