Bevezetés

A világi közgondolkodásban kevésbé, a – protestáns – egyházi nyilvánosságban jobban ismert tény, hogy a protestantizmus kezdettől fogva demokratikus alapelveket is magáévá tett, illetve a protestáns egyházszervezet működésében ma is fontos szerepet játszik a demokrácia.^[1] De vajon mennyire demokratikus egyházunk maga? Felvállalja-e azokat az elveket, amelyekre a világi tanácskozás és döntéshozatal fórumait inspirálta, és amelyek azóta ott a kánon részévé váltak? Az alábbi írás az ezzel kapcsolatos diskurzusokhoz kíván adalékot szolgáltatni.

Hallgatóimtól meg szoktam kérdezni az alkotmányjogi szemináriumon: mi folyik, milyen tevékenység történik voltaképpen a parlamentekben? A válasz két szóban adható meg. A kísérőjelenségektől - újságolvasás, beszélgetés stb. – eltekintve ugyanis, alapvetően két dolog történik: tanácskozás és döntéshozatal. Az egyik verbális interakció, és sok időt igényel, a másik pedig egy tett, cselekedet, amely csupán egy pillanat műve (legalábbis nálunk a gépi parlamenti szavazás ilyen). Azt állítom, hogy minden tanácskozó testületben ez a két mozzanat ragadható meg, legyen az egy horgászegyesület közgyűlése, az ügyvédi kamara testülete, önkormányzati képviselő-testület, vagy éppen presbitérium. Az ugyanebbe az irányba mutató egyházjogunk mellett ez az egyik érvem arra, hogy miért tartom a világi testületek demokratikus működési elveit alkalmazhatónak egyházunkra nézve is.

[[paginate]]

A Példabeszédek könyvében áll: „meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácskozás, de megvalósulnak, ha van sok tanácsadó”. Azt gondolom, hogy Isten terve, akarata általában többek látása által, tanácskozást követően megy végbe. Többen több szempontot látunk, és többet tudunk hozzáadni a látáshoz, mintha egy személy döntene. Még akkor is, amikor királyok, egyeduralkodók által végzett el Isten hatalmas dolgokat, vagy amikor egy vezetőt, Mózest állított a nép élére, akkor is voltak tanácsadók. Ott volt mellette Jethró, aki egy vezetési modellt ajánlott neki. Többnyire nem egyedül egy személy döntése alapján dőltek el a dolgok a Bibliai időkben – vagy ha igen, az éppen negatív példa lehet.

Nekünk, reformátusoknak a presbitérium adatott erre. A továbbiakban csak erről a testületről lesz szó, és nem a fokozatos egyházi grémiumokról, de azokra értelemszerűen irányadóak lehetnek ezek a gondolatok. A kiinduló tézisem tehát az, hogy minden tanácskozó és döntéshozó testület azonos elvek alapján működik, és ezekre megállapítható, absztrahálható egy olyan demokratikus működési elvcsoport, amely igaz a presbitériumokra is. E logika szerint nem különbözik a presbitérium bármilyen más tanácskozó és döntéshozó testülettől, csupán azért, mert az egyház keretében működik, és középpontjában Jézus Krisztus áll, mint imádkozó testület. Ez a lelkület más, nem egyházi testületet is áthathat. Funkcionálisan a tanácskozás és döntéshozatal nem eltérő világi és egyházi környezetben. A cél mindenhol az, hogy helyes és tiszta döntések, azaz ne csupán tartalmilag helyes, hanem Istennek tetsző döntések szülessenek.

[[paginate]]

Az Egyesült Államokban, amikor parlamenti jogról beszélünk, akkor nem a parlamentary law kifejezést használják, hanem a congressional law kifejezést. A parlament fogalmának ott a Kongresszus felel meg, tehát ők nem parlamenti jogról beszélnek, hanem kongresszusi jogról. Ugyanakkor, a parlamentary law kifejezés is használatos - de egészen másra. Ők ezalatt a tanácskozó testületekre vonatkozó közös elveket értik, ideértve a választott testületeket, és a church boardokat, ahogy ott a presbitériumokat hívják. Ez alapján modellezik is és tanítják ezeket a szabályokat, egy döntési javaslattól a tárgyaláson át az elfogadásig. Evidens szabály például, hogy egy tanácskozáson mindenkinek joga van szólni, hogy dönteni a többség fog, és így tovább. E szabályok minden testület ügyrendjében tetten érhetők, illetve a parlamentek házszabályai is végső soron ezeket az elveket tartalmazzák. Néhány példa: ha időben haladunk, első a felkészülés a tanácskozásra, fontos, hogy az összehívás megfelelő módon történjék, a napirend tervezés megfelelő legyen, majd legyen egy fair, pártatlan ülésvezetés. A vitában mindenki hallgattassék meg legalább egyszer, a tárgytól eltérni nem lehet. Végül, a nyilvánosságnak fontos szerepe van: a jegyzőkönyvnek nyilvánosnak kell lennie, és magát a döntés is közölni kell megfelelő módon az érintettekkel.

