Bevezetés

A különböző egyházak teológusai hosszú ideje kongatják a vészharangot a miatti félelmükben, hogy Európa vallási térképe a második világháború utáni legális bevándorlás következtében át fog rajzolódni. Ezt a félelmet fokozza a migrációs hullám, amely növeli a biztonsági kockázatot.

Európa több mint puszta befogadóbázis és földrajzi hely – mélyen gyökerező értékközösség is. Az európaiság felbecsülhetetlen kulturális, történelmi, civilizációs örökségünk, amelynek megőrzése, továbbadása európai feladat.

1. Nyugat-Európa és a legális bevándorlók

Úgy tűnik, hogy napjainkban a muszlim kérdés vált Európa egyik legnagyobb gondjává. A hirtelen új népvándorlással Afrika északi térségéből, a Közel-Keletről és Ázsia más, diktatúrában vagy nyomorban élő országaiból indultak útnak a migránsok. Jóval korábban a gyarmati rendszer hanyatlása indította el az afrikai és ázsiai bevándorlást Nyugat-Európába, amit akkor a gyarmattartók kifejezetten hasznosnak ítéltek, nem számolva a jövőben bekövetkező hátrányokkal, visszásságokkal.

Európába érkező migránsok (fotó: Massimo Sestini, forrás: iapss.org, letöltés: 2015. június 22.)

A második világháború után merőben új helyzet állt elő. A meggyengült európai hatalmakkal szemben, a gyarmatokon erőteljes függetlenségi mozgalmak indultak meg. Az Egyesült Királyság, Franciaország, Belgium, Hollandia stb. az önállóságra törekvéssel szemben megoldásként látta, hogy állampolgárságot ad a gyarmatokon élőknek, ami újabb lendületet adott a tömeges betelepülésnek.

A jelenlegi helyzetet, napjaink migrációját is valójában a nagyhatalmak idézték elő, elsősorban az Egyesült Államok, amikor a legkülönbözőbb típusú kemény és puha diktatúrák alattvalói előtt megcsillantotta annak ígéretét, hogy szabadon élhetnek, ha lerázzák magukról az önkényuralmat. Alternatívát azonban szerves fejlődésként sem az Egyesült Államok, sem a Nyugat nem tudott felmutatni, ezért az érintett térségekben szétzilálódtak az államhatalom megtestesítői, a hadseregek és a belügyi szervek. A törzsi és egyéb uralomra törő ambíciók vezérelte belharcok nyomán összeomlott mind a társadalom, mind a gazdaság. Ugyancsak a nyugati hatalmak az egyre erősödő Oroszországgal rivalizálva szították az iraki polgárháborút, és még inkább generálták az Aszad-rezsim széthullását. A migránsok zöme azokból az országokból indult útnak, amelyek jövőjét – a következményeket figyelmen kívül hagyva – az Egyesült Államok és az Európai Unió alakította. Idesorolható a hazánkat közvetlenül érintő koszovói helyzet is.

Az európai munkanélküliek százezreit kitermelő 1973-as olajválság után vetődött fel a betelepülők lélekszámának korlátozása, amit tovább erősített a nyolcvanas évek stagflációja. Az alacsony jövedelemért foglalkoztatottak alkalmazásának gazdasági sikere tiszavirág-életűnek bizonyult. A nem megfelelően végiggondolt, elhamarkodott döntések nyomán szembe kellett nézni a munkaerőimport hozadékával, azzal, hogy állandósul és gyors ütemben növekszik a gyakran premodern társadalmi kereteket maga mögött hagyó, beilleszkedésre képtelen muszlim kisebbség aránya. A hitüket, szokásaikat, hagyományaikat ápoló muzulmán közösségek elszigetelődésének egyik legfőbb oka, hogy nem kívántak integrálódni a nekik idegen többségi társadalomba.

Európa őshonos lakóinak xenofóbiáját táplálja az erősödő gyűlöletkeltő retorika és a migrációellenes propaganda. Félnek az iszlám civilizációs arculatot megváltoztató képességétől, társadalomátalakító és -formáló erejétől. A muszlimok zöme békében kíván élni, nyilvánvaló azonban a radikális kisebbség jelenléte.

