Az év eleji koszovói menekülthullám kapcsán a kormány részéről többek között az alábbi kijelentések hangzottak el: Az „illegális bevándorlókat menekültkérelemtől függetlenül idegenrendészeti őrizetbe lehessen venni”, „ha pedig nem jogosultak menekültstátusra, haladéktalanul ki kell toloncolni őket Magyarországról”. A bevándorlással kapcsolatos tények szándékos elferdítésének veszélyeire hívta fel egy nyílt levélben az országgyűlési képviselők figyelmét februárban a Magyar Helsinki Bizottság és további öt civilszervezet. Valóban nem stimmel valami az említett kijelentésekkel?

Acsai Balázs: Az, hogy a kormány egy olyan intézményrendszer létrehozásáról beszél, ami már megvan Magyarországon. A statisztikák is bizonyítják, hogy ez az intézményrendszer működik: a menekültstátusz kérelmezéseinek száma növekedett, de az elismert menekültek száma az utóbbi években nem változott. Tehát gyakorlatilag ugyanannyian lesznek elismertek, mint eddig, ami azt jelenti, hogy ki tudják szűrni a valós okkal érkezőket, tehát van már erre jól bevált gyakorlatunk.

Egy másik, mostanában gyakran hangoztatott vélemény, hogy „kulturálisan idegen” elemek ide ne jöjjenek. Fenyegetik Magyarországot kulturálisan eltérő migránsok?

A. B.: Ez egy álprobléma. Egy átlagos magyarországi munkavállaló és egy németországi üzemvezető között jóval nagyobb a kulturális különbség, mint egy átlagos magyarországi munkavállaló és az általam ismert menekültek között.

Kanizsai-Nagy Dóra: Ez a felülről irányított közbeszéd a Charlie Hebdo-merénylet óta van jelen Magyarországon. Az elismerési ráta kultúrától független és az 1951-es genfi egyezmény szabályozza. Az egyezmény nem aszerint dönt, hogy ki milyen társadalmi státuszú vagy kultúrájú, hanem hogy mennyire életveszélyes a hely, ahonnan menekül. Jelenleg Magyarországon egy-két nemzetiség kivételével nincsenek nagy diaszpórák, viszont az ENSZ-egyezményhez 1989-ben csatlakoztunk, ezért ezt betartani kötelességünk.

Egyre terjedőben van a „megélhetési bevándorló” kifejezés is, amit az MTI a Fidesz-politikusok megnyilatkozásai után rögtön át is vett. Mit jelent az, hogy „megélhetési bevándorló”?

A. B.: Ez egy dzsinn. Hogy keleti, idegen kultúrákkal éljek. Szóval ilyen nincs. A kifejezéssel egyébként az is a probléma, hogy szitokszó. Azt mondja, hogy rossz dolog megélhetésért elmenni máshova. Miközben ha szigorúan nézzük, akkor az a sok 100 ezer ember, aki éhen halt Szomáliában a szárazság miatt, szintén megélhetési bevándorló lett volna. Nálunk jogosan nem lettek volna elismerve menekültnek, mert a genfi egyezmény szerint nem lett volna semmilyen problémájuk, nem voltak kitéve konkrét üldözésnek azok a gyerekek, akik felett ott keringtek a keselyűk. A munkánk fontos része, hogy tudjuk, olyan emberek integrációjával foglalkozunk, akik jogszerűen maradhatnak itt és olyan szigorú szabályoknak felelnek meg, aminek egyébként a magyarok többsége nem felel meg. Nekünk szerintem nem kellene szempontnak tartani, hogy valaki a megélhetése miatt hal éhen, vagy mert üldözik. Minden rászorulónak segítenünk kell, csak mi a menekültmissziónál pont azokkal foglalkozunk, akik megfelelnek ennek a politikai meghatározottságnak.