A kérdés mármost az, hogy a presbitériumokra mindezek az elvek megfelelően teljesülnek-e, eleget tesz-e egyházalkotmányunk ezeknek e jeles hagyományoknak, amelyek ügyrendekben, házszabályokban általában visszaköszönnek. Talán merész megállapítások, gondolatok következnek, de azt gondolom, szükséges megvizsgálni egyházunk belső demokráciáját, mert hiányosságok tapasztalhatók.

[[paginate]]

Négy elv mentén teszteltem a presbitériumokat, részben saját tapasztalat, részben olvasmányélményeim, vagy hát a törvény ismerete alapján. Négy fogalom kapcsán fogok javaslatokat is megfogalmazni. Ezek a legitimitás, integritás, információ, és az autoritás.

Legitimitás

A legitimitás a tisztségbe kerülés, a választás megfelelő módját jelenti. Ahhoz, hogy egy döntéshozó és tanácskozó testület megfelelően működjön, legitim módon létre kell jönnie. Ezzel kapcsolatban a választási szabályok igazítanak el bennünket. A presbitériumot az egyházközség választja, ám a hatályos szabályok szerint a leköszönő presbitériumnak döntő befolyása van az új testület megválasztására, ami aláássa annak legitimációját.

Egyrészt a törvény lehetőséget ad kötött listás választásra, ami valójában nem listás szavazást, azaz egymással versengő listákat jelent, hanem a teljes, új testületre vonatkozó javaslatot, ami igen-nem döntésre (take it or leave it) szűkíti az egyházközség mozgásterét. Álláspontom szerint egyéni szavazást kellene tartani minden esetben, hiszen a presbiterek alkalmassága, készsége, szolgálatra elhívása egyéni szinten dől el.

Másrészt a presbitérium „összeállítja a szavazólapot”^[2] a jelölést kapott személyekből. A presbitérium ezáltal akár a saját mandátumát is prolongálhatja, de lehetőséget kap arra, hogy önkényesen, azaz előre rögzített, objektív kritériumok nélkül válogasson az egyébként törvényi feltételeknek megfelelő jelöltek között (legalább a presbiterek egyharmadának a támogatása szükséges a szavazólapra való felkerüléshez). Mindez bármely más tanácskozó testület esetén elképzelhetetlen. 

Valószínű, hogy az egyházi valóság szülte ezt a megoldást, amely igyekszik a széthúzást, a frakciózást, pártoskodást elkerülni, és biztosítani, hogy egy egységes, együtt szolgálni képes testület jöjjön létre. Mindazonáltal azt gondolom, hogy helyesebb lenne, ha a törvényi feltételeknek megfelelő és a jelölést elfogadó jelöltek körét más testület nem szűkítené, hanem az egyházközség hozná meg a döntést. Minél közvetlenebb a kapcsolat választók és választottak között, annál erősebb a választott testület legitimitása. Bármely testület közbejötte ugyanakkor gyengíti a legitimitást.

[[paginate]]

Integritás

Az integritás a megválasztott testület feddhetetlenségét, tisztaságát jelenti. Fontos, hogy minden tagja pártatlan, anyagilag a testülettől független legyen, összeférhetetlenségi okok ne merüljenek fel, mivel testületként csak így tudja betölteni funkcióját. Nem állhat fenn olyan tényező, amely a tiszta döntéshozatalt zavarja, és az Istenre figyelő és az adott ügyet méltányosan megítélni akaró gondolkodásra rátelepszik. A választáson alapuló, ingyenesen betöltött tisztségeket el kell választani az anyagi ellenszolgáltatásért végzett, kinevezésen alapuló munkavégzéstől. Nem lenne például helyes, ha a gyülekezet alkalmazottai – egyházfi, kántor stb. – egyben presbiterek is lennének, azaz taggá válnának a saját alkalmazásukról dönteni hivatott testületben.

