Nyíregyházán született. Édesapja kalotaszentkirályi származású pénzügyőr altiszt, édesanyja az újfehértói református lelkész lánya. Alsóbb iskoláit többfelé végezte, a nyíregyházi evangélikus gimnáziumban érettségizett. Egyetemistaként Debrecenben a Református Kollégium internátusában lakott. Itt a Szabolcs megyei hallgatók segélyezési ügyintézője, majd ötödévesen a nem teológus egyetemisták képviselőjeként „esküdtfelügyelő”.

A Tudományegyetem magyar-történelem szakán kapott diplomát (1925). Abban az időben kitűnő tanulmányi eredménnyel sem lehetett állást kapni. Először óraadó tanár lett (Nagykőrösi Református Tanítóképző), később is csak azzal a feltétellel lehetett rendes tanári állása (1927), ha német szakon is diplomát szerez (Szeghalmi Református Gimnázium). Így jutott tanulmányutakhoz német nyelvterületre (Jena, Graz, München). Nagyra becsült igazgatójától, Nagy Miklóstól kapott feladatként kialakította az új szeghalmi iskola filozófiai és pszichológiai könyvtárát. Együtt lefordították és megjelentették Spranger: Ifjúkor lélektana c. művét. Így alapozódott meg későbbi filozófiai érdeklődése. A teológiát is elvégezte (1923-28); lelkészszentelése 1931-ben történt.

1928-ban nősült. Felesége Török Erzsébet, a Dóczi Leánygimnáziumban érettségizett, az egyetem (magyar-német szak) elvégzése után rövid ideig ugyanott tanított. Példamutató házasságukból négy gyermekük született. A három fiú orvos lett, később vezető beosztásban, lányuk matematika-fizika tanár és alkalmazott matematikus.

Pályázat útján lett a Debreceni Református Főgimnázium tanára (1930-42). Itt három szak tanításán kívül többlet feladatokat is ellátott (pl. az irodalmi önképzőkör vezető tanára, a németszakos tanárjelöltek mentora, a tanári kar képviselője különböző fórumokon). 1938-tól helyettes igazgató. 1933-ban megvédte doktori értekezését. Csak kitűnő érdemjegye volt, így 1935-ben kormányzógyűrűs doktorrá (sub auspiciis Gubernatoris) avatták.

[[paginate]]

1934-ben kinevezték az egyetemi internátus és tápintézet igazgatójának, ami a Kollégium négyszög-alakú főépülete és az ún. hátsó udvar mögötti új épületben működött. Ezt a feladatot 1952-ig láthatta el. Közreműködésével az épületre 1940-ben emeletet építettek. A Kollégiumban lakó egyetemistákkal gyűjtést kezdeményezett a „telepítési mozgalom” támogatására, ami 20 szegény-sorsú, sokgyermekes tiszántúli földművelő család áttelepítését eredményezte kihalóban lévő dunántúli falvakba. Ennek dokumentumai láthatók a Kollégium állandó kiállításán. 1934-től a Református Tanárképző Intézetben világnézettani órák tartását kezdte meg bölcsészhallgatóknak és megbízott igazgató lett. 1942-ben választották az Intézet igazgatójává. 1943-ban jelent meg a protestáns gimnáziumok számára írt világnézettan tankönyve: „Bölcselet gimnáziumok részére”.

Édesapánk kiválóan sakkozott és hegedült. Nemcsak egy tanári kvartett elsőhegedűseként játszott, hanem évekig a debreceni MÁV Filharmonikus Zenekarban is.

Kollégiumi igazgatóvá 1943-ban választották. E feladatkörtől ugyancsak 1952-ben fosztották meg. Ez az évtized (1943-52) a Kollégium számára is rendkívüli volt. 1942-43-ban a Kollégium hátsó épületében hadikórház működött, majd a Gimnázium épületét a németek, később a Kollégium két épületszárnyát szovjet katonák szállták meg. Sok tanárt elvittek katonának. Közben a politikai légkör is egyre nyomasztóbb lett. Ezzel kapcsolatban írja Tibori János a Tanárképző Intézet történetét bemutató munkájában (A Ráday Gyűjtemény Évkönyve, VIII. 1997): „Az egymásnak feszülő ideológiák káoszából mutatott biztos kiutat Péter Zoltán, amikor hittel hirdette, hogy ’a keresztyén nevelés a legjobbat cselekszi, amikor rábízza az ifjút a lélek egyedüli méltó vezérére: Jézusra’ (1944).” – Az intézmény működőképességét mindeközben sikerült fenntartani.

A fordulat éve előtt a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen filozófiából lett egyetemi magántanár. Az oktatásügyben magas szintű állami beosztásra kérték fel, amit azzal az indokkal nem fogadott el, hogy „nem hagyom el az egyházamat”. Szoros kapcsolatot épített ki a pataki kollégium és – ökumenikus szemléletű lévén – a pannonhalmi Apátság vezetőivel. Az Országos Református Tanár Egyesület alelnökévé választották.