K.-N. D.: Az anyagi helyzet ráadásul stigmatizálni is tud. Például egy közép-afrikainak, vagy pakisztáninak, afgánnak a szokásjog szerint nincs bankszámlája, hanem aranyat vesz. Többször átéltem, hogy egy gyönyörű arany gyűrűkkel és fülbevalókkal felékszerezett hölgyet elvittem állásinterjúra, szakmai gyakorlatra, vagy önkéntes munkára, hogy bekapcsolódjon egy gyülekezetbe, és lehet, hogy felvették, de visszahallottam a morgásokat, hogy a hölgy nem is rászoruló, hiszen mennyi aranya van. Pedig annak a hölgynek minden rokonát megölték, nincs egy családtagja sem, itt él Magyarországon és 20 ezer forint segélyt kap. Mindenkinek vannak státusszimbólumai, neki az aranyai azok, attól érzi magát ugyanolyannak, mint a többiek. Sokszor nemcsak a szegénység miatt stigmatizálunk, hanem a látszólagos értéktárgyak miatt is.

[[ paginate ]]

Az Európai Unióban sehol sem növekedett a menedékkérők száma olyan mértékben, mint itthon - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint korábban évente átlagosan két-háromezer menedékkérelmet regisztráltak Magyarországon, tavalytól a kilencszeresére, vagyis közel húszezerre nőtt a kérelmezők száma. Valóban így alakultak ezek az adatok? A menedékkérők növekvő száma növekvő anyagi terhet is jelent, a lap szerint 2012-13-ban évente majdnem ötmilliárd forintba került a menekültügy kezelése. Van erre elegendő kapacitásunk?

K.-N. D.: Tavaly 40 ezer kérelmezőnk volt, ebből 530 elismert menekült lett. Amikor 2008-ban elkezdtem a menekültmissziónál dolgozni, 1300 kérelmező volt és 100-at ismertek el. A közbeszédben összekeverjük ezeket a státuszokat, pedig a kérelmezőből könnyen kitoloncolt válhat. De tényleg van növekedés, ám alapvetően el tudunk látni ennyi menedékkérőt. Ugyanakkor észbontó, hogy félelemkeltően látványos fertőtlenítést csinálnak, például most a győri pályaudvaron, miközben jól öltözött, idegen nyelveket beszélő, középosztálybeli koszovói emberekről van szó.

A. B.: Nem hiszem, hogy egy ekkora államnak, mint a mienk, gondot kellene okoznia, hogy szállás- és zuhanyzási lehetőséget biztosítson. Győrben és a Keleti pályaudvaron is muszlimokról volt szó, akiknél a tisztálkodás rituális, tehát nem fertőtleníteni kell az orruk előtt, hanem biztosítani az emberhez méltó körülményeket. A közbeszédben mostanában stigmatizáljuk azt is, aki érvényes papírok nélkül érkezik, pedig az pont annak a bizonyítéka lehet, hogy jogosult kérelmező. Szomália például közigazgatásilag nem létezik, nincs útlevél, tehát egy szomáliai csakis útlevél nélkül tud utazni. Az európai történelemben is voltak olyan korszakok – például amikor az 1930-as években Németországból menekültek az emberek –, mikor ugyanígy megvolt a menekülési stratégia, például hogy hogyan lehet átmenni a határon, ugyanúgy megvoltak az információ bázisok, természetesen azokkal az informatikai eszközökkel, amelyek akkor rendelkezésükre álltak. Tehát a papírok nélküli menekülés éppen, hogy a valós problémáknak lehet a bizonyítéka.

A sajtóban gyakran hallani, hogy a határok mentén félnek az emberek, például attól, hogy a menekültek bűncselekményeket követnek el. Ez is tévhit lenne?

A. B.: A bicskei táborban voltam szociális munkás, a kocsiban hagytam a slusszkulcsomat, az irodám mindig nyitva volt, nagyon biztonságos volt a közeg, eszembe sem jutott volna, hogy valami történik.

Miért nem?

