Már negyed évszázada annak, hogy Vatai László elhunyt[1]. A huszonöt évvel ezelőtti budapesti temetésén[2] a vigasztalás igéjét a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnöke, Hegedűs Loránt püspök, hirdette. Majdnem fél évszázadnyi emigrációban eltöltött idő után térhetett meg lelke a Megváltóhoz, földi maradványa pedig a hazájába, ahol megkaphatta a végső búcsút. Életéért való hálaadó és búcsúztató beszédek hangzottak el Albert Gábortól, Csicsery-Rónay Istvántól, Tenke Sándortól és Vörös Vincétől, akik megemlékeztek a magyarságért és keresztyénségért munkálkodó jelentős személyiség életútjáról. Nem lehetett véletlen az az egybeesés, hogy ezután nem sokkal került sor az egykori Szárszói Konferencia 50. évfordulójáról való megemlékezésre, amelynek létrejöttében Püski Sándorral együtt meghatározó szerepe volt.

Rendszeresen részem lehetett már haza települt és külföldön élő nyugati magyar – egykori emigráns – személyiségek társaságában és vendégszeretetében, akik ismerték őt. A sors különös fintora, hogy Vatai utolsó éveiben, 1991-ben és 1992-ben is hosszabb időt a torontói Don Millsben töltöttem, ám nem ismerhettem meg őt, mert a Torontóban élő Gyallay Pap Domokos már nem tudta megszervezni a találkozót. Az őt ismerő emigrációs értelmiségiekkel, írókkal, könyvkiadókkal, barátokkal és rokonokkal Budapesten is kapcsolatot tarthattam, akik hasznos ismeretekkel láttak el[3] az életútjával kapcsolatban. Ez már sok éve történt, így nagy öröm volt számomra, amikor idén nyáron Tenke Sándor több dossziényi anyaggal lepett meg, s egy finoman elhangzó kéréssel is, hogy dolgozzam fel a kapottakat. Az érdeklődésem nem hagyott alább az évek múlásával e kiemelkedő életmű és különleges személyiség iránt, sőt ezáltal elkezdhetem a feldolgozó- és kutató munkát, amely Vatai László szellemi és történelmi tevékenységének a bemutatásával és értékelésével – ezzel az írással – veszi kezdetét.

[[paginate]]

Szellemi horizont: indulás és érkezés

Vatai úgy fogalmazott a visszaemlékezésében[4] a sárospataki teológiai és kolozsvári filozófiai tanulmányaival kapcsolatos időszakáról: „Újszászy Kálmán nyitotta meg számomra ezt a kaput, tette lehetővé ebben a filozófiai gondolkozásban a magammal való találkozást. A háttérben viszont mindig ott őrködött Kant és Böhm Károly.” Nem véletlenül, s nem minden előzmény nélkül történt meg az, amikor Vatai húsz esztendős korában megfogalmazta és papírra vetette az Európai szellem, ázsiai világnézet című tanulmányát, amely már fiatalon kijelölte lelki irányultságát és szellemi irányvonalát. Ehhez a horizonthoz arra is szükség volt, hogy a harmincas években tanulmányutakon járjon Észak-Írországban és az Egyesült Államokban.

Örök sors címmel a Magyar Út kiadásában, 1935-ben megjelent a verseskötete, amely őszinte hangon mutatja meg a hittel, életcélokkal, szerelemmel küszködő fiatalember gondolatait. Ígéretes kezdetnek és egy gondolkodó ember színvonalas indulásának tekinthetjük ezeket az első szellemi és művészi lépéseket, amelyekkel az akkori életkori ideákba és társadalmi viszonyokba kaphatunk egy emberöltőnyi távolból betekintést. Művei szellemi kilométerkövekként mutatják a fejlődés útvonalát. Dosztojevszkijről A szubjektív életérzés filozófiája című munkája 1942-ben látott napvilágot. Közös vonásokat is felfedezhetünk közte és Dosztojevszkij között, ugyanis írásaikban mindkettőjüknél központi helyet foglal el a megváltás kérdésköre. Az egyéniség élete a Sárospataki Főiskola kiadványaként, majd a Bevezetés a filozófiába 1946-ban és Az ember és tragikus élete már New York-ban, 1954-ben látott napvilágot, melyben Vatai protestáns egzisztencializmusa kapott kifejezést. Az Ady költészetét feldolgozó tekintélyes munka, Az Isten szörnyetege, Ady lírája címmel a Mikes International digitalizált megoldásában, Hágában, 2005-ben Tóth Miklós és Farkas Flórián jóvoltából kerülhetett a világhálóra. Könyv formában korábban, 1963-ban, Washingtonban, az Occidental Press gondozásában, Csicsery-Rónay István kiadásában jelent meg. Az Átszínezett térkép, Magyar változatok az újkorban digitalizált hozzáférhetőséggel szintén a Mikes International jóvoltából került fel 2005-ben az internetre, hogy mindenki számára elérhetővé váljon. Ez a kiadvány húsz évvel korábban, 1985-ben a Püski Kiadó gondozásában, New Yorkban látott napvilágot, amely a 16. századi Magyarország református történelmi "átszíneződését" elemzi.

