A keresztény ének lényege nem az emberi érzelmek kifejezése, hanem az ige hordozása, a kinyilatkoztatás egyik csatornája, az Isten-ember dialógus eminens formája. Ha kifejezi az emberi érzéseket, az már következmény, ami a lényegből fakad.

Luther előszeretettel emlegette az Augustinustól tanult gondolatot: aki énekel az kétszeresen imádkozik. De hát az imádság maga is Isten munkája bennünk, ami által megnyílik a bezárkózásra és elzárkózásra hajlamos emberi szív és rezonál Isten nagy tetteire, megszólító szavára, életforrást jelentő áldására. Az éneklés kétszeresnek mondott imádsága pedig csupán egy megközelítése annak, amit a zene és az ének jelenthet az Isten-teremtette ember számára. Bárdos Lajos zeneszerző-karnagy, neves zenepedagógus szerint lehet zene nélkül élni, de minek… Ebben a mondatban nem egy elfogult szakember, egy egyoldalúan értékelő, „egy ügyű” művész hangja szólal meg, hanem az a felismerés, hogy emberlétünkhöz és emberségünkhöz tartozik a zene, s azon belül kiemelten az éneklés. Embervoltunk szenved csorbát, ha lemondunk erről a kincsről, amely egyben életünk nagy lehetősége: egyszerre önkifejezés és Isten-kifejezés. S ha az életünk Isten belénk lehelt leheletéből áll, akkor a bűn (Isten-nélküliség) állapotából az Istenhez térve minden megformált hang az Isten-adta (isteni) életmegnyilvánulás eseményévé válhat.

[[paginate]]

A protestáns gyülekezeti ének újra felvette az ősi keresztény énektradíció értékeit, ti, hogy az ige hordozójává, hirdetőjévé vált. A lutheránus korál és a genfi zsoltár-éneklés ebbe az irányba mutat. S ha mind református, mind pedig evangélikus vonalon később is találkozunk vadhajtásokkal – gondolhatunk akár a racionalizmus oktató énekeinek egyik-másikára, akár a pietizmus túlfűtött, a Krisztus-misztika érzelmi megfogalmazásait messze túlhaladó és eltúlzó énekeire, vagy az individualista kegyesség „gyümölcseire” – ezek nem vették el a protestáns gyülekezeti ének eredeti célkitűzését: Igehordozóvá válni.

Luther zene-teológiájának kettős lényege – hogy ti. a zene Donum Dei, Isten ajándéka, méghozzá különleges ajándéka, amely ördögöt űz és hordozza az Igét – meghatározta az evangélikus korál későbbi útját. Ezért helyezi a reformátor oly magasra – közvetlen a teológia után – a zenét és az éneket.

Természetes lenne, ha ezek után valamelyik Luther-korált – szép számmal maradt az ilyen utókorra – emelnénk ki és elemeznénk teológiai, egyházépítő és határtörténeti vonatkozásában. Luther káté-énekei, melyek feldolgozzák az ige, az úrvacsora, a keresztség, a bűnbánat, a Tízparancsolat és a Miatyánk mondanivalóját, közvetlenül teológiai tartalmúak. A zsoltárparafrázisok szintén az igét hordozzák. Egyszerre bibliai mondanivaló, „népszerű teológia”, színtiszta tanítás. Ugyanakkor az anyag minden esetben a személyes hitet is megjeleníti, hidat építve a teológia rögzített ismeretei és az egyház tagjainak egyéni hitélete közé. A reformátor énekei mintát adnak arra, miként is készítsék az énekszerzők a reformáció szellemében új énekeiket, de arra is, miként válhatnak gyülekezetszerűvé a megszokott, tradicionális ének, a világból átvett és beépített dallamok és az új szerzemények.

Most azonban álljon előttünk egy olyan ének, amely mind dallamában, mint pedig szövegében meghatározta a protestantizmus hitéletét és maradandó értékként folyamatosan jelen van az istentiszteleti gyakorlatban. Az ének nem csak a lutheránus énekeskönyvekben található meg, de ott volt a korábbi református gyűjteményekben és helyet kapott a legújabb, 2021-es Református Énekeskönyvben[1] is.

