Június elején a Fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban megrendezett dísz- növény és kertművészeti bemutatón egy különös, ugyanakkor – egyszerű tisztaságában – színvonalas kiállítás hívta fel magára a figyelmet. Különösségét a kiállított anyag műfaja, a virág-kollázs képviselte; színvonalát pedig az alkotó, dr. Szarka Miklós lelkipásztor felesége, Darvas Gyopár garantálta.

Munka közben

A préseléssel szárított növényi alkotóelemekből, levelekből, szárakból, szirmokból készített kompozíciók nem tartoznak a mai művészeti élet kánonába, sokszor értékítélet nélkül kézlegyintéssel intézik el az egész műfajt, mint műkedvelő széplelkek kedveskedéseit. Azonban miért lenne a művészeti körön kívüli az, aki festék, kő vagy bronz helyett anyagának a virágszirmokat és a leveleket választja, aki gyönyörködő emberként saját alkotásának készítésében leli örömét, s nem feltétlenül abból él? Ráadásul a mi esetünkben Darvas Gyopár képzett rajzoló, Pécs iskoláinak, művészetének, különösen a Zsolnay kerámiák szépségének neveltje.

A virág- és növényábrázolások, illetve a belőlük összeállított kollázsok műfaja pedig az egyik legősibbnek tekinthető. Távol-Keleten évezredes múltja és máig tartó értéke van, gondoljunk csak a kínai hibiszkusz-, krizantém-, bambusz-, és szilvavirág, különösen pedig az életszakaszokat buddhista felfogásban jelképező lótuszábrázolásokra. A nyugati keresztyénségben a katakombák falfestményeitől kezdve, a belőlük kiérlelődött bizánci mozaikokon, valamint a holland virágcsendéleteken át a növények és azok elemei kompozícióként a mennyei paradicsom jelentésével bírnak.

[[paginate]]

Az élő növények szárított részeiből készített kompozíciók a 16. századtól kezdve terjedtek el, amikor John Falconer brit botanikus elsőként alkalmazta a növények préseléssel történő kiszárítását, majd könyvbe helyezését úgy, ahogy azok a természetben fellelhetők. Ez a fajta Hortus siccus-gyűjtemény ugyan az egyre népszerűbb növénytant szolgálta, de a művészeket épp a tudományos osztályozások céljából elkülönített növényelemek inspirálták arra, hogy belőlük érdekes kompozíciókat hozzanak létre. Elterjedéséhez nagy lendületet adott az ősi Japánból érkező, s a viktoriánus Angliát és Amerikát meghódító úgynevezett oshibana-művészet. 1891-ben a Rochesteri Tudományos Akadémia egyik kiállításán már Mr. Streeter Alaszkában gyűjtött, préselt növény-kollázsait tekinthette meg a nagyérdemű. A 20. század elején német misszionárius fia, Frederick Vester jeruzsálemi virágok felhasználásával jelentette meg kiadványát Flowers of Holy Land címmel. Napjainkban intézeti szinten Nobuo Sugino fogja össze ezt a közkedveltté vált művészetet; illetve készítésének fortélyait W. Eugene Burkhart Jr. népszerűsíti világszerte Pressed Flower Art (2008) című munkájával. Mindenesetre az az oshibana-művészet, amelyet eredetileg szamuráj harcosok készítettek préselt virágokból, mára a nyugati világban főleg a női kreativitást hozza izgalomba. Csak egyetlen név a sok-sok alkotó hölgy közül: Grace Kelly, az amerikai filmcsillag és a későbbi tragikus sorsú monacói hercegnő, aki meg nem szűnő művészi, alkotói szenvedélyét a préselt virág-kollázsok készítésében élte tovább. My Book of Flowers (1980) című könyvében olvashatjuk: „A virágokkal való foglalkozáson keresztül kezdjük el felfedezni önmagunkról mindazt, ami eleddig mélyen szunnyadt.”