Már akkor és a későbbiekben is Németh László gondolkodásához állt a legközelebb, és maga is a 'harmadik út' eszméjével érzett szellemi rokonságot. Ez vezette őt azon a történelmi úton, amelyen először Magyarországon 1947-ig, majd az emigrációban is mint gyakorlati szemléletű, demokratikus gondolkodású politikus, lelkész és filozófus haladt. Történelmileg mozgalmas időszakban: gyakorló lelkészi, ifjúsági nevelői és szervezői munka mellett kezdte el írni a filozófiai munkáit. A háború ideje alatt megjelent Az egyéniség élete című esszében komoly filozófiai háttérrel tanulmányozza a személy és az univerzum, az egyén és a társadalom viszonyát, valamint etikai kérdéseit. Részletes és elmélyedt elemzésre A szubjektív életérzés filozófiája című jelentős munkájában került sor, amelybe a kultúra fogalmával kapcsolatos nézeteit is beleépítette.  Elméletében az autonóm embert állítja szembe az archaikus emberrel, a civilizációt a kultúra fogalmával. A szembeállítás eredményeként a kultúra mellett teszi le a voksát, ellentétben a civilizációval, amelyet csak külső, leginkább technikai fejlődésként tart számon. Vatai úgy jellemzi Dosztojevszkij író módszerét, hogy a „szubjektív átélésében a legapróbb részletekig analizálta az embert”[5] Az autonóm ember megjelenését a 19. századra teszi, amikor elszakadt a természettől és elvesztette kapcsolatát a transzcendens világgal, ezáltal felbomlott a kultúrájának a jelkép-rendszere, amely kiüresedéshez vezetett. Érdeklődése egész életen keresztül megmaradt a klasszikus orosz irodalom, különösen Dosztojevszkij iránt. Vatai kortársi-hatását is figyelemmel kell kísérni, ugyanis ez éppen a nagy orosz íróval foglalkozó műve miatt kézzelfogható. Például Rajnai Lászlónak Kodolányi Jánossal foglalkozó monográfiájában[6] egyértelműsítette azt, hogy A vas fiai írójának meghatározó élményt jelentett Vatai irodalomfilozófiai Dosztojevszkij-könyve. Kodolányi Jánosra gyakorolt hatása a Zárt tárgyalás című művében jelenítődik meg, Vatai pedig a Kelet Népében foglakozott a Csoda és realizmus című értekezésében Kodolányi történelmi regényeivel.

[[paginate]]

Történelmi háttér (kisgazdapárti és ellenállási munkásság)

