Az utóbbi évtizedekben jelentősen kiszélesedett az egyháztörténetírás. Napjainkban egyre több értékelés, illetve módszertani írás jelenik meg. Az egyháztörténettel foglalkozó műhelyekből évtizedek óta folyamatosan jelennek meg folyóiratok, könyvsorozatok (forrásfeltáró- és tanulmánykötet, monográfiák, peregrinus és diáknévsorok). A reformáció századától napjainkig egyre több és jobb szakmai, illetve ismeretterjesztő kiadvány között válogathatunk. Azonban egy külső szemlélődő még mindig a következő értékelést adja; „A protestáns munkák esetében gyakoribb az iskola-, kollégium- és intézménytörténet, vagy egy-egy neves személyiség életútjának leírása, mint a mindent átfogó egyháztörténeti megközelítés.”[1] Valóban a protestáns emlékezetkultúrában jelentős helyet foglalnak el az egyházvezetők, azonban a reformátorokat leszámítva közel sem annyira fontos személyiségük, mint a római római katolikus tradícióban. Ebből következőleg biográfiai kutatások tekintetében szembetűnő a különbség a protestáns és a római katolikus egyháztörténeti művek számában és minőségében egyaránt. A protestáns hagyományban az egyetemi és középiskolai tanárnak, a tanítónak, a lelkész-tanárnak, teológusnak jelentősebb szerep jutott, mint az egyházkormányzónak. Ez érvényes a hazai protestáns biográfiai művek esetében is. Egyházkormányzók életét, munkásságát és hatását feldolgozó monográfiák helyett inkább tanulmányokat találhatunk. Ha figyelmünket a 20. századi magyar református püspökökre vetjük, akkor előbbi megállapításunk további finomítást igényel. Az egyházkormányzók életével jobbára tanulmányok foglalkoznak, amelyek részletesen bemutatják az egyes püspökök életútját, teológiai felkészültségüket, az egyház - állam viszonyának kérdését, esetenként pedig „viselt” dolgaikat is. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának kiadványaként 2015-ben jelent meg egy Mindszenty József esztergomi érsek, hercegprímás életét és munkásságát bemutató kötet.[2] Majd a 2016-os év könyvheti kiadványai között kapott helyett Ravasz Lászlónak, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének és a Zsinat lelkészi elnökének biográfiája.[3] A két egyházkormányzó élettörténete a felekezeti különbözőség ellenére hasonló, és mindketten a magyar történelem, és egyháztörténet szimbolikus személyiségeivé váltak. Mind Mindszenty József, mind Ravasz László felelősségteljesen – hitüknek, hitvallásukkal és felekezetük tanításaival összhangban – végezték szolgálatukat. A kötetek eddigi fogadtatása arra utal, hogy mindkét szerző könyve nagy valószínűséggel mértékadóvá válhat a következő korok történet- és egyháztörténet-írói számára. Mindkét mű mögött alapos, több éves kutatómunka rejlik. Míg Balogh Margit 1570 lapon két kötetben mutatta be Mindszenty József életét, addig Hatos Pál csupán 329 oldalt töltött meg Ravasz László életútjának ismertetésével. Joggal vethető fel a kérdés: indokolt-e a több mint ötszörös terjedelmi különbség egy hazai római katolikus és református egyházkormányzó életútjának a bemutatása során?

[[paginate]]

Hatos Pál kötetének bevezetőjében így fogalmaz: „…magyarán nem csupán egyetlen Ravasz-életrajz létezhet”.[4] E megállapítás nemcsak Ravasz László, hanem valamennyi egyházkormányzó esetében megállja a helyét. Olyan evidencia, amely mégis jelentős, mivel az utóbbi évtizedekben magyar református egyházkormányzó életét bemutató monografikus igényű kötet alig készült,[5] csupán tanulmányok[6] és/vagy emlékkönyvek[7] jelentek meg. Jelen tanulmány célja számot vetni azzal, milyen nehézségek adódnak Enyedy Andor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökének életrajzírásánál. Alapvetően az a kérdés foglalkoztat, miként lehet elkészíteni egy 20. századi magyar református püspökök életrajzát. Milyen levéltári források állnak rendelkezésre a Tiszáninneni Egyházkerület püspök életpályájának feldolgozásához. Esetlegesen milyen másodlagos források segíthetik a hiányzó források pótlását, amelyekből pontosabb képet kaphatunk Enyedy Andorról. Továbbmenve hogyan írható meg Enyedy Andor egyházkormányzói politikai, tudományos és közéleti portréja.