Míg 1950-ben a kontinensen nyolcszázezer muzulmán élt, addig napjainkban a lélekszámuk meghaladja a negyvennégymilliót, ami 2030-ra eléri az ötvennyolcmilliót, azaz a lakosság nyolc százalékát teszi majd ki.[1] Európa legnépesebb iszlám közössége Franciaországban él – több mint négymillió-hétszázezer ember. Észak-afrikai gyarmatai révén az ország – elsősorban – déli részébe átköltöztek az arabok. Napjainkban Dél-Franciaországban több mecset található, mint keresztyén templom és kápolna. 2030-ra Nagy-Britannia muszlim népessége csaknem a duplájára növekszik. 2030-ra Belgiumban a lakosság 10,3 százaléka tartozik e kisebbséghez, és Franciaországhoz hasonlóan, tíz százalék fölé emelkedik az arányuk.

A muzulmánok nem adták fel az iszlám Európa látomását. „Az európaiak félnek, hogy radikális iszlamisták felrobbantják vagy demográfiailag meghódítják őket, és a kontinensük Eurábia lesz.”[2] Az Európa jövője és identitása miatt aggódók lelki szemei előtt a „Notre- Dame-mecset” vagy az „Eiffel-minaret” jelenik meg. A félelmeket fokozza a 2011-ben meggyilkolt terroristavezér, Oszama bin Laden nagybirodalmi víziója, amely szerint „Isten egységet szimbolizáló zászlaja még egyszer a magasba emelkedik az iszlámtól ellopott földterületeken: Palesztinától Andalúziáig”.[3]

Párizs utcáján imádkozó muszlimok, akik helyhiány miatt kiszorultak a mecsetből (forrás: blogs.reuters.com/faithworld, letöltés: 2015. június 19.)

[[ paginate ]]

1.1 Nagy-Britannia muszlim kisebbsége

Az Egyesült Királyságban élő muzulmán kisebbség javarészt pakisztáni, bangladesi és indiai gyökerű. Az európai értékek és életvitel elfogadására irányuló integrációs törekvések nem hoztak eredményt sem a második, sem a harmadik, sem a negyedik generációs muszlimok esetében. Különös módon azok, akik soha nem jártak őseik földjén, erősebb érzelmi szálakkal kötődnek az ottani gyökereikhez, hitükhöz és kultúrájukhoz, mint a hazájukhoz, illetve annak társadalmi normáihoz, vallási gyakorlatához, szokásrendszeréhez, mint szülőföldjükéhez, amely felmenőiknek életteret, munkát adott. Nagy részük nem kívánja magáénak tudni és nem fogadja el az angol államiságot, annak törvényeit, az európai társadalmi együttélési normákat, szabályokat. Az elmúlt évtizedekben aggályossá vált az interkulturális kapcsolatépítés, a kultúrák, vallások, a civilizációk békés egymás mellett élése. „Az európaiak kezdtek ráeszmélni, hogy honi területük nem csupán a terroristák célpontja, hanem egyben bázisa is.”[4]

Sok fiatal meg van győződve esélyegyenlőtlenségéről, perifériára szorultságáról. A másodlagos állampolgár imázsát erősítik a munkaerőpiacon megélt negatív tapasztalataik.[5] A többségi társadalomból kirekesztve, az integráció folyamatából kimaradva rendszerint munkanélküliként élnek. A kilátástalanság, a jövőkép-nélküliség, a holnapba vetett hit hiánya a gettó-mentalitást erősíti. Míg korábban radikális csoportokhoz, valamint az al-Kaidához csatlakoztak, napjainkban tömegesen rekrutálja őket az Iszlám Állam. Aggodalmat keltő a terrorszervezet integrációs képessége – ami gyakran nem sikerül Európának, az az ISIS-nek igen. Ha nem történik meg a beilleszkedés, akkor a felnövekvő nemzedékek gyakran a közvetlen környezetüket terrorizálva bűncselekményeket követnek el.

Londonban, Párizsban és európai nagyvárosokban a muszlim közösségek önálló negyedeket, autonóm zónákat alkotnak, amelyekben a hagyományaik, szokásaik szerint élnek, és a saría törvénykezést gyakorolják. Az állam az államban létezése helyi háborúhoz vagy polgárháborúhoz vezető konfliktusforrás.

