Confessio 2020/3

Negyvennegyedik évfolyam, harmadik szám

TARTALOMJEGYZÉK:

MEDITÁCIÓ

Riskóné Fazekas Márta: Sóvárgás a Világosságért

TÉMA: Keresztyénség a 2020-as években

Csanády Márton: Az Európán kívüli (világ-) keresztyénség helyzete a 2020-as években

Karasszon István: Keresztyénség a 2020-as években

A Confessio körkérdése: Hogyan látja a világkeresztyénség helyzetét a 2020-as években?

Juhász Tamás, Fabiny Tamás, Szigeti Jenő, Csókay András, Soltész Miklós, Szenczy Sándor, Fűrész Tünde és Karl W. Schwarz válasza

TANÚSÁG

Fekete Károly: Búcsú Fekete Györgytől

Kis Boáz: Búcsúbeszéd Bolváry Gyula hamvai fölött

SZÉPMÍVESSÉG

Zsirai László versei: Áldalak Uram!; Remény éltet; Önépítkezés

Arday Géza: Vatai László nézőpontja Németh Lászlóról

Juhász Alexandra: Kertek alatt (elbeszélés)

Sebestény-Jáger Orsolya: Nyár esti ég (vers)

Aniszi Kálmán állami kitüntetése

FIGYELŐ

Örsi Julianna: Pap Béla lelkész áldozatvállalása a karcagi református gyülekezetért a XX. század közepén

Földváryné Kiss Réka: 1956 a közös európai emlékezetnek is megkerülhetetlen dátuma

Wanek Ferenc: A Bolyai Tudományegyetem 1989 utáni visszaállításának kudarca

Intellektuális politikai karikatúrák

Békési Sándor: Trianon képmutatásban. Jankovics Marcell Trianon című kiállítása a Pesti Vigadóban

Film

Gimesi Zsuzsa: A beszéd. Apponyi Albert a magyar ügy védelmében

Online musical

Gimesi Zsuzsa: Szétszakítottak. A Fővárosi Operettszínház újszerű emlékezése Trianonra

Dokumentumfilm

Feke György: Reformátusok és Trianon

Ismeretterjesztő rövidfilm

Szücs Péter: Maga sem fog már többé zongorázni… Mi, a rendszer ellenségei – kommunista táborvilág Magyarországon

Könyvszemle

Aniszi Kálmán: A tű fokán keresztül. Kádár Lajos, A doni halálbánya

Aniszi Kálmán: Református lelkészvértanúk. Bereczki András (szerk.), Mártírok százada

Zsirai László: A kimondatlan szégyen legyőzése. Széplaki György, Aranyos kalicka

Albert Zsuzsa: Serfőző Simon, Arcunk az ég. Összegyűjtött versek (1959-2019)

Somos Béla: Aniszi Kálmán két új könyve – Rólunk, értünk; Árral szemben

A Kálvin Kiadó ajánlója

Karsay Eszter: És velem ki törődik?

Vele vacsorálok, és ő énvelem. Bibliai szövegválogatás


E számunk szerzői:

Albert Zsuzsa író, költő, szerkesztő
Aniszi Kálmán író, esszéíró, szerkesztő, ny. egyetemi oktató
Arday Géza író, irodalomtörténész
Békési Sándor teológus, tanszékvezető egyetemi tanár (KRE HTK)
Csanády Márton szociológus, főiskolai tanár, a KRE Vallásszociológiai Kutatócsoport vezetője
Csókay András idegsebész, osztályvezető főorvos
Fabiny Tamás evangélikus püspök
Feke György újságíró, a református honlap szerkesztője
Fekete Károly református lelkipásztor, püspök
Földváryné Kiss Réka történész-néprajzkutató, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke, egyetemi tanár
Fűrész Tünde közgazdász, a Kopp Mária Intézet elnöke
Gimesi Zsuzsa ny. református lelkipásztor
Juhász Alexandra ifjúsági referens
Juhász Tamás emeritus professzor (Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár)
Karasszon István teológus, egyetemi tanár (KRE HTK)
Kis Boáz jogász, ny. lelkipásztor
Örsi Julianna társadalomkutató, ny. múzeumigazgató
Riskóné Fazekas Márta református lelkész, a Lepramisszió – Magyarország igazgatója
Schwarz, Karl W. ny. egyetemi tanár (Protestáns Egyházak Európai Közössége, Bécs)
Sebestény-Jáger Orsolya lelkipásztor, költő, középiskolai tanár
Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára
Somos Béla költő, tanár
Szenczy Sándor lelkész, a Baptista Szeretetszolgálat elnök emeritusa
Szigeti Jenő emeritus professzor, Magyarországi Baptista Egyház
Szücs Péter újságíró
Wanek Ferenc geológus, tudománytörténész
Zsirai László költő, író, publicista, irodalmi szerkesztő

 

Hasonló anyagaink

Confessio 2024/1

A negyvennyolcadik évfolyam első számának tartalomjegyzéke.

Confessio 2023/4

A negyvenhetedik évfolyam negyedik számának tartalomjegyzéke.

Confessio 2023/3

A negyvenhetedik évfolyam, harmadik szám tartalomjegyzéke.