Hazájában a ’30-as években elkezdődött egy szellemi forradalom, amelynek voltak előkészítői és vezetői, mint Ady, Móricz, Szabó Dezső, Bartók Szekfű Gyula, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Teleki Pál és mások, s ez az átalakulás sokkal mélyre hatóbb volt a társadalomban, mint egyik jelentős megjelenési és megnyilvánulási formája: a népi irodalom[7]. Az ezeréves elnyomatás után a magyar parasztság sorsának alakulása megihlette a 20. század nagy alkotóit, Adyékat, Bartókékat és Móriczékat. Ők voltak azok, akik a népünk mélylélektanából felszínre hozták a legősibb kultúránkat, amelyet beleépítettek a – kor kívánalmainak megfelelő – modern kultúrába.  Ez kellett ahhoz, hogy Bartók zenei művészete útján a század első negyedévében a világkultúra élvonalába kerülhessünk, mert minden művészeti területen megjelent a teljesítmény, ezáltal a parasztság és a parasztkultúra a népi mozgalom megihletőjévé vált. Egyedülálló keleti örökségünk a nemzet tudatalattijából lett előhívva, mely történelmi jelentőségű változást hozott, s létrehozta a kapcsolódást a keleti és nyugati szellemvilág között, hogy szintézis jöjjön létre. Identitásigazítás, öntudatmélyítés és önbizalom helyreállítás történt. A demokratikus elvek az 1945-ös teljes összeomlás után Magyarországon érvényesülhettek, mert a népszuverenitását képviselő nemzetgyűlésbe a nép a Kisgazdapártot küldte, hogy a mandátumok 60%-os többségét kaphassák. Vatai gyors politikai karriert tudhatott magáénak, ugyanis már 1945. január végén belépett a Kisgazdapártba, majd novemberre a párt listáján országgyűlési képviselő lehetett. A képviselők fele paraszti származék volt, vagyis teljes mértékig a vidék Magyarországa is képviselhette magát. A magyarságnak ez a fajta küzdelme azzal nehezült, hogy a szovjethatalom jelen volt, de Moszkva nem látta még a proletárdiktatúra megvalósíthatóságát. A demokrácia kialakulása hosszú út lett volna, ám az oroszok egyre több és nagyobb mértékű beavatkozása 1947-hez vezetett, amikor koncepciós perekkel felszámoltatták a parlamenti többséget, Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát elhurcolták, s kezdetét vette az a folyamat, amely a Kommunista Párt hatalomra jutásához vezetett. Ennek esett áldozatul Vatai is, s ennek köszönhette a kommunisták általi koncepciós perbe való belekeverését is. Az elnyomás minden társadalmi réteget érintett. A fő cél az ősi magyar kultúrát hordozó évszázadokon keresztül legstabilabban helytálló rétegnek, a parasztságnak a megsemmisítése lett, amellett, hogy a szovjethatalom teljesen átvette az irányítást.

A rendszerváltás óta kutathatóvá, ezáltal megállapíthatóvá vált, hogy a Rákosi-éra négyszázezer parasztot börtönözött be, ami ugyanennyi család megnyomorítását jelentette. A parasztság végső szétverésének a legfőbb eszköze a szovjet mintára történő, erőszakkal végrehajtott kollektivizálás volt. Ennek befejezése a Kádár-rezsim idejére esett, amikor 1961-ben a földek 94%-a került kollektivizálásra, amely végleges csapást jelentett a magyar nép számára. Nagy Imre – 1953 utáni – miniszterelnöksége ideje alatt a kolhozparasztok nagyjából fele kilépett a kolhozból, földjüket magukkal vitték, hogy ismét egyéni gazdálkodóvá válhassanak. A Kádár-rendszerben a földönfutóvá tett parasztok többsége városokba telepítődött, és a mesterségesen kialakított iparba kerültek, a felduzzasztott proletárrétegnek váltak a részévé, ahol gyökerüket veszítve a párt alapszervezeteinek kiszolgáltatott embereivé lettek átalakítva.

[[paginate]]

Teljes mértékig a rendszer mozgatott embereivé váltak; kiszolgáltatottságukat az is fokozta, hogy a munkahelyüket állandóan az ipartervezés miatt változtatni kellett, hogy a szocialista rendszer minél eredményesebben zsákmányolhassa ki – mint az egykori feudális világ arisztokratái – az akkori világban élő föld népét, a parasztságot. A magyar parasztság teljes elproletárosítása következett be, ám a magyar parasztság megmaradt vidéki töredéke tsz-ekbe tömörült, és a háztáji révén kismértékben hozzájárult a lakosság élelemhez juttatásához. Az 1956-os forradalomnak az egyetemisták és értelmiségiek mellet: a „szabad népes félórákon” marxizmusból és leninizmusból, az erőszakos kolhozosításból és mesterséges iparosításból kiábrándult parasztságból lett munkásság is aktív részévé vált. Nagy Imre ehhez jó alanynak bizonyult, ugyanis ő egy személyben paraszt és munkás is volt.

