I. rész

1. kép

Szín: Perc Adorján budai villájának szalonja. Elegáns, nem zsúfolt, kisebb összejövetelekre alkalmas. Központi helyen ellipszis alakú nagy barna dohányzóasztal, több személyes pamlag (rajta népi hímzésű díszpárnákkal), fotelek, odébb néhány kényelmes párnás szék is.

A szalon túlsó sarkában kis tulipántos láda, matyó hímzésű terítővel takarva, mellette szobanövény, és ajtó, melyen át a belső folyosóról a szobák, mellékhelyiségek elérhetők.

A játék szempontjából még két ajtó szükséges. Az egyik középtől jobbra a bejárati, ahonnan a hallon át a vendégek érkeznek a szalonba. A másik ajtó középtől balra a konyhába és az azzal társult nagy étkezőbe vezet.

Kezdéskor kis ideig csak a szalon. Háttérből a darabot indító zene hallatszik, mely a színész megszólalásakor abbamarad. A bejárati ajtón Perc Adorján és Kopáros Döme jönnek be.

Perc: (megkezdett beszélgetést folytatva) Értsd már meg, Dönci, hogy itt az ideje a magánéletemmel is foglalkozni. Elmúltam hetven!

Kopáros: Na és? Én is elmúltam.

Perc: (fotelbe ül) Az nem ugyanaz!

Kopáros: (leül a pamlagra) Miért nem ugyanaz?

Perc: Azért, mert te egész életedben epizodista voltál. Sokkal kevesebb terhet kellett cipelned, nem úgy, mint nekem, aki a főszerepek garmadáját játszottam el. Csak gondold meg, mennyi lehetett ez szövegben!

Kopáros: Bocsáss meg, de a hetven az így is úgy is hetven. Évszámban egál vagyunk. Legfeljebb az eredményeinket tekintve nem. Ezt készséggel elismerem. Te közben országosan ismert színész lettél...

Perc: (közbevág) Hát ez az, cserébe elpocsékoltam az életemet!

Kopáros: Hogy mondhatsz ilyet! Tele vagy díjakkal, kitüntetésekkel...

Perc: Porfogók! Kedvem lenne odaajándékozni az egészet egy hajléktalannak.

Kopáros: (nevet) Nem értékelné. Egy ezrest inkább. Mi van veled, Dóri? Bal lábbal keltél?

Perc: Jellemző, hogy te az egészet csak úgy elbagatellizálnád! Pedig érezned kéne, hogy ez nem szerep, hanem nagyon is belőlem jön. Aminek végső soron még örülök is.

Kopáros: Örülsz? Miért?

Perc: Mert végre van merszem magamra is gondolni és nem csupán szerepekre, mint az utóbbi ötven évben. Miközben már kezdtem elfelejteni, hogy ki is vagyok valójában. Múltkor az is eszembe jutott, hány foglalkozást űztem a különböző színdarabokban, filmekben, tévéjátékokban. Összeszámolni is nehéz lenne! És mivel színész vagyok, fogékony a megújulásra, legtöbbjüket hivatásszerűen is művelhettem volna. Mehettem volna papnak, kántornak, péknek, erdésznek...  

[[paginate]]

Kopáros: Boncmestert is játszottál az egyik filmben.

Perc: Na, látod, de annak azért mégsem. Viszont ott volt Solness építőmester Ibsen drámájában. Amíg próbáltuk, többször elmentem különböző építkezésekre. Érdekelt az ott folyó munka. Beszéltem építészekkel, kőművesekkel, de igazán egy ács fogalmazta meg nagyon szépen, milyen az, amikor az építményre kerül a tetőszerkezet. „Olyan – mondta ‒, mint amikor a király fejére teszik a koronát!”

Kopáros: És elmentél volna ácsnak?

Perc: Elmehettem volna, ez a lényeg! És mi mindennek még, ebből az átkozottul kéjes magamutogatásból, amilyen ez a szakma. De nem, én maradtam! Mindig visszakullogtam színésznek, mint kezdő táncos a kályhához. És most itt ülök mögöttem számtalan eljátszott szereppel és közben fogalmam sincs, ki vagyok! Olykor már a nevemet is a plakátról nézem meg. Mert ez a temérdek szerep elfedte még előlem is a mögöttük létező embert!

Kopáros: Most is szerepet játszol. Ne tagadd!

Perc: Mert te is csak a színészt látod bennem! Pedig mióta vagy a barátom, de kiderül, hogy semmit se tudsz rólam!

Kopáros: Annyi esztendő múltán, mit kellene még tudnom?

Perc: Mondjuk azt Döncikém, hogy miért is maradtam egyedül egy hetente háromszor jövő bejárónőt leszámítva. Amikor pedig annyi nő volt az életemben! Miért nem nősültem meg legalább egyszer? Miért nincsenek gyerekeim? Miért csak a csenddel oszthatom meg a magányomat? Holott biztos vagyok benne, hogy lett volna a seregnyi nő között olyan, akit meg kellett volna tartanom. De ezt talán már végleg elszalasztottam!

Kopáros: És most, hogy erre rádöbbentél, mit akarsz tenni?

Perc: Van egy tervem, barátom, erről akartam veled beszélni! De esküdj meg, hogy ezt nem fecseged el senkinek!

Kopáros: Ha ez a kívánságod, Dórikám, számíthatsz rám!

Perc: Esküdj!

Kopáros: Esküszöm, de most már rukkolj elő, mivel akarsz engem is meglepni?

Perc: Jól sejted, mert valóban meglepő, de talán hasznos lehet. Látod ott abban a sarokban azt a kis tulipántos ládát?

Kopáros: Nem először látom. Ha jól tudom, egy tisztelődtől kaptad.

Perc: Így igaz. Abban tartom a hajdani nőimtől kapott relikviáimat. Számos levelet, fotót, ajándékba kapott mütyürkéket, hajtincseket, más tincseket, mindenféle egyebeket. Ott most már együtt vannak, megférnek egymással ők, a régi nők.

Kopáros: Hát kijönni nem tudnak onnan, az egyszer biztos!

Perc: Tévedsz, mert sokszor előjöttek az emlékeimben. Elég volt megnézni a fényképeiket, beleolvasni a leveleikbe, megsimogatni egy plüss macit, amit valamelyiküktől kaptam és máris itt voltak a közelemben. Elgondolkoztatva arról is, hogy annyi évtized múltán mi lehet velük?

Kopáros: Nyilván felettük is eljárt az idő.

Perc: Ez nem vitás előttem sem! Mégis átfutott az agyamon, hogy annyi nő között akadt-e legalább egy, aki többet jelentett a számomra? Akivel lehetőségem lett volna családot alapítani és asszonyomként szeretni egész életemben. És én ezt elmulasztottam! Csak mentem egyik nőtől a másikig, akár egy megszállott szexturista, azzal áltatva magam, hogy valamelyikben rátalálok az igazira.

Kopáros: Ezzel nem vagy egyedül. Sokan elmondhatják ezt rajtad kívül is. Még talán én is.

[[paginate]]

Perc: Na, ne hülyéskedj! Ti jól éltek Gizivel. Hány éve is vagytok házasok?

Kopáros: Harminc.

Perc: Akkor meg mit akarsz?

Kopáros: Most már? Semmit. Két remek fiút szült nekem és kibírja mellettem az életet. Egyre inkább azt kell hinnem, hogy mégiscsak ő az igazi!

Perc: Na, látod! De hát az én Gizim hol van? (a ládára mutat) Valószínűleg abban? Vagy ott sem? De erről azért szeretnék meggyőződni.

Kopáros: Hogyan?

Perc: Egy aranyrandevúval, barátom! Csodálkozol? Ne tedd! Már régebben elkezdtem ennek az előkészítését. Kiválasztottam harmincat a régi nők közül és meghívtam őket magamhoz egy ebéddel egybekötött aranyrandevúra.

Kopáros: Már a dátumban is megegyeztél önmagaddal?

Perc: Nyilvánvaló, és te is megtudod majd, mert fontos szerepet szánok neked is az eseményen.

Kopáros: Honnan tudtad meg a címüket?

Perc: Felfogadtam egy magánnyomozót, akit még segédszínész korából ismertem. A régi adatokból kiindulva ő derítette ki. Voltak közöttük olyanok, akik már meghaltak, vagy távoli országba, mondjuk Új-Zélandra mentek férjhez, azokat másokkal pótoltam a készletből.

Kopáros: Ez fantasztikus! Eljön mind a harminc?

Perc: Sajnos nem, csak öten fogadták el a meghívásomat, köztük két színésznő.

