^{Textus: Dán 3,14-18, Róm 5,1-5}

Krisztusban kedves Testvéreim!
Gyászoló Család! Gyászoló Gyülekezet!

- „Melyik madár repül a legmagasabbra?- tudakoltam Svarctól.
- A vadlúd. Miért?
- Ő jár legközelebb a mennyországhoz?
- A mennyország nem egy hely.
- Nem az égben van?
- Így szokás mondani. De ez csak azt jelenti, hogy hozzánk képest valahol nagyon fenn. Sok-sok emelettel fennebb.
- És hogy lehet oda feljutni?
- A mennyországba nem vezet létra. Főleg nem olyan, amit mások ácsoltak.
- Nekem kell elkészítenem?
- Nem.
- Hanem?
- Neked magadnak kell létrává lenned.
- Azt mondod, nem az égben van. Hol van a mennyország?
- Állítólag a lélekben van, miként a pokol is.
- Egy helyen?
- Igen.
- Egyszerre vagy egymás után?
- Olyan lehet ez, mint a székelykocsárdi váróterem. Az egyik bejáratára az van írva, hogy első osztályú váróterem, a másikra, hogy másodosztályú.
- És valójában hányad osztályú?
- Valójában egy folyosó.”

Egy naplójegyzet Szőcs Géza Limpopo című könyvéből, amit Nekem dedikált és ajánlott egyszer Sárospatakon: „örömmel és barátsággal, hogy nemcsak Piliscsabán a szomszédja, hanem Sárospatakon is találkozhat Vele” – és találkoztunk is. A mi személyes kapcsolatunk Géza családtagjai, barátai és a gyülekezet közösségében lett élővé. Mindig velük együtt, velük közösségben, vagy szeretteinek hátországaként, támaszaként volt jelen az életünkben. Majd a végig imádkozott utolsó hetekben egészen közel voltunk egymáshoz.

[[paginate]]

„Életünk ideje, hetven, vagy ha feljebb nyolcvan esztendő” – olvassuk a 90. zsoltárban. 67 év emberi gondolataink szerint kevés. Isten azonban nem számokban méri életünket, hanem akkor hív haza, ha elvégezzük a ránkbízott feladatokat. Az élet nem rövid, vagy hosszú, hanem bevégzett, vagy bevégezetlen. 67 évbe sűrűsödött bele a végtelennek tűnő elnyomás, a változások megrendítő ereje, az alkotás termékeny időszaka, láthatóvá váltak a maradandó és pusztulásnak kitett értékek. Egyik közeli barátja szerint Ő „három ember életét élte”. Szőcs Géza élete ilyen koncentrált, tartalmas földi lét volt.

Élete egyszerre volt a szabadságért küzdő és a szabadságot elfogadó lét. Mert van olyan szabadság, amiért az embernek küzdeni, harcolni kell, és van olyan, amit el kell fogadni, mert azért már Valaki küzdött és harcolt. Sőt az életét is odaadta, hogy az embernek ajándékozzon mindent. Jézus Krisztus értünk vállalt szenvedése, halála, majd feltámadása.

Szőcs Géza mindkettőnek részese volt. Hogy melyik volt az erősebb? A megnyert vagy az elnyert szabadság, a megvalósult kérések, pontok, vagy az ingyen kapott kegyelem? Én biztos vagyok benne, hogy az Istenől kapott kegyelem szabadít fel a másokért való cselekvésre. Hiszem, hogy a kegyelem szabadsága a szabadságért folytatott küzdelemnek: 1. erőforrásává válik, 2. szolgálattá nemesíti, 3. távlatokba helyezi – így volt ez Szerettetek életében.

1. A kegyelem szabadsága a szabadságért folytatott küzdelemnek erőforrásává válik

Az ószövetségi könyvből, Dániel három barátjáról szóló történet végét olvastam fel. A Júda törzséből származó ifjak Babiloniában, fogságban élnek. A király és az emberei minden eszközt megragadnak, hogy feledtessék velük származásukat, saját népük emlékét, hogy megtagadják hitüket és az általa felállított szobor előtt hódoljanak. Az Isten nevét magukban hordozó ifjak nevét megváltoztatják, új nevet, új identitást kényszerítenek rájuk. Fenyegetéssel akarják őket rávenni, hogy Isten helyett az aranyszobor előtt hódoljanak. Ők azonban megtagadják a király parancsát és vallást tesznek az Élő Istenbe vetett hitükről. Kitartásukkal megvallják, hogy Istennek elegendő ereje és hatalma van őket megszabadítani a tüzes kemencéből, de ha nem tenné is, ha meg is kell halniuk, az életük sem olyan drága, hogy megtagadják Istent. Azt mondják, mi nem aggodalmaskodunk, az Élet Urát választjuk a túlélés helyett, vállaljuk a veszélyt az igazságért. Elegendő védelmet találnak Istenben és ezzel elismerik, hogy mindenek felett való jó Isten akarata akár még az ő nemes és célratörő akaratukkal szemben is. És tudjuk, hogy a király az izzó kemencében négy alakot lát, a negyedik „Mint valami Isten” (Dán 3,25).