A Horthy-rendszer idején a Független Kisgazda- Földmunkás- és Polgári Párt a legnagyobb ellenzéki párt volt. Csicsey-Rónay István úgy értelmezte, hogy bár az 1939-es választáson – amely titkos volt ugyan, de erősen korlátozott és adminisztratív eszközökkel befolyásolt – a kisgazda szavazók egy része Teleki Pál miniszterelnök pártjára[8] adta szavazatát, aki szinte az egész nemzet bizalmát bírta. A párt a háború idején komoly ellenzéki szereppel rendelkezett, később a szociáldemokratákkal szövetkezett. A kisgazdák 1943-ban egy memorandumot fogalmaztak meg, amelyben a háborúból való kilépést, valamint ezzel együtt a Teleki-féle fegyveres semlegességi politikához való visszatérést is szorgalmazták. Horthy Tildy Zoltánt, a Kisgazdapárt elnökét tervezte kormányátalakítással megbízni, közvetlenül a fegyverszünet bejelentésekor, azonban a nyilas puccs felgyorsította az eseményeket. A kormányzó a nyilasok erősödésekor Bajcsy-Zsilinszky Endrét kérte föl, hogy az ellenállási szervezeteket összefogó, ellenállási mozgalmat: a Magyar Nemzeti Felszabadítási Bizottságot szervezze és vezesse, ám Bajcsy-Zsilinszkyt menet közben a nyilasok elfogták és kivégezték. A kisgazdák központja Budapesten alakult meg, ahol Tildy Zoltán, Varga Béla és Nagy Ferenc a főváros illegalitásában éltek. Három nappal Bajcsy-Zsilinszky kivégzése előtt (1944. dec. 21-én) Debrecenben megalakult az Ideiglenes Kormány (melyben két minisztériumot kapott a Kisgazdapárt).

A kisgazdák között olyan, a Teleki Pál Munkaközösséghez[9] és a Parasztszövetséghez tartozó tagok voltak a vezetők, akik részt vettek a parlamenti pártmunkában, és komoly felsőoktatási végzettséggel, szakmai háttérrel rendelkeztek. Nemzetileg elkötelezett aktivistái voltak a német megszállás ellen dolgozó ellenállási mozgalomnak. Egységesen vallották azt az álláspontot, hogy a magyar parasztsággal lehet a magyar demokráciát és függetlenséget megalapozni. Varga József megállapítása szerint: „A parlamenti- és pártmunka, a közigazgatás és a gazdasági élet újjászervezése, az újjáépítés, a földreform vitatott kérdéseinek a megoldása nagyszámú, politikailag megbízható, demokratikus gondolkodású és megfelelő szakképzettséggel rendelkező munkatársat, mindenek előtt azonban egy eredményesen funkcionáló pártszervezetet előfeltételezett. /…/ A pártközpont munkájának megszervezésében és a két döntő választás előkészítésében a Teleki Pál Munkaközösség tagjai (akiket még Bajcsy-Zsilinszky szervezett be a pártba a háború alatt), közülük elsősorban Saláta Kálmán, Hám Tibor, Jaczkó Pál, Csicsery-Rónay István, Bognár József és Szabó Tamás, valamint a (németek elleni ellenállás és a népi szellem vezető egyéniségei), a Parasztszövetség vezető munkatársai, Kiss Sándor, Vatai László, Horváth János, Vörös Vince és B. Rácz István rendkívüli teljesítményükkel és megbízhatóságukkal rövid idő alatt kiérdemelték a pártvezetők bizalmát és elismerését.”[10]

[[paginate]]

Egyéni történelem: lelkészség és politika

Vatai lelkészként került 1939-ben az Soli Deo Gloria (SDG) Diákszövetségbe, ahol a friss sárospataki református teológiai lelkészi képzettséggel és lelkiséggel, valamint a kolozsvári filozófiai iskola szellemi hátterével a református diákmozgalom munkájába friss vért vitt, majd egy idő után főtitkárrá választották. Fiatalos, lendületes és karizmatikus igehirdetései mozgósították, sőt vonzották a diákságot az egyetemi istentiszteletekre, ahol helyet kaptak a filozófiai és erkölcsteológiai nézetei is a szószéken és az úrasztalánál egyaránt, melyek az egzisztencializmus protestáns árnyalatához álltak közel. Szerkesztette a Sárospataki Közlönyt, később a Református Diákmozgalom című lapot. 1940 és 1945 között a főiskolák és egyetemek lelkipásztoraként működött, ahol egyetemistakorú református fiatalok lelki-szellemi vezetője volt. Ez az együttgondolkodás vezetett ahhoz, hogy Bartók György egykori tanítványaként filozófiai munkákba fektesse le nézeteit, majd 1942-ben filozófiai doktorátust szerezzen. Debrecenben, 1943-ban az irodalomfilozófia egyetemi magántanára lett. A kolozsvári filozófiai-iskola szellemi hátterével 1943-ra elkészítette A szociális filozófia alapjai Böhm Károly tanában című munkáját.