Napjainkra különösen aggasztóvá vált a militáns eszközök magától értetődő és természetes alkalmazási lehetősége. A terrort az elégedetlenség hatékony közlésmódjának tartják. Nagy-Britanniában több ezer terroristakiképző-tábort megjárt muzulmán él.

Az iszlám törekvéseinek szempontjából lelkileg elesett szigetországban 2035-re egymillió-kilencszázhatvanezer a hitét rendszeresen gyakorló muzulmán mellett kisebbségbe kerül az egymillió-hatszázharmincezer hithű keresztyén.[6] A britek egyre inkább kiábrándulnak a multikulturális dimenzióból és a pluralista társadalom iránti igényből, hiszen nyilvánvaló, hogy az ezerarcú struktúra működésképtelen.

1.2. Különös érvek – a hármas kártya

A legális betelepítések generálta súlyos európai megoldatlanságokat tovább árnyalja az illegális migráció és a menekültáradat. A befogadás mellett érvelők gyakran hangoztatják azt a tényt, hogy az illegális migránsok nem képeznek biztonsági kockázatot, hiszen a 2004-es madridi vagy a 2005-ös londoni merényleteket sem menekültek követték el. Az al-Kaida a spanyol főváros vonatközlekedését állította célkeresztjébe. A londoni robbantásos akciók a busz- és metróközlekedés ellen irányultak.

A brit fővárosban véghezvitt terrorcselekményeket a szigetországban született, az integráció kívánalmainak és a társadalmi normáknak látszólag megfelelő, pakisztáni családi hátterű muszlim fiatalok követték el. Nem volt ez másként a madridi akció kivitelezőinek esetében sem, akikre a militáns ideológia Spanyolországban gyakorolt hatást. Radikalizációjuk a szülőföldjükön történt.

Hasonló volt a forgatókönyv a párizsi Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége elleni 2015. január 7-i merényletkor. Ezt a cselekményt is hazai földön nevelkedett muszlimok követték el. Franciaországban 1585 terroristát tartanak számon. Stéphane Charbonnier, az újság főszerkesztője, kiadója az „inkább állva halok meg, mint hogy térdelve éljek” elvet vallotta.[7]

Ki képes garantálni, hogy a migránsok leszármazottai két-három generációval később nem jelentenek biztonsági kockázatot? Az internacionális terrorizmus térképén, Európa nyugati részében az iszlamisták, a vallási fanatikusok generálta anomáliák, tragédiák baljós előjelűek.

2014-ben az Európai Unióban „hatszázhuszonötezer menekültügyi kérelmet nyújtottak be, ebből száznyolcvanötezer ember esetében adták meg a menekültstátust a tagállamok”.[8] A historia est magistra vitae (a történelem az élet tanítómestere) szellemében, napjainkban dől el, hogy vajon általános érvényű lesz e Európában Talleyrandnak a Bourbonokra vonatkozó elhíresült mondása: „Ils n’ont rien appris, ni rien oublié”, azaz „semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek”.

[[ paginate ]]

2. Az Európába irányuló illegális migráció

2.1. Az afganisztáni és az iraki háború okozta menekültáradat

Afganisztánban és Irakban a katonapolitikai rendezés nem hozta meg a kívánt eredményt. E térségekből nagy migrációs nyomás nehezedik Európára. Az Egyesült Államok 2001. október 7-én bevonult a szeptember 11-i merénylettervek szülőhazájába, Afganisztánba. A sikeres hadjárat reményében George W. Bush – miközben a válaszcsapás megkezdéséről tájékoztatott – magabiztosan hirdette, hogy levadásszák az ellenséget.

