Gombos neve hallatán két témára szokás asszociálni: a népi mozgalomban betöltött szerepére és Szabó Dezső munkásságának feldolgozására. Ez utóbbi tartotta fenn a nevét, holott, amikor a monográfia megjelent, már fizikailag rég nem volt jelen Magyarországon. Ez a mű elkezdett önálló életet élni, ugyanis a különleges helyzetben, szerzője száműzetésében, 1966-ban kiadásra került kötet objektív helyzetbe állította – a mai napig is szélsőségesen megítélt – Szabó Dezső alakját. Gombos munkássága azonban történelmi és politikai szempontból egyaránt meglehetősen sokrétű, hiszen ezt a könyvet egészen a rendszerváltásig Magyarországon nem lehetett kiadni vagy a külföldi kiadást hivatalosan terjeszteni.

Gombos politikai eszmélődése a két világháború közötti időszakra esett, amikor több jelentős szellemi csoportosulásban is jelen volt. Az első írása 1936-ban látott napvilágot Illyés Gyula Puszták népe című szociográfiájáról. 1936 és 1939 között a Magyar Út című hetilap munkatársa, majd 1941-ig a Magyar Élet folyóirat szerkesztője lett. 1939 és 1940 között a Nemzetőr, azután 1941-től a következő esztendőig Zilahy Lajos lapjának, a Hídnak lett a munkatársa, valamint 1941-ben a Magyar Út felelős szerkesztőjeként dolgozott (1944-ig!), ezalatt ellátta a Turul Könyvkiadó lektori teendőit is. Ezt az időszakot Borbándi Gyula dolgozta fel[1] elsőként, továbbá legutóbb e témáról, a népi korszakról Papp István munkája[2] jelent meg pár évvel ezelőtt. Még 1941-ben rendezte kötetté a sajátos műfajú írásait, amelyekben a két világháború között kibontakozó népi irodalom hangsúlyos személyiségeiről közölt karcolatokat: Sinka István lírájáról, a népköltészet hangján megszólaló Erdélyi Józsefről, a székely költő Tompa Lászlóról, a népi és nemzeti eszme atyjáról, Szabó Dezsőről és intellektuális folytatójáról, Németh Lászlóról, Sértő Kálmánról, József Attiláról, Tamási Áronról. Ezeket a találóan megrajzolt portrékat, az Álom az országról című kötetében tette közzé. Ekkor még csak huszonhat éves volt, amikor tanulmánysorozatával szinte berobbant a népi gondolkodók társaságába és politikai körébe.

[[paginate]]

Már a bevezetőben elhelyezi intellektuális útjelzőit: „Nincs talán a világon se még egy nép, amelyik annyira csak álmaiban hordozta volna jobbik valóját, mint mi. Mióta megültünk itt a Duna mellett, az Árpádok egy-egy szerencsés pillanatától eltekintve, mindig két életet éltünk: egyet fenn a történelemben, kényszer megoldásokban, vegetálva, s egyet lenn az álmokban, fulladásra ítélve. Ezer év óta van országunk, de egy kicsit mindig olyan volt, mint a törvénytelen gyermek: mintha másra ütött volna. A 'dolog' mindig így ment: az álmot az országról a szívek kiérlelik, de az idő átugorja az alkalmat, tovamegy, és az álom elvetélődik. Új idő jön, új kényszerek, új álom sarjad, újra vetélődik”.[3] Ezek a mondatok olyanok, mintha egy szelíd hangú Szabó Dezsőt olvasnánk a magyarság túlélési technikájáról, pedig már egy következő nemzedékből való huszonéves fiatalember lépett porondra és vitte tovább a magyarság pislákoló, de kiolthatatlan fáklyáját.