Az ország német megszállása után, 1944-ben részt vett az ellenállási mozgalomban. A Gestapo régóta figyelte a tevékenységét, a nyilasok letartóztatták, de Budapest ostromakor kiszabadult, majd pár év múlva a kommunisták ismét bebörtönözték. 1945 végétől a Kisgazdapártban dolgozott egészen 1947-ig; ez idő alatt kisgazdapárti programmal országgyűlési képviselő volt, majd Nagy Ferenc miniszterelnöki tanácsadója lett. Nagy Ferenctől megbízatást kapott arra, hogy a párt ideológiai programját dolgozza ki. Azután a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium diákszociális, majd kultúrpolitikai osztályvezetőjeként dolgozott, közben a József Nádor Tudományegyetemen filozófiai előadásokat tartott. Egy idő után elfogyott – politikai értelemben – körülötte a levegő és összeesküvés vádjával 1947. januárban letartóztatták, a Magyar Testvéri Közösség elleni perben[11] a kommunisták vizsgálati börtönébe került, ahol a szadista vallatók kínzásait kellett kiállnia. A koncepciós eljárás keretében az ún. Mistéth-perben börtönbüntetésre ítélték, nyolc hónap után feltételesen szabadlábra helyezték, ám az átéltek elegendőek voltak ahhoz, hogy két hónappal a kiszabadulása után elhagyja az országot és külföldre meneküljön. Az elsőfokú bírósági tárgyalás után, amikor ideiglenesen szabadlábra helyezték, elment Ravasz Lászlóhoz. Az idős püspök azonnal fogadta, holott tudta, hogy szinte egyből az Andrássy út 60-ból érkezik lelkésztársa. Vatai elmesélte a börtönben szerzett tapasztalatait, és az elhatározását is, mely szerint semmi körülmények közt nem kíván szerepet és közösséget vállalni az egyház kommunista átalakításában, ezért inkább külföldre – emigrációba – menekül. „Megértelek – mondta Ravasz hosszú hallgatás után –, menj külföldre”, és szomorúan hozzá tette: „lesznek itthon úgyis elegen, akik vállalnak majd ilyen szerepet”.[12] Ezután egy hét múlva már Ausztria angol zónájában voltak a feleségével együtt. Vatai elmenetelét az itthoni események igazolták, ugyanis a másodfokú tárgyaláson a bíróság – távollétében – nyolc és fél évnyi börtönbüntetésre ítélte, miután fizikailag már nem tudták semmire sem kényszeríteni. 1947-ben Svájcban, az Egyházak Világtanácsánál sikerült egy idő után elhelyezkednie, közben lelkészi szolgálatot is végzett, majd a svájci és angliai tartózkodása után, 1951-ben az Egyesült Államokban telepedett le. Egy évtizeden keresztül, 1961-ig Buffaloban és Detroitban, 1961-től 1965-ig Kanadában, Windsorban és Torontóban református lelkészként dolgozott.

[[paginate]]

Az SDG-s szellemiség továbbélése (levélrészlet)

Az SDG-hez való, egész életén keresztül kitartó szellemi és lelki hűségét bizonyítja az az 1991. június 6-án írt öntudatos torontói levélrészlet, amelyet Kulifay Albert nagycsepelyi lelkipásztornak írt:

„Föltétlenül ott alakult ki gondolkozásom és egyéniségem végső formája. S azt is mindig éreztem, milyen hatást gyakorlok az SDG szellemiségre, s milyen módon határozom meg országos munkáját. Az evangélium minden ideológiától mentes hirdetése és a magyar népi gondolat határozta meg a ténykedésemet. Ez a szellem érvényesült minden későbbi munkámban is: akár a parlamentben dolgoztam, mint országgyűlési képviselő, akár tudományos és irodalmi ténykedést fejtettem ki. Ezt sugározzák magyar és angol nyelven megjelent könyveim és mindenfajta írásom. Huszonöt éven át ez a hit és szellem sugárzott a Szabad Európa Rádió hullámain át elhangzott, ötszázat jóval meghaladó igehirdetéseimből is, amit Bécstől a Fekete-tengerig terjedő hatalmas területen milliók hallgattak, épültek rajta s a legsötétebb évtizedekben erőt és reménységet merítettek belőle. Tudnotok kell, hogy ez is az SDG feloszlatása utáni ténykedése volt a magyar világban. Legfontosabb SDG-s ténykedéseim mégis a személyes kapcsolatok kiépítése s a bizonyságtevésben kialakuló fiatal életek formálása volt. Ezt közvetlenül csak az érdekeltek érezték és csak az Isten tudta. Ez volt az egész Szövetség legfontosabb feladata is, még akkor is, ha fontos társadalmi problémákkal nézett is szembe. Elsősorban ezen a téren ténykedtek a legelhivatottabb, mert leglelkibb vezetői, Fónyad Dezső és Morvay Pista.