[[paginate]]

Az ének – „Szép fényes Hajnalcsillagom” – Philipp Nicolai szövege és dallama, amelyet élete nagy mélypontjai nyomán, a Jézusba vetett reménységéről és a vele való lét-biztonságról írt. Az 1597-es pestisjárványt követően a maga erősítésére és gyülekezete vigasztalására írta a  »Freudenspiegel des ewigen Lebens« c. könyvecskéjét.[2] Ennek függelékében jelent meg ez a korál, a másik híres evangélikus énekkel együtt: „Wachet auf, ruft uns die Stimme« (Harsány szó kiált az égbe – EÉ 493).

Az ének kezdősora: „Wie schön leuchtet der Morgenstern”. Az eredeti címe ez volt: „A hívő lélek menyasszony-éneke Jézus Krisztusról, az ő mennyei vőlegényéről: Dávid próféta 45. zsoltárára”.[3] Bár az éneket elsősorban – a fény és a napkeleti bölcseket vezető csillag motívum miatt – a vízkereszti idő énekeként használják[4], valójában az egyházi esztendő több időszakában is használható. Liturgikus besorolása eredetileg sem csupán vízkereszthez kötötte, hanem az egyházi év alkalmain túl esküvői, sőt halálos ágynál énekelt korálként is használták.[5] Mindez az ének tartalmi gazdagságát is jelzi.

De jelzésértékű az is, hogy a szinte barokkos képgazdagsággal, a Krisztus-misztika már-már fülledt formuláival, a szerelem nyelvének erotikus metafórájával[6], s a biblikus utalás-torlódással megtűzdelt, s mindezekért olykor régiesnek ható, sőt egyesek által a giccs-közeliség határát súroló jellegűnek tartott voltával együtt ma is közkedvelt ének, amit szívesen énekelnek világszerte a protestáns egyházakban. Ebbe bizonyára belejátszik az is, hogy számtalan feldolgozás vált közismertté, s természetesen az ötödik evangélistának titulált Bach is számos orgona és kórusfeldolgozást készített. Ezek közül kiemelkedik Bach korálkantátája.[7] Megemlítendő még Johann Hermann Schein[8], Michael Praetorius[9] és Dietrich Buxtehude[10] számos feldolgozása is.

[[paginate]]

A szöveg dramaturgiai ívéből, az egyes strófák felépítésének belső logikájából olyan érték-gazdagság tör elő, hogy részletes szövegelemzésre nincs is lehetőségünk, hiszen az messze meghaladná jelen kereteinket. Valójában akár egy szótár összeállítására is lehetőség nyílna, amely minden egyes szó jelentését, bibliai, egyháztörténeti, lelkiségtörténeti kontextusát is bemutatná. Csak ennek az egyetlen korálnak is jelentős irodalma áll rendelkezésünkre[11].

Nem mehetünk el amellett, hogy az ének népszerűségét nem csak a szövege adja, hanem a különlegesen értékes dallama, amit maga a költő komponált. Sajátos strófaforma jelenik meg, s ez a dallam- és strófaforma olyan kedvelt volt és maradt, hogy a XVII. századtól kezdve mind a mai napig számos más ének-költeményt is erre a dallamra énekelnek.[12] Az egyre kinyíló hangterjedelem, a magasra törő ív, a játékos ismételgetés, majd a dallami csúcspontról a záradékra való oktávnyi leereszkedés mind-mind olyan zenei eszköz, amely ennek a szerelmes éneknek, a lelkes Krisztus-dicséretnek dramaturgiáját segíti, sőt hordozza. Ahogy a szöveg nem olvasható hideg objektivitással, úgy a dallam sem énekelhető érzelmi lendület nélkül.

A nevezett korál a misztikus kereszténység lelki- és gondolatvilágát hordozza. Ahogy Manuel Schilling fogalmaz.[13] „A misztika lényege az, hogy mi emberek a normális világunkban tapasztalatokat szerezhetünk egy másik világból. Aki ebbe belekóstol, rájön, hogy nem a fantázia világából merít, hanem a valós világ másik – nem megszokott, szemmel nem látható alakját mutatja meg. A láthatóban elképzeljük a láthatatlant. Minden vallásban létezik misztika. Philipp Nicolai keresztény misztikus volt. Számára ennek a másik világnak neve is volt: Jézus Krisztus.” Fontos, hogy protestáns énekgyűjteményeink a keresztény misztika anyagából is merítenek, megismertetve egy, a szokottól eltérő, megközelítést, amely mégis a kereszténység lényegét hordozza: a Jézusban megismert Istennel való kapcsolatot. „Az egész éneket a Jézus iránti forró és odaadó szeretet hatja át.” [14]

[[paginate]]

Maga az ének – jól lehet korabeli alcímében a 45. Zsoltárra utal[15] – további forrásként használja az ószövetségi Énekek énekét és a Jelenések könyvének szimbolikáját.