Kopáros: Csodálkoztam volna, ha éppen ők nem. Hiszem a nők terén is a színház volt a leggyorsabban elérhető vadászterületed.

Perc: Igaz, de a kolleginákat sosem vettem komolyan. Játszótársak voltak a szexben is. Kivéve egyet és a két színésznő közül, szerencsémre vagy mégsem, ő az egyik. De róla majd később! Addig érdekességként megemlítem, hogy voltak, akiknek a férjük válaszolt. Akarsz ízelítőül meghallgatni egy levelet és egy e-mailt?

Kopáros: Naná, hogy akarok!

Perc: Sejtettem, hogy leginkább ilyenekre leszel kíváncsi, így már reggel zsebre tettem ezeket. (a belső zsebéből kiveszi az egyiket) Meghívtam Balogh Rózsit is. Nagyon csinos, vidám lány volt, szépségszalonban dolgozott manikűrösként. Hallgasd a férje válaszát. „Dórikám, egy időben segédrendező voltam a televíziónál, onnan ismerjük egymást. Már régen nem ott dolgozom, a vasúttól mentem nyugdíjba. Balogh Rózsi az én feleségem már negyven éve és hat unokánknak a nagyanyja. Hogy jutott eszedbe, hogy aranyrandevúra hívd? Egyáltalán mi ez a hajmeresztő ötlet? Jól szórakoztunk rajta! Megbeszéltük, hogy elmehet, de akkor viszi a három legkisebb unokát is, akik az ő felügyeletére vannak bízva. Válaszolj, hogy így is fogadod-e a Rózsit?”

Kopáros: (nevet) Válaszoltál?

Perc: Na, ne marháskodj, nem óvodai évzáróra készülődök! Az e-mailt kinyomtattam, itt van. (előveszi a papírt) „Kedves Művész Úr! Nagy tisztelője vagyok önnek, a Gőzölög a láp című filmje óta, amikor alig tudott kikecmeregni a mocsárból. Alig hiszem el, hogy az ön e-mailjét olvashatom a laptopomon. A lényegre térve az a helyzet, hogy csakugyan volt nekem egy Réz Renáta nevű feleségem, de mindössze három hónapig. Ugyanis megszökött egy bőrdíszművessel. Ennek már harmincöt esztendeje, de azóta sem hallottam róla. Adasson ki országos körözést, hátha megtalálják!” (elteszi a papírt) Hát ennyi! Ne akard a többit is meghallgatni. Komolyan megfordult a fejemben, hogy hagyom a fenébe az egész aranyrandevút!

[[paginate]]

Kopáros: De miért? Öten azért megígérték, hogy eljönnek. Nem rossz arány, annyi idő multán.

Perc: Igazad van, miattuk is döntöttem a folytatás mellett.

Kopáros: Ráadásul, mint említetted, köztük van az az egy is, aki elütött a színésznők átlagától. Megtudhatnám a nevét?

Perc: Igen. Selyem Natália.

Kopáros: Nahát, Dórikám, ez számomra szinte nem is meglepetés. Ha kicsit töröm a fejem, eszembe juthatott volna.

Perc: Ezek szerint ismerted?

Kopáros: Hogyne, egy színháznál voltunk, játszottunk is együtt egy vígjátékban. A fiatal színésznők közül őt tartottuk a legszebbnek és nagyon tehetségesnek. Rebesgették, hogy miatta műsorra tűzik a Rómeó és Júliát. Tudtunk a kettőtök kapcsolatáról is.

Perc: Arról meg hogyan? Elárulnád?

Kopáros: Először is, mert többször megvártad előadás után, ha nem játszottál a színházadban. Ez azért is tűnt fel nekünk, mert nálad a nők akkoriban csak egy estések voltak.

Perc: Ez így nem igaz. Rosszmájú színészpletyka. Azért is irigykedtek rám a kollégák, hogy jó vagyok a nőknél. Azonban az biztos, hogy Natival, így becéztem, már kezdett tartóssá válni az együttlétünk.

Kopáros: Ezt mi is így gondoltuk! Azért is ért mindnyájunkat váratlanul, amikor Natália hirtelen felmondott a színháznál, hátat fordított Pestnek és hazament vidékre a szüleihez. Azt hittük, köztetek történhetett valami jóvátehetetlen.

Perc: Semmi sem történt, egyszerűen csak szakított velem.

Kopáros: Ő szakított?

Perc: Bizony, hogy ő, de fogalmam sem volt, hogy miért. Előző napon még úgy nézett fel rám, mint turista az Eiffel-toronyra, másnap délelőtt meg pár soros levelet hagyott számomra a színházi portán. Abban arra kért, hogy ne találkozzunk többet és felejtsem el! Először valami ugratásnak véltem a részéről, hajlamos volt az ilyesmire és vártam, ha kijövök a próbáról, mosolyogva ugrik a nyakamba. Nem így történt, és amikor felhívtam telefonon az albérletében, a házinénije azt közölte velem, hogy hazautazott.

Kopáros: Nem is gondoltál arra, hogy utána menj?

Perc: Hogy képzeled? Hiszen ő hagyott el! De még ha akarom se tudtam volna, mert másnap egy hétre Lengyelországba vittek filmezni. Akkor is csak ő járt az eszemben és hittem, ha visszatérek, telefonon vagy levélben jelentkezik. Eszébe sem jutott! Azóta sem éreztem olyan csalódottságot, mint akkor és mindinkább hiányzott. Természetesen mi következett ebből? Hogy jöttek a nők, mint a sáskaraj és úgy próbáltam túltenni magam ezen az egészen. Nem ért semmit! Nati mintha beleégett volna a testembe, a szívembe, a lelkembe! Aztán megpróbáltam csak a pályámra koncentrálni, de azért valamiképpen a hírek róla eljutottak hozzám. Az is, hogy férjhez ment egy mérnökhöz, később kimentek Svédországba, majd a férje halála után végleg hazaköltözött.

Kopáros: Nem is próbáltad megkeresni?

Perc: Ahogy régen sem, most sem. Magyarázattal ő tartozik. Csak azért hívtam meg erre az aranyrandevúra is. Mert szakítottam én már nem egy nővel, de egyikkel sem úgy, hogy ne tudtam volna, miért? Miért? Miért?!

[[paginate]]

Kopáros: Ha itt lesz, akkor erre a kérdésre is választ kapsz. Vagy nem bízol abban, hogy eljön?

Perc: Csak szeretnék bízni benne, de attól ő még távol maradhat.

Kopáros: Akkor miért ígérte meg? Gondolj inkább arra, hogy annyi idő után ő is el akarja neked mondani az igazságot.

(harangcsengő)

Perc: Lefogadom, hogy ez Bondorosi Ferdinánd, a mi kedves Ferdink, a Nagy Színház direktora lesz. Dönci, nyisd ki neki az ajtót!

Kopáros: (megy, a szalon ajtaját nyitva hagyja, majd a hallból hallani Bondorosit)

Bondorosi hangja: Szervusz, Dönci! Remélem, Dóri is itthon van! Vagy amíg elment valahová, te őrzöd a házat? (bejön, Kopáros is)

Perc: Eltaláltad, direktorom! Elmentem valahová és Kopáros őrzi a házat. Meghagytam neki, hogy amíg távol vagyok, ne engedjen be senkit, főleg téged ne!

Bondorosi: (leül a kanapéra) Eredeti, de ne várd, hogy egy mosolyt is megeresztek. Mióta várlak már, hogy gyere be Lear király ügyben? Eszed ágában sincs! Még telefonálni is képtelen vagy! (leül, mellé Kopáros is)

Perc: Mert semmi értelme! Amikor felajánlottad az agg királyt, rögtön nemet mondtam. Álláspontom azóta sem változott. Színházmentes életre vágyom, pihenni szeretnék.

Bondorosi: A színház örökös tagja vagy, Dórikám, nem utasíthatod vissza! Jutalomjátékod lehetne! Ezzel a szereppel feltehetnéd a koronát a pályádra!

Perc: Nem hatsz meg. Elég koronás főt eljátszottam már. Egy újabb korona, még ha azt történetesen a pályám fejére is tesszük, nem hiányzik.

Bondorosi: Bolond vagy? De hát ez a Lear király!

Perc: Nem érdekel! Olyan öreg, mint egy feltáratlan barlang és temérdek szövege van. És ha jól emlékszem csak a darab elején ül a trónon. Utána ez a vénség végig pörgésben van és a nagy monológjában még a vihart is túl akarja üvölteni. Egyébként is elegem van már a sok tragédiából! Annyiszor haltam meg színpadon, hogy a különböző holttetemeimmel egy temetőt lehetne megtölteni.

