Oktatni Afrikában és Magyarországon

Hamvas Bálint közel öt éve dolgozik az Afrikáért Alapítványnál, de, mint mondja, már tíz éve ismeri a 2002-ben indult szervezet munkáját. A nemzetközi fejlesztéssel és segélyezéssel foglalkozó, számos önkéntes munkatársat foglalkoztató alapítvány számos projektje mellett a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Tanzániában működtet, illetve támogat iskolát és árvaházat és végez az intézményekhez kapcsolódó vízhálózatfejlesztési feladatokat. Az afrikai fejlesztési és humanitárius projektek mellett kiemelt fontosságú tevékenység a Magyarországon végzett szemléletformálás, az oktatás, mert – mint azt Hamvas Bálint hangsúlyozza – globálisan szükséges gondolkodni a világot érintő olyan akut és egymással is szorosan összefüggő kérdésekről, mint az éghajlatváltozás és a tömeges népvándorlás, a migráció.

fotó: Asszonyi Eszter

[[paginate]]

Száztizenöt áldozat óránként

Természetesen nem csak Afrikát sújtja vízhiány: a világ népességének negyven százaléka olyan helyen él, ahol nincs tiszta víz, vagy nincs egyáltalán víz. Hamvas Bálint azt mondja, a szubszaharai régióban gyakran előfordul, hogy asszonyok és gyerekek napi hat órát gyalogolnak azért, hogy hozzájussanak az aznapi pár liter többé-kevésbé tiszta ivóvízhez. Ehhez képest döbbenetes belegondolni, hogy Európában napi kétszázötven, az Egyesült Államokban napi ötszáz liter vizet fogyasztunk fejenként. Ebbe természetesen nemcsak a vízhálózaton keresztül áramló vizet értjük bele (például az ivóvizet, amellyel a vécét öblítjük magunk után, vagy amellyel zuhanyzunk), hanem azt a vízmennyiséget is, amelybe használati tárgyaink, ruháink, ételeink előállítás, csomagolása került. Egy laptop vagy egy mobiltelefon gyártásához (nem is beszélve a mostanában sokak által kedvelt mindenmentes élelmiszerekről, mint a mandulatej) több száz liter vízre van szükség – ha nem évente, hanem ötévente cserélnénk ezeket az eszközeinket, több erőforrás maradna a fejlődő országokban élőknek. Rémisztő belegondolni, hogy óránként száztizenöt ember hal meg a világban az elégtelen vagy rossz minőségű vízellátás miatt.

Ott sincs víz, ahol van

Kétféle vízkrízisről beszélhetünk a világban: vannak régiók, ahol az elsivatagosodás vagy a nagy aszályok miatt egyáltalán nem érhető el semmilyen víz, és vannak – mint például a Kongói Demokratikus Köztársaság – kimondottan vízgazdag országok, ahol azonban nem megoldott az ivóvíz tisztítása. Az Afrikáért Alapítvány fejlesztési munkái között például kiemelten fontos volt az általuk alapított és fenntartott kinshasai árvaház és iskola csatornarendszerének és szanitereinek felújítása – ugyanis annak dacára, hogy a gyarmati időkben kiépítették a kongói fővárosban a csatornázást, a város peremén lévő szegénynegyedekben nem folyt víz a fürdőszobák, konyhák csapjaiból a hálózat elöregedettsége, illetve a sok illegális rácsatlakozó miatt. Csak azzal, hogy helyben megoldották a két intézmény vízellátását (az iskolába hatszáz gyermek jár, az árvaházban tizenegy gyermek nevelkedik), és vízvételezési pontokat hoztak létre a környék lakóinak, tízezer embernek tették könnyen hozzáférhetővé az éltető, tiszta vizet.

