Az 50. zsoltár az Istennel és a felebaráttal rendezett kapcsolat nem mindig könnyű követelményrendszerét a hála légkörében és Isten szabadításának reménysége alatt állítja elénk. A zsoltár jelentésszintjeit az eredeti héber szövegből kibontva kiderül, hogy a „szabadítás” kifejezés – a „jésa” igegyök – igen tág szókapcsolatokkal rendelkezik. Leggyakrabban az ellenségtől való megmenekedés kapcsolódik hozzá, de jelentésspektrumában megtalálható a szorultságból, pszichés megterheltségből vagy akár testi betegségből nyert szabadulás is. A hála és a „szabadítás” összefüggését néhány éve kezdtük el vizsgálni a pszichológia eszközeivel. Kérdéseink részben arra irányultak, hogy a hála rendszeres megélése hozzájárul-e az életminőség javításához, erősíti-e az értelmes élet tudatát és fejleszthető-e, hogy milyen gyakran és intenzíven éljük át a hála érzését. A hála konstruktumának megismerésével reményeink szerint nemcsak az emberi természet és viselkedés megértéséhez jutunk közelebb, hanem olyan intervenciós stratégiák kidolgozására is lehetőség nyílik, melyekkel közelíthetjük egymáshoz az egyházi lelkigondozással foglalkozókat és a pszichológusokat.

Hála a bizonytalanság korában

De vajon miképpen tudnánk észrevenni, rögzíteni és megköszönni azt a jót, ami körülvesz bennünket, miközben a bizonytalansággal a mindennapi élet elkerülhetetlen valóságaként szembesülünk. 2020. március 11-én a WHO világméretűnek nyilvánította a COVID-19 járványt. Az országok lezárták határaikat, bezártak az oktatási intézmények, az embereket arra kérték, hogy maradjanak otthon, törölték a rendezvényeket, korlátozták a családi és baráti összejöveteleket. Sokan a példátlan bizonytalanság és szorongás időszakaként emlegetik napjainkat.

A történelem folyamán az emberek számtalanszor éreztek ugyanígy. „Valójában korunk egyáltalán nem bizonytalanabb, mint bármely más kor. Szegénység, betegség, háború, változás és halál: nem új dolgok ezek a nap alatt” – fogalmazott jó félszáz éve Alan Watts.[1]

Nem meglepő tehát, hogy az emberi tevékenységek jelentős hányadát – gazdasági, társadalmi és személyes életünkben egyaránt – az a vágy motiválja, hogy biztonságban érezzük magunkat. A biztonságérzet célbavétele mégsem eredményezi a vágyott biztonságot, a boldogságról nem is beszélve. A pszichológia egyik paradox felismerése, hogy azok, akik szélsőségesen bizonytalan körülmények között – akár súlyos szegénységben – élnek, olyan éleslátással közelítenek a boldogsághoz, amiből sokan okulhatnánk.[2]

A biztonsághoz hasonlóan a boldogságról sem állította soha senki, hogy elérhető cél, mégis, civilizációnk megszállottan keresi. Noha sem a vallások nem fektetnek rá különösebb hangsúlyt, legalábbis nem ebben a világban, sem a filozófusok nem foglalkoztak vele kizárólagosan. Okkal feltételezhetjük, hogy maga az elképzelés, a „boldogság keresése” is téves a kezdetektől. De még ha értelmes célnak is tekintjük, újabb csapda leselkedik ránk: keresésével csökken az esélyünk az elérésére. „Gondolkodj el azon, hogy boldog vagy-e, és máris nem vagy az” – állítja a filozófus, John Stuart Mill.

Ha mentális életünket a bizonytalanság és a félelem hatja át, az a meggyőződés, hogy amink van, az nem elég, kétségtelenül megszámlálhatatlan lélekemelő dolog mellett megyünk el naponta. Vizsgálatok szerint azonban akik képesek felismerni a körülöttük lévő jó dolgokat, illetve hajlamosabbak a hála megélésére, gyakrabban élnek meg más pozitív érzelmeket is (pl. örömöt, reményt, optimizmust), ugyanakkor ritkábban tapasztalnak negatívakat (pl. sértődöttséget, szorongást, irigységet). A gyakorta megélt pozitív érzelmek miatt életüket teljesebbnek, jövőjüket biztatóbbnak érzik,[3] az élettel való elégedettség pedig a boldogság egyik jelentős előjelzője.

Tehát ha biztonságra és boldogságra vágyunk, érdemes lehet új utat keresnünk.