Az egész ének tartalmát így summázhatjuk: Jézus, az egyház vőlegénye, aki az Isten ígéretét bíró népből származik, minden elképzelést felülmúlóan hozta meg az ember számára a kiteljesedő életet és kínálja fel a mulandó lét után az örökké valóságot, az elveszett Éden után a befogadó Paradicsomot. A vele való kapcsolat nem hasonlítható semmi más kötődéshez mint a legmagasabb hőfokon égő szerelemhez. Isten halálos szeretete életet hoz, átjárja szívünket lelkünket a földi valóságban és ahogy neki köszönhetjük az életet (ő a kezdet, az alfa), ő adhatja meg az el nem múló életet (ő, a szerető Úr áll mindenek végén, ő az ómega).

Ebben az érzelmileg igen telített énekben megérezhetünk valamit abból, ami csak személyes kapcsolatban valósul meg. Az élő Úr és követőjének kapcsolata tükröződik a dallamok szárnyára emelt szövegben. Semmi nosztalgikus emlékezés. Nyoma sincs a moralizáló tanításnak. Nem azt érezzük, hogy egy régi szép történet elevenedik meg. Elő, eleven személyek élő és eleven kapcsolatáról van szó. Manuell Schilling így fogalmaz. A Názáreti Jézus kétezer éve élt, Philipp Nicolai mintegy négyszáz éve írta ezt az éneket, de benne érezzük, hogy ez a Jézus él, s úgy szeret mint ahogyan csak egy férfi és egy nő között megszülető szerelemmel lehet szeretni. Ha ráhangolódunk erre és bekapcsolódunk ma itt ebbe az énekbe, akkor megérezhetjük Jézusnak ezt a szeretetét.[16]

A szöveg legfontosabb témái: Jézus ószövetségi előképének bemutatása, párhuzamok az ószövetséggel; Jézus személye és műve; Jézus neveinek és jelzőinek-jellemzőinek felsorolása; Jézushoz való szoros emberi kötődésünk; A Jézusban való élet gyönyörűsége és kivétele módja; A Megváltóhoz kapcsoló bensőséges viszony áldása és következménye; A túlcsorduló öröm kifejezése; Az üdvösség felől való bizonyosság.

Elgondolkodtató, hogy az ének különösen is személyes hangvétele nem jelent individualizmust, magamutogatást, szubjektivizmust. A közvetlen Jézushoz való kapcsolódás, a vele való misztikus kapcsolat nem hagyja figyelmen kívül az egyház szélesebb és a világ még szélesebb kontextusát. Betagol az egyházba, hiszen az Krisztus teste, és a világot is a Pantokrátor, a mindenek Ura, az A és Ω kezében és hatalmában tudja.

[[paginate]]

Teológiai szakkifejezések sora is elbúvik a szövegben: Isten ajándékai; Jézus valóságos Isten, Mária fia; Örök javak; Isten hűsége; Isten igazsága; Isten igéje; Krisztus teste és vére; Kegyelem; Eszkatológia.

A német énekeskönyv az eredeti, Nicolai szerinti hét versszakos formát közli. Mindkét magyar, ma használatos verzió öt versszakra tömöríti. A református dicséret gyakorlatilag a második strófát hagyja el, régies nyelvet használ, a használatban lévő evangélikus fordítás frissebb nyelvezettel próbálta visszaadni a szerző gondolatait.

A németországi használatban lévő aktuális változat szöveggel:[17]

1. Wie schön leuchtet der Morgenstern, voll Gnad und Wahrheit von dem Herrn, die süße Wurzel Jesse. Du Sohn Davids aus Jakobs Stamm, mein König und mein Bräutigam, hast mir mein Herz besessen; lieblich, freundlich, schön und herrlich, groß und ehrlich, reich an Gabn, hoch und sehr prächtig erhaben.