Az integritás tehát világos és érdekmentes döntési hatásköröket és ezektől elkülönülő funkciókat feltételez. Különösen fontos ez intézményfenntartó gyülekezetek presbitériumai esetében. Több mint ezer ilyen van Magyarországon, és számuk folyamatosan nő - csökkenő létszámú gyülekezetek mellett is. Belterjes, a közösség anyagi érdekei szerint működő intézmények kevésbé vonzók a kívülállók számára. Márpedig a református intézmények, a kapacitások folyamatos bővülése miatt is, rászorulnak a nem reformátusokra is. Emellett küldetésünk is az, hogy a misszió eszközeként tekintsünk e lehetőségekre – emiatt tartunk fenn intézményeket.

Fontos, hogy az intézményfenntartó és az intézmény világosan elkülönüljön egymástól, nem lehet senki egyszerre mindkét oldalon, érdekei az egyik oldalhoz kötődhetnek csak. Nyilván a mai gyülekezeti realitásból is következik, hogy nincs elegendő elkötelezett, szakértelemmel rendelkező református gyülekezeti tag. Sokszor fordul elő egyházunkban, hogy maguk a református pedagógusok, intézményi dolgozók, vagy az ő közeli hozzátartozói ülnek az intézményeket fenntartó presbitériumokban. Ez azonban összefonódásokat, kijárási utakat, kötött kezű fenntartót eredményez, ami által a fenntartó nem tud tárgyilagosan tekinteni a fenntartott intézményre.

[[paginate]]

Bár ez nem tudatos, zavarja, befolyásolja a presbitert fenntartói feladataiban, ha az általa fenntartandó intézményről kialakítandó benyomásait saját munkahelyi sikerein vagy kudarcain, esetleg ott dolgozó házastársa látásán, benyomásain átszűrve alakítja ki. A tárgyilagos fenntartói szerephez megfelelő távolság kell a fenntartott intézménytől.

El kell döntenünk, hogy intézményfenntartó gyülekezeteket szeretnénk, vagy gyülekezetfenntartó intézményeket akarunk táplálni. Hiszen sokszor az intézményekben azt a menekülési útvonalat látja az egyház, amely kivezet a fogyási spirálból, segít tagokat verbuválni és a közösséget is jobban összetartani. De vajon miért választanák éppen a református intézményeket azok, akik választási helyzetben vannak, de egyébként egyházi, vallásos hívószavakra nem reagálnak? Az egyik ok erre a minőség, a színvonal lehet. A színvonal emeléséhez, a szakmai szempontokra való fókuszáláshoz tárgyilagos, néha kemény döntések szükségesek. Egyéni szinten is dönteni kell arról, hogy valaki fenntartói szolgálatával, vagy egzisztenciális okból kötődik a közösséghez. Egyszerre nem lehet valaki egy intézmény dolgozója és fenntartója egyben, és a közeli hozzátartozók, családtagok esetén is hasznos lenne kizárni ezt, már csak keresztyén tanításunk miatt is, amely szerint például férj és feleség valójában egy test. Az önkormányzati jogszabályok sem teszik lehetővé azt, hogy a fenntartó testület tagja, vagy közeli hozzátartozója egy önkormányzati intézmény dolgozója legyen. Azt gondolom, hogy ez jó analógia a gyülekezetek által fenntartott intézmények számára.

Mindez a református közösségek szerkezetének egy vonására is rávilágít: sokszor a rendező elv egyházunkban az, hogy mindenkinek jusson, és senki meg ne sértődjön, legalábbis azok közül, akik a közösség tagjai, azaz „a mi embereink”, esetleg már a felmenői is azok voltak. Ezek a megfontolások felülírhatnak akár a színvonal emelése érdekében szükséges személyi vagy anyagi természetű döntéseket. Ezek jelenleg az egyházi törvényhozó asztalára tartozó, esetleges jövőbeli reformokra tartozó kérdések, mivel jelenleg nem léteznek az egyházközségek, fokozatos egyházi testületek által fenntartott intézmények, valamint az őket fenntartó testületek közötti összeférhetetlenségi szabályok.