[[paginate]]

Hála a keresztény felfogásban

A fogalom értelmezésétől függően a vallás, a filozófia és a pszichológia (valamint ezek különböző iskolái) más-más szempontok alapján definiálja a hálát. A Magyar Katolikus Lexikon szerint a hála „erény, mely készségessé tesz a kapott jótétemény szóban és tettben való elismerésére és viszonzására /…/ Nem sajátosan keresztény, még csak nem is vallásos erény. Általános emberi és közösségi vonás”.[4]

Az Ószövetség a hálaáldozatoktól kezdve (pl. 3Móz 7,11–15) a hálaadó zsoltárokon át (pl. Zsolt 30) Isten kesergéséig népe hálátlansága miatt (pl. Jer 2,1–13) újra és újra arról beszél, hogy az Úr véghez visz valamit népéért, melyre a nép hálával (engedelmesség vagy magasztalás formájában) vagy annak hiányával válaszol. Az Újszövetségben Jézus személyén keresztül is ugyanezzel a dinamikával találkozunk (pl. a tíz leprás történetében: Lk 17,11–19). Jézus maga is gyakorolta a hálát (pl. Mk 8,6; Lk 10,21–22; Jn 11,41). Pál leveleinek túlnyomó többsége a címzettért és/vagy Isten ajándékaiért való hálaadással kezdődik (pl. Fil 1,3–5), továbbá határozott felszólítást is kapunk tőle erre vonatkozóan: „Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban számotokra” (1Thessz 5,18).

Krisztus színre lépésével a megbocsátás és a bűnből való szabadulás miatt érzett hála és annak következményei is hangsúlyossá váltak az ember Istennel és társaival való viszonyában (pl. Mt 18,21–35; Lk 7,36–50). Megjelenik továbbá az embertársak iránti hálára való buzdítás is, különösen a szülők vonatkozásában (1Tim 5,4). Pál apostol a hálaadást, a fegyelmezett gondolkodás és a szeretet mellett az Isten békésségéhez vezető útként nevezi meg (Fil 4,4–12). Az Újszövetség tehát a hálát már nem kötelezettségként, hanem Isten kegyelmének és szeretetének megtapasztalásából fakadó érzésként mutatja be, mintegy előrevetítve a hála pozitív hatását, amely nemcsak az Istennel való kapcsolatot erősíti, hanem az emberekbe vetett bizalmat és az irántuk érzett szeretetet is.

Kálvin szerint a hála a kereszténység természetes válasza a kegyelem megtapasztalására. Luther a hálát alapvető keresztény magatartásnak tekintette. Sok helyen úgy hivatkozik rá, mint az evangélium szívére, ami formába önti a hívő életet. A hála tehát a keresztény felfogás szerint több mint érzelem, sokkal inkább gondolatok, emóciók és cselekedetek által formált erény.

A német bencés szerzetes, Anselm Grün a gondolkodás és a hála között párhuzamot vonva megállapítja, hogy aki helyesen gondolkodik, az egyúttal hálás is.[5] Landman megfogalmazásában a keresztény ember „alkotmányosan hálás”, mivel bűnei Krisztus által megbocsátást nyertek Isten örök jóindulata által.[6]

[[paginate]]

A hála filozófiai megközelítése

A pszichológia tudományának megjelenése előtt a hálát mint emberi erényt tartották számon. Spinoza definíciója szerint a hála „a szeretetnek az a vágya vagy törekvése, melynél fogva azzal, aki a szeretet hasonló indulatából velünk jót tett, mi is jót tenni iparkodunk”.[7] A hálát már Krisztus előtt is az erények királynőjének tekintették. Seneca De beneficiis című művében – melyben a hála természetéről, előnyeiről, fogadásának helyes módjáról és hasznáról elmélkedik – azt írja, hogy a hála több mint hálásnak lenni, a hála önzetlenség, az ember legszebb cselekedete.[8] A feudális világban – vélhetően az alá-fölé rendelt és az aszimmetrikus társadalmi viszonyok miatt – szoros párhuzamot vontak a hála és a hűség között. A hálátlan személyt egyenesen hazaárulónak bélyegezték.