Bondorosi: De hát mit akarsz? Fejezzük be a Leart happy enddel?

Perc: Nem rossz ötlet. Ma már Shakespeare-rel azt csinálhatnak a hozzá képest porszemnyi írócskák, amit csak akarnak, és persze segítik ebben a rendező zsenik is. Végül a mester úgy megsértődik, mert nem ismer a saját művére, hogy visszamegy a halhatatlanságba.

Bondorosi: (nevet) És most te is merényletet követnél el ellene?

Perc: Az egész darabot meghagyom, csak a végére kéne valami reményteljes befejezés, és garantált a siker. Szerintem a mesternek is tetszene.

Kopáros: Na, ez még nekem is új! Ahogy ismerlek, Dórikám, te már gondolkodtál is egy ilyen reményteljes befejezésen.

Perc: És ha gondolkodtam? Mert veled ellentétben én azért azt is szoktam.

Bondorosi: Beavatnál akkor minket is, hogy mire is jutottál?

Perc: Ha már ide fáradtál, Ferdikém, megérdemled, hogy beavassalak. Téged is, Dönci, mert biztos vagyok abban, hogy direktorunk neked is szerepet ígért a darabban, ha ráveszel, hogy eljátsszam Lear királyt.

Bondorosi: Nem ígértem szerepet neki, csak arra kértem, hiszen barátok vagytok, hogy győzzön meg téged.

Perc: Na, ezen most ne akadjunk fenn! Inkább eljátszom nektek az én befejező változatomat.

Bondorosi: Kívülről is tudod?

Perc: Természetesen, hiszen én írtam. De azt nem igénylem, hogy a nevemet is kiírják a plakátra a Vilmosé mellé.

Bondorosi: Nagyvonalú vagy. Elkezdenéd végre?

Perc: Döncikém, idedobnád azt az ovális díszpárnát? (Kopáros odadobja) Kösz, ez jelképezi a halott Cordeliát. (ölbe veszi a párnát, meggörbed, szenvedő arcot vág) Ó, zokogjatok ti mind emberek, kik ezen a földnek nevezett sárgolyón tengődtök, mert nekem elapadtak már a könnyűim is. Karomban tartom Cordeliámat, kiről azt mondják meghalt, de én cáfolom ezt. Csupán alszik ő a kimerültségtől elpilledve. Azért én nem restellem ébresztgetni, amíg a mosolya ismét olyan lesz, mint a rózsaszín hajnal, ha az éjszakának vége van. És lássatok csodát, már nyílik is szeme, éledezik és ölemből kívánkozik a saját lábára állni. (a díszpárnát az egyik fotelnek támasztja) Így ni, szépségem, sápadt orcád már színesedik, újra élsz immár és én nem győzök ezért az Ég Urának hálát adni. Ne félj, gonosz nővéreidtől mindent visszaveszek, amiről botorul lemondtam és újra uralkodom majd e sebzett államon. Tehát meghalni sem fogok, inkább asszonyt hozok a házhoz. Nőmmé teszem Lady Saroltát, ki szívemet már régóta birtokolja és jó anyád lesz neked is, Cordeliám. Hívjátok őt ide és aztán szaladjatok egy barátért, ki minket összead. És ha ez megtörténik, legyen víg mulatság pirkadatig! Kobzosok zenével várjátok arámat, és aki nem rokkant, táncra fel! Fanfárok, szóljatok! (meghajol)

[[paginate]]

Kopáros: (tapsol) Dórikám, miért titkoltad eddig, hogy benned még egy drámaíró is talonban van? Neked, hogy tetszett, direktor úr?

Bondorosi: (mereven ül, kis szünet) Várjatok, míg magamhoz térek! Dórikám, ne akarj te Shakespeare mesterrel versenyre kelni. De tudod mit, a Lear király utáni banketten előadhatod. Persze csak akkor, ha már alig lesz valaki józan a színészklubban.

Perc: Ott nem adhatom elő Ferdikém, mert mint mondottam, nem játszom el a Lear királyt! Legyen Televényi kollégáé a szerep, ő boldogan meghal a végén, sőt ahogy szokta, tíz percig haldoklik előtte.

Bondorosi: Dórikám hagyjuk már ezt a terméketlen szócséplést! Valld be inkább, hogy időközben leszerződtél valamelyik társulathoz egy másik szerepre!

Perc: Így van, ezt eltaláltad! Azzal a különbséggel, hogy nem színházi munkáról van szó, hanem egy magánéleti eseményben vállaltam el a főszerepet.

Bondorosi: Ugratsz? Hogy értsem ezt? Elmondanád?

Perc: Semmiképpen! Mint említettem, ez magánéleti fellépés lesz.

Bondorosi: Dönci, tudsz te erről?

Kopáros: Tudok, de megesküdtem Dórinak, hogy ezt titokban tartom.

Bondorosi: (az órájára néz, felugrik) Elkésem a minisztériumból miattatok! Dórikám, nagyon kérlek, sőt könyörgök, játszd el a Lear királyt! A jövő évad első bemutatója lenne, amíg tehetem, késleltetem a műsorterv bejelentését. Dönci, beszéld rá a szerepre, egy remek epizód lesz a jutalmad! Szervusztok! (sietve el)

Perc: Köszönöm, Döncikém, hogy nem lettél esküszegő! Bondorosi még valami bulvárlapnak is elkotyogta volna bosszúból, hogy miért utasítom vissza a Lear királyt!

Kopáros: Dórikám, azért gondolj már arra, hogy...

Perc: Mi az? Meginogtál? Közlöm veled, hogy a Learben nincsenek igazán jó epizódok. Tisztek, szolgák, hírnökök, nemesek... Hidd el, öregem, nem éri meg, hogy nekiállj rábeszélni!

Kopáros: Nem foglak, csak reménykedem, hogy magad is belátod, ilyen lehetőséget, mint a Lear király, kár lenne kihagyni!

Perc: Hagyd már azt a vén trónfosztottat, ne erőltesd, elment Bondorosi is. Térjünk vissza inkább az aranyrandevúhoz. Neked is szánok benne szerepet. Jobbat, mint amilyet a Learben kapnál!

Kopáros: Valami inast, aki fogadja a nőidet?

Perc: Rangosabbat. Menzaszakács leszel.

Kopáros: Micsoda?

Perc: Most miért ámulsz ezen? Mindjárt nem fogsz, ha elárulom, hogy olyan ebéddel várjuk az aranyrandevúsokat, amilyet a bölcsészmenzán ettünk, ahová színészhallgatókként mi is jártunk. Elfelejtetted már?

Kopáros: Lehet azt elfelejteni? Még a paradicsomos káposzta szagára is emlékszem!

Perc: Jó, hogy említetted, mert a főétel éppen az lesz oldalassal, előtte lebbencsleves, édességnek ízes bukta. Mi van? Nagy divat ma a retró, ehhez az összejövetelhez meg ugyancsak passzol. Itt a közelben működik egy kifőzde, már meg is beszéltem velük. Elkészítik, elhozzák, neked, a menzaszakácsnak csak melegítened és tálalnod kell.

Kopáros: Miért én legyek a menzaszakács? Van neked bejárónőd.

Perc: Szóba sem jöhet. Fiatal ugyan, de küllemre meglehetősen nézhetetlen. Azért is fogadtam fel, nehogy egy gyönge pillanatomban kísértésbe essek. A régi nőimnek mégis az a benyomásuk támadhatna, hogy együtt élünk, csak idős koromra perverz lettem és a csúnya lányok hoznak izgalomba.

Kopáros: Ez meg sem fordulna a fejükben. Inkább a menzakoszton háborodnak majd fel és az ízes buktát már meg sem várják.

Perc: Dehogynem, majd együtt nosztalgiázunk az ifjúságunkon. Annyit azonban engedek, hogy hozatok egy nagy csokoládétortát is, amire ráíratom: aranyrandevú. Döncikém, szükségem van a jelenlétedre, nemcsak mint menzaszakácsként, de baráti megfigyelőként is. Lesni fogod, hogy ki néz rám még mindig szerelmes tekintettel.

Kopáros: Nekem az ellenkezőjét mondtad. Ki az, akinek a látványától rádöbbensz az elszalasztott lehetőségre?

Perc: Nem mindegy? Ez is, az is. Te csak lesni fogsz, mint egy éber fülesbagoly. Megteszed?

Kopáros: Mi mást tehetnék?

Perc: (átöleli) Kösz, drága barátom! Sosem felejtem el ezt neked. Magad is jól fogsz szórakozni.