[[paginate]]

Végül, a presbitériumok integritása kapcsán röviden  szólni kell a lekészekről. Közismert, hogy gyülekezeteink jó része lelkészközpontú, a lelkészek nem csupán lelki vezetők, hanem teljes körű irányítói a gyülekezeteknek. Természetesen nem lehet általánosítani, hiszen nincs két egyforma közösség és két egyforma lelkész sem. Hollandiában előfordul, hogy meg sem hívja a presbitérium a gyűlésére a lelkészt, ez szintén kerülendő túlzás. Nem helyes az sem, ha a gyülekezet vezetése megkettőződik, és a presbitérium és a lelkész két pólust kezd alkotni. Egyházjogi értelemben ugyanakkor a lelkész mégiscsak alkalmazottja, jóllehet a legfontosabb alkalmazottja az egyházközségnek. Ezt a logikát tovább vezetve eljuthatunk oda, hogy a lelkésznek nem feltétlenül kell hivatalból a presbitérium tagjának lenni, ahogy az egyházalkotmány jelenlegi 51. szakasza előírja. A lelkésznek mégiscsak a gyülekezet a kenyér- és szállásadója, így nem szerencsés, ha a lelkész formálisan is az őt fenntartó testület tagja. Természetesen állandó meghívott lehet ő is, fontos, hogy jelen legyen, és lelki vezetőként működjön, amíg a gyülekezetben szolgál. A presbitérium elnökségi tisztségét a főgondnoknak (amely nem külön jogkörökkel felruházott tisztség, csupán első az presbiterek között) kell betöltenie. Ő az, aki annak a helyi közösségnek a tagja és elöljárója, akinek gondoskodnia kell lelkészről a gyülekezet számára. A kálvini egyházszervezési elv, a zsinat-presbiteri elv, azaz a lelkész és presbiteri paritáson alapuló összetétel a fokozatos egyházi testületekre, legfelső szinten a zsinatra irányadó, de egyházköszségi szinten nem értelmezhető, hiszen egy gyülekezetben mindig több presbiter lesz, mint lelkész. Nem helyes, ha a lelkész és a presbitérium között széthúzás van, ahogy az ige szerint is csak oda küld az Úr áldást, ahol egységben vannak a testvérek. De meg kell érteni, hogy egységet erőből nem lehet létrehozni, az a Szentlélek ajándéka, ami Krisztushoz egyformán közel állók esetében adatik meg. Jobb egy vitatkozó, Isten akaratát kereső presbitérium, mint egy mindig egységben döntő, de lelkiekben szegény testület.

[[paginate]]

Információ

Megalapozott döntést megfelelő információ birtokában lehet hozni. A döntéshozónak tudnia kell, hogy mi a döntési javaslat, mik az ahhoz vezető okok, és mik a döntés alternatívái, és lehetőséget kell adni, hogy megismerje, elolvassa, Isten elé vigye, esetleg presbitertársaival előzetesen tanácskozzon, akár imádkozzon róla. Fontos lenne, hogy a presbiteri gyűlést megelőzően ne csak a napirendi pontok, hanem az azokhoz tartozó információk, az előterjesztések is előre, időben eljussanak a presbiterekhez, legalább ott, ahol intézményt tartanak fenn. A döntésekért közösen viselt felelősség feltételezi, hogy a lelkész a rendelkezésére álló információt is megossza a presbiterekkel. Álláspontom szerint az egyházalkotmány 36. szakaszát bővíteni lehetne azzal, hogy az ülés helye, ideje, a tárgyalandó ügyek mellett a döntés alátámasztáshoz szükséges háttéranyagokat is ki kelljen küldeni. Nem életszerű az az érv, hogy ez nem megoldható technikailag, ha mégis ez a helyzet, ott komolyan meg kell vizsgálni az egyházközség alkalmasságát a fenntartói szerepre.

A társasházi törvényt, illetve a társasházaink működését hozom példaként:^[3] egy társasházban szintén szükséges rendszeresen anyagi természetű kérdéseket rendezni, és jövőbeli döntéseket hozni a közösség jövőjét illetően. Nem többet, de ennyit helyes lenne előírni, legalább az intézményfenntartó presbitériumok esetén, hogy ne csak egysoros témafelvetés szerepeljen, hanem előterjesztés is. Az éves költségvetést, hasonlóképpen, előre elérhetővé kell tenni, hogy legyen idő tanulmányozni, és ez alapján megalapozott döntést hozni. Mi szól ez ellen? A presbiterek vajon nem lennének alkalmasak arra, hogy ilyen előterjesztéseket olvassanak? Ez nem lehet érv, amennyiben pedig ez a helyzet, a gyülekezet vezetése mulasztásban van, mert feladatai között van, hogy önálló döntések meghozatalára alkalmas presbitereket neveljen. Nem kell ahhoz mérnöknek lennie egy társasházi tulajdonostársnak sem ahhoz, hogy a tető vagy az eresz megjavításáról szavazni tudjon.