A népi mozgalomról, illetve a harmadik utas gondolatról meglehetősen keveset tud a jelenkori emlékezet, az ismeretek jó része is leginkább félreértésekből és előítéletekből táplálkozik. Az ötvenes, hatvanas és hetvenes évek szemléletbeli torzításai ideologikus okokkal magyarázhatóak. A népi mozgalom "elitjéhez" tartozók – Németh Lászlótól és Illyés Gyulától kezdve Veres Péteren és Kovács Imrén át egészen Bibó Istvánig – megpróbáltak választ találni a Trianon utáni Magyarország legégetőbb kérdéseire, de nem a hagyományos ideológiák mentén, hanem egy csoport harmadik útnak nevezett eszmeisége jegyében. Ma is látnunk kell, hogy miért bontott zászlót ez a kis kör, illetve hogy legfontosabb tagjai milyen elgondolásokat fogalmaztak meg, és milyen reformokat találtak szükségesnek megvalósítani 1945 előtt és után. Gombos két jelentős politikai csoportosulásban is jelen volt, aktívan részt vett a Magyar Testvéri Közösségen belül 1940-től végzett munkában. Az ország német megszállása idején a Magyar Függetlenségi Mozgalom tagjaként pedig feladatot vállalt a nemzeti ellenállási mozgalomban. Ehhez eligazodási segítséget nyújt Török Bálint szakmai munkája[4], amelynek középpontjában Szent-Iványi Domokos áll, aki az egyik legfőbb irányítója volt mind a nyilas rémuralom elleni, mind pedig az azt követő szovjet megszállással szembeni küzdelemnek. A kötet címéből kiderül, hogy a "farkas" és a "medve" hazánk leigázása elleni harc jelképei, s mind a két ellenállási mozgalomnak ugyanaz a személy állt az élén[5]. Horváth János visszaemlékezéséből tudhatjuk, hogy egy belvárosi pincében a háború végét Gombos Gyula kikkel együtt vészelte át: „Bereczky Albert, Tildy Zoltán, Cholnoky Viktor, ifjabb Tildy Zoltán és László … a magyar ellenállási mozgalom vezérkarának egyik szárnya”[6].  Gombos a háború után a Kisgazdapárton belül  megalakította eszmetársaival[7] együtt az értelmiségi bizottságot, de nem vállalt nyílt és közvetlen politikai szereplést. A Magyar Testvéri Közösség ellen koholt, ún. köztársaságellenes összeesküvési ügy kapcsán 1947. februárban letartóztatták, de a vizsgálati fogság után szabadlábra helyezték. A kommunista hatalomátvétel után, feleségével és lányával együtt, 1948. decemberben elhagyta az országot, majd 1949 és 1951 között Svájcban, 1951-től 1984-ig az Egyesült Államokban, utána Párizsba költözött, s élete utolsó éveiben, 1992-ben hazatelepült Magyarországra. Hazatelepülése után nyolc évvel, sok remény és még több rendszerváltás-kori csalódás után, 2000-ben, Budapesten hunyt el.

[[paginate]]

Távolban – is itthon – az emigrációban

Gombos Gyula eleinte az Új Magyar Út[8] létrejötténél bábáskodott, segítette Soos Gézát a folyóirat tervezésében, ám a későbbiekben már nem vett részt a szerkesztői munkában. Két évig, 1949 és 1951 között a Látóhatár munkatársa volt, azután 1952-től a Szabad Európa Rádió New York-i tudósítója lett, amit több mint két évtizeden keresztül, 1974-ig végzett, emellett az Új Látóhatár főmunkatársa lett 1959 és 1980 között. Emigrációs időszakában Washingtonban, Münchenben, New Brunswickban és New Yorkban jelentek meg a könyvei.

Emigrációban írt első könyve 1960-ban, a Szűk esztendők című munka volt, amelyben a magyar református egyház 1945 utáni történetével, Bereczky Albert és Péter János egyházirányítói személyével, működésével és rendszerhez való hozzáállásával foglalkozott. Ez a kötete a magyarországi református egyház politikai és erkölcsi válságát elemzi. Az első tizenkét fejezetet 1956 tavaszán készítette el. A helyzetelemzés 1955-ig elvezeti az olvasót, ám akkor még nem sejtette, hogy szempontjait és eredményeit a forradalom fogja igazolni. A kötet második felének megírását éppen a forradalom tette megkerülhetetlenné, ezáltal az utolsó négy fejezet 1958-ban készült el, így nem véletlen, hogy a kötet egyik kiemelt szereplője Péter János[9].