Szőcs Géza életútjának egy szakaszán otthon, de mégis idegenben – idegenben, de mégis otthon vállalta a népéért, a kultúráért, a nemzeti identitás megőrzésért a megpróbáltatásokat. Kolozsvárról Kolozsvárra hosszú út vezetett, de nem volt egyedül. Többszörösen nem volt egyedül.

2. A kegyelem szabadsága a szabadságért folytatott küzdelmet szolgálattá nemesíti

Tíz évvel ezelőtt így írt Szőcs Géza: „Meghatározni nem fogom magam, de azok számára, akik foglalkoznak ilyesmivel a következő támpontokkal szolgálok: Úgy gondolom, hogy szeretnünk kell ellenségeinket is, mint felebarátainkat, és felebarátainkat, mint önmagunkat /…/ .majd tovább /…/  Osztom azt a meggyőződést, hogy a rosszat nem győzheti le a kisebbik rossz, csak a jó, - de védem a rosszat a még rosszabb ellen”.

Így élni csak azok tudnak, akik ismerik Jézus Krisztust. Így élni csak akkor tudunk, ha közösségben vagyunk Istennel. Ahogyan Pál írja: „Jézus Krisztus által járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk” (Róm 5,2). A kegyelem Isten nekünk ajándékozott, általunk meg nem érdemelt jóindulatát és szeretetét jelenti. A kegyelem elfogadottság, ami felszabadít a szolgálatra. Az Istennel való folyamatos és szilárd kapcsolat, amiben értelmet nyer a küzdelem, a szenvedés, a megpróbáltatás, de éppen abből a megkapott békességből fakad a hálaadás, a másokért végzett szolgálat, az élet szeretete. Isten így formál bennünket. A megpróbáltatások által állhatatosságra nevel, hogy kipróbált, érett jellemmel bíró, szolgálatra kész gyermekei lehessünk. Mint a tűzben megpróbált arany, ami tisztává és mentessé lesz minden szennyeződéstől és ragyog.

[[paginate]]

Gyászoló Testvéreim!

Most nekünk is erre a bizonyosságra van szükségünk. A halál, az elmúlás nagyon közel jött hozzánk, de az Élő Isten még közelebb van. Csakis szeretetébe kapaszkodva tudunk e megpróbáltatásban kitartani, vigasztalódni.

3. A Krisztusban elnyert kegyelem távlatokba helyezi életünket

„A kipróbáltság reménységet szül” – olvastuk a Szentírásból. Életünkben oly gyakran előfordul, hogy a nehézségeinkbe beleragadva, vagy éppen az örömeinket tartogatva csak a jelen pillanat határozza meg gondolatainkat, elképzeléseinket. Nagy ajándéka Istennek, hogy életünket megnyitja a jövőre, tovább viszi, felemeli. Nemcsak a múló időben haladunk tovább, hanem reménységgel tekintünk előre, a jövőbe. A reménység fokozott várakozás, amiben mindannak a beteljesedését várjuk, amit Isten nekünk készített. A reménység nem hagy cserben, mert maga Isten nem hagy cserben, hiszen a reménység az Ő kitartó szeretetén nyugszik. Most, amikor minden véglegesnek látszik – halál, koporsó, elmúlás – ebből a reménységből táplálkozva kapunk erőt a veszteség elhordozásához, a vigasztalódáshoz. Bizalommal és meggyőződéssel valljuk, hogy Élő Istenünktől semmi sem választ el, mert Jézus Krisztus legyőzte a halált és övéit a feltámadásban részesíti.

Húsvétkor, a feltámadás ünnepén – jóllehet nem tudtunk úrvacsorai közösségben lenni –, de a gyülekezetben Gézáékkal együtt vallottuk meg a feltámadásba vetett hitünket és erősítettük egymást, hogy a húsvét az ÉLET ünnepe.

Atyánk,
mirajtunk minden pillanatban a pusztulás fogsora összecsattan,
de folyton-folyvást föltámasztva minket
összegombolod rajtunk újra és újra életünket,
mint meleg, piros inget –
Isten, köszönünk mindent;
s ha elrejtőznél egyszer a végtelen időben,
templomi, festett képen vagy kifaragott kőben:
kérünk, Miatyánk, engedd, hogy megtaláljunk téged egy kukoricaföldön vagy Emontekiőben
        – írta Géza

Ámen.

Szép Mónika