A családnak nincs alternatívája

TÉMA: A családról alkotott kép a 2020-as évek elején

Vannak esetek, amikor valamiről évszázadok elteltével is azt mondhatjuk: megítélésük többnyire folytonos, állandó, nem befolyásolják társadalmi elfogadottságát a divatos eszmék, irányzatok. Mindenki ugyanazt érti alatta, konszenzus övezi megítélését. Más fogalmakat pedig „kikezd az idő”, a változó felfogások és önmagában a történelemi változások is nyomot hagynak rajta. Vajon a család melyik kategóriába fog tartozni, amikor majd unokáink kezdik meg a felnőtt életüket? A családi értékek ugyanazt fogják jelenteni akkor, mint most? Intézetünk névadójának, Kopp Mária professzor asszonynak a szavaival: a család továbbra is a bizalom és a pozitív életminőség alapját jelenti majd? Bízom benne, hogy igen, bár tudjuk, hogy azért, hogy ez így legyen, sok mindent kell megtenni. A családbarát látásmódnak a megóvása most az egyik legfontosabb feladatunk.

Nagyon sokáig állandónak tekintettük a család fogalmát. Az utóbbi időben azonban egyre több olyan fogalmunkat, alapvetőnek tekintett intézményünket kérdőjelezik meg akár komoly politikai és gazdasági támogatással globális szinten is, ami régebben mindenkinek sziklaszilárdságú hátteret biztosított, és ezért a megváltoztatására tett elképzelések eleve elképzelhetetlenek voltak.

Így van ez a 2020-as évek elején a hagyományos család fogalommal is. A jelen kor viharai (vagy mondjuk úgy érdekei) elérték a családi közösség eredeti értelemben vett definíciójának megkérdőjelezését, relativizálását. A keresztyén értékek alapján a házasság nem cél, hanem egy állomás, eszköz a család megteremtése felé vezető úton. Fontos állomás, hiszen ideális esetben egy olyan szerető háttér kialakítását jelenti, amely megteremti a megszületendő gyermekek megfelelő lelki, anyagi, társadalmi biztonságát. A család, mint a társadalom legkisebb alapegysége képes leginkább ezt a célt beteljesíteni.

Amikor családról beszéltünk, akkor mindenki a házassági kapcsolatban élő szülőkre és gyermekeikre gondolt, melynek elengedhetetlen viszonya volt az egyenesági, leszármazási kapcsolat. Természetesen a család nagysága, az együtt élő generációk száma alapján elkülöníthetjük a  csak  két  generációt  (szülők és  gyerekek)  magába foglaló nukleáris családot a több generációt is összefogó nagycsaládtól.

[[paginate]]

Ma a „nagycsalád” mást jelent, mint korábban

A többgenerációs család nagyon sokáig a legjellemzőbb családforma volt, amelyben Kopp Mária szavaival: a különböző családtagoktól kapott támogatás összeadódott. Ez volt a természetes, a megszokott és a legpraktikusabb is. Itt a szülők nemcsak a gyermekeikkel éltek együtt, hanem a nagyszülőkkel, testvéreikkel is. A gazdasági viszonyok jelentős változása, és ennek következtében a társadalmi átalakulás magával hozta ennek a rendkívül szoros egységnek a széttöredezését, mely a különböző generációk szétköltözéséhez vezetett. Így történhetett meg, hogy például a nagyszülő sok esetben már nem mindennapos része a gyermekeik, unokáik életének. Külön élnek tőlük, s így kapcsolódási pontjaik is megkoptak, megritkultak.

Ha 2021-ben többgenerációs családról beszélünk, akkor ez legfeljebb a nagyszülőkkel  együtt  élő fiatal házaspárt és gyermekeiket jelenti, vagy a gondozásra szoruló idős nagyszülő él együtt a családos gyermekével. Érdekes változáson ment át ez a fogalom is: nagycsaládnak  már alapvetően nem a többgenerációs családokat tekintjük, hanem a három vagy több  gyermeket  nevelő  családokat.