Az Egyetemes Konvent 1941-ben úgy határozott, hogy a debreceni Tanárképzőt a magyar református egyház tanárképzőjének tekinti. Végül 1947-ben létesült a Református Tanárképző Intézetben öt tanszék, állandó tanári karral, egyetlen ilyen hazai intézményként. Ez azonban rövidéletű volt. A következő években két ütemben megtörtént az egyházi iskolák államosítása. Az 1948-ban született „Megállapodás” még négy centrumban meghagyta a református iskolákat, így a Tanárképző Intézetet is, de 1952-ben az egyház – Debrecen kivételével – ezeket is „felajánlotta”. Minderről az illetékes egyházi testületek szavazással döntöttek. Péter Zoltán egyik „főbűne”, hogy amikor neki is szavaznia kellett, mindig az államosítás ellen szavazott. A másik, hogy a névrokon új püspök ismételt javaslata ellenére a marxista téziseket nem volt hajlandó beépíteni „Bölcselet” tankönyvébe. Végül 1952-ben a Tiszántúli Református Egyházkerület Tanácsának is ki kellett mondania: a Református Tanárképző Intézet elvesztette létjogosultságát.

Ami ezután történt, ugyancsak Tibori dolgozatából idézhető. 1952 januárjában a püspök arról értesítette Péter Zoltánt, hogy elfogadja a kollégiumi igazgatóságról szóló lemondását és megtette a megfelelő intézkedést az Állami Egyházügyi Hivatalnál. Az ÁEH már februárban az igazgatói illetmény visszafizetésére küldött felszólítást. Mivel Édesapánk felmondási nyilatkozatot nem írt a püspöknek, kérte „a felmerült téves intézkedés helyesbítését”. Ezek után érkezett meg az indokolás nélküli felmentés. Beosztott levéltárosként maradhatott a Kollégium munkatársa. Sajnálatos, hogy a Debreceni Kollégium történetéről 1988-ban megjelent kézikönyv (840 o.) „A Kollégium az 1951-1987 közötti években” c. fejezete nem tud Péter Zoltánról, sem 1952-beli sorsáról.

[[paginate]]

Így következett el 1956 októbere. Ekkor a kollégiumi-nagytemplomi megmozdulás keretében vezető szerepre kérve hívták. Lelkesedve indult volna, de erről az otthon lévő felnőtt családtagok – addig a családban szokatlan élességgel – lebeszélték. Nehéz szívvel maradt otthon. Utóbb elismerte, hogy ez szerepet játszhatott sorsa későbbi jobbrafordulásában. Alázattal viselte több évtizedes elismertsége után az alárendelt beosztást, s ugyanígy engedett a családi aggodalomnak saját elképzelése ellenében. Ezekben az években feladata volt, hogy időnként prédikáljon a Nagytemplomban. Ilyenkor általában elénekelhettük legkedvesebb egyházi énekét: „Áldjad én lelkem a dicsőség erős királyát...”.

A levéltárból a könyvtárba helyezték át. Továbbra is lelkiismeretesen látta el feladatát. Itt találkozott a református egyházi gyűjtemények akkori országos vezetőjével, aki hamar felmérte műveltségének szintjét és meghívta a budapesti Ráday Könyvtár és Levéltár – 1956 után betöltetlenül maradt – igazgatói állásába. E megtisztelő felkérésre szívesen mondott igent. Így kapott még egy boldog évtizedet (1958-69). Több szép kiállítást rendezett, a könyvtári katalógust is igyekezett korszerűsíteni. A Magyar Tudományos Akadémiától kapott felkérés alapján vezető szerzője volt a Jókai 27 noteszében lévő följegyzések megfejtésének és sajtó alá rendezésének (Jókai összes művei, Följegyzések I-II. 1967.) Részt vett a német nyelv oktatásában a TIT keretében. Utolsó évtizedében elmélyült hittel vállalt presbiterséget a Kálvin téri gyülekezetben, kiváló kapcsolatba kerülve Muraközy Gyulával. Idősödve nagy élményt jelentett számára több évtizedes szünet után kapott külföldi üdülési lehetősége a locarnói egyházi intézményben. A hegedülést sem hagyta abba, otthon játszogatta kedves darabjait, olykor felesége, illetve lánya zongorakíséretével.

Talentumai, melyeket lelkiismeretesen forgatott, megengedték, hogy eminens tanuló legyen, és – rövid szünettel – vezető beosztásban dolgozhasson. Hitéből, meggyőződéséből fakadóan a karriernél fontosabbnak tartotta a közösség szolgálatát. Hűsége házastársként, elkötelezett református egyházi emberként ugyancsak szép példa marad.

Péter Ferenc - Péter Mózes - Pálmainé Péter Erzsébet