Kopáros: Ebben biztos vagyok és kíváncsian várom, mi sül ki majd belőle.

(sötét, váltás, átkötő zene)

[[paginate]]

2. kép

Szín: Mint az előző képben a villa szalonja. Perc Adorján a nyitott bárszekrény előtt áll, szmokingban, csokornyakkendőben. Az italokat mustrálgatja.

Kopáros: (be, az étkezőbe nyíló ajtón szakácssüvegben, kötényben) Dóri, csakugyan azt akarod, hogy viaszosvászonnal terítsek?

Perc: Mi mással? A menzán sem damasztabroszt használtak.

Kopáros: Ahogy akarod. Mi van? Azon töprengsz, miket szolgáljunk fel a vendégeknek? Bőven van választék azokból a márkás piákból.

Perc: Bőven, de azokból nem kapnak.

Kopáros: Akkor mivel akarod megkínálni őket?

Perc: Kizárólag olyan italokkal, melyeket a szimpla kávé mellé kértek, ha beültem velük egy presszóba. Tripliszek, bonbonmeggy, tojáslikőr, esetleg mecseki, csokoládéflip.

Kopáros: Vannak még ezek?

Perc: Mindet beszereztem. Amikor bejöttél, éppen azt néztem, nem hagytam-e ki valamit?

Kopáros: Pezsgőt sem ihatnak?

Perc: Azt sem. Habzóborral fogunk koccintani.

Kopáros: (nevet) Dórikám, az már csak az emlékeidben habzik.

Perc: Ne hidd! Vannak tisztelőim a Törleyseknél, néhány üveggel készítettek nekem.

Kopáros: Elképesztő! Mondd csak, nem viszed túlzásba ezt a retró mániát?

Perc: Nem, hiszen az aranyrandevú is arról szól, hogy közelebb hozzuk magunkhoz az ifjúságunkat. Akár egy tripliszekkel is.

Kopáros: Meggyőztél. Megyek készülődni. (ki, közben megszólal a harangcsengő)

Perc: Na vajon ki érkezik elsőnek? (kimegy a hallba, ajtót nyit, majd egy középmagas, szemüveges, ősz hajú, kicsit régimódi kosztümbe öltözött nővel tér vissza)

Perc: Várnai Bea! Alig hiszem el, hogy ismét látlak! (a kanapéra mutat) Parancsolj! Amint látod, hely akad még!

Várnai Bea: (leül) Miről ismertél fel?

Perc: (szintén leül) Ugyan már, a memóriámmal semmi gond. Az nem öregszik!

Várnai Bea: De mégis?

Perc: Jól van, a kosztümöd segített. Már fiatalon is szerettél ilyen zártan öltözködni.

Várnai Bea: Úgy érted, tanárnősen? De hát az voltam már akkor is. Az idő mit sem változtatott ezen. Vagy amikor nyugdíjba mentem, jöhetett volna valami frivolabb öltözet is?

Perc: Úgy biztosan nem ismernék rád. Nekem éppen ezért tetszettél, mert különböztél a körülöttem szállingózó nőktől. Még csak nem is púderoztad magad, nem rúzsoztad a szád, kölni helyett is beérted csupán a szappan jó illatával. Komoly voltál, megbízható, egyenes szavú. Hidd el, Bea, azóta is sokszor eszembe jutottál!

Várnai Bea: Nyilván akkor, ha valami rossz kalandból józanodtál ki. Neked én amolyan lelkifurdalás enyhítőnek kellettem volna. Egy kád tiszta víznek, hogy olykor megtisztulhass bennem leöblítve magadról minden tisztátalanságot.

Perc: (szünet) Nagyon szép és igaz hasonlat, sajnos. Le sem tagadhatnád, hogy verseket is írtál! Hozzám is. Eltettem. Írsz még?

Várnai Bea: Abbahagytam. Ha az ember nagy költők műveiből idéz a tanítványainak, önmagával szemben a legkritikusabb. Igyekeztem inkább jó tanár lenni.

Perc: Neked biztosan sikerült. Bementem egyszer egy órádra, és akkor én is a diákoddá váltam.

Várnai Bea: (nevet) Bókolni mindig tudtál!

[[paginate]]

Perc: Ne hidd, már a bölcsészmenzán is, ahol megismerkedtünk, éreztem, hogy te kiváló tanárnő leszel. Azért is, mert te nem akartál más lenni, mint sok évfolyamtársad a diploma után.

Várnai Bea: Hivatásomnak tekintettem, ahogy te a színészetet.

Perc: Tudtam ezt akkor is, amikor négy hónapot vendégszereplőként a szülővárosodban, Cseleváron töltöttem. Igazán ott találtunk egymásra. A szüleid is mindig kedvesen fogadtak. Pedig nehezményezhették volna, hogy egy színésszel jársz, de ők ezt a saját döntésedre bízták. Emlékezhetsz rá, beszéltünk arról is, mi lenne, ha leszerződnék az ottani színházhoz és mi ketten...

Várnai Bea: Ne folytasd, mert én már ezt akkor sem vettem komolyan. Pesti színészként előtted volt a pálya, a karriered, dehogy bújtál volna el Cseleváron.

Perc: Jöhettél volna velem Pestre!

Várnai Bea: Nem kérted, nem mondtad, mert bizonyára érezhetted is, hogy idegenként tébláboltam volna a te világodban.

Perc: Maradt hát az a földrajz szakos kollégád a gimnáziumban. Olyan féltékeny volt rám, hogy szinte remegett, ha meglátott. Mi lett vele?

Várnai Bea: A férjem lett, Dóri, és két lányunk apja.

Perc: (szünet) Nem tudtam...

Várnai Bea: Nem is tudhattad. Egyáltalán mit tudsz te már rólam? Meghívsz egy aranyrandevúra valamiféle nosztalgiából, de csupán ennyi. Évtizedek múltán, hogyan is lehetne több?

Perc: Miért jöttél el?

Várnai Bea: Ezzel önmagamnak tartoztam, Dóri! Mert én valóban olyan szerelmes voltam beléd, hogy nem Pestre, de akár Kamcsatkába is követlek. A férjembe nem szerelmesedtem bele, őt csak szeretem. És most már tudom, hogy ez az érzés mennyivel tartósabb.

Perc: Nincs igazad. A legtartósabb, ha ez a kettő egyesül.

Várnai Bea: Lehet, de benned csak az egyikre leltem rá, ne haragudj, de a másikban nem bíztam. Éreztem, hogy magadon kívül csak a színházat tudod szeretni.

Perc: (szünet) Valószínűleg igazad volt, de éppen ebbe csömörlöttem bele. A színház nem tud viszontszeretni. A színház önző, hiú és nem tűr meg riválist még egy olyan nőben sem, amilyen te vagy, Beám. Kár, hogy ezzel nem voltam tisztában akkoriban!

Kopáros: (be) Dórikám, hol találok vizeskancsót? Pardon, nem akarok zavarni. (Beához lép) Kopáros Döme!

Várnai Bea: (kezet nyújt) Kissné Várnai Bea. Maga itt a szakács?

Kopáros: Csak ideiglenesen. A művész úr kikért a Tűzdelt Bélszín nevezetű kisvendéglőből, ahol dolgozom, hogy legyek segítségére ezen az összejövetelen. (leül)

[[paginate]]

Perc: (nevet) Ne higgy neki, Bea! Dönci a kollégám és önszántából vállalta ezt az epizódszerepet. Egyébként vizeskancsót a konyhaszekrény alsó részében találsz.

Várnai Bea: (nevet) Úgy látom, mindent megszerveztél, Dóri. Mit vársz ettől az aranyrandevútól? Vagy inkább kit?

Perc: Nem értem a kérdést Bea. Téged vártalak, és még néhányat a régi lányok közül.

Várnai Bea: Mellékszereplőnek, művészem. Valaki köré, én legalábbis ezt gyanítom.

Perc: Akkor csak azt a valakit hívtam volna meg. Nem gondolod?

Várnai Bea: Nem, mert talán attól tartva, hogy nem jön el, bebiztosítottad magad másokkal is. Ezért ha valóban távol maradna az a valaki, kedved telne még abban is, hogy egymást figyeljük: vajon melyikünk miatt van ez az egész?

Kopáros: (nevet) Látod, Dórikám, akadt a gyűjteményedben egy okos nő is.

Perc: Egyetértek, mert Beának már fiatalon is vágott az esze, de most nem sikerült telibe találnia. Mi van, kedvesem, ha azt mondom téged vártalak? Hiszen az esélyed neked is megvolt erre!