Mikor kezdődött a széttagozódás? A  nukleáris  család  kialakulása az  ipari  forradalom idejére datálódik. Megindult az általános iskoláztatás, a családfenntartók munkahelye és lakóhelye elvált egymástól, így megszűnt a korábbi  közös  termelői  funkció, ezzel a szülőkön, apán, anyán és gyermekeken kívüli rokonság fokozatosan leszakadt a családokról, és csak a családmag maradt meg. Ennek a folyamatnak a hatásait mindannyian érezzük, mindannyian részesei vagyunk a modern társadalmakban.

Jelentős változást jelentett mindez a korábbiakhoz képest, hiszen sokkal kiszolgáltatottabbá váltak a gyerekek a szülők viszonyrendszerének. Gondoljunk bele: korábban jóval több felnőtt vette őket körül, és ezek bővebb kapcsolati rendszere természetesen nagyobb biztonságot és kiegyensúlyozottságot is tudott biztosítani, illetve ha egy-egy szülő, nagyszülő nem volt képes a gyermekek számára megfelelő magatartásmintát nyújtani, ezt a többiek könnyebben korrigálhatták. Amikor csak szülők és gyerekek élnek együtt, tehát a kétgenerációs család viszonyait sokkal jobban meghatározza a szülők és gyermekeik, illetve a szülők egymás közötti, valamint a szülők és a külvilág kapcsolata, így erőteljesebben megjelenhetett a  családok, az egyes családtagok elmagányosodásának problémája is. Az előbb leírt lépcsőfokok következménye, hogy manapság egyre többen gondolják azt, hogy a család fogalma szabadon értelmezhető, és a szoros gyermek-anya-apa kapcsolat már nem alapvető eleme, hanem csak esetleges alkotórésze a család intézményének.

A családok „kötőanyaga” meggyengült, és ezzel párhuzamosan fokozatosan megjelentek a válások számának erőteljes növekedésével az egyszülős családok is. Ez a tény, illetve a házasságkötési kor kitolódása, és az emiatt egyre későbbre halasztott gyermekvállalás, sok helyen átalakította a családokról alkotott felfogást, melynek egyenes következménye volt a családokban nevelkedő gyerekszám csökkenése.

Az egyszülős családokban legtöbbször az apa hiányzik, és az egyedül maradt anyákra hárul a család fenntartásának minden terhe. Sokszor halljuk, hogy az egyszülős családban szerető, kiegyensúlyozott környezetben nevelkedő gyermekek még mindig jobb helyzetben vannak, mint a súlyos vitákkal terhelt, a szocializációt károsan befolyásoló szülői kapcsolatot megélő gyermekek, ami sok szempontból helytálló feltevés.  Az viszont letagadhatatlan, hogy az egyik szülői minta hiánya, a megfelelő szülői, legtöbbször apai szerep nélküli felnevelkedés, valamennyire biztosan rányomja a bélyegét a gyermek szocializációjára, és előfordul, hogy a felnőttkori életére, családalapítási sikerére is. Sokszor „ördögi kör” alakulhat ki ebből a láncolatból, amelyből nehéz lehet a kilépés, bár ennek az ellenkezőjére is vannak példák.

[[paginate]]