A. B.: Mert a TEK meg az állambiztonsági szervek már előbb kiszűrik ezekről az emberekről, hogy terroristák-e vagy netán bűnözők. Ha ez a szűrő nem működne egyébként, akkor ezt kellene fejleszteni, de elég jól működik. Emellett az a tapasztalatom, hogy az elismert menekültek kerülik az összetűzést a hatóságokkal, mert ők kaptak ebben az országban egy esélyt, és nem fogják azzal elrontani, hogy tilosban mennek át a zebrán.
K.-N. D.: Az elismert menekültek vendégként tekintenek magukra: egy új esélyt kaptak egy biztonságos országban, ahol kiengedhetik a gyereküket reggel az ajtón az iskolába, és a gyerek délután visszajön, anélkül, hogy az utcán felrobbantanák. A menekültmisszió alapelve, hogy mi is vendégként tekintünk rájuk – nem rászorulóként, nem beteg emberként, nem sebzett kiskutyaként –, akinek igyekszünk mindent a kezébe adni, hogy egy új életet kovácsolhasson magának. Ugyan a debreceni és a vámosszabadi polgármester is azt nyilatkozta, hogy városukban a lányok félnek buszra szállni, mert molesztálják őket az idegen férfiak. A bicskei menekülttáborban más a tapasztalat. Projekt önkénteseink, általában frissen diplomázott, szép és okos amerikai lányok, akik bent élnek a táborban, mindig meghatódnak, hogy mekkora tiszteletet tapasztalnak a részükről. Úgy tűnik, településfüggő is, hogyan viszonyulnak a lakosok a menedékkérők iránt is. Ásotthalmon, ahol Torockai László radikális jobboldali politikus a polgármester, ott vadásznak rájuk, jó, hogy vérdíjat nem tűznek ki a fejükre. És pár kilométerrel arrébb, Röszkén meg barátságosak, befogadóak velük.

A. B.: Ugyanúgy magyarok laknak mindegyik településen, csak az egyikben empátiával néznek rájuk, a másikban meg erőltetik az ellenségképet. Igazából ez vezetés és a társadalom informálódásának kérdése. Magyarország lakói nem olyan mértékben idegenellenesek, mint azt a média beállítja. Nem lehet azt mondani, hogy a bevándorlókat nem érik hátrányok, de ez szerintem nem rosszindulatból, hanem tájékozatlanságból fakad. Például a lakásbérlésnél nem azért nem adnak számlát a menekültnek, mert menekült, hanem mert a magyar tulajdonosok nem adnak számlát. Vagy nem azért nem beszélgetnek vele a szomszédok, mert menekült, hanem mert nem tudnak angolul. Nagyon kevés nyugdíjas néni beszél jól angolul. Amúgy meg számtalanszor láttuk, ahogy a szomszédok megszeretnek egy családot. Ugyanakkor, ha egy bevándorló elkövet valamit, igenis el kell marasztalni. Új élete nagyon függ attól, hogyan indul el ez az új élet, és hogyan tudja a kezdeti feszültségeket kibírni.

Egy másik gyakori előfeltevés, hogy a menekült elveszi a magyarok elől a munkát. Ez is tévhit?

A. B.: A magyar ellátórendszerben nem kell ettől félni. Mi az elismert menekültekkel és oltalmazottakkal foglalkozunk, és ők nem tudják magukat feltornázni olyan szintre, hogy elvegyék a magyaroktól a munkát. Nincs olyan oktatás, hogy versenyképesek legyenek akár a legegyszerűbb munkahelyeken. Akik vízumot kapnak, azoknál pedig az is számít, hogy hiánypótló munkát végezzen, és ne vegye el a magyaroktól a munkát. Ami még bántó, ha az elismert menekülteknek és oltalmazottaknak adott szociális támogatást hasonlítjuk össze a magyaroknak nyújtott támogatással. Ez nem olyan magas, amit irigyelni kéne, plusz nekik ebből az összegből kell behozniuk azt a hátrányt, hogy nem Magyarországon nőttek fel. Például azt a társadalmi tőkét, kapcsolatrendszert, amivel minden magyar rendelkezik. Ez egy téves és démonizáló összehasonlítás: a vélt féltése, a saját egzisztenciánk féltése csinál ellenséget belőlük.

