A Kálvin Kiadó ajánlója

 

Szűcs Ferenc

Hitvallásismeret

A/5 méret; 168 oldal; kartonált; 1200 Ft

 

 

Dr. Szűcs Ferenc Hitvallásismeret című egyetemi jegyzete az azonos nevű tárgy hallgatói számára készült a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. A szerző a két alapvető református hitvalláshoz, a Heidelbergi Kátéhoz és a Második Helvét Hitvalláshoz ad magyarázatot, hogy rajtuk keresztül vezesse tovább az olvasót a Szentírás üzenetéhez, ugyanahhoz a forráshoz, ahonnan a 16. századi reformátorok is istenismeretet, vigasztalást és reményt merítettek. Mert „...nem elfelejteni kell őket, hanem értékeiket felfedezve újra interpretálni, ót és újat hozva elő mind az igehirdetésben, mind a tanításban. /…/ emlékeztetnek arra, hogy mi is úton járó közösség vagyunk /…/, nem beérkezettek, hanem a cél felé tartók, nem birtokosai, hanem éhezői és szomjazói az igazságnak. De éppen ezen az úton nem vagyunk egyedül, velük párbeszédet folytatva jó társaságba kerültünk, és hozzájuk méltó társként válhatunk teológussá. Aki jól érzi magát majd a klasszikusok társaságában, annak bizonyára sok örömöt is jelent majd velük együtt menni az úton a szentek közösségében”.

A könyv harmadik kiadása arra az örvendetes helyzetre is utal, hogy a teológiai oktatáson túl a gyülekezeti bibliaiskolákban, presbiterképzésben is megnőtt az igény a hitvallásismeret tanulmányozása iránt. (...) Azzal a reménységgel bocsátjuk útjára ezt a könyvecskét, hogy ebben a megújuló szolgálatban is hasznos segédeszköz lehet.

______________________
A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója
1113 Budapest, Bocskai út 35. • Tel.: (06-1) 386-8267, (06-30) 276-7343
Web: kalvinkiado.hu • facebook.com/kalvin.kiado • E-mail: kalvin.kiado@kalvinkiado.hu

[[paginate]]

 

Hill, Craig C.

Közöttetek ne így legyen!
Státusz és ambíció Jézus követésében

Fordította: Szabadi István
A/5; 232 oldal; kartonált; 2000 Ft

 

Nincs olyan közösség, amelyben ne lenne szerepe az ember társadalmi pozíciójának, elismertségének, fontosságának, státuszának. Ugyanilyen magától értetődő része életünknek a belső késztetés, a törekvés, az ambíció. A keresztyén ember és az egyház sem kivétel ez alól, mégis ritkán esik szó ezekről a kérdésekről. Gyakoribb az álszerény vagy szégyenkező hallgatás, és nem ritka az sem, hogy egyszerűen alkalmazkodunk a világhoz. Miért érdemes őszintén szembenézni az elismerésre, elfogadásra, sikerességre való törekvéssel keresztyén emberként, vezetőként, lelkészként? Hogyan találjuk meg a helyes utat Isten országának radikális evangéliuma és a közösségi élethez szükséges rend, a tisztségek és a szolgálatok, az emberi természetünkből fakadó ambíció és a mindenki szolgájává lett Krisztus ismeretében? Hogyan lehet jelen az egyház közösségében és a hívő ember életében Isten országának valósága? „Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok” (Mt 20,25–26). A szerző úgy veszi sorra az Újszövetség mondanivalóját ezekkel a témákkal kapcsolatban, hogy közben végig Jézus követésének gyakorlatát és a mai hétköznapok kihívásait tartja szem előtt.

Craig C. Hill amerikai újszövetséges teológus, 2016 óta a dallasi Metodista Egyetem teológiai karának (Perkins School of Theology, Southern Methodist University) vezetője.

________________________
A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója
1113 Budapest, Bocskai út 35. • Tel.: (06-1) 386-8267, (06-30) 276-7343
Web: kalvinkiado.hu • facebook.com/kalvin.kiado • E-mail: kalvin.kiado@kalvinkiado.hu

[[paginate]]

Dávid Gyula (szerk.)


Reményik Sándor összes verse I–II.

