Végtisztességtevő beszédek Albert Gábor temetésén
Albert Gábor (Egyházasharaszti, 1929. oktober 30.) Kossuth-, Magyar Örökség és Berzsenyi-díjas író, a Confessio Szerkesztőbizottsága tagja, Budakeszi díszpolgára, a „Haza Embere”, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja életének 89. évében 2017. december 8-án hazatért Teremtő Urához. Végső búcsúztatása 2018. január 4-én volt a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában egyházunk szertartása szerint. A vigasztalás igéjét Boros Péter, a Budakeszi Református Egyházközség lelkipásztora hirdette Pál apostol Timótheushoz írt Második Levele 4. rész 7-8. versei alapján:
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam”.
Négy búcsúbeszéd hangzott el. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Fekete György tiszteletbeli elnök a Magyar Művészeti Akadémia nevében búcsúzott. Mindkét intézmény saját halottjának tekinti Albert Gábort. Szentmártoni János költő, író a Magyar Írószövetség elnöke a Szövetség, Vízkelety András irodalomtörténész, filológus, ny. egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja pedig a fél évszázados baráti társaság – melynek Albert Gábor is tagja volt – nevében vett végső búcsút tőle.
Az istentiszteleti liturgiában mindkét helyen – a ravatalozóban és a sírnál is – közreműködött a budakeszi Zákány Zsolt Református Vegyeskar tagjaiból és Albert Gábor tisztelőiből szerveződött kórus, melyet Gupcsó Ágnes vezényelt. A magas színvonalú, vigasztalást közvetítő elhangzott művek: Claude Goudimel 91. zsoltárja, Johannes Brahms Luther-szövegre készült choral feldolgozása: Mit Fried und Freund ich far dahin / Most békés szívvel távozom; és egy népdalcsokor: Isten hozzád szülöttem föld, Annyi bánat a szívemen, Az hol én elmegyek, még az fák es sírnak, Erdő mellett estvéledtem. A síri liturgiát Borosné Varga Edina beosztott lelkipásztor végezte. A temetési szertartás moderátora Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője volt.
Albert Gábor folyóiratunk Szerkesztőbizottságának tagja volt 1999-től haláláig. 1992-től az évente megtartott Szárszói Református Értelmiségi Konferencia előadóira és előadások témájára javaslatot tevők egyike (Merétey Sándor, Tenke Sándor és Tőkéczki László mellett) 2003-ig. S e két utóbbi szerkesztő mellett ő a harmadik a szárszói értelmiségi konferenciák legfontosabb előadásait tartalmazó kötetnek: Szárszó 1992-2001 (Budapest, 2002).
A Confessio Szerkesztőbizottsága és Szerkesztősége hálát ad Istennek Albert Gábor életéért és munkásságáért. Emléke legyen áldott! És a Szentlélek vigasztalását kívánjuk özvegyének, Albert (született Marek) Zsuzsának, folyóiratunk Szerkesztőbizottsága tagjának.
A Szerkesztőség
[[paginate]]
Tisztelt Gyászoló Család, gyászoló Gyülekezet!
„Az igazság, anélkül, hogy azt egyáltalán kisajátíthatónak tartanám, többnyire nem a hangoskodók ajkán kel életre. Mint inkább a csöndes szorgalommal és alázattal dolgozó, de elveik mellett szívósan és következetesen kitartó emberek szívében.” – ezzel a gondolattal kezdtem köszöntésemet három évvel ezelőtt Albert Gábor 85. születésnapján a Magyar Írószövetségben. Most ugyanezzel a gondolattal vagyok kénytelen tőle, szervezetünk Örökös Tagjától végső búcsút is venni. Mert ilyennek láttam őt. És ilyen embernek fogom látni ezután is.
Igen, az ő munkássága, emberi és szakmai helytállása a rendről, a tisztességről, az értelmiségi, írástudó ember örök felelősségéről szól. Albert Gábor életének nyolcvannyolc éve ennek a felelősségvállalásnak a története is.
De él bennem róla egy másik kép is, amelyet közvetlenség és finom humor jellemez. Imponáló műveltségét és fegyelmezettségét irigylésre méltó derű hatotta át. A derű nem csupán alkati kérdés, bölcsesség is kell hozzá. Szellemi gyökereit a régi görögöknél, Európa hajnalában kell keresnünk. Annak az Európának a hajnalában, amelynek horizontján Albert Gábor fáradhatatlanul mindvégig rajta tartotta őrző tekintetét.
Az élet bármelyik területére is állította a sorsa vagy bátor feladatvállalása, ő soha nem vált ketté, nem sokszorozódott, mint annyian manapság. Megmaradt egy és oszthatatlan, szikár és pontos éleslátónak, amilyenből jóval több is elkelt volna az elmúlt zivataros évtizedekben. Ezt annak ellenére is így gondolom, hogy amikor a rendszerváltás mérlegét megvonja esszéiben, ő magát álmodozónak nevezi. De hát mindnyájan tudjuk, hogy a világot mindig is az álmodozók vitték előrébb. A MTA Zenetudományi Intézetének osztályvezetőjeként, a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület megalapítójaként és későbbi elnökeként, a szárszói konferenciák egyik szervezőjeként, az Új Magyarország című napilap főszerkesztőjeként, és mindvégig, legfőképp íróként és szabad gondolkodóként olyan példát állított elénk, amely bár sokaknak nem volt ínyére, de akik hazánk és Európa jövőjét szívükön viselik, azok erőt meríthettek belőle. Hogy említés nélkül ne hagyjam a Magyar Írószövetség 1986-os közgyűlését sem, amelyen az egyik legbátrabb és legparázslóbb felszólalás Albert Gáboré volt, vállalva annak kockázatát, hogy a végóráit élő diktatórikus hatalom utolsó farkcsapásainak valamelyike leteríti őt.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ezekben a mindent relativizálni hajlamos időkben milyen fontossága van az ő példájának. Azért ragaszkodott örök emberi értékekhez, mert tisztában van azzal, hogy e ragaszkodás és elkötelezettség nélkül minden a káosz és a széthullás martalékává válik. A szellemi ember elsődleges feladata ez az „őrt állás”.
Albert Gábor a huszadik századi magyar irodalom és művelődéstörténet nagy alakja volt. Ő maga így látta életének lelki és szellemi ívét: „A megismerés és a megértés olthatatlan vágya volt életem irányítója és motorja. Így jutottam el a gyermekkor illúzióitól az élet, és ezen túl a transzcendencia valóságáig.” Erősen remélem, hogy ennek a transzcendenciának a – most már – Örökkévalóságában Albert Gábor nyugalomra és békére talált.
Szent Ágoston mondata, mely szerint „a halál jó, ha a dolgok rendjében áll”, minden bizonnyal igaz, de bármennyire is igaz, nekünk, itt maradottaknak nehéz elfogadnunk ennek a mondatnak az igazságát. Albert Gábor elment, s csak bízni tudunk abban, hogy halála a dolgok rendjében állt. Ha életét és munkásságát nézzük, biztosak lehetünk abban, hogy a „dolgok rendje” odaát is érvényes lesz rá.
Kedves Gábor, nyugodj békében!
Szentmártoni János