Enyedy Andor 1888-ban, a ma Ukrajnához tartozó Szirénfalván született, és 1966-ban Budapesten hunyt el. Kezdetben, 1910-1924 között a Sátoraljaújhelyi Református Egyházközségben szolgált, majd a Miskolci Református Egyházközség lelkipásztora volt nyugdíjba vonulásáig, 1956-ig. 1931-ben átvette a Missziói törvényt előkészítő bizottság vezetését Forgács Gyulától.[8] A törvényalkotó munka folyamatát végig is vitte, ezzel vált ismertté a neve a reformátusok között. Püspökké választásáig a missziói törvény végrehajtója volt. 1942-től az egyházkerület feloszlatásáig, 1951-ig a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökeként tevékenykedett. Nyugdíjas éveit Vácott töltötte. Az utóbbi évtizedekben Enyedy Andor életéről és munkásságáról néhány cikk és könyvfejezet jelent meg. Leginkább tanulmányok részeként, a témához illeszkedően foglalkoztak Enyedy Andor életének egy-egy szakaszával[9] vagy egyházkormányzói tevékenységének a megítélésével.[10]

A két világháború közötti egyházkormányzók életútjának kutatásához segítséget nyújtanak az egyházi levéltárakban található személyi fondok. A jelen eset jelentősen eltér a vizsgált korszak más egyházkormányzóitól, Enyedy Andornak sem a területileg illetékes Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospataki Tudományos Gyűjteményeinek Levéltárában, sem más levéltárakban nincs személyi hagyatéka, csupán a Tiszántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei Nagykönyvtárának Adattárában van százhuszonkilenc tételből álló forrásgyűjtemény.

Ezeket az anyagokat sem Enyedy Andor adta át a gyűjteménynek, hanem a 2000-es évek elején a család ajándékozta az intézménynek. Egyes iratok a leggondosabb őrzés mellett is elkallódhattak, vagy a család egyéb okok miatt dokumentumokat még visszatarthatott. Így aránytalan képet mutat Enyedy Andor hagyatéka. A rendezetlen kézirattári anyag legnagyobb része igehirdetésekből, imádságokból, prédikációvázlatokból áll, amiből Enyedy Andor igehirdető tevékenysége értékelhető, kutatható. A közel négy és fél évtizedes lelkipásztori szolgálat szinte teljes egészében áttekinthető e forráscsoport révén. Ezekkel az iratokkal eleddig sem az egyháztörténészek, sem a gyakorlati teológia művelői nem foglalkoztak.[11] A kézirattárban lévő anyagban magán és hivatali levelezés töredéke egyaránt megtalálható. A levelek datálása jobbára 1918 előtti. A hivatali levelezés is erősen válogatott képet mutat. A legtöbb tétel az Enyedy Andor 1914-es sátoraljaújhelyi lelkésszé választásához kapcsolódó feljelentéssel és bírósági üggyel hozható kapcsolatba. Ezeken kívül még néhány levélvázlatot tartalmaz a Sárospatakon őrzött iratállomány.

[[paginate]]

Enyedy Andornak 1931-ben a Missziói törvényt előkészítő bizottság vezetése szerzett nevet a magyar reformátusok között. A Missziói törvény vitájában a törvényt előkészítő Forgács Gyula, - akkor a Sárospataki Református Egyházközség lelkésze – alulmaradt, ennek következményeképpen lemondott és helyette a szintén Tiszáninneni Enyedy Andort jelölték a bizottság élére. A törvény előkészítésében kulcsfontosságú szerep hárult Forgács Gyulára, aki az egész törvénytervezet motorja volt, a törvényt végül mégis Enyedy Andor a Tiszáninneni Református Egyházkerület delegáltja vitte végig.[12]A Missziói törvényt előkészítő bizottságbeli munkája nagyban segítette Enyedy Andor karrierjét. A törvény elfogadása után pedig annak végrehajtója lett, így missziói előadói tevékenysége mind a Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltárának iratai között, mind az egyházkerületek és egyházmegyék vonatkozó iratcsomói között jól kutatható. Ezen iratokból jobbára a lelkipásztorok, illetve az egyházmegyék és kerületek kötelező adatszolgáltatásai, valamint személy szerint Enyedy Andor szolgálati útjai, illetve előadásai fejthetők fel.