Várnai Bea: Akkor azt megéreztem volna. Mindig hittem a megérzéseimben. Bár ahogy körülnézek, mintha valóban csak engem vártál volna. (harangcsengő) Na, akkor mégsem!

Perc: Döncikém csengettek!

Kopáros: (feláll) Megyek már. Látja, Bea, itt ez is a menzaszakács feladata! (kimegy, nyitja a külső ajtót, majd a hallból máris hallatszik egy harsány női hang)

Palánki Vilma hangja: Kopáros Dönci, hát ez a te lakásod? Sejthettem volna, hogy Dóri más címet adott meg a bosszantásunkra!

Kopáros hangja: Nyugodj meg Vilma, ő lakik itt. Parancsoljatok beljebb fáradni! (Palánki Vilma, Kamarás Zenóbia, végül Kopáros be)

Palánki Vilma: (alacsony, dundi, erősen kifestett, idősebb színésznő, színes ruhában nagy kalappal a fején) Dórikám, mámoros vagyok attól, hogy ismét felnézhetek rád és térdet hajthatok előtted. (térdet hajt) Te, színész kolosszus, te, te, te! Gyere, hadd öleljelek meg!

Perc: (feláll, elébe megy, a színésznő átnyalábolja, puszit ad neki jobbról, balról) Jól van, még megfojtasz! A hangod most is, mint a sziréna! Semmit sem változtál, Vilma, abban sem, hogy hajlamos vagy eltakarni a másik szereplőt. Most éppen Zenóbiát!

Kamarás Zenóbia: (magas, manöken alkatú, elegánsan öltözött, még mindig csinos, idősebb nő) Szervusz, Dóri! Átadhatom én is az üdvözlő puszikat?

Perc: Hogyne adhatnád! (Zenóbia két oldalról megpuszilja, Perc is őt) Jól nézel ki. Jóban vagy az évekkel.

Kamarás Zenóbia: Ne légy ennyire udvarias. Igaz, a nevem rögtön eszedbe jutott.

Perc: Na, hallod, ilyen nevet, mint a Zenóbia könnyű megjegyezni. Azért is, mert te voltál az egyetlen Zenóbia az életemben. Hölgyeim, ismerjétek meg Kissné Várnai Bea nyugalmazott magyar szakos tanárnőt.

Várnai Bea: (feláll) Szervusztok!

Palánki Vilma: (kezet fog vele) Szervusz! Palánki Vilma. (leül)

Kamarás Zenóbia: Szervusz! Kamarás Zenóbia. (leül)

[[paginate]]

Palánki Vilma: Dórikám, miért nem tudtunk Beáról? Az akkori nőidet legalább látásból ismertük.

Perc: Azért ez merész állítás! Mindig vigyáztam arra, nehogy összefussatok.

Palánki Vilma: Nem mindig jött össze. Zenóbiával is akkor találkoztam, amikor tévedésből vagy feledékenységből egy időben adtál nekünk randevút. Feltűnt nekem, hogy egy másik lány is ott sétálgat az Uránia mozi előtt és nézi a kirakatban lévő képeket. Gyanút fogtam és egyszerűen megkérdeztem Zenóbiától, hogy kire vár? Hát persze, hogy ő is rád, miközben ez alatt te egy harmadik lányt szédítettél. Szerintem Adyt duruzsoltál annak is a fülébe, mint nekünk is.

Perc: (nevet) Vilma drága, muszáj nekünk ilyen jégkorszak előtti eseményekről beszélnünk? Inkább örüljünk annak, hogy ismét együtt vagyunk! Dönci, nincs neked valami dolgod a konyhában?

Kopáros: Nincs. Szünetet tartok. Vilmám, emlékszel még arra, amikor Zalapüspökiben együtt szerepeltünk a Hol van már a tavalyi hó című zenés vígjátékban?

Palánki Vilma: Hogyne emlékeznék! Frenetikus sikerünk volt! Az egyik számot négyszer kellett megismételnünk. Egyáltalán mi ez a szakácsfityula a fejeden, Dönci? A vendéglátásból mentél nyugdíjba?

Kopáros: Lehet, ezt többen is így látták volna jónak, de én változatlanul színész vagyok. Ez csupán egy alkalmi fellépés Dóri kedvéért, amit most felfüggesztek. Gyere, Vilmuci, kicsit mi is emlékezzünk! Akarod?

Palánki Vilma: (felugrik) Naná! Mire gondolsz?

Kopáros: (szintén felugrik) Hát arra, hogy... (énekli) ... jön-e velem nagysád shimmyt járni, bizsereg a talpam, nem tud várni...

Perc: Állj! Mi ez? Aranyrandevúra hívtalak benneteket, nem a ma ismét teret kapott dalitársulatok összejövetelére...

Palánki Vilma: Ugyan már, Dóri, csak ezt az egyet...

Perc: Hogyne, utána meg jönne a többi hasonló, ráadásul szárazon zene nélkül...

Palánki Vilma: (leül) Kegyetlen vagy!

Perc: Lehet, Vilmám, de most nem fogsz fellépni. Színházmentes napot akarok és ezt te is tudod Dönci. Mégis képes lennél egy ásatag sláger kedvéért kiesni a menzaszakács szerepéből!

Kopáros: Már ne is haragudj, de kis időre kihasználtam volna Vilma jelenlétét. A táncot meg füttyszóra lejtenénk. Tudod, hogy remekül fütyülök? (fütyülni kezd)

Perc: Még az is? Köszönjétek meg inkább, amiért nem engedem ismét felbuzogni bennetek a vidéki éveiteket, amiket végig ripacskodtatok! Zenóbia, remélem, hogy te időközben nem lettél színésznő!

Kamarás Zenóbia: Megnyugtatlak, ez a lehetőség elkerült.

Perc: Akkor jó, mert ha mégis, igencsak megleptél volna. Arra emlékszem, hogy veled az Iparművészeti Főiskola egyik batyus bálján, amit rendszeresen tartottak ott, ismerkedtünk meg. Még most is előttem van, ahogy kiszökünk a teremből, és leülünk a parkban egy padra.

Kamarás Zenóbia: Így történt, és te rögtön megkezdted az ostromot. Akkor már negyedéves voltál a Színművészetin és mondtad, hogy ilyen hozzám hasonló bomba nőt csak egyszer láttál az egyik felvételi vizsgán. De azt is kirúgták.

Kopáros: (nevet) Aztán elvitte vigasztalni a Bástya étterembe. Mert Dóri harmad-negyedéves korában szorgosan, mintha munkába menne, szemezgetni járt a felvételizők közé. Csak a kiesettek jöhettek számításba, mert így lehetősége volt csalódottságuk enyhítésére. (mind nevetnek)

[[paginate]]

Perc: Szégyelld magad Kopáros, kifecseged a titkaimat. Zenóbia, ne figyelj rá! Te valóban nagyon megtetszettél. Milyen szakra is jártál az Iparművészetin?

Kamarás Zenóbia: Jellemző rád, hogy ez már kiesett a fejedből. Kerámia szakra. Ma is azt művelem. Szép számmal rendeztek a műveimből kiállításokat is. Legalább egyre eljöhettél volna!

Perc: Igazad van, kedvesem, de hát hol jutott nekem időm kiállításokra járni? Egyedül élsz?

Kamarás Zenóbia: Jó ideje már. Férjhez mentem egy szobrászhoz, de az inkább a szobraiba volt szerelmes. Elváltunk.

Palánki Vilma: Bocsi, hogy szót kérek, de inni semmit sem kapunk?

Perc: Dehogynem, sőt azt kaptok, amit régen is kedveltetek.

Kopáros: (feláll) Ne bővítsük a készletet?

Perc: Nem. Azokat, amiben megállapodtunk!

Kopáros: Te tudod! (a bárszekrényhez megy, tálcán poharakkal tér vissza, az asztalra teszi. Utána hozza a „retróitalokat” is, majd leül)

Perc: (amíg Kopáros tevékenykedik) Figyeljetek ide, lányok! Az aranyrandevú stílusához nem passzolna a skót whisky, a Hennessy konyak, a különböző koktélok, de akár egy öt puttonyos tokaji aszú sem. Kortévesztés lenne. Ezért emlékeimbe kapaszkodva korhű választékkal leplek meg titeket. Bea, ha bementünk egy presszóba, a szimpla feketekávé mellé mit kértél?

Várnai Bea: Ha jól emlékszem, tojáslikőrt.

Perc: Döncikém, tölts a hölgynek!

Kopáros: (tölt)

Várnai Bea: Kinézetre valóban az! Megmondani sem tudnám mikor ittam utoljára!

Perc: Vilma?