Thomas Hobbes legismertebb művében, a Leviatánban a hálát mint negyedik természeti törvényt nevezi meg. Mások jóakaratának hálás fogadása nélkül nem jöhet létre a felek között kölcsönös bizalom és béke – véli.[9] Adam Smith skót közgazdász Az erkölcsi érzelmek elmélete című művében arról ír, hogy a hála szenvedély, hangulat, amely arra ösztönöz bennünket, hogy jutalmazzunk másokat. Hálásnak kell lennünk azokkal, akik jók velünk. A hála a társadalom építőköve, ember és ember közötti kapcsolat mozgatója, fenntartója, ami nélkül a világ nem létezhet.[10] Rousseau A magányos sétáló álmodozásai című befejezetlen művében a hálát a legmélyebb emberi érzelemnek nevezte.[11] Cicero szerint „a hála nemcsak a legnagyobb az erények között, hanem forrása is az összes többinek”.[12]

Egy másik filozófiai megközelítés szerint hálát a cselekvő önként, jó szándékkal és önzetlenül nyújtott segítsége vagy tárgyi ajándéka okán érzünk, amit vélt vagy valós érdemeinken felül kapunk és pozitívan értékelünk. Hálát ugyanakkor érezhetünk az adott cselekedetért és a cselekvő irántunk tanúsított jó szándékáért egyaránt. Ebből következően megítélésünk is szerepet játszik abban, hogy miért vagyunk hálásak.[13] De vajon olyan esetben is érezhetünk-e hálát, amikor a cselekedet ugyan jóindulatból fakadt, hatását tekintve mégis bántó, vagy épp ellenkezőleg, rosszindulat vezérelte, mégis pozitív következményre vezetett. Ugyanígy megkérdőjelezhető a hála, ha nem őszinte, vagy külső kényszer hatására fejezik ki. A hálaérzés őszinteségével kapcsolatban megfogalmazott másik álláspont szerint a hála kinyilvánítása gyakran megelőzheti a hála átélését: előbb köszönetet mondok, és ezt követően érzek majd hálát.[14] Bár kutatások nem vizsgálták, okkal feltételezhetjük, hogy a hála tudatosan irányított megélése és kifejezése (például hálanapló vezetés, vagy hálalevél írás formájában) ugyan megelőzheti a hála valódi átélését, de nem csökkenti annak őszinteségét.

[[paginate]]

A hála pszichológiai meghatározása

A hálát azonosították már érzelemként, attitűdként, morális értékként, készségként, szokásként, személyiségvonásként és megküzdési módként is. Etimológiáját tekintve a magyar hála szó a délszláv hvala kifejezésből,[15] míg az angol gratitude a latin gratia (köszönet), illetve gratius/gratus (kellemes, előnyös) szavakból ered.[16]

Noha a hála az egyik leggyakrabban átélt pozitív társas érzelem, tudományos kutatása csak az elmúlt szűk két évtizedben, a pozitív pszichológia megjelenésével kapott lendületet. Ez az új irányzat – a pszichológiai betegségek és azok gyógyítása helyett – az emberi erősségekre, a fejlődés lehetőségeire és a jóllétre helyezi a hangsúlyt. A pozitív érzelmek (többek között a megbocsátás, hála, remény és megelégedettség) kiemelten fontos területe a pozitív pszichológiának, ugyanis a múltra, a jelenre és a jövőre vonatkozó pozitív érzelmek átélését a mentális egészség alapjának tekinti.[17]

Melanie Klein – aki elsőként foglalkozott a hála pszichológiai megközelítésével – fejlődési eredménynek, az érzelmi érettség jelének tekintette, ami abban mutatkozik meg, hogy az ember önmagában és másokban is képes megbecsülni a jót. Klein ugyanakkor elsőként szorgalmazta a hála terápiában való alkalmazását is.[18]

Hálát jellemzően azokban a helyzetekben élünk át, amikor úgy érzékeljük, hogy a másik felénk irányuló cselekedete számunkra előnyökkel jár.[19] A hálát felfoghatjuk érzelemként, aktuálisan megélt érzelmi állapotként (state). Például amikor hálásak vagyunk egy másik személynek a támogatásáért, a segítségéért, mindazért a jóért, amit tett értünk. Ugyanakkor tekinthetjük személyiségvonásnak is (trate), amikor a hála nemcsak egy helyzetre adott válasz vagy reakció, hanem a személy általában véve is hálás.[20]

A hála mint érzelmi állapot

A hála mint érzelmi állapot egy kétlépcsős kognitív folyamat során alakul ki. Először érzékeljük a felénk irányuló pozitív történést, majd felismerjük, hogy külső forrásból származik.[21] Egy másik kognitív megközelítés szerint a hála érzéséhez három egymást követő kiértékelési folyamat szükséges: értékeljük, hogy a jótett a másiknak költséges, azt értékesnek találjuk és szándékosságot tulajdonítunk a jó cselekedetnek.[22]