A/5; 680+512 oldal; vászonkötés; 3. kiadás; 6000 Ft 

 

Az erdélyi evangélikus költő teljes lírikus életművét Dávid Gyula rendezte sajtó alá. Az 1943-ban megjelent "Összes versek" kötet versei mellett jelen kiadás magában foglalja a 2002-ben "Hátrahagyott versek" címmel megjelent, a fenti kötetből kimaradt mintegy 200 költeményt.

A két kötet tehát több mint 400, a korábbi gyűjteményekből hiányzó verset tartalmaz. Neves erdélyi költőnk verseinek eddig megjelent legteljesebb gyűjteménye a Kálvin Kiadó, a Luther Kiadó és a Polis Könyvkiadó közös gondozásában jelent meg.

______________________
A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója
1113 Budapest, Bocskai út 35. • Tel.: (06-1) 386-8267, (06-30) 276-7343
Web: kalvinkiado.hu • facebook.com/kalvin.kiado • E-mail: kalvin.kiado@kalvinkiado.hu

[[paginate]]

 

Koppándi Botond Péter

Az új homiletika és az amerikai protestáns prédikálás megújítása

B/5; 272 oldal; kartonált; 3000 Ft

 

A „szószék válságát” is magukkal hozták a 20. század közepének társadalmi, politikai és kulturális változásai az Amerikai Egyesült Államokban. A prédikálást ért vádakkal és hatásokkal foglalkozni kellett, valamilyen pozitív választ kellett adni: így jött létre az új homiletika. Nem tekinthető egységesnek, mégis a különböző irányzatokban van néhány olyan közös vonás, amely mozgalommá tette, és meghatározta a 20. század második felének és a 21. század elejének prédikálását. Az új homiletika szerint a prédikálás: esemény, és így az egész embert kell megszólítania, teljes értelmi, érzelmi és szellemi valóságában; nemcsak az elmondottak tartalma, hanem a hatása is előtérbe kerül. A kontextualitás alapkövetelmény, ugyanis az válik fontossá, hogy a textus hogyan értelmezhető egy hallgató számára, egy adott helyen, egy adott alkalommal. A prédikáció tartalma és formája egymástól nem választható el, hatását ugyanis együttesen fejtik ki. Az új homiletika azt vallja, hogy az igehirdető lelkész részese a prédikálás eseményének, a saját istentapasztalatából fakadó élményeit osztja meg a hallgatóságával. A hallgatóság több, mint a prédikáció címzettje: a prédikálás eseményének főszereplőjévé válik, be kell fejeznie a prédikációt oly módon, hogy a saját életére vonatkozó következtetéseket önmaga vonja le.

Koppándi Botond Péter a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet gyakorlati teológia tanszékének tanára. Könyvéből, amely a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen megvédett doktori dolgozata alapján készült, megismerhetjük a protestáns felekezeteken átívelő, a homiletika fenomenológiájának megújulását szorgalmazó mozgalom mögötti társadalmi, politikai változásokat, filozófiai és teológiai gondolatokat. Az új homiletika főbb képviselői David Buttrick, Eugene Lowry, Fred Craddock, Thomas Long, David Randolph és Lucy Rose; homiletikai munkáik elemzése mellett egy-egy jellegzetes igehirdetést is olvashatunk tőlük a kötetben.

_____________________
A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója
1113 Budapest, Bocskai út 35. • Tel.: (06-1) 386-8267, (06-30) 276-7343
Web: kalvinkiado.hu • facebook.com/kalvin.kiado • E-mail: kalvin.kiado@kalvinkiado.hu

[[paginate]]

 

Kálmánchey Márta

A belső ember megújulása

Pszichológiai segítség a hétköznapi keresztyénséghez

Ak/40; 128 oldal; kartonált; 690 Ft 

 

 

 

„Az egészséges keresztyén hitélet pszichés szempontból építi, kiteljesíti személyiségünket” – vallja Kálmánchey Márta pszichológus. Az Istennel való mély kapcsolat, a feltétlen elfogadás szilárd alapot ad a létezésünkhöz. A megtérés, az újjászületés hatalmas erővel indít el egy új úton. Hitünk segít megküzdeni a sorsfordító, nagy nehézségekkel éppúgy, mint a mindennapi megterhelő élethelyzetekkel. A kötetben található harminc rövid írás rámutat arra, hogy az egyénileg és közösségben megélt hit hogyan válhat megújító erővé az életünkben. Olvashatunk többek között a keresztelés, a konfirmáció és az úrvacsora pszichológiai  jelentőségéről, az istenképről, az életközépi válságról, az érzelmi fogyatékosságról és a kreativitásról. Hisszük és valljuk, hogy „…ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra” (2Kor 4,16).