Enyedy Andor püspöki időszakából származó dokumentumok a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöki iratai között kellene keresni. Ezen forráscsoport hiányos. Bár a beérkező és kimenő levelek mutatókönyvei megvannak, a hozzájuk kapcsolódó iratok jelentős része hiányzik.

A 20. századi egyházkormányzók életének és munkásságának feltárása azonban nemcsak egyházi, hanem világi levéltárakban őrzött források is segítik.[13]Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárban napjainkban nincsen összefüggő anyag Enyedy Andorra vonatkozóan, azonban mind egyházi, mind világi személyek kartonjaiban, illetve más anyagokban találhatóak személyére vonatkozó adatok. Ezek közül legérdekesebb egy 1951. augusztus 2-án készült jelentés; „Jelentem, hogy a mai napon dr. Soós Károly[14]hb ezredes ügyében az egyházakkal foglalkozó osztálytól tájékoztatást kértünk Dr. Soós ezredes apósára Dr. Enyedy Andor református püspökre vonatkozólag. Megállapítottuk, hogy Enyedy református püspökről az illetékes osztályon személyi dosszié van felfektetve, mint püspökről. A kapott tájékoztatás szerint Dr. Enyedy a püspöki kar jobboldalát képviseli. Egy alkalommal 1948-ban az amerikai magyar református egyház meghívására Amerikába akart kimenni, majd később Svájcba, amit azonban a hatóságok nem engedélyeztek.”[15] Tehát a magyar belügy vezetett személyi dossziét Enyedy Andorról, mint hivatalban lévő egyházkormányzóról. Egy másik dokumentumból arra következtethetünk, hogy püspökségéről történt 1951-es lemondását követően aktív lelkészi pályája végéig vezethették a személyi dossziét.[16] Ezen személyi dosszié napjainkban már nincs meg. Nem található információ az ÁBTL-ben a személyi akta lezárásáról és megsemmisítéséről sem. Feltételezhető ugyanakkor, hogy az Államvédelmi Szolgálatok munkatársainak adatgyűjtő tevékenységéből jobban rekonstruálható lehetne Enyedy Andor 1945 utáni egyházkormányzói és közéleti tevékenysége.

Állami Egyházügyi Hivatal létrehozása éppen egybeesett a Tiszáninneni Református Egyházkerület megszűnésével. Ebből következően Enyedy Andor püspöki időszakára vonatkozóan iratok nem is lehetnek sem az ÁEH központi, sem a területileg illetékes megyei tanács Művelődésügyi osztályain. A Borsod-Abaúj-Zemplén megye Művelődésügyi osztályának bizalmas, illetve szigorúan titkos mutatókönyvei éppen Enyedy Andor püspökségének végéről, illetve a feltagolt egyházkerület első éveiről maradtak ránk. A mutatókönyvekben Enyedy Andorra vonatkozó dokumentumok nem találhatóak.[17]

[[paginate]]

Néhány, az 1960-as években keletkezett iratban bizonyosan Enyedy Andor személyére, illetve egyházvezetői tevékenységére vonatkozó utalás található, noha neve nem fordul elő. Még az egyházi konferenciák előadóinak megválasztásánál is előfordult ilyen eset.

„Kedves Miklós Elvtárs!
Felterjesztem Darányi[18] püspök által f. hó 22-én hozzám juttatott nyári tanfolyam előadóinak névsorát megvizsgálás, vagy véleményezés végett.
    Ezt azért tartom szükségesnek, mert ennek az előadói névsornak összeállítását a püspök senkivel sem beszélte meg, hanem maga állította össze, de ezt az összeállítást nem lehet elfogadni véleményem szerint, mert ez meghirdetése lenne az egyházkerületen belül egy olyan irányzatnak, mint 1956 tavaszán volt.[19]
    A püspök a névsort személyesen hozta be hozzám „véleményezés” végett, de én még csak megjegyzést sem tettem rá, mert előtte hiteles forrásokból tudomásomra jutott, hogy Darányi azt mondta, „ha én észrevételt tennék, akkor majd jóváhagyatja a Hivatallal.”
    Nos, hát én nem teszek észrevételt, csupán aláhúzogattam azokat a neveket melyekkel, mint előadókkal nyomós okok miatt nem értenek egyet a haladó papok sem és én sem. […] Bocsáss meg Miklós elvtárs azért téged zavarlak, mert tudomásom szerint Prantner elvtárs szabadságon van, ezt az ügyet pedig már nem lehet tárni, mert érthetetlenül még mindég bonyolódik. (A haladó papok kezdenek minden tisztségükről lemondani.)