Hasonlóan a szolidaritáshoz és az empátiához, a hála morális érzelemként is meghatározható. McCullough és munkatársai a hála három morálisan releváns funkcióját emelik ki.[23] Először is a hála mint morális barométer érzékennyé tesz bennünket arra, hogy észrevegyük a másik szándékos jó cselekedetét. Másodszor mint morális motivátor segítő, önzetlen, a közösséget szem előtt tartó viselkedésre ösztönöz úgy a jótevővel, mint másokkal szemben. Végül pedig, ha a jótevő a hála őszinte kifejezését tapasztalja a másik személy részéről, ez további jócselekedetekre ösztönzi. Ezt nevezzük a hála morális megerősítő funkciójának.

[[paginate]]

A hála felfogható úgynevezett empátiás emócióként is, mivel átéléséhez a másokkal való együttérzés képességére is szükség van. Hiszen míg a jótevőnek a másik szükségletét, addig a kedvezményezettnek a jótevő segítsége mögötti pozitív szándékot kell felismernie.[24] Az interakciók során létrejövő kölcsönösségből megtudhatjuk, hogy szükség esetén kihez fordulhatunk, illetve arra motivál, hogy a számunkra segítséget nyújtókkal szemben mi is szívélyesen viselkedjünk. Mindez kölcsönösen előnyös társas kapcsolatok kialakításához és fenntartásához vezet.[25]

A hála sok esetben túlmutat az adott helyzetben megjelenő érzelmi állapoton, motiváción és cselekvési készségen. Hálásnak lenni sokszor többet jelent, mint értékelni egy másik személy támogatását. A hála megragadható úgy is, mint egyfajta készenlét arra, hogy a társas helyzeteket pozitívan értelmezzük, tágabb értelemben pedig a világ és az élet egészére vonatkozó, abban a jó dolgokat felismerő és megbecsülő szemléletmódként is felfogható.[26]

A hála mint személyiségvonás

A hála tekinthető stabil vonásnak (trait) is, ami összefüggésben van a diszpozicionális hála[27] fogalmával. Azok a személyek, akikre vonásszinten jellemző a hála, erősebb és nagyobb hálát éreznek egy pozitív eseménnyel összefüggésben; a hála érzése gyakrabban jelentkezik náluk, mely kiváltásához egy apró gesztus vagy egyszerű kedvesség is elegendő; valamint életük számos területével összefüggésben (családban, barátok között, munkahelyen, egészségükkel kapcsolatban) és sok személy iránt (szülők, barátok, családtagok, munkatársak) megélik.[28]

Hála és jóllét

Számos, köztük nagyszámú longitudinális kutatás eredménye bizonyítja, hogy fizikai, mentális, szellemi és pszichés jóllétünkhöz egyaránt hozzájárul a hála érzése.[29] Rendszeres megélése növeli az élettel való elégedettséget,[30] csökkenti a negatív érzelmeket,[31] valamint csökkenti az állapotszorongást és a depressziót.[32] A hála továbbá csökkenti az észlelt stressz nagyságát és egészségre gyakorolt hatását,[33] kedvezően hat az immunrendszer működésére, és mérsékli a kardiovaszkuláris betegségek kockázatát.[34] A diszpozicionális hála befolyásolja munkavégzésünk hatékonyságát: pozitívan korrelál a munkával való elégedettséggel, valamint az egyéni teljesítménnyel.[35] Az 1. táblázat a diszpozicionálisan hálás személyek néhány jellemzőjét foglalja össze a kevésbé hálatelt személyekkel összevetve.

[[paginate]]

1. táblázat: A diszpozicionálisan hálás személyek jellemzői a kevésbé hálatelt személyekhez viszonyítva

[[paginate]]

Hála az empirikus kutatások tükrében

Gondoljon vissza a nap eseményeire és írjon le legalább öt dolgot, amiért hálás és köszönettel tartozik! – fogalmaztuk meg az instrukciót azon személyeknek, akik az elmúlt években részt vettek kutatásunkban, s vállalkoztak rá, hogy számos kérdőív kitöltése mellett több héten át vezessék hálanaplójukat.[42] Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen pszichológiai konstruktumokkal függ össze a hála rendszeres gyakorlása. Változik-e az egyén szubjektív és pszichológiai jólléte, kisimulnak-e problémás kapcsolatai, támogatja-e a hála a lelki megküzdőképességet, csökkenti-e a szociális szorongást, értelmesebbnek és reményteljesebbnek élik-e meg az életüket azok, akik rendszeresen számba veszik, hogy mi minden jó van az életükben? S vajon tanulható, fejleszthető képesség-e a hála?