2. Ei meine Perl, du werte Kron, wahr’ Gottes und Marien Sohn, ein hohgeborner König! Mein Herz haißt dich ein Himmelsblum; dein süßes Evangelium ist lauter Milch und Honig. Ei mein Blümlein, Hosianna! Himlisch Manna, das wir essen deiner kann ich nicht vergessen.

3. Gieß sehr tief in das Herz hinein, du leuchtend Kleinod, edler Stein, mir deiner Liebe Flamme, daß ich, o Herr, ein Fliedmaß bleib an deinem auserwählten Leib, ein Zweig an deinem Stamme. Nach dir wallt mir mein Gemüte, ewge Güte, bis es fintet dich, des Liebe mich entzündet.

4. Von Gott kommt mir mein Freudenschein, wenn du mich it den Augen dein gar freundlich tust anblicken. Herr Jesu, du mein trautes Gut, dei Wort, dein Geit, dein Leib und Blut mich innerlich erquicken. Nimm mich freundlich in dein Arme, und erbarme dich in Gnaden; auf dein Wort komm ich geladen.

5. Herr Gott, Vater, mein starker Held, du hast mich ewig vor der Welt in deinem Sohn geliebet. Dein sohn hat mich ihm selbst vertraut, er ist mein Wchatz, ich seine Braut, drum mich auch nichts betrübet. Eina, eina, himmlisch Leben wird ergeben mir dort oben; ewig soll mein Hgerz in loben.

6. Zwingt die Saiten in Cythara und laßt die süße Musika ganz freundenreich erschallen daß ich möge mit Jesulein, dem wunderschönen Bräut’gam mein, in steter Liebe wallen. Singet, springet, jubulieret, triumphieret, dankt dem Herren; groß ist der König der Ehren.

7. Wie bin ich doch so herzlich froh, daß mein Schatz ist das A und O, der Anfang und das Ende. Er wird mich doch zu seinem Preis aufnehmen in das Paradies; des klopf ich in die Hände. Amen, Amen, komm du schöne Freudenkrone, bleib nicht lange; deiner wart ich mich Verlangen.

[[paginate]]

Az Evangélikus Énekeskönyv változata:

Szép, fényes Hajnalcsillagom, Ragyogj rám, édes Jézusom, Én lelkem vigassága! Oly sok szív téged várva vár. Az én szívem is nyitva már, És jöttödet kívánja. Kedves, ékes, Égi kincsem, dicsőségem, gazdagságom! Üdvösségem tőled várom.

2. Mint drágakő, úgy ragyogjon, Szívemben fénylőn lobogjon Szerelmed égi lángja! Tetőled el ne szakadjak, Szent tested tagja maradjak, Törzsednek élő ága! Áldlak, mert nagy Jóságodat, irgalmadat nékem adtad. Szívem lángra te gyújtottad.

3. Te kedves, tiszta fénysugár, Ragyogj be, szívem téged vár, Hogy benned örvendezzen! Add nékem áldott Lelkedet, Szent testedet és véredet, Hogy te lakozzál bennem! Szánj meg, áldj meg! Hű karodban, irgalmadban tarts meg engem! Csak tebenned bízik lelkem.

4. Hadd zengje szívem énekét: Te vagy a kezdet és a vég. Te üdve a világnak! Ha rám tör majd a zord halál, Tudom, kegyelmed rám talál, És örökké imádlak. Áldlak, várlak Nagy örömmel. Csillagfénnyel jöjj sietve! Téged várlak reménykedve.

Philipp Nicolai 1556-1608 (német)

[[paginate]]

Református verzió:[18]

1. Szép tündöklő hajnalcsillag, Ki kegyelemmel felragyog, Jessének szép vesszeje, Dávid királynak magzatja, Sok királyoknak királya, Lelkemnek vőlegénye: Kedves, kegyes, kellemetes, ékes és gyönyörűséges. Gazdagsággal dicsőséges.