Elvtársi üdvözlettel:

Miskolc, 1962. augusztus 30.

Lobkovitz László, főelőadó”[20]

A kifogásolt előadók a következők voltak; Abaházy Árpád, Gyinyi Károly, Bojtor István, Kalydy Miklós, Kutas Imre, Csorba Géza, Baksy Rezső, Sípos Zoltán, Balogh Zoltán, Dr. Szabó Lajos, Dr. Nagy S. Béla, Mózes Mihályné, Benke György, Király Zoltán, Dr. Telegdy Imre. További kutatásokat igényel annak feltárása, hogy a kiemelt előadóknak valójában milyen viszonya volt Enyedy Andorral. Az Enyedy emlékkönyvben a fent felsoroltak közül Darányi mutatta be dr. Enyedy Andor püspök életét, Telegdy visszaemlékezést közölt, valamint dr. Szabó Lajos: A magyar református történetírás adósságai és feladatai című tanulmányt közölte a kötetben.

Egyházkormányzók esetében korszaktól függetlenül minden esetben érdekes vizsgálati lehetőséget kínál az egyház és a politika világának az egybevetése. A két világháború közötti, illetve a II. világháború alatti református egyházkormányzók közül a legnagyobb figyelem Baltazár Dezsőre és Ravasz Lászlóra esett. A korszak többi református püspökének a politikai tevékenysége azonban az alig kutatott résztémák közé tartozik. Enyedy Andor püspökké választását követően tisztségénél fogva az érvényes és hatályos törvényeknek megfelelően 1942-1944 között a Felsőház tagja volt. A Felsőházi naplóban föllelhető egyetlen egy felszólalása az 1944. évi költségvetési törvény vitájához kapcsolódott, mely politikai szerepvállalásának vizsgálatához elenyésző forrást biztosít.[21] Fontos lenne megvizsgálni Enyedy Andornak, mint a Tiszáninneni Református Egyházkerület első lelkészének a viszonyulását az 1942-1945, valamint az 1945-1951 közötti történésekhez. Tehát külön kutatást igényelne Enyedy Andor püspöknek a különböző államformák alatti szerepvállalása. Az 1945 utáni évek eseményei közül a legjobban dokumentáltak az 1948-as egyház és állam közötti egyezmény,[22] valamint a Sárospataki Teológiai Akadémia 1951-es megszüntetésének a története[23].

[[paginate]]

Az egyházi tisztségviselők esetében a szellemi portré megrajzolásához elengedhetetlen a tudományos és publicisztikai tevékenység vizsgálata. Ezen írások betekintést engedhetnek egy-egy jelentős politikai és társadalmi esemény értelmezésébe. Enyedy Andor írói tevékenysége 1914-1950 között vizsgálható. Önálló kötetei és traktátusai jelentek meg, melyek között egyedül a magyar kátéirodalomról készített doktori értekezése tudományos mű. Az összes többi igehirdetés, vagy vallásos, kegyességi irodalom tárgykörébe tartozó munka. A legtöbb kiadvány alig néhány lapnyi terjedelmű, traktatusként jelent meg.[24] Enyedy Andor több lap és periodika munkatársa, szerkesztője volt: a Belmissziói útmutatónak szerkesztője; a Sárospataki Református Lapoknak szerkesztő-helyettese, majd szerkesztője. Aktív gyülekezeti lelkipásztori szolgálatához illeszkedően szerkesztője volt a Református Egyházi Értesítő a Miskolci Gyülekezet kebeléből című periodikának. Publicisztikái szinte valamennyi egyházi folyóiratban (pl. Protestáns Szemle) megjelentek, összegyűjtésük szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Ezek mellett más lapokban is publikált, például a Zemplén, illetve az Új magyar asszony című lapokban. Enyedy Andor bibliográfiájának elkészítése még mindig várat magára. Enyedy Andor írói munkásságáról megállapítható, hogy szerteágazó és sokrétű volt, azonban ezen életút sem teológiai sem irodalmi téren sem olyan súlyú, mint a kortársaié, így Ravasz Lászlóé, Makkai Sándoré vagy Révész Imréé.