Természetesen társadalmi feladatai is voltak az SDG-nek. Itt széles volt a skála. Voltak, akik egyszerre mozogtak minden területen, talán a Szövetség jövőjét oltalmazva bármilyen eshetőségre számítva. A Szövetség sokféleképp vette ki részét a magyar társadalmi életből. Ebben a vonatkozásban szeretnék megemlíteni az SDG életén belül egy alig ismert, sosem emlegetett mozzanatot. Talán mindenki emlékszik a Lónyay utcai egyetemi fiúinternátusunkra, aminek kezdettől én voltam a vezetője. Ennek az internátusnak a diákjai közül többen részt vettek a nácik ellen irányuló diák ellenállási mozgalomban. Ennek a Szabad Élet Diákmozgalomnak én voltam az egyik országos vezetője[13]. Ténykedésemért el is fogott az akkori politikai rendőrség. A rendkívül hírhedt Rökk Szilárd utcai börtönükbe, kínzóhelyükre kerültem, ahonnan csoda útján szabadított ki az Isten. Amikor az internátus lakói tudomást szereztek bebörtönzésemről, egy páran azonnal – tudtom nélkül – önként beléptek az ellenállási mozgalom katonai csoportjába, az ún. Görgey- századba. Végigcsinálták annak minden életveszedelemmel járó akcióját. Név szerint: Füstös Kálmán, Hajdú Attila és Vass Ferenc műegyetemi hallgatók. Közülük Vass Ferenc fiatal életét áldozta ezért a senki által meg nem követelt, önzetlen lépéséért. Nála tisztább, igazabb emberrel sose találkoztam eddigi életem során. Ez az esemény is hozzátartozik az SDG igaz történetéhez. Mint jól tudjátok, engem ráadásul a kommunisták be is börtönöztek, az Andrássy út 60-ba kerültem. Voltunk egypáran, akik következetesen végigvállaltuk sorsunkat és küldetésünket, és sohasem a szálfatörés előtt, hanem csak utána menekültünk külföldre, hogy onnan is tegyünk valamit népünkért, tovább vigyük hitünk imperatívuszát.”[14]

[[paginate]]

Élet az emigrációban

A politikai emigrációt elsősorban történelmi és társadalmi jelenségként érdemes bemutatni. Lexikoncikkek meghatározásai alapján azt a személyt nevezzük emigránsnak, aki politikai okok miatt hagyta el hazáját. A ”politikai” jelző használata mint tudatos hozzáadás annak ellenére indokolt, hogy akikre vonatkozott, a legtöbb esetben külföldön elő magyaroknak vallották magukat. A diaszpóra mibenlétének lényege, hogy a tagjai földrajzi tartózkodási helyet találtak maguknak, s a további élethelyzetük már nem az óhazához, hanem a befogadó országhoz kötötte őket. Rokonaikon keresztül vagy emlékeik révén továbbra is érzelmileg kapcsolódtak, sőt – akár rendszeres – kapcsolatban is maradhattak a szülőfölddel, ám nem cselekedhettek úgy, mint a politikai emigránsok, ugyanis az anyaország életébe közvetlenül vagy politikailag már nem avatkozhattak bele. Ezzel ellentétben a politikai emigráció tagjai nem asszimilálódtak. A befogadó országhoz való tartozásukat átmenetinek tekintették, vagyis a hazába való visszatérést tartották szem előtt, ám a beilleszkedés mégis elkerülhetetlen maradt az új társadalmakba. A politikai emigrációnak is meg kellett élnie azt, hogy az új környezetbe való beilleszkedés szinte észrevétlenül történt. A távolabbi célok elérése érdekében külső társadalmi és politikai kapcsolatok építése vált feladatukká.