Néhány év múlva megjelentette legismertebb művét, melyben a rendhagyó íróról és véleményformálóról igyekezett torzításmentes képet kialakítani, elismerve Szabó Dezsőnek azt a megkerülhetetlen szerepét, amely a 20. századi nemzeti ideológia alakításában játszott. Gombos úgy vélte, hogy Szabó Dezső szépírói műveinél értékesebbek tanulmányai, esszéi és harcos publicisztikái, s az a közéleti szerep, ami a harmadik utat, e sajátos magyar történelmi képződményt bevezette és népszerűsítette. Szabó Dezső munkásságát szinte egész életében tanulmányozta, számos írást, sőt publicisztikát és történelmi esszét szentelt munkássága bemutatásának, s ezzel összefüggésben a harmadik útnak.

[[paginate]]

Gombosnak a Szűk esztendők címet viselő egyházi kritikája és Szabó Dezső monográfiája mellett a Húsz év után című, 1970-ben megjelent szociográfiája az emigrációs munkásságának szintén egy kiemelkedő állomása, és egyúttal a magyar politikai esszéirodalom egyik jelentős alkotása. Előzménynek tekinthetők Bibó István Harmadik út és Szekfű Gyula Három nemzedék című munkái. Megjelenése óta ehhez hasonló politikai-szociográfiai elemző írás nem született a magyar társadalomról. Két évtizednek a boncolása, amely már a magyarországi szovjet-uralom időszakában telt el és szakszerű, indulattól és elfogultságtól mentes mérlege lett. A kötet fiktív levelek gyűjteménye, ahhoz a Mircse Zoltánhoz, aki Németh László Az utazás című művének főhőse. Azt vizsgálja a szerző, hogy mi változott az országban az ’56-os forradalom után a Rákosi nélküli, Kádár-féle magyar valóságban, vagyis milyen az ország politikai és kulturális állapota. A fejezetek külön-külön részletesen tárgyalják az egyházak, a történetírás, az irodalom, a filozófia és a gazdagság problémáit. Abban áll ennek az elemző feldolgozásnak a jelentősége, hogy ilyen munka nem született előtte, ám utána sem.

Gombos elemzését – a hetvenes években – minden magára valamit is adó magyar értelmiségi kézbe vette, vagy legalább hallott róla. Sajátos hangvétele és rázós témavilága miatt a kötet igen nagy visszhangot váltott ki, váratlan sikere pedig felvillanyozta a szerzőjét arra, hogy elkészítse a folytatását. Így született meg 1972-ben a Huszonegy év után című kötet. Az 1980-as években több szociográfiai írást közölt Amerikáról és az amerikai magyarság helyzetéről. Gombos munkái szenvedélyesen igazságkereső írások, a magas színvonalú magyar esszé- és politikai irodalom kiemelkedő alkotásai, amelyek nemcsak a gondolatisága miatt, hanem szép magyar nyelvezete és drámai kifejezőereje miatt „kint” és „bent” egyaránt betöltötték a hivatásukat. A történelem balján című tanulmánykötet New Brunswickban, 1975-ben jelent meg. Gombos fiatalkori írásait tartalmazza ez az összeállítás, amely az 1940 és 1943 közötti időszakban írottak közül nyújt válogatást. Az ebben a kötetben napvilágot látott írások jól mutatják Gombos érdeklődési- és munkaterületeit, amelyek az irodalom, történelem és politika megközelítésén keresztül a magyarság sorsának a bemutatásához vezették. A kötet utolsó írásai már az emigrációba kényszerült író tollából valók, az 1950 és 1951 közötti időszakból. Felvetődik az emigrációs fő hozzáállásbeli kérdés, amely írásainak irányultságát hivatott meghatározni: hogy restaurációs vagy reform szándékkal figyelje-e az ország alakulását, vagyis pozitív jövőképet, illetve az ahhoz hozzájáruló teljes horizontot mutassa-e be vagy éppen ellenkezően cselekedjen.