A 2003-ban megindított Iraki Szabadságáért hadművelet (Operation Iraqi Freedom) legitimitását az adta, hogy megmenti a világot a Szaddám-rezsim diktatúrájától, a tömegpusztító fegyvereitől és az országában működő al-Kaida-sejtektől, valamint célul tűzte ki a demokráciaexportot és a nők jogaiért folytatott küzdelmet. A motivációkról egyértelműen és gyorsan bebizonyosodott, amit Washington kénytelen volt beismerni, hogy Szaddám Husszeinnek nem voltak tiltott fegyverei, és semmilyen szálak nem fűzték az al-Kaidához. Az Egyesült Államok afganisztáni intervenciója után azonban a terrorszervezet „átköltözött” Irakba (is). A hadműveletek csak szították a terroristák indulatát. A nép nehezebb körülmények között él, mint korábban, továbbá polgárháború alakult ki.

A katonai műveleti területek a terror melegágyává váltak. A fegyveres megoldáskeresés újabb háborúk nyitánya lett és az al-Kaidánál is brutálisabb terrorszervezet jött létre – az Iszlám Állam, amelynek célja a kalifátus létrehozása. Ami napjainkban Irakban történik, az nem a terrorszervezet győzelme, hanem az iraki fegyveres erők bukása, sőt még inkább az Egyesült Államoké, hiszen abban a csalfa reményben hagyta magára az újjászervezett iraki államot, hogy az képes ellenállni mind a belső, mind a külső ellenségnek.

A hadműveletek befejeztével sem Afganisztán, sem Irak, sem pedig a világ nem lett biztonságosabb, sőt az is kiderült, hogy egy háborúnak deklarációval nem lehet véget vetni. Az ellenség nem tekinti befejezettnek a küzdelmet, márpedig béke csak a szembenálló felek együttes akaratából születhet.

2.2. Az arab tavasszal megnyíló migrációs útvonalak

A Földközi-tengeren keresztül Európa számára befogadhatatlan lélekszámú embertömeg özönlik azokból az országokból, amelyekben az Egyesült Államok és a nyugat-európai nagyhatalmak a modern kommunikációs és titkosszolgálati eszközökkel felszították az engedetlenséget az észak-afrikai és a közel-keleti diktátorok iránt, akik nem az európai civilizációs mérce szerint ugyan, de rendet tartottak az országukban. Történelmi tény, hogy nem csak a demokratikus berendezkedésű struktúrák életképesek. Sorra buktak meg az észak-afrikai rezsimek, ugyanakkor előretörtek az iszlamisták. A közel-keleti zsarnokok máig tartó küzdelmet vívnak a hatalmuk megtartásáért. A társadalmi változásokat, demokráciát, politikai jogokat, szólásszabadságot követelő értelmiségi kisebbség nem tudott győzedelmeskedni a törzsi és vallási elkülönülést szorgalmazó hadurakkal szemben.

A megmozdulások elsöpörték a korábbi autokratikus hatalomgyakorlást, miközben a szegénység, a munkanélküliség, az instabilitás, az alacsony életszínvonal, a társadalmi feszültség a lét meghatározó tényezője lett. A politikai, gazdasági, katonai káosz közepette a nyomorgás a hétköznapok valóságává vált. A középosztály lecsúszott, elszegényedett. A korábban nélkülözésben élőkre még nagyobb nincstelenség köszöntött. Az arab tavasz által hátrahagyott gazdasági menekültek az éhhalál elől, a biztos megélhetés, a kiszámíthatóbb jövő reményében kelnek útra.

Az iszlamisták szívesen rekrutálnak nyugati muszlim fiatalokat, akik Szíriában kapnak kiképzést, hogy harcias szellemben térjenek vissza Európába, egyebek között azzal a feladattal, hogy terrorcselekményekkel, merényletekkel tántorítsák el és tartsák távol a nagyhatalmakat az Iszlám Állam törekvéseibe való beavatkozástól. A terroristák, harcosok a  migránsok közé vegyülve, rejtőzködve, iratok nélkül jutnak át az öreg kontinensre, bemondással igazolva személyazonosságukat. A jelenlegi szabályozás mellett, ha még élne, akár Oszama bin Laden is eljuthatna Brüsszelbe, Párizsba, Londonba, hogy közvetlenül irányítsa a gyűlölt Nyugat elleni akciókat.