Palánki Vilma: Csokoládéflip. Később megesett, hogy mecsekit is kérhettem.

Perc: Később! Kezdetben csak flip. Dönci!

Kopáros: (tölt)

Perc: És te Zenóbia?

Kamarás Zenólia: Tripliszek.

Perc: Dönci!

Kopáros: (tölt)

Palánki Vilma: Rendben van, nagy ember, de akkor te sem ihatsz luxus piát, csak Lánchíd konyakot. Akkoriban mindig azt kértél magadnak.

Perc: Sejtettem, hogy valaki felhánytorgatja. Tessék. Itt van a Lánchíd konyak. Dönci!

Kopáros: (tölt Percnek)

Perc: Magadnak is!

Kopáros: (magának is tölt a konyakból)

Perc: (feláll, poharát emeli) Kedveseim, Isten hozott benneteket és higgyétek el, ma is olyanok vagytok, mint az emlékeimben. Proszit! (mind isznak, leteszik poharaikat, harangcsengő)

Kopáros: Ne is mondd, Dóri, máris megyek! (ki)

Palánki Vilma: Kikre várunk még?

Perc: Nem mindegy, Vilma? Legyen számodra meglepetés. (Egy házaspár jön be Kopáros kíséretében. Forgács Mirella és Sárosi Kálmán. A férfi Perccel egyidős lehet, magas, ősz bajuszú, körszakállas, két mankóra támaszkodva biceg be. A felesége egyszerű sötétszürke ruhában, ősz haját kontyban viseli, nyakában ezüst kereszt.)

Perc: (elébük siet) Mirella! (arcon csókolja) A férjed?

Forgács Mirella: Igen. Ne haragudj, de nem tudtam otthon hagyni! Négy éve autókarambolunk volt, én megúsztam, de Kálmán majdnem belehalt. Hetekig kómában volt. Később kétoldali csípőprotézist kellett neki behelyezni. Sokáig tolókocsit használt, de Istennek hála, most már két mankóval tud járni, ám így is rászorul a segítségemre.

Perc: Jól tetted, hogy elhoztad. (kezet nyújt a férfinak) Perc Adorján.

Sárosi Kálmán: Fölösleges bemutatkoznod, ahogy kint Kopáros Dömének se kellett volna. Régóta ismerlek titeket, főleg a tévéből. Színházba már nehéz eljutnom. Sárosi Kálmán vagyok.

Perc: Az nem számít, hogy a tévéből ismersz. Személyesen most találkozunk először. Gyertek beljebb! (előremegy, utána a többiek) Nem hittem volna lányok, hogy az aranyrandevúra egy házaspár is érkezik. Pedig így van. Forgács Mirella és Sárosi Kálmán. Ők pedig – mutat a nőkre – Várnai Bea, Kamarás Zenóbia és Palánki Vilma. Tessék, foglaljatok helyet! (az újonnan érkezők leülnek Perc és Kopáros is a helyükre)

[[paginate]]

Palánki Vilma: Mirella! Nem hiszem el, hogy téged látlak!

Forgács Mirella: Azért csak hidd el, Vilma. Játszol még?

Palánki Vilma: Alkalmanként. De veled mi történt, amióta befejezted a versenysportot? Válogatott tornász voltál, olimpikon. Mi, gimnáziumi osztálytársaid ugyancsak büszkék voltunk rád! Pedig ha egyszer jöttél el osztálytalálkozóra. Dóri hol akadt rád?

Forgács Mirella: A TF-en szavalt egy ünnepségen, ott szúrt ki magának.

Perc: Majdnem belesültem a versbe, mert közben téged néztelek és megbabonáztál a tekinteteddel. Bocsáss meg, Kálmán!

Sárosi Kálmán: Ugyan már, engem egy életre megbabonázott.

Forgács Mirella: Később beszéltem Kálmánnak is a kapcsolatunkról, ami egy szép barátság volt, amíg tartott. Ugye, te is így emlékszel erre, Dóri?

Perc: Pontosan. Te voltál az egyetlen, aki ezt elmondhatod.

Forgács Mirella: Mégis meghívtál az aranyrandevúra. Miért?

Perc: Mert annyi esztendő után meg akartam tudni, hogy miért csak barátság volt az a részünkről? De már nem kell válaszolnod. Ahogy Kálmánra nézel, tisztában vagyok ezzel is.

Forgács Mirella: Pedig őt akkor még nem is ismertem. Csak később jöttünk össze. Ne haragudj, Dóri, bárhogy is tetszettél, megéreztem, hogy az igazira még várnom kell.

Perc: Irigyellek, Kálmán! Ha valakit egy nő jelenlegi állapotában is úgy tud szeretni, mint kezdetben, annál nagyobb dolog nincsen. Engem vajon ki pátyolgat majd, ha leesek a lábamról?

Palánki Vilma: Akarod, hogy pátyolgassalak, Dórikám?

Perc: Miért? Szerinted már leestem a lábamról? Igyunk inkább! Mirella, mit is kértél a szimpla fekete mellé, ha beültünk egy presszóba?

Forgács Mirella: Szódavizet.

Perc: Az nincs. Igyál te is tojáslikőrt, mint Várnai Bea.

Forgács Mirella: Nem bánom. Legalább koccinthatok vele is a megismerkedésünkre. Ahogy veled is, Zenóbia. Ugye, jól értettem a neved, amikor Dóri bemutatott?

Kamarás Zenóbia: Jól, de mi már nagyon régen találkoztunk is. Még Vilma mutatott be minket egymásnak.

Palánki Vilma: (nevet) Lehet, hogy akkor is együtt várakoztunk Dórira és Mirella belénk botlott?

Perc: Nincs más témád, Vilma, csak ifjúságom sűrűjében kutakodni? Dönci, inkább tölts abból a tojáslikőrből Mirellának!

Kopáros: Igenis, főnök! (tölt egy pohárba)

Perc: Kálmán, te mit iszol?

Sárosi Kálmán: Csak ásványvizet.

Perc: Azzal nem úszod meg. Elvégre annyi esztendő múltán gratulálni akarok, hogy ez a remek nő a tiéd lett. Ehhez nagyon stílszerű a Lánchíd konyak.

Sárosi Kálmán: Rendben van, de csak egy nyeletnyit.

Perc: Dönci! Tölts a konyakból Kálmánnak, de egyébként is üresek a poharak!

Kopáros: Máris intézkedem, nagyságos uram! (töltöget, majd mind koccintanak és isznak.)

Perc: Mirellám, még arról nem is szóltál, hogy végül is mivel töltöttétek az időt néhány évtizedig?

Forgács Mirella: Nem túl érdekes. Edzősödtem, Kálmán meg testnevelő tanár volt egy szakközépiskolában. Még nyugdíjasként is vállalt órákat. Aztán jött a karambol... Nem is mondtam még, hogy nem a mi hibánkból... (a keresztre mutat) Életben maradása óta viselem. Tudjátok, én nem vagyok különösebben vallásos, de azóta nem győzök hálát adni Istennek, hogy őt megtartotta nekem. Hiszen gyerekeink nincsenek, csak egymásra számíthatunk. (megfogja a férje kezét. Szünet)

Perc: Dönci! Nem kéne most már ebédhez látnunk?

Kopáros: Éppen kéne... De úgy tudom, valakire még várunk...

Perc: Nem várunk tovább! Ha eddig nem jött, már biztosan nem jön el. Készítsd elő az ebédet!

Kopáros: Máris megyek, főnök! (ki)

Perc: Valaki ugyan ígérte még a részvételét, de úgy látszik közbejött neki valami.

Palánki Vilma: És vajon ki lehet az a valaki, akinek közbejött valami? Megtudhatnánk?

Perc: Ne légy kíváncsi, Vilmám! Ha az a valaki még arra se méltatott, hogy legalább telefonon ide szóljon, akkor nem érdemli meg, hogy akár a nevét is megemlítsem. Érthető?

Palánki Vilma: Inkább érthetően érthetetlen. De hát ezt te tudod, Dóri!

Kopáros: (be) Tisztelt aranyosak és Kálmán!

Perc: Nem úgy Dönci, a magam részéről tiszteletbeli aranyrandevúsnak tekintem Kálmánt is. Hiszen Mirellát tekintve ő győzött.

Forgács Mirella: Köszönöm, Dórikám! Nem csupán nagy színész vagy, de úrnak is jelentős!

Kopáros: Akkor helyesbítek. Tisztelt aranyrandevúsok és tiszteletbeli Kálmán! Kezdő színész koromban inasként mindössze két szavas szerepem volt az egyik színműben. Most megismétlem: Tálalva van!