2. Mennyből nagy öröm fénylik rám, Midőn szemeddel énreám Kegyelmesen tekintesz, Ó, Uram, Jézus szent Lelked, Szent igéd, tested és véred, véled közölvén, éltetsz. Ilyen híven tarts öledben, táplálj engem mindvégiglen, Mert fogadtad szent igédben.

3. Teremtő Atyám, Úr Isten, Ki engem örök időkben Szent Fiadban szerettél: Ő engem magának jegyzett, Szentlélekkel elpecsétlett, Megtisztított vérével. Vigadj, és adj, szívem, hálát, Istent imádd, hogy mennyégben, Üdvösséget szerzett nékem.

4. Szóljon tehát az orgona, Gyönyörűséges muzsika, Ujjongva énekeljek, Hogy megváltó Jézusomnak, Drága szép kegyes Uramnak Szerelmében örvendjek. Zengjen, pengjen vigasságos, buzgóságos hál’adó szó, Nagy az Úr, ezekre méltó.

5. Ily kedvvel vigad én szívem, Mert drága kincsen az Isten, Ki kezdet s vég mindenben. Ő engem dicséretire, Mennybe viszen nagy örömre, Min tapsolok szívemben. Ámen, ámen! Jövel, Uram, szép koronám jöjj sietve: Téged várlak reménykedve!

Az egész korál gondolatiságát a Jelenések könyvének két fontos szava keretezi: „Csillag” és „Jöjj” . A Jézus-követő tanítvány nem sztárokra, celebekre figyel, hanem az igazán fényes és ragyogó csillagra, Jézusra. Vele akar találkozni, fényének világánál szeretne élni, és a földi vándorút végén vele akar eggyé válni. Ezért az új napot (új kegyelmet) jelző fényes hajnalcsillag (Jel 22,16) Jézus újra eljövetelére, végső megérkezésére vár és ezért szólítgatja: jöjj el, Uram, Jézus. Ezt a hívó szót már a Szentírás utolsó mondatába belesimulva teszi: „Ámen. Jöjj, Uram Jézus! ” (Jel 22,20).

A keresztény ember – szívében az öröm énekével – készül a nagy találkozásra, a Királyi menyegzőre, ahol a vőlegény és a menyasszony végleg együtt lehet. Addig pedig az éltető ige és a nagy lakoma elő-íze, kóstolója – Jézus teste és vére – éltet minket.

Ez az ének köszöntse most a jubláns Karasszon Dezsőt, adjon neki krisztusi örömöt, belső békességet, és örökélet-távlatú jó reménységet. Ad multos annos!

Hafenscher Károly

[[paginate]]

FELHASZNÁLT IRODALOM:

Ecsedi Zsuzsa, Énekkincstár, Evangélikus énekeink kézikönyve, Luther Kiadó, Budapest, 2017.

Fekete Anikó, Az evangélikus énekek királya és királynője, in. Ecsedi Zsuzsa, Énekkincstár, Evangélikus énekeink kézikönyve, Luther Kiadó, Budapest, 2017. 58–60.

Finta Gergely, Szép fényes Hajnalcsillagom, in. Ecsedi Zsuzsa, Énekkincstár, Evangélikus énekeink kézikönyve, Luther Kiadó, Budapest, 2017. 207–208.

Hahn, Gerhard, Henkys, Jürgen, Liederkunde zum Evangelischen Gesangbuch, Heft 4. Vanderhoeck&Ruprecht, Göttingen, 2022.

Schilling, Manuel, Liedpredigt über EG 70 – „Wie schön leuchtet der Morgenstern”. https://www.predigtpreis.de/predigtdatenbank/predigt/article/liedpredigt-ueber-eg-70-wie-schoen-leuchtet-der-morgenstern.html

Stallmann, Joachim, Wie schön leuchet der Morgenstern, in. Hahn, Gerhard, Henkys, Jürgen, Liederkunde zum Evangelischen Gesangbuch, Heft 4. Vanderhoeck&Ruprecht, Göttingen, 2022., 42–52.

Evangelisches Gesangbuch (EG), Ausgabe für die Evangelisch-Lutherischen Kirchen in Bayern und Thüringen, Evangerlischer Presseverband für Bayern. e.V. München, é.n.

Evangélikus Énekeskönyv, A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, Budapest, 1982.

Református Énekeskönyv, A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest, 2021.