K.-N. D.: Ha egyébként el tudnak helyezkedni, akkor általában a vendéglátóiparban helyezkednek el. Ismerek agrármérnök- és hitoktatói diplomával rendelkezőt, aki inkább gyroszosként dolgozik, mert noha kapott más lehetőséget is, ezt biztosabbnak érzi hosszútávon. A nyelvtudásukra is építhetünk, hiszen olyan nyelvet beszélnek, amit nálunk kevesek. Jó lenne, ha a diplomások mielőbb a saját szakmájukban tudnának elhelyezkedni, de ez csak a legritkább esetben fordul elő. Egy orvos örülhet, ha egyáltalán az egészségügyben, egy jóval alacsonyabb munkakörben kap állást.

[[ paginate ]]

Az újfajta kommunikáció kapcsán a civil szervezetek jelezték, hogy a kormány ezzel veszélyezteti az európai uniós forrásokat. Pontosan hogyan?

A. B.: A magyar parlament két éve aláírt egy migrációs stratégiát. Szakértők, többek között mi is készítettük, civil szervezetekkel is volt egyeztetés. És van egy nemzeti programunk, aminek a migrációs stratégiával összhangban kell lennie.

K.-N. D.: Ez a nemzeti program a migrációs stratégiára épülő, az Európai Unió következő, idén induló, hétéves költségvetési ciklusára irányuló forráslehívásnak a mikéntjét szabályozó program.

A. B.: Az a baj, hogy ezek a nyilatkozatok teljesen szembe mennek a saját maguk által elfogadott migrációs stratégiával, illetve a nemzeti program alapelveivel is. Bárki gondolhat egyet Brüsszelben és megkérdezheti: figyeljetek, olvassuk az újságokat, hogy is gondoljátok ezt? És ez veszélyezteti mindazt a jelentős mennyiségű forrást, amit pont azoknak a problémáknak a megoldására kapnánk, amitől féltenek bennünket. Tehát ez egy önbeteljesítő jóslattá válhat.

Említsetek egy alapelvet, amivel szembe mennek ezek a nyilatkozatok!

K.-N. D.: A migrációs stratégiában szó szerint szerepel, hogy támogatjuk a migráció minden fajtáját. És most minden ez ellen történik.

Nagyon meglepődtetek szakemberként ezen?

K.-N. D.: Megrázó szakemberként hallani parlamenti képviselőket, ahogy fogalmakat összemosnak. Pedig a civil szervezeteknek voltak olyan projektjei, amiket többek között médiamunkásoknak tartottak a jogi státuszok tisztázására. Ez nemcsak a nemzeti program és a brüsszeli források miatt káros, hanem kukába dobja hosszú évek kommunikációs munkáját. És persze azokat a Brüsszeltől kapott pénzeket, amiket az érzékenyítő kommunikációra szántunk, ha országvezetési szinten torzított információ terjed.

Ha ti is kifogásoljátok a kommunikáció irányváltását, miért nem csatlakoztatok a civilszervezetek nyílt leveléhez?

A. B.: Mi a református egyház álláspontjához tartjuk magunkat. Emellett sok mindenben különbözünk a civilektől: inkább integrációval foglalkozunk, ennek irányában építjük fel a projektjeinket. Teljesen gyakorlatiasak vagyunk: lakhatási problémára lakhatási megoldással válaszolunk, a nyelvtanítás problémájára magyar nyelvoktatással.

K.-N. D.: A Magyarországi Református Egyház rendelkezik egy nagyon szép integrációs szolgáltatásrendszerrel, sem más egyháznak, sem más civil szervezetnek nincs ilyen. Ez egy több évig tartó, az élet minden területén segítséget nyújtó, egyénre szabott szolgáltatás azoknak, akik menedékjogot kaptak. A menekültügy folyamatosan fejlődik: jogszabályaink is egyre strukturáltabbak és próbálják a még fennálló hézagokat befoltozni, nemcsak az őrizetbe vételnél vagy a kitoloncolásnál, hanem az integrációnál is. Eddig az elismerteknek a szociális ellátása volt töredezett és bürokratikus struktúrájú, ez egy éve megváltozott, és azóta integrációs szerződésben, amit egy helyen kell igényelni, a családsegítők folyósítják, a Bevándorlási Hivatal monitorozza. A civilek inkább beszélnek ezekről a problémákról, és lobbi-tevékenységgel és kommunikációval próbálnak utat törni. De az állásfoglaláshoz igazából csak az egyháziasságunk miatt nem csatlakoztunk.