Perc: (feláll) Hallottátok! Irány a menza!

Palánki Vilma: Micsoda?!

Perc: Már megint kíváncsiskodsz, kollegina, majd meglátod! (Mind felállnak, Sárosi Kálmán biceg elöl az étkezőbe vezető ajtó felé, utána a többiek.)

(Sötét, váltás, átkötő zene.)

[[paginate]]

3. kép

Szín: Perc Adorján szalonja, mint az előző képben. Az asztalon csokoládétorta, ráírva: Aranyrandevú. Mellette kistányérok, evőeszközök, pezsgőspoharak. A torta tetején egyetlen gyertya.

Képkezdetekor jön vissza a társaság az étkezőből. Elöl ismét Sárosi Kálmán, nyomában a többiek.

Palánki Vilma: (bejövetelekor) Dórikám, hogy jutott eszedbe ez a menzakoszt? Fogalmad sincs, mennyire utálom a paradicsomos káposztát!

Perc: Ha jól láttam, azért megetted!

Palánki Vilma: Egyrészt éhes voltam, másrészt azon is gondolkodtam, miért is utálom én azt annyira?

Perc: Értelek, és amíg ezen morfondíroztál, elfogyasztottad. Kinek van még kifogása az ebéddel kapcsolatban? Ezt azonban már ülve mondjátok el! (mind leülnek előbbi helyeikre) Tessék, ne kíméljetek!

Forgács Mirella: Nekem kifejezetten tetszett az ötlet, mert valóban a TF menzáján éreztem magam. Kálmán, te nem így voltál ezzel?

Sárosi Kálmán: Nagyon is. A lebbencsleves különösen ízlett. Te főzted, Dönci?

Kopáros: Főzhettem volna én is, de az ebédet egy kisvendéglőből hozattuk. Nekem csupán a menzaszakács jelképes szerepe jutott. Milyen vagyok benne?

Kamarás Zenóbia: Hiteles.

Perc: Ennyit az ebédről, több hozzászólás nincs! Tekintsétek ezt is egyfajta kísérletnek ifjúságunk megidézéséhez. Vilma, ne töprengj most már a paradicsomos káposztán, kárpótlásul vedd szemügyre ezt a szép tortát!

Palánki Vilma: Igen, de arra gondolok...

Perc: Megint mire? Te most már csak gondolkodni fogsz? Régen ez nem volt rád jellemző.

Palánki Vilma: Az lehet, de most mégis átfutott az agyamon, hogy ez a torta talán nem is igazi. Csináltattál egy kasírozott műtortát, vagy lehetett is ilyen a színházi kelléktárban és most ez díszeleg előttünk az asztalon.

Kamarás Zenóbia: (nevet) Nincs kizárva! Te meg, Dórikám, arra vársz, hogy valamelyikünk nekiálljon felvágni és kajánul figyelnéd, miként nyiszálja a kartonpapírt.

Perc: (nevet) Kár, hogy ez nekem nem jutott eszembe. Ha tudom, Vilmám, hogy még mindig ilyen rosszmájú vagy, esetleg rájöhettem volna és megvalósítom. De erről már lekéstem. A torta valódi, Pest legjobb cukrászdájában készült.

Várnai Bea: Miért csak egy gyertyát tettek rá?

Perc: Mert ha ötvenet, úgy nem látnátok a tortát. Azonkívül ez az egy inkább jelképezi a kezdetet is. (meggyújtja) Fújjuk el együtt! (elfújják)

Várnai Bea: Szeld meg, Dóri!

Perc: Nem, mert akkor következtetnétek is abból, hogy kinek a tányérjára teszem az első szeletet! Részemről nincs kivétel, egyformán szeretlek benneteket és köszönöm, hogy itt vagytok! Dönci!

Kopáros: Ez is rám vár? Nem gondolod, Dóri, hogy az epizódból végül főszerep lesz? (megszeli a tortát, a tányérokra rakja, körbeadogatja)

Perc: Vilma, te jöttél a kelléktortával, kóstold is meg elsőként!

Palánki Vilma: Muszáj? Nem lehetne, hogy inkább Kopáros kóstolja meg?

Perc: Nem lehetne! Neked kell!

Palánki Vilma: Hát jó! (megkóstolja, majd a falatot gyorsan visszaköpi) Te hazudós komédiás! Mint a faggyú beszórva fűrészporral! Mégis átvertél minket? (mind nevetnek)

Perc: (nevet) Vilma, ne próbálkozz tovább! A kelléktortás poénod már egyszer bejött, érd be azzal. Mindig hajlamos voltál a túljátszásra!

Palánki Vilma: Jól van, na, lebuktam! A torta nagyon fincsi, ehetitek nyugodtan. (mind eszegetik a tortát)

[[paginate]]

Perc: Hölgyeim és Uraim! És most jöhet a habzóbor. De mielőtt jönne, egy kérdésem lenne hozzátok. Amit ugyan már az aperitif előtt kellett volna feltennem, de bevallom, eszembe se jutott. Ugye, nem kocsival jött egyikőtök sem?

Kamarás Zenóbia: Dórikám, hiszen ez benne volt már a meghívóban is. Valahogy úgy, hogy senki ne merészkedjen kocsival érkezni, mert ünnepelni nem csapvízzel fogunk.

Perc: Igazad van, de azért emelje fel a kezét, ha valaki netán megszegte ezt az óhajomat! Senki? Dönci, akkor hozhatod az italt! (Kopáros ki)

Sárosi Kálmán: Valóban habzóborról van szó?

Perc: Valóban. Ugye, te is emlékszel még rá.

Sárosi Kálmán: Annyira, hogy egyszer rosszul is lettem tőle.

Perc: Reméljük, hogy most ízleni fog. Lányok, ittatok ti egyáltalán habzóbort?

Várnai Bea: Nem emlékszem.

Kamarás Zenóbia: Én sem.

Palánki Vilma: Ittam, de szörnyű volt.

Forgács Mirella: Megkóstoltam, de az ízét már nem tudom felidézni.

Kopáros: (érkezik két üveg habzóborral) Hölgyeim, nem fogok nagyot durrantani, nehogy megijedjetek! (csöndben kinyitja az egyik üveget, töltögeti a pezsgőspoharakba)

Perc: (miután mindenki kapott, felemeli a poharát) Éljen ez a mi rendhagyó aranyrandevúnk! Egészségetekre! (mind isznak)

Sárosi Kálmán: De hát ez nagyon finom! Ettől lettem volna rosszul?

Kamarás Zenóbia: Ha ilyen a habzóbor, mellette elbújhat a legdrágább francia pezsgő is!

Palánki Vilma: Dönci, kérek még! (Kopáros tölt neki)

Perc: Mirella, neked is ízlett?

Forgács Mirella: Nagyon!

Perc: Bea, téged meg sem kérdezlek. Látom rajtad, hogy átszellemültél, mintha egy szép Robert Burns versnek a hatása alá kerültél volna. Mit gondoltok, kedves vendégeim, ha ilyen a habzóbor, milyen lehet egy luxus áron kapható francia pezsgő?

Palánki Vilma: Fogalmam sincs!

Perc: Dehogy nincs, hiszen most ittál belőle.

Sárosi Kálmán: Hát ez az volt?

Perc: Bizony az, csak a címkét cseréltettem ki az üvegen, de erről még Kopáros sem tudott. A torta után az aranyrandevúnkat megünnepelni már ez illett. Ez volt az én meglepetésem. És valamit még el kell árulnom nektek. Nem emlékszem én sem, milyen íze lehetett a habzóbornak, én már akkortájt is pezsgőt ittam, ha nem is franciát. Dönci, még egy kört!

Kopáros: (töltöget) Becsaptál minket, de ezen senki sem sértődött meg. Azonban arról meg te nem tudsz, hogy minden eshetőségre készen én is elhelyeztem három üveg Törleyt a mélyhűtőben.

Perc: Jól tetted, Dönci, így hát pezsegjen csak az élet körülöttünk, méltón az aranyrandevúhoz!

[[paginate]]

Kamarás Zenóbia: Amit köszönünk, Dórikám, hogy megszervezted! (vászon táskájából becsomagolt kerámiaszobrot vesz elő) Neked hoztam ajándékba, az egyik kiállításomon is szerepelt. (átadja)

Perc: (kibontja, nézi a szobrot) Zenóbia, hiszen ez engem formáz Hamletként. Nem, ezt nem érdemlem meg!

Kamarás Zenóbia: Megérdemled, mert én a színészre máig felnézek. Emlékeztessen ez is az aranyrandevúra.