Vizsgálatunkban számos kérdőívet használtunk, melyek közül csak néhányat emelek ki. A mentális egészséget a szubjektív jóllét kérdőívvel[43] és a koherenciaérzés-skálával[44] mértük. A hála konstruktumát két kérdőívvel térképeztük fel: a megbecsülés skálával (Appreciation Scale)[45] és a hála, neheztelés és megbecsülés kérdőív (Gratitude Resentment and Appreciation Test)[46] segítségével. A vallásosság és spirituális egészség mérésében a Hungarostudy kérdőív[47] kérdéseit alkalmaztuk, valamint a spirituális egészség és életorientáció kérdőívet.[48] Az élet értelmének keresését és megélését az élet értelme kérdőív segítségével mértük.[49] A társas támogatottság[50] megítélését a társas támasz kérdőív segítségével tártuk föl.[51] A lelki ellenálló képesség, azaz a stresszel való megküzdés mérésére a Connor és Davidson által kidolgozott reziliencia kérdőívet használtuk.[52] Az időhöz való viszonyt Zimbardo időperspektíva-kérdőívével (ZTPI) jártuk körül.[53] A párkapcsolatok dinamikájában a kapcsolati elégedettség skála,[54] valamint a páros megküzdés kérdőív[55] igazított el bennünket.

[[paginate]]

A COVID-19 okozta járványhelyzet az egészségügyi dolgozókat köztudottan rendkívül súlyos nyomás alá helyezte. A megfertőződés veszélye, a hosszú munkaidő, a fizikai és érzelmi leterheltség, valamint a fokozott stressz gyakori pszichés problémákat válthat ki, beleértve a szorongást, a depressziót és a poszttraumás stresszt. Online vizsgálatunk – melyet 2020 októbere és novembere között végeztünk 40 egészségügyi dolgozó részvételével – megerősítette, hogy csupán a kéthetes hálanapló vezetés is képes szignifikánsan növelni a diszpozicionális hála szintjét, mely egy hónappal a hálagyakorlat befejezését követően is mérhető volt.[56] Egészségügyi dolgozók körében végzett kutatások igazolták, hogy a diszpozicionális hála csökkenti a kiégés veszélyét,[57] a hálaintervenció tehát alkalmas eszköz pszichológiai és fizikai jóllétük megőrzésére, illetve fejlesztésére.

Önmagukat gyakorló hívőnek vallók és önmagukra nem vallásosként hivatkozók körében vizsgáltuk a hála hatását a lelki megküzdő képességre.[58] A harmincnapos hálanapló vezetést követően mindkét csoportban szignifikánsan növekedett a reziliencia szintje. Az eredmények alapján elmondható, hogy a hála rendszeres gyakorlása erősíti a lelki ellenálló képességet, ami támogató szerepet tölt be a krízisekkel való megküzdésben.

Akik idősekkel dolgoznak vagy együtt élnek velük, tudják, hogy sokféleképpen viszonyulnak az élethez. Van, aki derűs, aktív, minden percét az unokáknak és a családnak szenteli, pozitívan látja a jelenét és a jövőjét. Mások éppen ellenkezőleg, sok mindenről negatívan nyilatkoznak, vagy közönyösek és nem veszik észre az örömöket. „Ha azt kérné, hogy írjak ötven kártékony gondolatot egy-egy napról, rövid idő alatt elkészülne a listám. De öt jó dolgot! Az nagyon nehéz” – fogalmazott valaki. A 65. életévüket betöltött személyekkel folytatott vizsgáltunkban[59] arra az eredményre jutottunk, hogy az alapvetően magasabb diszpozicionális hálával jellemezhető személyek eleve könnyebben képesek felidézni pozitív eseményeket az életükből, és a spontán eszükbe jutó emlékek között is több a pozitív, mint azoknál, akik kevésbé hálateltek. Ez azért lényeges, mert pszichológiai szempontból az, ami az egyén hite szerint a múltban történt, erősebben befolyásolja jelenbeli gondolatait, érzelmeit és viselkedését, mint ami csakugyan megtörtént. A hála rendszeres gyakorlása tehát nézőpontváltáshoz vezet, ami segíthet kimozdulni a hibák és hiányok szűk keretei közül. Az életesemények pozitív átkeretezése és annak újraértelmezése következtében, hogy mi számít fontosnak, kevesebb negatív tapasztalat „marad” potenciális veszélyfaktorként az egyén életében, mely káros hatást fejthet ki az egészségre.[60] Tágabb értelemben a hála segít elfogadni a körülmények realitását és a tapasztalatokban észrevenni a lehetőségeket.

