Nagy várakozás előzte meg a magyarországi bemutatót, hiszen a 2018-as milánói ősbemutatót követően Amszterdam, Valencia és Párizs vájtfülű operarajongói már kifejezték elismerésüket. Följegyezték például, hogy a Milanói Scala közönsége az ősbemutató után, nyolc percen át fennállva vivátozott és tapsolt. Akkoriban itthon is, sőt a New York-i Metropolitan-ben is előkészületek történtek a bemutatóra, amelyeket azonban a covid-járvány miatt el kellett halasztani.

Az egyetlen Kurtág-opera előtörténetéhez tartozik, hogy Kurtág, Samuel Beckett színművét még 1957-ben, a bemutató évében látta Párizsban. A hatás felejthetetlen volt. Évtizedek teltek el, mire hosszas érlelődés után 2010 körül elkezdett az operán dolgozni. Egy interjúban elmondta, hogy mintegy két évig, kizárólag Beckett szövegét tanulmányozta, hogy kiválogassa a zenébe illeszthető szövegrészeket. Olyan redukciót végzett el, amelyben a nyelvi minimalizmus tökéletes együttállást alkot a hanggal. Kurtág a hangokat betűkként kottázza, így ő valóban zenét „ír”. Az opera szövegkönyve tehát francia nyelven íródott, éppen úgy, ahogyan a prózai szerző Samuel Beckett színműve is, sőt így az opera szövegkönyvét maga Beckett írta. Samuel Beckett, bár maga protestáns gyökerű ír család sarja volt, abszurd drámáinál szívesen nyúlt a francia nyelvhez, mert úgy tartotta, hogy ezen a nyelven könnyebben ki tudja fejezni magát. Nálunk, színházi körökben, talán legismertebb műve a Godot-ra várva, de legalább ilyen jelentős A játszma vége, a Fin de partie is, amelyet azért az évek során néhány hazai színház már műsorra tűzött. Beckett, a Végjáték címet preferáló rendezőkkel szemben, A játszma végét tartotta jónak, mert kifejezetten egy sakkjátszmára akarta emlékeztetni a nézőt, ahol majd vége lesz a játéknak, de addig is apró, vagy végzetes játszmák sorjáznak.

[[paginate]]

A veszteség itt alaphelyzet. Minden minimalizált, szűkített, negatív, egzisztencialista, a létezést önmagát boncoló és elveszítő abszurd. Követhető történetet ne keressünk. Azt sem tudni, mi a helyszín, az idő, sőt a kort is csak sejteni lehet a szereplők öltözete nyomán. És mivel kommunikáció sincs a szereplők között, leginkább emiatt nincs történet. Sejteni lehet csupán azt is, hogy egy nagy világégés után vagyunk. Az operát a kritikusok posztapokaliptikus antiopera megnevezéssel illetik. Szinte minden ellentétes a klasszikus operai elvárásokkal. Ez a közel kétórás, ám egyetlen felvonásból álló, zeneileg mégis nyolc jelenetre fölosztott szín négy szereplőt vonultat föl, akik térben minimális díszletezés előtt tűnnek föl és el. Díszletre sincsen már szükség. Ezért is helyén való helyszín egy hangversenyterem, és az ún. szcenírozott koncert. A főszereplő egy felnőtt férfi – Hamm –, aki mozgáskorlátozott, kerekesszékes és világtalan, akinek egyetlen eszköze egy piszkos rongydarab. Csak akkor képes helyet változtatni, ha Clov, a szolgája, tologatja. Clov viszont szüntelenül elmenni, inkább elmenekülni készül, ám mégis marad. Ő az egyetlen mobil lény, és bár sánta és leülni is nehezen bír, sőt szellemileg sincs a helyzet magaslatán, mégsem tud és nem is merészel helyváltoztatási adottságaival élni. Az úr és szolga kapcsolatából kitűnik, hogy bár ők ketten szívből utálják egymást, de a se veled, se nélküled állapotából egyik sem bír kilépni. Az egyik nem tud, a másik nem mer. A háttérben egy-egy fedeles szemetes edényben – afféle kukában – tengődik még két személy, a főszereplő Hamm szülei, az apa Nagg és az anya Nell. Nekik nincs lábuk, ezért mozgásképtelenek, bár időnként föl-fölemelkednek, láthatóvá válnak. Az, ami emberi vonást ad ennek a két torzónak a lét perifériáján élve, az, hogy vannak közös emlékeik, amelyek ezt az egész reménytelen sivárságot időnként mégis valamennyire emberivé teszik. Halálukkal, eltűnésükkel maga az emberség tűnik el. Kurtág pedig ebben az abszurd drámában finoman és érzékenyen megtalálta a … mit is? Reménységet, kivezető utat, célt? Egyiket sem. Inkább zenéjével át- meg átszőtte valamilyen láthatatlan gyöngédséggel, ahogyan egy holland kritikus írja: „Beckett kietlen világának csonkolt alakjai ezúttal elvesztik brutális vonásaikat. Kurtág György szeretettel burkolja be őket zenei világával. Az ő végjátéka egészen emberi, majdhogynem gyöngéd”.

[[paginate]]

Kurtág György
^{Fotó: Huszti István BMC}

És hogy az előadóművészekről is ejtsünk néhány szót, mindenekelőtt a Danubia Zenekarról: amikor Kurtág a milánói ősbemutatóra készülődő szólistákat instrukciókkal látta el Budapesten, a próbák háttérzenekara a Danubia Zenekar volt, amely most is nagyszerűen megértette és Marcus Stenz vezényletével híven elő is adta a szerző zenei elképzeléseit. A karmester mellett Hamm szerepében Frode Olsen, Nell szerepében Hilary Summers és Nagg szerepében Leonardo Cortelazzi ugyanaz a gárda volt, amely az ősbemutatón és az azt követő előadásokon is szerepelt. Egyedül Clov szerepében láthatott a közönség egy fiatal magyar baritont, Haja Zsoltot. Az előadás itt is francia nyelven – magyar felirattal – hangzott el. A végén pedig a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – teltházas – közönsége éppen olyan ovációval ünnepelte az előadást, mint 2018-ban a milánói, és köszöntötte a személyesen is jelen lévő immár 97 éves szerzőt, Kurtág Györgyöt, aki ezzel a művével – egyetlen operájával – is bizonyítja, hogy a XX. és XXI. századi kortárs zene világának egyedülálló, érzékeny képviselője. Fabio Vucchi olasz zeneszerző szerint „Kurtág György a XX. századi zene egyik viszonyítási pontja”.

Gimesi Zsuzsa