[[paginate]]

Szabó Dezső utóélete a monográfia fényében

Egyes családi könyvtárakban is még fellelhető Gombos egykori nagy vállalkozása, a Szabó Dezső című monográfia, melyről a rendszerváltásig a legtöbb marxista irodalmár tudomást sem akart venni, egyetemeken is tiltott olvasmánynak számított. Méltatlanság volna nem megemlíteni az emigrációban élők irodalomszervezői munkáját[10], amelyet Szabó Dezső műveinek fennmaradásáért és terjesztéséért tettek. Gombos Gyula monográfiája az Aurora Könyvek-sorozatban 1966-ban, Münchenben látott először napvilágot, Molnár József kiadói gondozásában. Ez a mű mind a mai napig alapmunkának számít a Szabó Dezsővel foglalkozók számára, s megkerülhetetlenné vált. A tanulmánykötet első kiadása hamar elfogyott, ezért 1969-ben a második kiadás követte, ezután hat esztendővel, a Püski házaspár jóvoltából New Yorkban, 1975-ben harmadszor is megjelenhetett a mű, majd Budapestre való visszatelepedésük után, 1989-ben újból kiadták a kötetet, immár a budapesti olvasóközönség számára. A három nyugati kiadás ellenére a könyv kritikai fogadtatása csalódást keltett. Az emigrációnak, a nyugati magyarság szellemi életének az egyik jelentős irodalomelméleti teljesítménye nem kapott megfelelő színvonalú szakmai visszajelzést, eltekintve az ismertetésektől és rövid méltatásoktól. Talán ennek az lehetett az oka, amit Hartyányi István jelzett: „Gombos Gyula Szabó Dezsőről szóló könyve, amely Münchenben és New Yorkban jelent meg, itthon tiltott mű volt: csak becsempészve lehetett hozzájutni”[11]. Ellenben szép számmal lehetett volna az emigrációban élő "független" alkotók, s szabad világban dolgozó irodalomtörténészek közül több is, akiknek eszébe juthatott volna… Eleinte Czigány Lóránt mutatkozott vállalkozó szelleműnek, de nem éppen pozitívan közelített Gombos Gyula témájához, illetve a monográfia alanyához, nem hagyta késszúrás nélkül a témát. Kijelentette, hogy nemzedéke számára Szabó Dezső már halott. Egész pontosan úgy fogalmazott: „mint ahogy Nietzsche kimondta »der Gott ist tot«,  ne áltassuk magunkat tovább, s mondjuk ki hát a kimondhatatlant, itt legilletékesebb helyen, az Új Látóhatár hasábjain: Szabó Dezső örökre és végérvényesen meghalt. Gólem alakja és burjánzó gondolatai végérvényesen ott maradnak, ahová tartoznak: egy elmúlt kor gondolatvilágában és néhány, ma már csak ifjúsága emlékein merengő intellektuel fejében. Reméljük, Gombos Gyula könyve e néhány intellektuelnek jó alkalmat nyújt majd az önvizsgálathoz…”[12]. Czigány Lóránt elhibázott és nagyot mondó véleménye ellenére, meg kell állapítanunk, hogy éppen az emigráció tette a legtöbbet Szabó Dezsőért a magyarországi kulturális tiltás és szellemi öncenzúra évtizedei idején. Gombos monográfiája, a magyarországi marxista Nagy Péter bűnben fogant és torz könyve ellen íródott, amelyért Nagy akadémikus lehetett, ugyanis a Párt utasítását tökéletesen végrehajtotta. Ezért lényeges ellenpólus Gombos alapmunkája, amely mellett illik megemlíteni a Bécsben élt Kovách Aladár^[13] tevékenységét is, akinek Az elsodort falu ausztriai kiadása köszönhető.  Csicsery-Rónay István washingtoni kiadója^[14] jelentette meg a Szabó Dezső és a magyar miniszterelnökök című tanulmánykötetet, melyet Gombos Gyula szerkesztett és látott el bevezető szöveggel. A kötet szöveghűen közli Gombos összeállításában Szabó Dezsőnek a magyar miniszterelnökökhöz, vagyis 1911-ben Tisza Istvánhoz, 1928-ban Bethlen Istvánhoz, 1936-ban Gömbös Gyulához, 1938-ban Darányi Kálmánhoz, 1939-ben Imrédy Bélához és 1939-ben, majd 1941-ben Teleki Pálhoz írt nyílt leveleit és írásait.