[[ paginate ]]

Mennyire vonódnak be a menekültek a református egyház életébe?

A. B.: Ez több szempontból nehéz kérdés. Az egyik szempont, hogy egy világi forrásból származó projektnek nem lehet az üzenete az, hogy vallásos tevékenységre hívjunk embereket. Emellett nagyon nehéz eltalálni azt, hogy az ilyen módon irányított párbeszéd ne legyen visszaélés a kiszolgáltatott emberekkel szemben. Egész egyszerűen nem illik valakit vegzálni, miközben vendégül látod, otthont adsz neki és az az érdeked, hogy mielőbb boldoguljon nélküled. Ebben a párbeszédben lenne nagy szerepe a külső gyülekezeti megkereséseknek – nem nagyon vannak –, mert akkor egy harmadik, önkéntes fórumon tudnánk rámutatni a tevékenységünk hátterére, és tudnánk róla beszélgetni.

K.-N. D.: Ha valaki segíteni szeretne, rengeteg lehetőséget tudunk kínálni. Például a budapesti szolgálati helyen közösségi gyerekprogramokat lehet szervezni, vagy magyar korrepetitorként önkénteskedni: akár csak hetente egyszer magyarul beszélgetni valakivel. Jöhetnek fiatalok, nagymamák-nagypapák. Ha valaki közel lakik egy menekülttáborhoz, ott is számos önkéntes lehetőség adódik: ez lehet vallásos, istentiszteleti alkalom, de akár csak egy játszóház. Az ilyenfajta gyülekezeti aktivitásnak kifelé és befelé is hatalmas üzenete lenne. Van már néhány alkalom, de lehetne több. Annak is több akadálya van, hogy a menekültek mennyire tudnak a gyülekezeti életbe bekapcsolódni. Ha ezeket tudatosítjuk, könnyebben tudjuk őket legyőzni. Például jó lenne a gyülekezeteket is kulturálisan alacsony küszöbűvé tenni: egy iraki muszlim nyelvileg és felekezetileg is nehezen kapcsolódik be egy református közösség életébe. A Skót Misszióban vannak ilyen irányú törekvések, ők keresik annak a módját, hogy egy külföldi aktív gyülekezeti tag legyen.

[[ paginate ]]

Az Európai Egyházak Menekültügyi Bizottsága (CCME) tavalyi találkozóján hangsúlyozta, hogy a menekültkérdés megvitatása során az lenne az ildomos keresztyén szemlélet, hogy „elfogadjuk a rászorulók iránt felelősségünket akkor is, ha pénzbe kerül, és ha a menekülők nem tartoznak közénk”. Ezek szerint a magát keresztyénként meghatározó kormány új kommunikációja nemcsak az Európai Unió, de az európai keresztyén egyházak menekültpolitikájával is szembemegy.