fotó: Asszonyi Eszter

Vízért háborúzni

Miért ilyen fontos a víz? Az emberi test nyolcvan százalékát alkotó vegyület nélkül elképzelhetetlen bármilyen élet. A világban évente öt-nyolcmillió ember hal meg és kétszázötvenmillió lesz súlyos beteg a szennyezett, fertőzött víztől: sokszor ez mérsékelhető lenne megfelelő politikai döntésekkel, az illegális folyószabályozások felszámolásával. Hamvas Bálint azt mondja, a víz a 21. század olaja, amely miatt háborúk robbannak ki – kevéssé ismert például, hogy milyen súlyos aszály sújtotta a térség egyik legfejlettebb gazdaságát magáénak tudó Szíriát egy évvel a polgárháború kitörése előtt. Természetesen a háborúk, fegyveres konfliktusok, a tömeges népvándorlás vagy a klímaváltozás okai is rendkívül összetettek – a szakértő szerint a legfontosabb feladat mégis az, hogy törekedjünk a jelenségek alapos megértésére, globálisan is. Példának a Csád-tó szomorú esetét hozza, amely a hatvanas években még négy afrikai ország határán feküdt, azóta viszont tizedére zsugorodott, és már csak két országnak kínál életlehetőséget. Nem meglepő, ha ez a természeti jelenség határvitákhoz, fegyveres konfliktusokhoz vezet az adott országokban: a többségében mezőgazdasági társadalmakban felmérhetetlenül fontos a víz az öntözéshez. Ha kiszárad a tó, ha elapadnak a vízfolyások, nincs esély a fennmaradásra: háború törhet ki, illetve tömegek indulhatnak el azért, hogy vizet és így életet találjanak maguknak és családjuknak.

[[paginate]]

Sok oka van a vándorlásnak

Összetettek tehát annak okai, miért indulnak neki emberek a világnak. Magyarországon nem kell senkinek bemutatni a migrációs krízist, sem pedig az elvándorlást: számtalan különböző indíttatásból gondolhatja (és gondolja) valaki Magyarországot alkalmatlannak az életre, és ugyancsak számtalan okból akarhat valaki mindent hátrahagyva idejönni. A GDP-re nézve országunk a világ legfejlettebb húsz százalékába tartozik, a több milliós szegénységgel együtt is. Ahogy egy magyar, úgy egy ázsiai vagy afrikai embernél is sok ok együttállása kell ahhoz, hogy elhagyja a szülőföldjét, amely valami miatt élhetetlenné vált számára. Hamvas Bálint hangsúlyozza, hogy a globális világban minden mindennel összefügg, minden mindenre hat, ezért nem lehet egy problémát csak ott, helyben megoldani – mégis az egyik legfontosabb dolog helyben beavatkozni, és megpróbálni segíteni élhető hellyé tenni a fejlődő országokat, segítve abban, hogy minden ember boldogulhasson ott, ahol született, hiszen feltételezhetően mindenkinek ez a célja. „A vándorlók nagy része valószínűleg szívesen hazamenne, ha megfelelőek lennének a körülmények, ezért a legfontosabb helyben megtanítani boldogulni az embereket, oktatni őket és megteremteni az élet alapvető feltételeit, a fejlett országokban, a nyugati világban pedig tudatosítani kell azt, amivel sosem foglalkozunk: hogy milyen problémákkal küzdenek emberek a világban. Mindezt nem valamiféle emberbaráti felindulásból, hanem belátva, hogy minden, ami a világ távoli részeiben történik, hatással van a mi mindennapjainkra is” – véli a szakértő.

Az oktatás a legfontosabb

Ezt a mindennapi hatást az elvándorlási krízissel kapcsolatban nagyon is érzékletesen tapasztaljuk Európában, és amit láttunk, még csak a kezdet. Ugyanis a világ szegényebb részein robbanásszerűen nő a népesség, míg a fejlett, képzett, gazdag Nyugaton egyre inkább fogy és elöregszik. Vannak, akik úgy gondolják, a születésszabályozással ez az egyenlőtlenség megoldható – Hamvas Bálint szerint azonban nem lehet ez a kétségkívül fontos terület a komplex probléma egyetlen megoldása. Már csak azért sem, mert a gyermek, az élet mindennél nagyobb érték azokban a kultúrákban, amelyek a globális vízkrízissel sújtott területeken élnek. A szakértő szerint az oktatás a legfontosabb, segítve abban a helyieket, hogy megtalálják a saját útjukat, fejlődési lehetőségeiket: az, ahogyan ma élünk Európában, pár száz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, de az általános tudás gyarapodása magától értetődően vezetett a születésszám és a szegénység csökkenéséhez, az élettartam meghosszabbodásához.

Ki is a menekült?