[[paginate]]

Gombos Gyula megítélése két emigráns folyóiratban

A párizsi Magyar Műhely hozzáállása

Németh Sándor a kritikáját[15] azzal kezdi, hogy Nagy Péter[16] könyvét már az elején dícséri, melyet „példamutatóan pontos” monográfiának[17] minősít. Németh mindezt 1968-ban teszi, amikor a példamutató jelző használata – egy emigráns folyóiratban – Nagy marxista könyvéről, ráadásul Gombos monográfiája kapcsán enyhén szólva abszurd. Az elfogult kritikus azzal folytatja, hogy „lépten-nyomon Németh László gondolataira ismerünk”[18] Gombos munkájában. Ezt a vádat azonnal pontosítja is: „Gombos könyve Szabó Dezsőről Németh László 1942-ben publikált Kisebbségben című kötetének megállapításait visszhangozza”[19]. De ezzel még nem elégszik meg Németh, ugyanis Gombos kicsinyítése tudatosan történik azzal, hogy valótlanul és nem jóindulatúan megvádolja: „a kötet érvelése, látószöge másodkézből való”[20], ám mintha még ez sem lenne elegendő, ugyanis kifejti: „Németh epigonnal állunk szemben”[21]. Azt a javaslatot teszi a kritikus, hogy vizsgáljuk meg mennyire értette meg a mintául szolgáló Németh László-i vélemény finomabb árnyalatait a szerző. Sőt, ezzel együtt azt is tudálékosan ajánlja, hogy Németh alig négy oldalas levezetését hasonlítsa össze Gombos négyszáz oldalas munkájával. Ezek után Németh Sándor arra sem volt rest, hogy teljesen félre tegye a realitást: „Az irányító, a harmadik út eszmei szerzője ő maga kívánt lenni, mégpedig éppen Szabó Dezső némely gondolatának kidolgozásával, átfinomításával.”[22] A kritikus az írása végén veszíti el teljesen a mértéket, ugyanis – szerinte – meztelen a király, sőt ezt felülírja: „Gombos Gyula munkája még sincs tanulság nélkül: bizonyítékai Szabó Dezső értékéről ellenbizonyítéknak is beillenek”[23]. Ez a végső megállapítás már a kritika íróját minősítette.