A két világháború közötti magyarországi református egyházkormányzók közül Ravasz László[25] és Révész Imre önéletrajzával[26]foglalkoztak legtöbbet a történészek. Az Erdélyi Egyházkerület püspökének, Makkai Sándornak az önéletírása[27] is elérhető, azonban nem került annyira a történészek érdeklődésének reflektorfényébe, mint az előbb említett két egyházkormányzóé. Enyedy Andor önéletrajzi írására, amely eddig nyomtatásban nem jelent meg, többen hivatkoztak.[28] Egyes önéletrajzok esetében nemcsak az írónak, de magának a műnek is külön története van. Enyedy Andor önéletrajzainak is megvan a maga külön története, amelyik jelentős hasonlóságot mutat a kortárs református egyházkormányzók hasonló műveinek történetével. A leginkább feldolgozott önéletrajz Ravasz László „Emlékezéseim” írása, amelynek története[29] a „Ki most Gutenberg előtt…” c. tanulmánynak is fontos része: „… a belügyi szervek <a> Ravasz kézirataiban lévő bibliamagyarázatainak számbavételével megbízott ’Tóth Péter’ ügynöktől[30] 1962 májusában értesültek az emlékiratok létezéséről. ’Tóth Péter’ feladatköre kibővült ennek lefényképezésre való megszerzésével, de augusztusig nem sikerült neki, akkor intették le, mert más úton már hozzájutottak. Ravasz László szűk családi köréhez tartozó ’Márton Endre’[31] fedőnevű titkos megbízott adott át egy példányt a rendőrségnek. A rendőrség részéről nem meglepő az érdeklődés. Az Emlékezéseim szerzője történelmi szereplő, életműve révén a szorosabban vett egyházinál szélesebb mindenképpen megkülönbözetett figyelmet érdemelt. Bár saját indoklása szerint gyermekeinek és unokáinak szánta, tisztában lévén értékével és azzal is, hogy hazai kiadására belátható időn belül nem kerülhet sor, 1967-ben maga adott át egy példányt megjelentetés céljából a Belgiumban élő, hazalátogató Szekeres Attila egyetemi tanárnak, aki azt kicsempészte Magyarországról. Szekeres halála után Varga Sándor londoni magyar lelkészhez került a kézirat.”[32]A kutatás eredményéből látszódik, hogy Ravasz László önéletírásának legalább három hiteles eredeti példánya készült; egy volt belőle a családnál, egy a szakszolgálatoknál és egy Nyugat-Európában. Mindennek ellenére Hatos Pál Ravasz Lászlóról mint „a protestáns panteon kiemelkedő alakjáról” írt könyvének bevezetőjében a következő megállapítást tette: „A dunamelléki, tiszáninneni és tiszántúli egyházkerületek könyvtári és levéltári munkatársainak szíves segítőkészsége szintén hasznos volt, de sajnálatos Ravasz lappangó önéletírásának kéziratát sem ők, sem a család révén nem sikerült megtalálnom”.[33] Éppen Ravasz László önéletrajzának hiánya a legjobb példa arra, hogy a 20. századi lelkipásztori autobiográfiák szakszerű gyűjtése és kritikai kiadás előkészítése mennyire fontos feladat lenne.

[[paginate]]

Ravasz László és Enyedy Andor püspökök önéletrajzait illetően a közös metszet Madarász Lajos esperes, aki legalább két esetben kapta azt a feladatot, hogy bizonyos kéziratot szerezzen meg. Erre a következő dokumentum utal:

„Jelentés, Budapest, 1966. szeptember 12.

Megbízásom volt esetleg megszerezni dr. Enyedy Andor meghalt református püspök önéletrajzát. Beszéltem ez ügyben Hörömpő váci lelkésszel,[34] aki elmondta: ténylegesen tud Enyedy efféle munkájáról, szerette volna ő is olvasni, de felesége kijelentette: nem adja senkinek! Szenes[35] kosdi lelkész is szerette volna látni és arra rávenni Enyedynét, hogy adja valamelyik levéltárnak – javasolta dr. Újszászy[36] professzort őrizőnek Sárospatakon. De nem mutatott hajlandóságot. A püspök halála óta többször keresték Vácott az özvegyet, de nem találták. Azt a hírt hallották, hogy fel is számolja a váci lakást és beköltözik Budapestre gyermekei közelébe. Ha ezeknek az ismerős lelkészeknek nem adja, akkor reménytelen ennek megszerzése más számára”.[37]