A migrációra rátelepülő embercsempészet az „irány Nyugat-Európa” gondolat jegyében zajlik. A terroristák felismerték, hogy a menekültekkel, „menekültté” válnak. Nem állnak rendelkezésre adatok arról, hányan jutottak be a kontinensre a pusztítás szándékával, hogy magukat megszervezzék és merényleteket tervezzenek és hajtsanak végre.

2.3. Magyarország – tranzitország

Koszovóból és Albániából érkeztek hazánkba a nyugati jóléti országokba igyekvő – elsősorban – gazdasági menekültek, akik Magyarországra tranzitországként és nem célállomásként tekintettek. Csaknem bizonyos, hogy köztük nem volt terrorista. A kilátástalanság elől menekülve azonban sokan bűnözőkké váltak. Mások nagyiparszerűen végzik az Európai Unióba irányuló embercsempészetet. A kontinens biztonsági környezetét a kábítószer-csempészettel is súlyosan rombolják.

(Letöltés: 2015. június 15.)

A menekültáradatot napjainkban a brutalitásáról hírhedt Iszlám Állam győzelmei gerjesztik. 2014-ben „csaknem negyvenháromezer illegális bevándorló érkezett, közülük csak mintegy 500-an kapták meg a menekültstátust, ami az összeurópai befogadott menekültlétszám alig 0,3 százaléka”.[9]

Rövid távon prognosztizálható, hogy Brüsszel egyre nagyobb nyomást gyakorol az Európai Unió tagállamaira az illegális migránsokat befogadó szándék kicsikarása érdekében. A problémakezelés lehetséges módja, hogy Kelet-Európába irányítja a menekülők egy részét. Nyilvánvalóan nem lesz arra mód, hogy a migráció kérdése és kezelése kikerüljön az uniós hatáskörből, a közös politikák státusából, és áttevődjön a nemzetállamok kompetenciakörébe. Ily módon Magyarországnak sem lesz lehetősége önálló nemzetállami politika folytatására.

A migráció kérdésének szabályozása megköveteli a differenciált gondolkodást (a befogadásuk körülményeinek, okának pontos meghatározása, létszámuk korlátozása stb.). A közös stratégiában a migránsok visszafordításának hathatós eszköze lehetne a határellenőrzés visszaállítása, az egységes vízumrendszer.

Aktuálpolitikai csatározás és előnykovácsolás helyett, rövid, közép- és hosszú távú tervezéssel, stratégiai gondolkodással képesek lehetünk formálni a holnapot, hiszen ha nem alakítjuk a történelmet, egy napon kénytelenek leszünk elszenvedni azt.

[[ paginate ]]

3. Európai megoldások

Európa küzdelmet folytat a migránsokkal, akikkel növekszik a fenyegetettség. A népvándorlás ugyanis magában hordozza az agresszió, a terrorizmus veszélyét. A terroristák az erőszak nyelvét beszélik, és ezen a nyelven értenek. Hasztalan abban reménykedni, hogy rábírhatóak hitük, radikális meggyőződésük, világlátásuk megváltoztatására. Előrenyomulásuk, területszerzésük újabb és újabb menekülthullámot gerjeszt.

A jövőt tovább árnyalja, hogy helyi és etnikai konfliktusok, háborúk kiéleződése, kiújulása prognosztizálható. A fegyveres megoldáskeresést a stratégiai anyagok, tartalékok megszerzése (ivóvíz, természeti kincsek, termőföld) dominálja. A megoldatlan gazdasági problémák mellett a szélsőséges klímaváltozás következtében jellemező lesz az éhséglázadásokhoz vezető aszály. Újjáélednek és fellángolnak a vallási indíttatású üldözések, növekszik a keresztyénellenesség.

Az Európai Unió önmagát filantrópként jeleníti meg mind muszlim népessége, mind pedig az illegális migránsok vonatkozásában. Humanitárius szempontoktól vezérelve az emberi méltóság egyetemessége mércéjével tekint a határain belül élőkre és az azon túlról érkezőkre is. Az európaiság és eszmei alapvetése Brüsszelt az érdekeivel ellentétes pozícióban tartja.