A müncheni Új Látóhatár megközelítése

Az Új Látóhatár külön írásokkal[24] emlékezett meg Gombos Gyula hetvenedik születésnapjáról. Sztáray Zoltán író, szerkesztő, egykori recski rab emlékezett meg írótársáról, aki a Magyar Útban és a Magyar Életben olvasott Gombos-írások olvasmányélményéről közvetítette az élményanyagát. Rögzítette a Kossuth Alapítványnál, New Yorkban történt találkozásukat, amikor Gombos Szűk esztendők című könyvének az angol nyelvű változatának, a The Lean Years-nek a kiadását segítette. A kiadási költségek jelentős részét baráti kölcsönökből fedezték. Kérdésként fogalmazódik meg, hogy vajon Gombos mekkora "sikert" érhetett el Amerikában a magyar kálvinizmus Rákosi-érában átélt válságról írt és angol nyelvre fordított munkájával. A hazai "hivatalosokat", s az emigrációval foglalkozó állambiztonsági megfigyelőket is nyílván érdekelte. Művei a vámellenőrzések szempontjából szinte politikai cocom-listán szerepeltek, amikor egy-egy emigráns hazalátogató, vagy vízummal rendelkező hazánkfia megpróbált Magyarországra egy-egy példányt ezekből a kritikai elemző művekből becsempészni. Sztáray leírja, hogy 1960-ban „még nyomdában volt a könyv, amikor egy kora reggel a washingtoni magyar delegáció két tagja, eléggé ügyetlenül álcázva magát, rám nyitott a Kossuth Alapítványnál, s szerették volna megszerezni Gombos Gyula munkáját. Az egyikük, mint az később kiderült, a magyar hírszerzés Washingtonba delegált tagja volt. Egyszóval Magyarországon felfigyeltek a munkára”[25]. Sztáray részletekbe menően kitért Gombos Szabó Dezső munkájára; kiemelte, hogy két irányból is támadás érte a könyvet. Egyrészt a keményebb jobboldali magyar emigráns csoportoktól és másrészt a „felejteni érthetően nem tudó, csupán az író korai antiszemitizmusára emlékező, Nyugaton élő zsidó honfitársaink irányából.”[26] Az utóbbiak nem akartak emlékezni arra a Szabó Dezsőre, aki a numerus clausust és a zsidó törvényeket is teljesen elítélte, sőt németellenessé is vált.

Román J. István köszöntő írásában[27] Gombos Gyula stílusával foglalkozott, amelyről megállapította: „világos, eredeti és magyar”[28]. Ezt a megállapítását azzal támasztja alá, hogy kijelenti: „szép stílusa csak annak lehet, akinek saját csendjéből született gondolatai vannak”[29]. Amikor ez a tanulmány készült, akkor harmincöt esztendeje élt külföldön, távol a hazájától, tehát minden "elismerés" duplán hathatott. Román szerint Gombos írásaival azt bizonyította, hogy „ha valaki művelt és kialakult emberként kerül külföldre, és ott ápolja önmagában a magyarságát, akkor meg nem romolhat benne az anyanyelv”[30]. Az évfordulót köszöntő írótárs kiemeli, hogy Gombos minden tanulmányában nemcsak magyarul ír, hanem Magyarországért gondolkodik, és amit „másról tud, azt csak önmagát feltárva tudhatja”[31].

[[paginate]]

Két barát levelezése

Lakitelken, az Antológia Kiadó gondozásában látott napvilágot Gombos Gyula és Szíjgyártó László, 1973 és 1983 között írt leveleinek gyűjteményét tartalmazó kötet[32]. Gombos Gyula lánya, Gombos Zsuzsa bocsátotta közre a leveleket és szerkesztette a kiadványt, amely a Bíró Zoltán irányítása alatt álló Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) támogatásával jelent meg. Szíjgyártó a levelezés időszakában a Magvető Könyvkiadó főszerkesztőjeként tevékenykedett. Komoly műfordítói munkásságot tudhatott maga mögött, angol, amerikai, francia és német szépirodalmat ültetett át magyarra[33].