A. B.: Akkor az egyik nem keresztény. Más logikus válasz erre nincs. Ironikusan szólva, lehet, hogy a CCME nem az.

K.-N. D.: A CCME valóban évek óta kritizálja azt a szemléletet, mely Európát „ostromlott erődnek” állítja be. José Palazon, spanyol menekültügyi aktivista tavalyi, világhírűvé vált emblematikus fotója is ezt fejezi ki: gazdag spanyol golfozókat láthatunk, akik mögött a falon bemásznak az afrikai menekültek. Merthogy falakat építünk, és a falakon túl a Földközi-tengerben tízezrek halnak meg, és a falakon is sokan. A CCMA arról beszél, hogy az erőd falai mellett hogyan néz ki a keresztyén felelősség. Az Európai Unió hétéves költségvetéséből elképesztő összegek mennek ezekre a láthatatlan falakra: szögesdrótokra, kamerákra, terepjárókra, Magyarországon is. Az integrációra meg kevés. Persze nem jöhet mindenki a genfi egyezmény szerint. De aki nem jöhet, annak meg kell találni a legális lehetőségét az EU-ban való tartózkodásra, akármennyire is bürokratív. Mi, magyarországi reformátusok az elismert menekülteknek segítünk, de a nyugati egyházak sokkal harciasabban és aktívabban támogatják a menekülteket. A német evangélikus egyház még az illegális bevándorlókkal és az elutasítottakkal is foglalkozik Egyházi Oltalom nevű projektje keretében. Egyes gyülekezeteik szállást adnak, étellel-itallal látják el a menekültet, egészségügyi és ügyvédi költségeit is kifizetik. A 60-70 százaléka a támogatottaknak végül egyébként megkapja az elismert menekült státuszt. A német gyakorlaton is látszik, hogy jóval kevesebb embernek adjuk meg ezt a státuszt, mint amennyi jogosult lenne rá. Ha több időt és lehetőséget adunk, hogy jobban megismerjünk egy embert, könnyebben be tudja bizonyítani menekülésének jogosságát.

A. B.: Keresztyén dolognak tartom, ha egy egyház nemcsak azzal foglalkozik, hogy az oktatásra mennyi normatívát kapnak, hanem magasabb értékeket is képes közvetíteni a társadalom felé. A menekültekkel szemben előítélet mozgatórugója a félelemérzet valamilyen kihasználása. A magyar határvédelem mostanában 80 millió forintért vásárolt egy Land Rover Defendert, ami fel van szerelve minden olyan kütyüvel, amivel migránsokat lehet becserkészni. Ebből a pénzből a másfél éves programunkkal önfenntartó szintre tudunk juttatni 150 embert. A megbékítést segíthetné egy olyan egyházi hang, mely azt mondja, hogy Koszovóban legyen rend és nézzük meg, hogy milyen missziót tudunk oda küldeni, mely ezt segítené.

Hogyan tudna Magyarország abban segíteni, hogy Koszovó élhető hellyé váljon?

A. B.: Talán úgy, ahogy ez már egyes önkéntes hazatérést támogató magyar projekteknél működik. Ha tőlünk menedéket kér valaki, de utána meggondolja magát, vannak olyan lehetőségek, hogy a származási országban támogatják a vállalkozása elindítását, hogy ne kelljen újra egzisztenciális okok miatt eljönnie. Szerintem a párbeszéd ilyen irányba terelése jó üzenet, gyakorlati megvalósítása pedig lehetséges is, hiszen a migráció egész Európában probléma. Persze ott van a rizikófaktor is, ahogy ezt a pénzt is korrupt módon lenyúlják Koszovóban, mint az összes többit.

Sindelyes Dóra

[[ paginate ]]

Kislexikon. Néhány fontosabb menekültügyi kifejezés

Genfi egyezmény (1951): Menekült az a személy, aki faji, illetve vallási okok, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, politikai meggyőződése miatti üldöztetése vagy az üldözéstől való megalapozott félelme miatt származási országán kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja a származási országa védelmét igénybe venni. Az üldözéstől való megalapozott félelem alapulhat olyan eseményeken is, amelyek azt követően következtek be, hogy a külföldi a származási országát elhagyta, vagy a külföldi olyan tevékenységén, amelyet a származási országa elhagyását követően fejtett ki.

Elismert menekült: A magyar állampolgárokhoz nagyon hasonló státuszt kapnak, az állam szükség esetén útlevelet is kibocsát számukra. A menekültek a magyar állampolgárokkal azonos jogokat élveznek, kivéve a parlamenti választási jogot. Három év folyamatos magyarországi tartózkodás után kérelmezhetnek állampolgárságot, amennyiben a számos meghatározott követelménynek megfelelnek.

Oltalmazott: Erre a státuszra az jogosult, aki nem menekült, ugyanakkor fennáll annak a valós veszélye, hogy visszaküldése esetén úgynevezett „súlyos sérelemnek” lenne kitéve. A súlyos sérelem jelentése: halálbüntetés, kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés, civil személy életének vagy személyének fenyegetettsége megkülönböztetés nélküli erőszak miatt, melynek hátterében fegyveres konfliktus áll. Az oltalmazottak státusza és jogi helyzete nagyon hasonlít a menekültekéhez, és ezáltal a magyar állampolgárokéhoz.