Balerina

Az oshibana arisztokratikus műfaját Darvas Gyopár az önismereten túl már az evangélium hirdetésének nyelvezeteként használja. „Jelen esetünkben – vallja az alkotó – a virág teljes pompájában úgy van eltemetve a nehéz könyvlapok koporsójában, hogy feltámadásával új életre keljen, és száraz állapotában is hirdesse Teremtője dicséretét.” Nem elégszik meg azzal, hogy a szirmokat, leveleket és szárakat újra virág, növény, csokor, bokor alakjára formázza, hanem szárazzá préselt holt növényei más minőségben támadnak föl: eleven történetekké, üdvtörténetté lesznek a képzőművészeti élmény beteljesülésében. Két vizuális nyelv egyesülése ez a beteljesülés. Az Isten által teremtett világnak és az ember által alkotott művészetnek nyelve. Mindkettő nyelv érthetően szól. A teremtett világ az Isten dicsőségéről, de az elmúlásról is; a művészet az ember nyomorúságáról, de a megváltatásáról is. Jézus nem véletlenül irányítja a figyelmet a természetre: „Figyeljétek meg a mező liliomait!”. Azonban ez a teremtett világ elmúlik, a mezőnek virága elhervad, az élet nagy könyvének lapjai közt préselődve elemére bomlik szét azért, hogy a Teremtő a teremtmény természetét magára véve, áldozatával megváltsa és újjáteremtse ezt a világot. „Világnak világa, / Virágnak virága / Keserűen kínzatol, / Vas szegekkel veretül.” De még miközben mindez megtörténik, miközben az istenképű ember is átmegy a nagy átalakuláson, újabb jelentést adhat a természet átalakított elemeivel. Egyszóval: tanúskodhat. Darvas Gyopár alkotói hitvallásában „a préselt, száraz virág a maga szerény eszközeivel azt hirdeti, hogy van feltámadás! Megváltozott formában ugyan, de tovább élünk mi, emberek is, egy új dimenzióban.”

[[paginate]]

Darvas Gyopár tájképei Éden-kertek, ahol a lóhere magasabbra szökken a szilfa levelénél, ahol a májvirág, az aranyos pimpó, a vérpiros gólyaorr, a háromszínű árvácska, az útszéli zsázsa, a pacsirtafű, vagy az ösztörűs veronika virágzásuk idejétől függetlenül – az örök mostban – közösen táncra perdülnek a szirmokból körberakott egyetlen örök fényforrás körül (A kert). 

A kert

A Nap fénye és sugárzása a művésznél mindig a Mindenhatót jelenti, aki gondviselőként melegét, fényét adja jókra és rosszakra egyaránt, aki minden nap feltámad a megújult élet reggelét hirdetve. „Krisztus, ki vagy nap és világ, / Minket sötétségben ne hagyj! / Igaz világosság te vagy.” Az Ősz címet viselő kollázs csupán megsárgult gyertyán-, nyírfa-, hársfalevelekből áll, de úgy állnak azok egyen-egyenként az elmúlás színeivel egymáshoz simulva, hogy fafajtájuk általános lombozatát képviselve az örök erdő kórusát alkotják megismételhetetlen egyediségük – személyiségük révén.

Ősz

Az Élet és halál között címmel fekvő fehér rózsaszál világosságot és sötétséget kapcsol össze. A rózsaszál maga az ember, aki az értelem világosságának is, de a gonoszság sötétségének is részese; akiben az örökség is rejtve, de az elmúlás is benne van. A rózsa szirma, levele és szára meghalt már, kipréselt holt lap, a leggyengébb lehelet is szilánkjaivá törheti, de az alkotó kezében olyan kompozícióban minősül át, amely az ember számára elkészített Életről tanúskodik.

Élet és halál között

[[paginate]]

A Búcsú a kedvestől, Angyal pecséttel és az Angyal trombitával alakjai pauszpapírra kerültek, hogy majd az ablakba állítva áttetszővé és így légiessé világíttassanak át könnyeden suhanó, a teremtésben kapott csodálatos erezetű szárnyaik.

Búcsú a kedvestől

Gyopár – havasi gyopár: nomen est omen, tudja jól az alkotó is. Az igazi művész nevét nem „csinálják”, hanem ő már formáltatása előtt eleve nevén szólíttatott. A keresztségben kapott név valamikor küldetéssé lesz, tudatosul, és többé nem enged. Gyönyörködni és alkotni kell most már édes kényszerből, örömből, hálából. Aki virágnak rendeltetett, annak világa is a virág. Darvas Gyopár préselt virág-kollázsai kompozícióival, kontúrjaival, foltjaival és lendületes vonalvezetésével virágszirom-festészet a javából, az a fajta kalligrafika, amely formájában Japán ősi oshibana-hagyományát folytatja, de már az eljövendőre hangol.

Tiszavirágok

Békési Sándor