[[paginate]]

Autoritás

Végezetül, rövidebben: fontos, hogy a presbitériumnak legyen autoritása, azaz felhatalmazása, tekintélye a gyülekezetben, úgy tekintsenek rá az egyházközségben, hogy döntései megalapozottak, és súlyuk van. E körben kulcskérdés, hogy a presbitérium döntéseiről visszacsatoljon a közösségnek, azok nyilvánosak legyenek. Fontos, hogy a presbiterek láthatók, ismertek, sőt elismertek legyenek – ez persze nem jogi kérdés, de a jogi háttér ezt erősítheti. A presbiteri gyűlések nyilvánosságát az egyházalkotmány megfelelően előírja, de ez a gyakorlatban nem mindig valósul meg, ha a gyülekezeti tagok nem tudják, hogy mikor lesz a gyűlés, vagy, hol érhetők el a presbiteri határozatok, gyűlések jegyzőkönyvei.

Konklúzió

Mindez persze csak akkor értelmezhető, ha elfogadjuk, hogy minden tanácskozó testület azonos elvek alapján működik. Nem tartom meggyőzőnek azt a nézetet, amely egyházi keretek között eltekint a demokratikus elvek alkalmazásától, mert nem fogadja el, hogy ezeken keresztül valósul meg Isten akarata. Álláspontom szerint minden testületben tiszta kezek által meghozott tiszta döntésekre van szükség, amelyek nyilvánosan elérhetőek és a közösség tagjai által elfogadottak és követettek lesznek. A keresztyén egyházban nem kevesebb, hanem több legitimáció, integritás, információ és autoritás kell. Ezek kapcsán egyházi körben nem elnézni, vagy félrenézni kell, hanem ezekben még a világi testületeknél is szigorúbb, következetes követés szükséges.

Református egyházalkotmányunk már most a protestáns hagyományainkhoz méltó demokratikus működést, tanácskozó és döntéshozatali rendet ír elő. Ezt lehetne még következetesebbé tenni, és a gyakorlatban jobban működővé tenni. Még akkor is, ha a jelenlegi presbitériumok esetleg nem alkalmasak erre, és tanításra vagy nevelésre van szükség a protestáns hagyományoknak megfelelő presbiteri szolgálat végzéséhez.

[[paginate]]

Ismert az a vélemény is, hogy református egyházunkra egy sajátos református demokrácia jellemző, ami nem hasonlítható a világi demokratikus intézmények – sokszor válságos - működéséhez. Magam nem osztom ezt a véleményt, nem látom be, hogy Krisztus-követő közösségekkel miért ne lenne összeegyeztethető a testületi demokrácia, akár elvi, akár gyakorlati szinten. Nem látom az általános elvek alkalmazhatatlanságára, református demokráciánk egyedi voltára vonatkozó, meggyőző érveket. Reménységem az, hogy a református demokrácia nem olyan jelzős demokrácia lesz, mint a népi demokrácia volt, ami nem volt sem népi, sem demokrácia. Vajon tényleg szükséges jelzőt aggatni a demokrácia mellé? Vagy demokratikus egy testület működésének alapja, vagy nem az.

Általában nincs presbitériumainknak ügyrendje, ám az általuk fenntartott intézmények szigorúan szabályozott döntéshozatali renddel bírnak, amelyet a jogszabályok kényszerítenek ki. Nem látom be, hogyan működhet ügyrend nélkül egy sok tíz- vagy százmilliós költségvetésű intézményt fenntartó testület – hacsak nem bekötött szemű szavazógépként – miközben például református iskolák igazgatótanácsinak, szülői munkaközösségeinek van saját ügyrendje. Az egyházi törvényhozó sürgethetné, hogy legalább az intézményfenntartó presbitériumok rendelkezzenek ügyrenddel, és ehhez modellt, mintát is kidolgozhatna számukra.

Egyházunk tagjaiban él, és belőlük épül lelki házzá. Nem mindegy, hogy hogyan. Stabil alapon álló házban minden téglán egyenlő súly nyugszik. Sokszor csak akkor derül ki, hogy ez esetleg nem így volt, amikor a ház hirtelen összeomlik. Az Úr legyen gyülekezeteink, intézményink, egyházunk őriző pásztora.

Szabó Zsolt