Perc: Nagyon köszönöm! (megcsókolja Zenóbiát)

Várnai Bea: Ilyen értékes ajándékot én nem tudok adni, csak egy régi fotót felnagyítva. Még édesapám készítette rólunk. A házunk verandáján. Egy megőrzött pillanat, Dóri. (nagy borítékban átadja)

Perc: (kiveszi, megnézi) Köszönöm, Bea! (megcsókolja) A férjed tud erről?

Várnai Bea: (nevet) Engedélyezte.

Forgács Mirella: Hajdani tornászként mi mást is hozhattam volna ajándékba, mint azt a mezt dedikálva, amiben első lettem az egyik országos bajnokságon.

Perc: (nézi) Itt van rajta a dátum is. Ezen én is ott szurkoltam neked, hogy a döntőben le ne ess a gerendáról.

Forgács Mirella: Tudom. Mit gondolsz, miért ezt a mezt hoztam el neked?

Perc: Örülök neki. (megcsókolja) Kálmán, nem fogod visszakérni?

Sárosi Kálmán: Ugyan már, nekem az európai bajnoki meze van meg.

Palánki Vilma: Könyvet bezzeg senki sem hozott neked. Hát én hoztam. Méghozzá a színházi világról. Tessék, Dórikám! (átadja)

Perc: (nézi, olvassa) Tóth-Máthé Miklós: Tapshoz kérem a szereplőket! Várj csak, én ezt az írót ismerem.

Palánki Vilma: Persze, hogy ismered, hiszen színészként kezdte. Azért is tudta olyan groteszk humorral láttatni mindazt, amiben mi évtizedek óta benne élünk. Akár egy színész panoptikum. Annyit röhögtem rajta, hogy olykor majd bepisiltem.

Perc: Színháznál nem játszottunk együtt, de amíg színész volt, gyakran találkoztunk. Hát persze, a Micu! Csak így becéztük. Legalább annyira bolondult a nőkért, mint én. Emlékszem, egyszer lecsapott a kezemről egy jelmeztervező nőt, pedig már majdnem megvolt nekem. Azt mondod, valami színész panoptikumot mintázott rólunk?

Palánki Vilma: Azt és a szereplőkben sok kollégánkra ráismerhetünk.

Perc: Engem is megírt?

Palánki Vilma: (kaján mosollyal) Ha elolvasod, megtudod.

Perc: Tehát megírt. Látom a somolygásodból. Mindenesetre köszönöm, hogy kíváncsivá tettél!

Kopáros: Nekem is kölcsönadod?

Perc: Persze, hátha valamelyik epizodistában felfedezed magadat is.

Forgács Mirella: (feláll) Ne haragudjatok, de nekünk most már mennünk kell. Rövidesen kezdődik az esti műszak Kálmán körül, és ez időigényes számomra is. Dóri, remekül éreztem magam!

Sárosi Kálmán: (feláll, rátámaszkodik a mankóra) Barátaim a társaságotokban még azt is elfelejtettem, hogy rokkant vagyok!

Palánki Vilma: Mert nem is vagy az. Nekem végig gyanús voltál Kálmán, mint az a színész, aki megpróbál mankóval járni, de nehezen megy neki. Leplezd le most már magad, karolj bele Mirellába, a gyógyászati segédeszközt meg hagyjátok itt.

Sárosi Kálmán: (nevet) Bár megtehetném, de azért fene jól esett, Vilma, hogy meggyanúsítottál. Mehetünk, Mirellám?

Forgács Mirella: Mehetünk, csak hívjatok egy taxit.

Várnai Bea: (feláll) Nekem is egyet, mert el kell még érnem a vonatot.

Forgács Mirella: Melyik pályaudvarról indulsz?

Várnai Bea: A Nyugatiból.

Forgács Mirella: Hiszen a közelében lakunk. Miért kéne neked egy külön taxi? Beülsz hozzánk, legalább addig is beszélgetünk.

Várnai Bea: Ha így gondolod, köszönöm!

Kopáros: (előveszi a mobilját) Értettem, akkor hívom a taxit. (félremegy, telefonál)

Forgács Mirella: Dórikám, mindent köszönünk! (megpuszilja)

Sárosi Kálmán: (kezet fog Perccel) Ha lesz gyémántrandevú, arra is elhozhat Mirella?

Perc: Természetesen, hiszen már tiszteletbeli tag vagy.

Várnai Bea: Na, a gyémántrandevúra én is eljövök!

Perc: Várlak, ha megszerzed majd az engedélyt a férjedtől.

Várnai Bea: Megszerzem. Szervusz, Dóri! (megpuszilja Percet)

Kopáros: Rögtön itt lesz a taxi. Kikísérlek benneteket.

Forgács Mirella: (int Vilmának és Zenóbiának) Szervusztok, lányok! Jó volt veletek találkozni.

Sárosi Kálmán: Nekem is! (int nekik)

Várnai Bea: (ő is int nekik) Szervusztok! Ha Cselevárra tévednétek, ne kerüljétek el a házunkat! (mind kimennek Kopáros kíséretében)

[[paginate]]

Kamarás Zenóbia: Mennék én is, Dóri. Vilma, te még maradsz?

Palánki Vilma: Maradjak, Dóri?

Perc: Ne, Vilmám, kicsit sok volt ez nekem mára. Jobb, ha együtt mentek Zenóbiával, legalább kiértékelitek az aranyrandevút.

Kamarás Zenóbia: Szerintem inkább Vilma fog értékelni, én meg hallgatom. Jó az idő, sétálunk még kicsit, aztán felszállunk egy buszra. Nem messze lakunk egymástól. Dórikám, vigyázz magadra! (megpuszilja, majd elindul, mielőtt kimenne, megáll az ajtónál)

Palánki Vilma: Ne maradjak mégis?

Perc: Vilmácskám, mondtam már!

Kamarás Zenóbia: Jössz már, Vilma?

Palánki Vilma: Mindjárt! (két oldalról megcsókolja Percet) Te nagy teátrista, te! Még sokáig ne szerződj az égi társulatba! Isten veled! (Zenóbiához siet és együtt el.)

Perc: (leül a foteljébe, Szünet)

Kopáros: (be) Na, még sikerült tőlük is elbúcsúznom. Mi van? Én dolgoztam és te fáradtál bele?

Perc: Ugye, megmondtam, hogy nem jön el!

Kopáros: Azért még eljöhet... Nincs nagyon késő...

Perc: Nem jön. Azért te csak bizakodj helyettem is. Döncikém, köszönök mindent!

Kopáros: Nincs mit. Jól éreztem magam, de most már mennék. Az aranyrandevúval véget ért az én szerepem is.

Perc: Véget ért és remekeltél, mint menzaszakács.

Kopáros: Igyekeztem. (szünet) Dórikám, a tortából hazavihetnék egy szeletet Gizinek is?

Perc: Egy szeletet? Vidd el az egészet!

Kopáros: Komolyan nekem adod?

Perc: Megérdemled. Mellé egy üveg francia pezsgőt is. Érezzétek jól magatokat!

Kopáros: (nevet) Dáridóra kényszerítesz! Köszönöm a fiaim nevében is! (kisiet a konyharészbe, majd visszajön kezében a pezsgővel, meg a dobozzal, amibe beleteszi a tortát.) Akkor én mennék is. Tudod mit, a külső ajtót nem zárom be, te ráérsz később... Hátha mégis... Na, szevasz! Holnap benézek. (ki)

Perc: (ül a fotelben, miközben elindul az első részt záró sejtelmesen titokzatos végzene. A színész lassan feláll és kimegy az utolsó ajtón a lakrészbe. A szalon kis ideig üres, csak a zene szól, és ekkor kintről belép egy nagyon csinos huszonkét éves lány, napszemüvegben. Kicsit beljebb jön, majd megáll. Túlfelől ebben a pillanatban jön be Perc Adorján, majd meglátva a lányt, szemközt vele hirtelen megtorpan.)

Perc: Kisasszony, maga hogy került be ide?

Kelemen Diána: Könnyedén, hiszen az ajtó nem volt bezárva.

Perc: A barátom hagyhatta nyitva. Akkor most megtudhatnám azt is, hogy kihez van szerencsém?

Kelemen Diána: (leveszi a napszemüvegét) Nézz meg jobban, Dóri, hát nem ismersz meg? (Állnak egymással szemközt, mire az eddig halkan szóló zene hirtelen felerősödik, felpörög és sötét, vagy ha van: függöny.)

 

Vége az első résznek.

Tóth-Máté Miklós
Debrecen, 2016
 

(A Komédia 2. részét folyóiratunk következő, 2017/1. számában közöljük. – A Szerk.)