Végtisztességtevő beszédek Albert Gábor temetésén
Albert Gábor (Egyházasharaszti, 1929. október 30.) Kossuth-, Magyar Örökség és Berzsenyi-díjas író, a Confessio Szerkesztőbizottsága tagja, Budakeszi díszpolgára, a „Haza Embere”, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja életének 89. évében 2017. december 8-án hazatért Teremtő Urához. Végső búcsúztatása 2018. január 4-én volt a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában egyházunk szertartása szerint. A vigasztalás igéjét Boros Péter, a Budakeszi Református Egyházközség lelkipásztora hirdette Pál apostol Timótheushoz írt Második Levele 4. rész 7-8. versei alapján: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam”.
Négy búcsúbeszéd hangzott el. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Fekete György tiszteletbeli elnök a Magyar Művészeti Akadémia nevében búcsúzott. Mindkét intézmény saját halottjának tekinti Albert Gábort. Szentmártoni János költő, író a Magyar Írószövetség elnöke a Szövetség, Vízkelety András irodalomtörténész, filológus, ny. egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja pedig a fél évszázados baráti társaság – melynek Albert Gábor is tagja volt – nevében vett végső búcsút tőle.
Az istentiszteleti liturgiában mindkét helyen – a ravatalozóban és a sírnál is – közreműködött a budakeszi Zákány Zsolt Református Vegyeskar tagjaiból és Albert Gábor tisztelőiből szerveződött kórus, melyet Gupcsó Ágnes vezényelt. A magas színvonalú, vigasztalást közvetítő elhangzott művek: Claude Goudimel 91. zsoltárja, Johannes Brahms Luther-szövegre készült choral feldolgozása: Mit Fried und Freund ich far dahin / Most békés szívvel távozom; és egy népdalcsokor: Isten hozzád szülöttem föld, Annyi bánat a szívemen, Az hol én elmegyek, még az fák es sírnak, Erdő mellett estvéledtem. A síri liturgiát Borosné Varga Edina beosztott lelkipásztor végezte. A temetési szertartás moderátora Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője volt.
Albert Gábor folyóiratunk Szerkesztőbizottságának tagja volt 1999-től haláláig. 1992-től az évente megtartott Szárszói Református Értelmiségi Konferencia előadóira és előadások témájára javaslatot tevők egyike (Merétey Sándor, Tenke Sándor és Tőkéczki László mellett) 2003-ig. S e két utóbbi szerkesztő mellett ő a harmadik a szárszói értelmiségi konferenciák legfontosabb előadásait tartalmazó kötetnek: Szárszó 1992-2001 (Budapest, 2002).
A Confessio Szerkesztőbizottsága és Szerkesztősége hálát ad Istennek Albert Gábor életéért és munkásságáért. Emléke legyen áldott! És a Szentlélek vigasztalását kívánjuk özvegyének, Albert (született Marek) Zsuzsának, folyóiratunk Szerkesztőbizottsága tagjának.
A Szerkesztőség
[[paginate]]
Tisztelt Gyászoló Család, végső búcsút vevő Gyülekezet!
Amikor a magyar kulturális élet emblematikus, széles körben becsült és szeretett tagját olyan hosszú és termékeny életút végén búcsúztatjuk, mint Albert Gábor akadémikust, Kossuth- és József Attila-díjas író-műfordítót, a „Haza Emberét”, akkor ez a termékeny élet részben nagy hiányt kelt bennünk, másrészt vigaszt is nyújt a ránk hagyományozott bölcsesség által.
Albert Gábor életének túlnyomó része épp az általa sokat bírált kommunista diktatúra szorongató, szűkös és sötét évtizedeiben telt el. Ám lehet, hogy épp ez a küzdelmes szemtanúság érlelte Albert Gábort azzá a nemzetféltő szociográfus íróvá, aki a nem sokkal előtte járt Németh László, Illyés Gyula és Kós Károly szellemi nyomdokaiban lépkedett, és a legnehezebb évtizedekben is itt maradt magyarként, Magyarországon.
Az általa is csodált szellemi előd, Németh László írta: „…az élet nemcsak utazás, hanem szobrászmunka is: valami szépet kihozni önmagunkból, az élő anyagból – s ezt a környezetünkre is kiterjeszteni”.
Akik ismerhettük személyét vagy írásait, jól tudjuk, hogy Albert Gábornak dolga volt ebben a világban. Dolga volt a könyvekkel. Ahogy Ő maga emlékezett, mindenféle kitérők után és az elébe gördített akadályok ellenére végül felvételt nyert a bölcsészkarra, majd bebocsáttatást az ország első könyvtárába, amely szinte beteljesülésként hatott rá.
Azután dolga volt az általa kutatott és megírt témákkal, a magyarság XX. századi történetével. A tudás, az ismeretek és a kultúra tovább-örökítésével. Olyan alkotó volt, aki bármilyen korban megtalálva értelmiségi, polgári küldetését, mindig újabb és újabb feladatokat halmozott maga elé és igyekezett azokat a legnagyobb odaadással teljesíteni.
Földi élete, munkássága tele volt féltéssel, fájdalommal, ugyanakkor reménységgel is. Ő maga így fogalmazta meg ars poeticáját: „A megismerés és a megértés olthatatlan vágya volt életem irányítója és motorja”.
Az Albert Gábort munkára sarkalló feladatok fontos közös eredője volt, hogy hajtóerejüket soha nem egyetlen ember érdeke, kíváncsisága motiválta, hanem az egész nemzeté. Nemzetféltő, nemzetépítő, a magyar kultúra egyetemes értékeit szolgáló munkásságában, művészetében hűen követte az előtte járó legnagyobbakat. Az igazság hangjának megszólaltatásáért vállalta a fárasztó munkát, a meg nem értettséget, még az elhallgattatást is.
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Albert Gábornak dolga volt itt, közöttünk, az övéiért. A legmegsemmisítőbb években is maga volt a tenni akarás és a cselekvés mintaképe. Ilyen alberti mintaképekre, szellemi formáló erőre a jövőben is ugyanolyan szükségünk lesz, mint a múltban és a jelenben. Olyan ember volt Ő, aki mindig a szíve szavára hallgatott. Abban bízhatunk, végül az utóbbi évtizedek iránta tanúsított tisztelete, szeretete és megbecsülése által, meg is találta a maga igazságát.
Seneca mondja: „A bölcs lelke olyan, mint a hold fölötti világ, mindig derült”.
Kívánom ezt a derűt immár a hold fölött Albert Gábornak. Magunknak pedig azt, hogy a tőle tanult hazafias tenni akarást a tőle tanult legtermészetesebb, hétköznapi formájában őrizzük, csakúgy, mint az általa ránk hagyott bölcsességet.
Isten nyugosztalja Albert Gábort! Áldás, békesség!
Hoppál Péter