Művészi válságának, kifáradásának tulajdonítja Nényei Pál a magyar kőszínházak repertoárjában elszaporodott film- és regényadaptációkat. Egyfajta biztonsági játéknak tartja a klasszikusok, kötelező olvasmányok és kasszasikerek feldolgozását, helyettük kortárs szerzők mai kérdésekre válaszokat kereső műveinek színpadra állítását szorgalmazza. Anélkül, hogy a magyartanár írónak a Válasz Online-on megjelent véleményével vitatkoznék, az Örkény Színház József és testvérei című darabján keresztül szeretném bemutatni: egy jó történet több ezer éves távolságból is megszólíthat minket, különösen ha azt megfelelő dramaturgiai eszközök segítik.

A hívő ember tudja ezt, hisz mindennapi kenyere, tápláló lelki eledele az Isten igéje. De hogyan lesz hitünk és életünk zsinórmértéke a Szentírás? Ha nemcsak irodalmi érdeklődéssel olvassuk zsoltárait, példázatait, történeteit, hanem újra és újra alázattal, a Szentlelket segítségül hívva tekintünk bele, mint egy tükörbe, melyből a saját arcképünk mellett Isten néz vissza ránk. Így lesz az imádságos csend az önismeret, a változást kiérlelő szembenézés ideje. Mostanában egyre gyakrabban felfigyelek a bibliai szövegek mélységére: a szentírók néhol évszázadokat foglalnak össze néhány mondatban, máskor egész fejezeteket szentelnek ugyanannak az eseménynek, egy-egy jól megválasztott szóval rengeteg érzelmet, hátteret, motivációt képesek megjeleníteni. A Biblia tükre minden nap valami mást mutat meg ebből a páratlan gazdagságból.

[[paginate]]

A művészek – legyenek keresztyének, vagy épp nem hívők – érzékenyek erre a sűrítettségre, nem véletlenül nyúltak mindig is szívesen bibliai témához. Goethe például egy helyen azt írja József történetéről: „az ember késztetést érez arra, hogy részleteiben ábrázolja”. Egyebek mellet ez a mondat is inspirálta Thomas Mannt, hogy hozzákezdjen négy kötetből álló regényéhez. A Nobel-díjas német író évtizedeken át dolgozott, míg több mint ezer oldalasra bővítette József és testvérei történetét: alapos kutatás után, tudományos eredményekre építve, alapvetően mégis a művész beleérző képességével rajzolta meg Jákob tizenkét fiának arcvonásait, beszélte el múltjukat, konfliktusukat, pokoljárásukat és szabadulásukat. „A 20. század legnagyobb szellemi vállalkozásainak egyike, az ókori kelet mítoszainak és vallásainak értelmező újramesélése” – vélekedik a regényről Ascher Tamás és Gáspár Ildikó, akik 2017-ben színpadra álmodták a különböző népek és törzsek, istenek és emberek összefonódó, az emberi kultúra kialakulásáig visszanyúló történeteit. A négy és fél órás darabot három éven át játszották nagy sikerrel az Örkényben, idén tavasszal pedig a színház elérhetővé tette online kínálatában a búcsúelőadás felvételeit.

Ebben a Covid-szülte kényszerhelyzetben egész érdekes megoldásokat is láttunk már a különböző társulatoktól: a darabba beleírt, statisztává előlépett, a színpadon sétáló operatőröket (Zűrzavar 2045), vagy épp a kamerák látószögéhez igazítva megkoreografált színpadképet (Don Carlos). Ezekhez képest a József és testvérei hagyományosnak mondható színházi közvetítés, mégsem steril vagy unalmas, a mozgalmas eseményeket szépen megkomponált nagytotálok, az érzelmeket pedig közeli és premier plánok teszik átélhetővé. A színházi atmoszféra megteremtését az is segíti, hogy az aprólékosan megrendezett felvételek közönség mellett készültek – ez pedig csak tovább növeli a felvételt készítők munkája iránti elismerésemet.

^{Forrás: Örkény Színház
Fotó: Horvát Judit}

[[paginate]]

„Mélységes mély a múltnak kútja” – ezzel az önreflexív mondattal kezdődik a regény és az előadás is, s bár Gálffi László idős Jákobja kétségkívül ad neki némi ironikus felhangot, utóbbi nem állt távol Thomas Manntól sem. Találó kép a József és testvéreire a kút, mert az ősatyák Mózes első könyvében olvasható, a világ megváltásának nagy történetébe illeszkedő élete a főszereplők számára még csak a család szóbeli, ám élő hagyományát jelentette, mely tükörként személyes kríziseiken is átsegítette őket. Mann egyre növekvő hógolyóként előre gördülő elbeszélői stílusa, a múltbeli történések és az aktuális események egymás mellé helyezése, valamint az a dramaturgiai megoldás, hogy a párhuzamos történetekben ugyanazok a színészek játszák az egymásnak megfeleltethető karaktereket – ez mind-mind erősíti azt az érzést, hogy az idő nem más mint kút, melynek állóvizébe Isten időről időre belemeríti vödrét, az egymást követő generációk pedig az így keletkező fodrozódás koncentrikus hullámai.

Az idős Jákobnak előbb csak rémálma, hogy Ábrahámként le kell mondania szeretett fiáról, az események egy pontján viszont valósággá lesz a veszteség, s akkor szükségszerűen ősével azonosítja magát, hogy elviselje a felfoghatatlant. Izsák önbecsapó szavai a Ráhel helyett Leát ölelő fiatal Jákob szájából hangzanak el ismét. A fiatal Jákob és a felnőtt József közötti hasonlóságot az húzza alá, hogy mindkét szereplőt Polgár Csaba formálja meg. Ő az egyébként, akivel leginkább azonosulhatunk, hisz az utolsó, harmadik felvonásra megérti a kút-tükör törvényszerűségeit, engedelmesen meghajtja fejét Isten előtt, aki a hullámokat mozgatja, felismeri helyét az Úr szabadítástörténetében, s vállalja is szerepét.

Egyrészt tehát a történelem nem pusztán ismétli önmagát, hisz fejlődést is látunk, másrészt ez a megsebződés és gyógyulás története. Több drámára elegendő alapanyag, tragikus esemény is kitelik belőle, mégis pozitív a lezárása, mert Isten úgy szövi a szálakat, hogy évtizedes sebek is be tudjanak gyógyulni. Számára nem drága világrengető eseményeket annak szolgálatába állítani, hogy tizenkét fivér és apjuk között helyreálljon az, ami egykor jóvátehetetlenül eltörött. A múlt kútjának fodrozódó víztükrében tehát nemcsak elődeinket és önmagunkat, de Teremtőnk képmását is megpillanthatjuk.

Az imádságos csend az az állapot, amikor arra várunk, hogy Isten Lelke megérintsen minket. De tükörbe nézni, meglátni önmagunkat mások történetében nemcsak belső szobánkban, hanem a nézőtéren – vagy jelen helyzetben a monitor előtt ülve – is tudunk. Ez a művészet ajándéka. A József és testvérei esetében pedig ehhez a bibliai történet is adott.

Feke György

^{Forrás: Örkény Színház}