Nagy valószínűséggel megállapítható, hogy a magyar állambiztonság szerveinek munkatársai nemcsak Ravasz László és családja körébe kívántak beférkőzni. Más hivatalukból eltávolított, vagy lemondott, nyugdíjba vonult egyházi tisztségviselő esetében is, hasonlóan jártak el a szakszolgálatok munkatársai, vagy az általuk megbízott ügynök(ök). Talán érdekes és tanulságos kutatási téma lehetne az 1945-1989 között készült önéletrajzok történeteinek a feltárása. Pontosabban a következő kérdéseknek a vizsgálata: milyen módon szereztek tudomást az Államvédelmi Hivatal munkatársai lelkészek memoárjairól? Hogyan, milyen csatornákon keresztül próbáltak hozzájutni az egyes kéziratokhoz? Sikeres kéziratokhoz jutást követően, milyen értékelést kaptak ezen kéziratok és mi lett későbbi sorsuk? Egy ilyen szisztematikus kutatás lehetőséget kínálna arra, hogy megtudjuk az egyházon belüli ügynökök milyen eredményességgel tevékenykedtek.

Jelen kutatási eredményeket figyelembe véve Enyedy Andor önéletrajzának két torzó verziója ismert. Az egyik 66 gépelt lapból áll, a címe: „Emlékeim”, a másik 67 lapos, „Az egyház, ahogy én láttam” címmel.[38] Bár az oldalszámok szinte megegyeznek, a két verzió közel sem azonos terjedelmű. Az „Emlékeim” alig a fele a bővebb „Az egyház, ahogy én láttam” címűnek. Mindkét szöveg nagyon kidolgozott, pontosan szerkesztett mű. A két variáns között jelentős az átfedés, azonban a két mű tagolása teljesen eltérő. Enyedy Andortól fennmaradt gépiratos jegyzetekből kitűnik, hogy a visszaemlékezésekben található történetek és anekdotákat külön is lejegyezte, munkájához azok tisztázatát használhatta. Míg az „Emlékeim”-ben sokkal több a személyes hangvételű megjegyzés, addig „Az egyház, ahogy én láttam” verzió inkább a 20. század első felének református lelkészi karát mutatja be és saját személyét pozícionálja. Mindkét szövegvariánsra igaz, hogy Enyedy Andor egyházkormányzói, valamint felsőházi tevékenységre vonatkozó adatok alig találhatóak bennük. Az eddigi megismert iratokból nem lehet megállapítani, hogy Enyedy Andor miért kezdett bele két különböző életrajz készítésébe. A források belső információiból nem derül ki, vajon a két verziót két különböző olvasókörnek szánta volna-e. Az önéletrajzok keletkezésére vonatkozóan csak azt tudjuk nagy bizonyossággal megállapítani, hogy azokat a szerző nyugdíjas évei alatt készíthette. A keletkezésre vonatkozó pontosító tényként „Az egyház, ahogy én láttam” c. verzióban a következő megjegyzés utal: „Volt egy mozifilm, az volt a magyar címe: Akinek meg kell halnia[39]”. Ebből következtethetünk arra, hogy a kéziratok legkorábban az 1950-es évek végén vagy az 1960-as évek legelején készülhettek. Az önéletrajzok címválasztását illetően: míg az „Emlékeim” egy teljesen átlagos cím, addig „Az egyház, ahogy én láttam” a 20. század egyik kedvelt címverziójára utal. Az első világháborút követően József főherceg adta ki hét kötetben „A világháború, ahogyan én láttam” c. visszaemlékezését.[40] Ezt követően több mint félszáz magyar szerző adta munkájának „ahogyan én láttam” címet vagy annak variánsát. A legismertebb ezek közül Lakatos Géza miniszterelnök visszaemlékezése.[41] A protestáns egyháztörténészek számára pedig a 2015-ben megjelent Szikszai Béni „Ahogy én láttam – Feljegyzések a 20. századi magyar ébredéstörténetből” című önéletrajza. E címválasztások jól tükrözik, hogy az 1945 után készült memoárokat a szerzők, nem a megjelentetés céljával készítették, hanem az utókorra bízták művüket. Feltehető, hogy több szerző ismerte egymást, illetve egymás mentalitását, az azonos címválasztásában azonban feltehetően nem ez játszott szerepet, sokkal inkább a 20. századi megélt, átélt események és a személyes életút hasonló feldolgozásában keresendő.