Befogadott: A magyar jog így nevezi azt a nemzetközi védelemre szoruló külföldit, akit nem lehet hazájába visszaküldeni, mert ott üldözés, kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy halálbüntetés áldozata lenne, de mégsem jogosult sem menekült, sem oltalmazott státuszra. A befogadott státuszt egy évre adják (utána hosszabbítható) és magában foglalja a munkavállalás lehetőségét, azonban csak előzetesen megszerzendő munkavállalási engedéllyel. A befogadottak részére a magyar állam nem ad magyar úti okmányt (akkor sem, ha semmilyen úti okmánnyal nem rendelkeznek).

Forrás: Vöröskereszt Menekültügy 

[[ paginate ]]

A református menekültmisszió

A Magyarországon nemzetközi védelemben részesített, menekült státusszal rendelkező külföldieknek ad segítséget abban, hogy itteni életüket minél gyorsabban felépíthessék, elindíthassák. Olyanok vehetnek részt a programjaikban, akik Magyarországon jogosultak élni, s a menekülttáborokból, befogadó állomásokról már kiköltözhettek. Az ő lakhatásukat támogatják, munkaügyekben, tanulmányokban, a mindennapi boldogulásukban segítenek nekik. Jelenleg három pályázatuk fut: a Migráns tanoda, az Iskolai integrációs program és a Lakhatási program. Ahhoz, hogy valaki ezekbe bekapcsolódhasson, mérlegelik, kinek van nagyobb szüksége arra, hogy segítséget: a gyermekeiket egyedül nevelő anyukákat, a nagycsaládokat vagy a kísérő nélküli kiskorúakat tartják különösen veszélyeztetettnek. www.rmk.hu/menekultmisszio/ 

Kanizsai-Nagy Dóra: Nemzetközi tanulmányok szakot végeztem a Zsigmond Király Főiskolán és a Corvinus Egyetemen. 2008 óta dolgozom a menekültmissziónál, ahol ötvöződik a két számomra legkedvesebb szakterület: külügyek és misszió, és ahol a távoli jövőre és az emberek mindennapjaira egyszerre ható változásokért munkálkodhatunk. 2011-ben a menekültmisszió vezetőjévé neveztek ki. A kezdetektől nagyon fontos számomra, hogy aktívan keressük a gyakorlati segítségnyújtás lehetőségét a hozzánk forduló embereknek. Számomra nagyon fontos, hogy a látszólag elvont értékeket az egyház megmutassa a gyakorlatban. A menekültmisszió konkrét gyakorlati segítséget igyekszik nyújtani az integráció teljes vertikumában: a lakhatás, iskoláztatás, szakképzés, munkavállalás területén, hiszen így a hazánkba érkező védelemben részesített menekültek esélyt kaphatnak életük és otthonuk újjáépítésére. „Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: ’Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól’, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?” (Jakab levele 2,15-17) 

Acsai Balázs: 2004-ben végeztem a sárospataki református teológián, ahol Isten különleges ajándékaként bátorítást kaptam arra, hogy minél gyakorlatiasabb utakon próbáljam értelmezni a tanultakat. Világi és szociális területen végzett munkakörök után 2009-ben kezdtem el menekültekkel foglalkozni a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal bicskei menekülteket befogadó állomásán. Megismerve ezt a különleges területet, rájöttem, hogy leginkább itt érzem otthon magam a szolgálatban. Az ott töltött közel másfél év után az egyik kollégám ösztönzésére jöttem át dolgozni a menekültmisszióhoz. Kezdetben szociális munkásként, 2012 óta pedig elsősorban a lakhatási program koordinátoraként dolgozom. Teológusként nagy örömömre szolgál, hogy igazi munkatársi csapatban dolgozhatom azon, hogy szolgálatunk összehangolt, gyakorlatias és az általunk fontosnak tartott értékeket közvetítő rendszerben működjön.