[[paginate]]

A hála párkapcsolatra gyakorolt hatását vizsgálva figyelmünket többek között arra irányítottuk, hogy a partnerek kapcsolattal való elégedettségére és páros megküzdésére milyen hatással van a hála rendszeres gyakorlása.[61] A kapcsolattal való elégedettség a partnerek kapcsolatukra vonatkozó szubjektív értékelését mutatja, a páros megküzdés pedig arra vonatkozik, hogy hogyan birkóznak meg a stresszel és a konfliktushelyzetekkel. Azt láttuk, hogy az egy hónapig hálanaplót vezető párok gyakrabban alkalmazták a kompromisszumkereső megoldást és elégedettebbnek mutatkoztak párkapcsolatukkal, mint a hálanapló vezetés előtt. Különösen érdekes, hogy a nőknél a párkapcsolati elégedettség az élettel való elégedettség előrejelzőjének bizonyult. A férfiaknál nem mutattak még rá ilyen összefüggésre. A hála rendszeres gyakorlása tehát egyfajta védőfaktort jelent a párkapcsolatban is.

Vizsgáltuk továbbá a hála, a megbecsülés, a szubjektív jóllét és a társas támasz – mint az egészségpszichológia meghatározó konstruktumainak – mentális egészséget támogató szerepét második és harmadik trimeszterben lévő kismamák körében. Középiskolásoknál arra voltunk kíváncsiak, hogyan hat a hálanapló vezetés a serdülők önértékelésére, kortárs kapcsolataira, konfliktusaira, a negatív megítéléstől való félelemre. Kutatásunkba bevontunk nagycsaládosokat, akiknél a szubjektív jóllét, a koherencia-érzés, a vallásosság (spirituális egészség), valamint a materializmus (anyagiasság) szintjét hasonlítottuk össze a diszpozicionális hálával összefüggésben.[62]

Ám nemcsak a hála átélése, hanem annak kinyilvánítása is kitüntetetten fontos. A hála kifejezése ösztönzőleg hat új kapcsolatok kialakítására,[63] pozitívan befolyásolja a kapcsolatok észlelt minőségét,[64] és segít megbirkózni a változással vagy fokozott stresszel járó helyzetekkel azáltal, hogy növeli a társas támasz észlelt mértékét.[65]

A hála, empirikus kutatásaink tükrében pozitívan hat hívőkre és nem hívőkre egyaránt. A hálanapló vezetés alkalmas eszköz lehet a lelki megküzdő képesség erősítésére mentálhigiénés céllal, krízishelyzetben lévőknél pedig terápiás céllal. A hálakutatás, illetve az eredmények gyakorlati alkalmazása ugyanakkor az egyházi lelkigondozással foglalkozókat és a pszichológusokat is közelítheti egymáshoz. A terapeutákat arra ösztönzi, hogy vallásos és nem vallásos klienseik körében is alkalmazzák a módszert. A lelkészek és lelkigondozók pedig a hála mentális egészségfejlesztő hatásával is megismertethetik a rájuk bízottakat.

A hála, meggyőződésem szerint jóval több mint pontosan azonosítható vagy körülírható érzelem. Sokkal inkább az élet misztériumainak felismerését és elfogadását jelenti. Mintha egy kirakós hiányzó darabkáira találnánk rá. Ebben az értelemben, ha úgy tetszik, a boldogság meghatározásának is megfelelhet. Ez a boldogság azonban távolról sem azonos a könnyen elsajátítható és felületes pozitív gondolkodással, mely mindenáron ragaszkodik az optimizmushoz és garantált sikert követel magának. Nehezebb és hitelesebb. „A hála – az esti hálalistám –, ahogy végigmegyek a nap eseményein, kezdi újraírni életem történetét a jelenben, és kezdem úgy érezni magam, mint az a valaki, akit kiragadtak a tűzből, kimenekítettek és megmentettek” – ahogy az egyik hálanaplóban fogalmaztak.

Ferenczi Andrea

(A szerző a tanulmány alapjául szolgáló kutatásokat a „Személy- és család-orientált egészségtudomány” kutatócsoport 20643B800 témaszámú, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara által finanszírozott pályázat keretében végezte.)