[[paginate]]

A huszadik századi történetírásnál csakúgy, mint a korábbi korok esetében, foglalkozni kell a dokumentumok hiányával is. Enyedy Andor püspök életéről és munkásságáról alig találhatóak egybefüggő forrásbázisok. Jelenleg az egyházkormányzó életútjának rekonstruálásához szükséges és kutatható források –ha területileg nem egyenletesen is – de egész Magyarországon szétszóródtak. A jelenlegi hiányok egyik magyarázataként a tudományos kutatás módszertani szempontjából is érdekes adalékot szolgáltat Koncz Sándor visszaemlékezése:

„Szabó Zoltánnak nagyon fájt az országosan ismert és Patakon ugyancsak nagyra becsült Enyedy Andor viselkedése. Előttünk, diákok előtt érthetetlennek tűnt, hogy e kiállást igénylő hercehurcában Enyedy Andor miért nem társult a püspök érezhető jóindulata[42] és a teológiai kar mentő akarata mellé, amivel a helyzet egységesebben könnyebbült volna az akadékoskodó főgondnokkal szemben.[43] A rejtélyt a lenyűgöző lexikális tudású és fogékony diákkorunknak egyik tudatosan tanulságos pataki szemnyitogató, Gulyás József főkönyvtárnok oldotta meg. Az emberi esendőség egyszerűségével rámutatott a pozícióharcban az árnyalt hatalmi helyezkedésre. A nagykönyvtárban, az olvasni bejáró teológusoknak elővette a Sárospataki Református Lapok 1918. évfolyamát. Megmutatta a decemberi számban Enyedy Andor haladó cikkét. Többek között ez olvasható benne: »Hiszem és tudom, hogy egyházunk egyetemes közvéleményében a forradalmi vívmányok örömteljes fogadtatásra találnak... Örülünk a vallás-, vélemény- és sajtószabadságnak, a közművelődés, felvilágosodás terjesztésének.« Gulyás József elmondta: mivel Enyedy Andor a forradalom mellé állt, a cikk előbukkanásától félhet. Azért is, mert Baltazár Dezsőt támadja benne, aki mint 1911 óta tiszántúli püspök, 1917-től a Zsinat, 1918-tól a Konvent lelkészi elnökeként viseli jelenleg református egyházunk legmagasabb méltóságát. Ezzel magyarázható, hogy a cikk a Nagykönyvtár több duplum példányából ki van tépve. Feltételezhető, hogy maga Enyedy Andor szaggatta ki vagy távolíttatta el mással. Könnyen megtehette, mert a 20-as évek elején a szomszédban, Sátoraljaújhelyben lelkészkedett. Enyedy Andor 1918-as s következtethetőleg 1919-es forradalmi véleményét ellensúlyozandó, mint „ügyes ember" az egyházkerületben a most futó politikai hatalmat képviselő, feudális gondolkodású farkasfalvi Farkas Géza császári és királyi kamarás, felsőházi tag mellé áll. Enyedy Andor ezzel biztosítani kívánja személyes befolyását és megnyerni segítségét, hogy a betegeskedni kezdő Farkas István utódja ő legyen a püspökségben. Jó előre kilövi az egyházkerületben, sőt az egész országban rendkívüli népszerűségnek örvendő Szabó Zoltánt, akit magával szemben fiatal titánnak láthat”.[44]

Az 1918-1920 közötti időszak továbbra is csak részlegesen feldolgozott. A kutatás jelenlegi állása szerint megállapítható, hogy számos dokumentum még levéltárakba sem került, hanem családok őrzik mind a mai napig. A Tanácsköztársaság korának sajtótermékei pedig igen hiányosak. Számos esetben még az Országos Széchenyi Könyvtár állományából is hiányoznak cikkek, esetleg egész lapszámok is. Hiányok esetében nemcsak folyóiratok esetében találkozhatunk, hanem levéltári források esetében is. Nehéz megállapítani, hogy a levéltári források hiánya tudatosan alakult így, vagy pedig véletlenül. Amennyiben az iratok megrostálásra kerültek, akkor milyen szempontok vezették az iratok selejtezését, hiszen az 1945-1955 közötti időben betudható egy védekező reflexnek is.