Vatai László az Új Látóhatár folyóirat szellemi köréhez tartozott. A nyugati magyar szellemi kör egyik csoportját joggal tekinthetjük népi szárnynak, még ha ilyen elnevezés nem is létezett az emigrációs körökre. Ezt azért tehetjük meg, mert akik az emigrációban ebbe a szellemi körbe tartoztak, azoknak az eszmerendszerük, a politikai elkötelezettségük és az irodalmi ízléseszményük az összetartozás élményét jelentette. Az Új Látóhatárban publikálók közül a ’45 előtti népi mozgalomban Vatai mellett Gombos Gyula és Kovács Imre is jelen voltak, ugyanúgy mint Püski Sándor, Borbándi Gyula és Molnár József is. A népi alkotói csoportnak az emigrációs orgánuma az Új Látóhatár (1950 és 1958 között Látóhatár néven) volt. Ennek a negyven éven keresztül folyamatosan működő folyóiratnak az arculatát és politikai irányultságát, valamint történelemszemléletét nemcsak jellemezte, hanem meghatározta az ide tartozó írók és gondolkodók munkássága. Magas színvonalú folyóiratot irányított Borbándi Gyula[15], aki a nemzetien elkötelezett és feladatvállaló irodalmat érezte magához közelállónak.

Soos Géza és Gombos Gyula által – 1951 és 1956 között – szerkesztett Új Magyar Út című emigrációs lap főmunkatársa is lett, majd 1976-ig a Szabad Európa Rádiónak volt a külső munkatársa, ahol a rádió protestáns egyházi műsoraiban igét hirdetett, vagyis rádiós istentiszteleteket tartott a világ magyarságának, reformátusoknak és nem reformátusoknak egyaránt. Borbándi Gyula találóan fogalmazta meg, hogy az „igehirdetéseit nemcsak gondolatilag alapozta meg, de irodalmi alkotásokká emelte”[16]. Borbándi feladatai közé tartozott a SZER-ben, hogy a Vatai-igehirdetéseket műsorra tűzze, a protestáns adások Gombos Gyula szerkesztésében kerültek a hallgatók elé.  Vatai és Püski Sándor is teljes magyarságban gondolkodott, amikor a rendszerváltás után közvetlenül, 1991-ben kiadta a Sötétségből világosságra című Vatai-kötetet, amely a SZER műsoraiban 1951 és 1970 között elhangzott előadásokat, prédikációkat, tanulmányokat és meditációkat tartalmazza. A gyűjteményt abból a célból jelentette meg a Püski Kiadó, hogy ezzel a lelkülettel és szellemiséggel találkozhasson a rendszerváltó magyarországi értelmiség is. Vatai ezzel is azt bizonyította, hogy a magyarságnak a lelki-szellemi összetartozása és összetartása nem ismer határokat. [17]

Arday Géza

[[paginate]]

Felhasznált irodalom

Arday Géza: A nyugati magyar irodalom egykori küldetése és jelentősége…, In: Szellemi iránytű az emigrációban. Bp., L’Harmattan Kiadó, 2018, 202-218.

Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom. A harmadik reformnemzedék. New York, Püski Kiadó, 1983.

Borbándi Gyula: Vatai László. In: Emigránsok. Bp., Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Anyanyelvi Konferencia, 2002.

Czine Mihály: Nép és irodalom I-II, Bp., Szépirodalmi, 1981.

Cs. Szabó László: Magyar író az emigrációban. In: Mi az igazság?, Oslo – Bécs, 1962.

Gombos Gyula: Húsz év után, Levelek Mircse Zoltánhoz. München, 1970.

Papp István: A népiek és a radikalizmus a Horthy-korszakban. Rubicon, 2015, 2. sz., 4-19.

Pomogáts Béla: Hazatért irodalom. Tanulmányok a nyugati magyar irodalomról. Bp., Krónika Nova Kiadó, 2009.

Skultéty Csaba: Mi is volt a Szabad Európa Rádió? – egy szerkesztő visszaemlékezései. Bp., Helikon, 2011.

Standeisky Éva: Gúzsba kötve. A kulturális elit és a hatalom. Bp., 1956-os Intézet – ÁBTL, 2005.

Szabó Zoltán: Ősök és társak. Bern, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, 1984.

Szekér Nóra: Titkos társaság. A Magyar Testvéri Közösség története. Bp., Jaffa Kiadó, 2017.

Szent-Iványi Domokos: Visszatekintés 1941-1972. Bp., Magyar Szemle könyvek, 2016.