A két barát egy évtizedes levélváltásait követhetjük nyomon. Szíjgyártó halála után, 1983-ban az özvegynek írt levélben olvashatjuk, egy síron túl is tartó barátság őszinte vallomását: „Drága Irénkénk! (…) Laci volt nekem a földön az egyetlen igaz barátom. Idekint jöttem rá arra, hogy két férfi közt mély barátság csak fiatalon szövődhet. Vannak itt magyarok, kiket barátaimnak tartok, ők is annak engemet. E barátságokból azonban hiányzik valami. Az, hogy nem ifjúkorban fogantak. Így Laciban nem egy barátot vesztettem el, hanem az egyetlent”.[34] Kívülálló számára közömbös, illetve semleges témák kerülnek szóba: betegségekről, vérnyomásukról, a légiposta döcögéséről, de a figyelmes olvasó érzékeli, hogy több alkalommal felemlítődik finom utalásokkal – a levélellenőrzések miatt csak így lehetett – Aczél György személye is. Emiatt a sorok közt úgy kellett fogalmazniuk, hogy ne "akadjon el" a levél, vagyis ne kapcsolja le a cenzúra. Emiatt is kortörténeti dokumentum ez a kötet. De nem csak emiatt az, hanem azért is, mert 1981-ben szóba kerül közöttük rázósabb téma is, mint például Faludy esetleges budapesti megjelenési lehetősége: „Azért is írj sürgősen, mert a Püski Sanyi elküldte Faludy György könyvét Kardosnak, aki nincs oda érte”.[35] Püski a 635 oldalas Faludy György összegyűjtött versei című kötetet New Yorkban, 1980-ban adta ki[36].

[[paginate]]

Külön szóba került a két régi barát, Szíjgyártó és Gombos között az amerikai magyarság és Püski Sándorék helyzete, a nyugati emigrációs irodalmi élet és a hazai könyvkiadás, de Kardos György nevét sokáig kerülgették, mert mindketten féltek: Szíjgyártó a saját egzisztenciáját, Gombos pedig a barátját féltette. Fiatal korukból való mély emberi kapcsolatuk ellenére, Szíjgyártó nem tehetett eleget barátja személyes kérésének, hogy mint kiadói főszerkesztő intézze el a Szabó Dezsővel foglalkozó művének a hazai megjelenését. Ha azt nem is, de egy semleges témájú munkáját, a Hillsdale című könyvét, az 1979-ben a New York-i Püski Kiadónál történt megjelenés után, végül Szíjgyártó közbenjárására, 1982-ben sikerült kiadatni a Magvetővel is. A kötethez veje, Papp Tibor[37] készített borítótervet, amely a magyarországi kiadásra is rákerült. Ez is szociográfiai munka egy amerikai településsel foglalkozik, mint ahogyan Szabó Zoltán műve[38] is. New Yorkban, 1981-ben jelen meg Igazmondók címmel az a munkája, amelyben Illyés Gyuláról, Németh Lászlóról és Borisz Paszternákról adott közre egy-egy életműelemzést.

Élete vége felé is észrevette, meglátta a szépet, s talán még jobban érzékelte a lényeget és a valódi értéket. Nem sokkal halála előtt írta Szervátiusz Tibor művészetéről: „Műveit még később ismerhettem csak meg. Azt hiszem, először egy kiállításon láttam. Aztán a műtermében, majd fényképeken, sok-sok fényképen, egy gyönyörű albumban. A műtermében láttam a fekete andezitből készült Ady-fejet, amiért több ezer kötetes könyvtáram felét odaadnám. És semmiképp sem véletlen, hogy Szervátiusz Tibor Adyn kívül még két magyar író fejét mintázta meg: Móricz Zsigmondét és Szabó Dezsőét. Ők hárman együtt a huszadik századi irodalmunk nagy magyar triásza”.[39] Az idézet utolsó mondata az, amelyért e róla szóló írás befejezéséül választottam a szövegrészletet, amelyből kitűnik magyarság- és irodalomszemléletének lényege. Gombos Gyula írói és gondolkodói pályakezdését, hazai korszakát foglaltam össze e tanulmány elején, de emigrációs időszakáról mégis többet írtam, amelyből a művein keresztül átsugárzó közéleti szerepvállalását erősítettem fel, mintegy keretbe helyezve azt az utat, amelyen hazatért, hogy hazája földjében pihenhessen, ahol Szabó Dezső, Ady és Móricz is nyugszik. Emlékező és bemutató munkámat azzal a felütéssel kezdtem, hogy a mai magyar értelmiségiek köztudatában méltatlanul nincs eléggé jelen Gombos Gyula neve, személye és művei, pedig – az utánunk következőknek is – e jelentős szellemi munkásságra szintén nagy szükségük lesz.

Arday Géza