Felekezettől függetlenül az egyházi vezetők mindig jó kapcsolatot ápoltak a kortárs művészekkel. Nyitottak voltak új formákra, gyakran reflektáltak egy-egy újabb művészi műre. Jól ismert és feldolgozott Ravasz Lászlónak a kritikai észrevételei és bírálatai Ady Endre líráját, illetve Móricz Zsigmond és Szabó Dezső prózáját illetően. Hasonló kapcsolatok, illetve értékelések feltérképezése, a kutatás jelenlegi állását figyelembe véve, erőn felüli vállalkozás lenne, mivel csak egy-egy levélből következtethetünk Enyedy Andor és valamely művész kapcsolatára.[45]

[[paginate]]

Egy 20. századi életrajzi munka során nemcsak az elsődleges, de a másodlagos források jelentőségével is külön kell foglalkozni. Minden egyházi közösség jelentős anekdota kinccsel és memoárirodalommal rendelkezik. Enyedy Andor püspöki tevékenységéről illetve annak végéről több szemtanú beszámolója áll rendelkezésünkre. Így Benke György visszaemlékezése is:

„Talán ezt a virágzást és kisugárzást igyekeztek ellensúlyozni az egyre inkább monopolhelyzetbe kerülő politikusok, amikor gondoskodtak arról, hogy Rákosi Mátyás kétszer is ellátogasson Sárospatakra. Emlékszem, első alkalommal a főiskola elé érkezett autón, és ott szállt ki, mert az iskolakertben várta a tömeg a beszédét. Kiszállva az autóból az ott serénykedő R-gárdisták idegesen biztattak: „tapsolni, fiúk!“, de bizony nem volt lelkes az a taps, sőt alig-alig tapsolt valaki rajtuk kívül. Az egyházkerület és a főiskola vezetőivel is találkozott Rákosi Mátyás. A kollégium tanácstermében volt a fogadás, ahová cserkészegyenruhában én is bemehettem. Itt mondta Rákosi:
     - Nagyon vastagok ennek az iskolának a falai, nem tud bejönni ide az új idők levegője.
Meleg volt, nyitva voltak a terem ablakai. Enyedy Andor püspök rámutatott a nyitva levő ablakokra, és mondta:
     - Láthatja, titkár úr, ezek az ablakok nyitva vannak. A Kollégium soha nem zárkózott el attól, ami újat, jobbat hozott.
A szénior az ifjúság nevében egy Bibliát ajándékozott Rákosinak. Kezébe véve a Bibliát elmondta, hogy a szegedi Csillagbörtönben gyakran olvasgatta ezt a könyvet”.[46]

Majd pedig a pataki teológia bezárásról Kiss Pál, Utam a papsághoz c. írásában a következőképpen fogalmazott: „De Patakon a teológia megszűnt 1951 nyarán. Dr. Enyedy Andor, az utolsó püspök akkor sírt és ordított úgy, hogy a bezárt ajtón keresztül egy emelettel lejjebb is hallani lehetett...”[47]

A kortársak emlékeinek összegyűjtésén keresztül az elsődleges források árnyaltabbá válhatnak, az események értékeléséhez újabb szempontokat biztosíthatnak. A Tiszáninneni Református Egyházkerület 20. századi egyházkormányzói közül Enyedy Andornak jutott a legnehezebb feladat. A közel 10 évre szabott egyházkormányzói szolgálati lehetőség alatt Enyedy Andor 1942-1951 között igen nehéz, válságos helyzetben kormányozta a rábízott egyházközségeket és lelkipásztorait. Bár Enyedy Andor 1951-ben lemondott püspöki tisztségéről és éppen 1956 év elején vonult nyugalomba, azonban haláláig püspök aspiránsként számoltak vele mind állami mind egyházi téren. Minderről szimbolikusan még az Amerikai Egyesült Államokban is megemlékezett Nagy Lajos[48] Otthoni orgonaszó c. kötetének ajánló soraiban; „Tisztelettel és szeretettel ajánlom könyvemet Ft. Dr. Enyedy Andor püspök úrnak, gömöri szolgatársaimnak és a tiszáninneni ref. egyházkerületnek, amely volt és lesz ismét”.[49]

Molnár Sándor Károly