Mint látjuk, a globális világ kríziseinek okai éppúgy nem vagy csak nehezen szálazhatók szét, mint az, hogy mi motiválja az egyes embert hazája elhagyására. A migrációs krízis egyértelműen rámutat arra, hogy a jelenlegi menekültügyi szabályozás, amely menekültet és gazdasági bevándorlókat különít el, nem elégséges napjaink társadalmi problémáinak kezelésére. Menekült az, aki „faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva ilyen események következtében nem tud, vagy az üldözéstől való félelmében nem akar oda visszatérni” – ezért a Genfi Egyezmény miatt a Szíriából érkezők menekültnek számítanak, amíg sokan mások nem. Felvetődik a kérdés, hogy minek számít az a helyzet, amikor valahol elérhetetlenné válik az ivóvíz, vagy ha valahol a vízbirtoklás miatt törnek ki fegyveres konfliktusok. Hamvas Bálint szerint az európai vezetőknek, illetve a tagországok kormányzatainak kötelessége újragondolni ezeket a kérdéseket, hiszen a meglévő szabályozás elavulttá vált a globális problémáktól sújtott világban. Sokakat a klímaváltozás űz el hazájukból: a globális felmelegedés jelenségét talán nem kell hosszan magyarázni minden idők egyik legforróbb nyara után.

[[paginate]]

Falakat húzni

A szakértő szerint nem lehet egy szuverén országba kontrollálatlanul beengedni tízezreket, de azt sem tartja helyénvalónak, hogy falakat húzzunk olyan emberek előtt, akik az élhetetlenségből menekülnek egy élhetőnek remélt világ felé. A falak nem csak a gyorstelepítésű drótakadályt jelentik: ugyanígy falat építenek azok, akik nem vesznek tudomást arról, hogy életstílusuk, fogyasztásuk igenis hatással van mások életére. A világot sújtó egyenlőtlenség ugyanis a fejlett világ szédítő túlfogyasztásából is fakad. A szerényebb élet a világnak ezen a felén lehetőséget adna arra, hogy ne kelljen millióknak megindulniuk ide a világ kevésbé gazdag részeiről.

A békéért munkálkodva

Ha semmi nem változik, annak beláthatatlan következményei lesznek – nem tudni, hogy tíz vagy száz év múlva, de előbb-utóbb elindul a világ vízhiányos területein élő több milliárd ember, hogy életük legyen. Kérdés, hogy őket meddig állítják meg a falak, mikor érkezik el az idő, hogy a vízhiány és a klímaváltozás okozta tömeges népvándorlás miatt a fegyveres konfliktusok elérnek a mi határainkig.

Ezt a kataklizmát sok kicsi, a semmiből induló civil szervezet próbálja békés eszközökkel: nemzetközi fejlesztésekkel és oktatással megelőzni, és megmutatni, hogy az éremnek mindig két oldala van. Tavaly zárult a nemzetközi fejlesztés európai éve. A kevéssé ismert tematikus évben az úgynevezett millenniumi fejlesztési célok megvalósulására vagy meg nem valósulására tekintettek rá meghatározott mutatók mentén (például gyermekhalandóság csökkentése, oktatás színvonalának növelése, éhezők számának csökkentése), illetve határoztak meg új, úgynevezett fenntartható fejlesztési célokat, amelyekre pályázni is lehetett. Az Afrikáért Alapítvány így indította el a Vízibility projektet, amely Magyarország és Afrika kapcsolatát mutatta be a víz tükrében. A kezdeményezés honlapja ma is elérhető – tavaly pedig számos rendezvénnyel, koncerttel, kiállítással, előadással igyekeztek minél többekkel megismertetni Magyarországon Afrikát a víz fontosságáról. „Nagyon jó érzés volt, hogy sokan a kezdeményezés mellé álltak” – mondja Hamvas Bálint, aki kihívásnak éli meg munkáját. Mint mondja, az Afrikáért Alapítványt létrehozó, kongói származású France Mutombo, aki teológiát tanulni jött Magyarországra, a semmiből hozta létre azt a szervezetet, ahol ma sokan sokféle módon segítik a Kongóban és Tanzániában támogatott embereket, illetve lelkesen végzik az ismeretterjesztés munkáját. Az afrikaert.hu honlapon elérhető hírlevelük, amely folyamatos bekapcsolódási lehetőséget kínál azoknak, akik felismerték felelősségüket nemzetük és a világ iránt.

Bagdán Zsuzsanna