______________________
A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója
1113 Budapest, Bocskai út 35. • Tel.: (06-1) 386-8267, (06-30) 276-7343
Web: kalvinkiado.hu • facebook.com/kalvin.kiado • E-mail: kalvin.kiado@kalvinkiado.hu

[[paginate]]

 

Németh Tamás


A Szentháromság-tan Kálvin teológiájában

B/5; 276 oldal; kartonált; 2500 Ft

 

Ami Kálvin teológiájára általában igaz, igaz a Szentháromság-tanára is. Nem osztjuk azt a véleményt, hogy Kálvin kezdettől fogva lezárt teológiai rendszerben gondolkozott volna, hiszen ennek saját, fentebb idézett véleménye is ellene mond. Írásainak elemzése során figyelemmel lehet kísérni azt, hogy Kálvin viták tüzében és a Szentírás egyre mélyebb megismerése alapján lépésről lépésre többet fogadott el az óegyházi zsinatok dogmáiból, mert ráébredt arra, hogy ezek bibliai alapon, hitvallásképpen fogalmazódtak meg. Kálvin azt a páli elvet követte, hogy „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg” (1Thessz 5,21). Csak azért, mert az egyház tekintélye mögötte áll, nem bizonyos egy tan igazsága, de amikor kiderül, hogy az egész Szentírás áll mögötte, akkor igen. Kálvin számára így lett lépésről lépésre a Szentháromság-tan, a maga helyén, a reformált keresztyén egyház központi tanítása.

(A kötet a Kálvin Kiadó és az MRE Doktorok Kollégiuma közös kiadásában jelent meg.)

______________________
A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója
1113 Budapest, Bocskai út 35. • Tel.: (06-1) 386-8267, (06-30) 276-7343
Web: kalvinkiado.hu • facebook.com/kalvin.kiado • E-mail: kalvin.kiado@kalvinkiado.hu

[[paginate]]

Revideált új fordítású Biblia (RÚF 2014)

Az új fordítású Biblia legújabb, revideált szövegű kiadása színes térképekkel. Könyvárral felérő könyv, amely megváltoztatta, és mind a mai napig megváltoztatja a világot. A Biblia nemcsak az emberiség történetét foglalja össze a teremtéstől az új teremtésig ívelő hatalmas elbeszélésben, de megtalálhatjuk benne a válaszokat a legfontosabb kérdéseinkre is: Miért élünk? Honnan jövünk? Hová tartunk? Van-e élet a halál után?

______________________
A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója
1113 Budapest, Bocskai út 35. • Tel.: (06-1) 386-8267, (06-30) 276-7343
Web: kalvinkiado.hu • facebook.com/kalvin.kiado • E-mail: kalvin.kiado@kalvinkiado.hu

 

Hasonló anyagaink

A Kálvin Kiadó ajánlója

Kiss Réka – Lányi Gábor (szerk.): Ravasz 100 | Bakk-Miklósi Kinga – Hézser Gábor: Pasztorálpszichológia | Kis Klára: Iskolai agresszió és egyházi iskolák | Kustárné Almási Zsuzsanna: Életre kelt történetek | Cs. Szabó Sándor: Kálvin

A Kálvin Kiadó ajánlója

Deuterokanonikus bibliai könyvek. Magyarázó jegyzetekkel | Szikszai Béni: Mivé formálhat Isten keze? Ezékiel könyvének üzenete | Bajcsi Norbert: Szenvedéllyel. Utam a drogoktól a velünk élő Istenig | Gárdonyi Zsolt: Áldáskívánás négyszólamú vegye...

A Kálvin Kiadó ajánlója

Farkas József: A világ tele van Istennel | Lábadi Károly: Hercegszöllős és zsinata | Kókai-Nagy Viktor: Karizmatikus gyülekezetvezetés az Újszövetség korában