Egyes vélekedések szerint európai uniós gazdasági intézkedésekkel, például új projektek, beruházások, fejlesztések segítésével, munkahelyteremtéssel kellene törekedni a potenciális migránsok otthontartására. Valószínűsíthető azonban, hogy megismétlődne az, ami Afganisztán és Irak újjáépítésekor történt: a pénzmozgások átláthatatlansága szőtte korrupciós hálóban nehezen számszerűsíthető külföldi financiális források tűnnének el. Minden bizonnyal euró milliárdoknak veszne nyoma.

Nagy szükség lenne a politikai és demokratikus intézmények, az NGO-k (nem állami szervezetek), a civil szféra törekvéseinek további erősítésére. Mindehhez a muszlim társadalmi változásokat előmozdító hosszú távú stratégiára, elképzeléscsomagra van szükség. Az újjáépítésen túl számos diplomáciai lehetőség is feltárható, amelyekhez nem nélkülözhető az iszlám országok cselekvő hozzájárulása, az illegális migráció szempontjából kibocsátó országok politikai és gazdasági szerkezetének stabilizálására.

A menekültügy megoldása túlmutat Európa határain. Mindenesetre a szubszidiaritás elvének szisztematikus gyakorlására van szükség – azaz a megoldatlanságok, a baljós előjelű események lokális, regionális kezelésére. A kontinensnek új, átgondolt alapokon nyugvó politikára van szüksége, amelyet higgadt következetességgel kell gyakorolni és végrehajtani. A napjainkra jellemző halogató politika elodázza a hathatós és összehangolt stratégiai döntéseket. Életképes koncepciók hiányában csak idő kérdése, és nem marad más lehetőség, mint az állami kényszerítő eszközök alkalmazása.

Miközben ésszerű közép- és hosszú távú cselekvési tervek kellenének, hezitáló magatartása miatt Brüsszel a menekültkérdés kezelésében a maga állította akadályokba ütközik, jóllehet birtokában van azoknak a katonai képességeknek, amelyek harmonizált, hathatós fellépést tennének lehetővé az embercsempészet visszaszorításában: légi és vízi akciókkal megsemmisíteni a bűnözői csoportok bázisait és szállítóeszközeit még mielőtt a menekülőkkel megtöltenék azokat.[10] Értelmetlen és hiábavaló a lovagiasság szabályai szerint cselekedni. E tekintetben a lovagkort meghaladta és kiírta magából a történelem. Európában és Észak- Amerikában a fehér ember által a sok évszázad alatt elkövetett bűnök kitermeltek egy olyan hamis értékrendet, amelyet a mindenkori hatalmasságok hirdetnek ugyan, de ők maguk folyamatosan megszegnek. Így a saját csapdájukba esnek.

A szélsőségesség és a terrorizmus elleni küzdelmet a kölcsönös függés jellemzi, amelynek alapmotívuma a párbeszéd, az együtt gondolkodás és a közös stratégiák megfogalmazása. Észak-Amerika és Európa között teljes az egyetértés abban, hogy transznacionális formációkkal és erőkkel szemben csak nemzethatárokon átívelő tervezéssel lehet eredményt elérni. Tudjuk, kik ellen szükséges a közös fellépés, de az iszlám szélsőségesekkel a megegyezési kísérlet reménytelen vállalkozás lenne.

Konklúzió

Nyugat-Európában a következő három-négy évtizedben mély demográfiai változások mennek végbe, amelyet tovább árnyal a népvándorlás, az illegális migráció és az embercsempészet. Napjaink politikája határozza meg, hogy a vallási orientációjában alapvető változásokat mutató és lélekszámában hanyatló Európa, kiváltképp annak nyugati része, amely képtelen és felkészületlen a további emberáradat befogadására, hogyan reagál a népesség összetételében még jelentősebb változásokat hozó migrációs folyamatokra. Képtelenség nem számolni az újabb menekülthullámokkal, a humanitárius katasztrófa lehetőségével.

Az elmúlt évtizedekben beigazolódott, hogy az integrációs elképzelések utópisztikusaknak bizonyultak. Mélyen elgondolkodtató az a tény, hogy az iszlám nem eurpaizálható. A tét nem kevesebb, mint a görög–római szellemiségből táplálkozó keresztyén alapokon nyugvó értékelvűség és szemléletmód megőrzése, restaurálása.

Krasznai Andrea