A család feladata és értéke

A család nem egy öncélú, önmagáért létező intézmény, hanem több nagyon fontos feladattal, funkcióval ellátott viszonyrendszer, melyet nem véletlenül tekintünk a társadalmunk alapkövének. A család egyik legfontosabb feladata a szocializáció biztosítása, amely a nemzedékek együttműködésével valósul meg. A gyermekek itt tanulhatják meg a harmonikus házasság, a gyermeknevelés szabályait, tehát az együttéléshez szükséges szabályrendszert. Ez azonban nemcsak a családi kapcsolatokra vonatkozik, hanem ezek az alapok jelentenek majd biztos vagy – rossz szocializáció esetén – bizonytalan hátteret a társadalmi beilleszkedéshez, és így a sikeres élethez. Nagyon fontos feladata a családnak a gyermekvállalás, a reprodukció, az élet továbbadása. Kiemelt kihívás a családnak a kulturális értékek, hagyományok átadása, megőrzése. Ezek azok a közös értékek, melyek nemcsak a családnak, hanem a tágabb társadalomnak, a családok szövetségének és átfogó nagy közösségének teremti meg a hátterét, és biztosítja a nemzet fennmaradását. Vallásos családokban pedig kiemelt feladat a keresztyén szemléletünk ápolása, a hitünk megőrzése és továbbadása is. Ezekben a családokban talán több idő jut a befelé fordulásra. Ez segíti a családi kapcsolatok megerősítését, a lelki egyensúly megőrzését, ezért nem véletlen, hogy az ilyen családokban erősebb a családtagok közötti kötelék, és a gyermekek rendszerint biztosabb háttérrel vágnak neki az önálló életnek.[1]

A családnak a fentieken túl van egyfajta gondozó funkciója is – ez keresztyén emberként minket nem lephet meg, hiszen erkölcsi kötelességünk a rászorulók, köztük az idős nagyszülők ellátása is, gyermekeink gondozása, nevelése mellett. Az idősek gondozásának feladatát akkor tudja igazán jól ellátni egy család, ha a teendők és a terhek megoszlanak a családtagok, a testvérek között. A szociális állam utópiája megpróbálta elhitetni az emberekkel, hogy ezt a feladatot az állam sokkal jobban végzi, illetve nem kell ezzel a családoknak magukat terhelni. Ez azonban nem igaz, és manapság azért kénytelen az állam sok esetben ezt a feladatot ellátni, mert sokan akár a szegénységtől való félelmükben nem akartak gyermeket vagy csak egy gyermeket vállaltak. Az egykéknek pedig sokszor különösen nehéz, hiszen egyszerre kell felnevelniük a saját gyerekeiket, illetve ezzel párhuzamosan gondoskodniuk a szüleiről is. Ez nagy teher, melyet sokan nem tudnak vállalni, így az államnak kell jelentős erőforrások bevonásával gondoskodnia az idősekről. Ez a szociális feladat a családi környezetben, minimális állami segítséggel, vagy állami segítség nélkül is ellátható lenne. Ráadásul ez a rendszer újratermelheti saját magát, hiszen általában az a szülő, aki egyedül gondoskodik egy vagy két felmenőjéről, nehezebben vállal több gyermeket, így az ő gyereke is hasonló csapdába kerülhet.

[[paginate]]

Fókuszban a családok

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kiemelt feladata, hogy névadónk, Kopp Mária professzor asszony, a Népesedési Kerekasztal megalapítója nyomdokain járva a tudomány és a számok nyelvén is feltérképezzük azokat a sokrétű folyamatokat, amelyek közvetlenül érintik, hatást gyakorolhatnak a magyar családok mindennapjaira, viselkedésükre, döntéseikre. A hathatós állami segítség alapfeltétele, hogy a döntéshozók pontosan tudják, mire van szüksége a családoknak ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat, tervezhessenek, és kiegyensúlyozottan működhessenek.

Megannyi kutatáson vagyunk túl az elmúlt években, amelyek egyik legfontosabb megállapítása, hogy a magyarok rendkívül családcentrikusak. A magyarok többsége életkortól függetlenül gyermek- és családpárti, az európai népek közül nálunk mondták a legtöbben (98%), hogy számukra fontos a család.[2] A felméréseink szerint a magyar emberek úgy vélik, hogy az a jó, ha legalább kettő vagy három (átlagosan 2,5) gyermek van egy családban, és a saját életükben is átlagosan 2,3 gyermeket terveznek.[3] A család melletti elkötelezettség tehát adott, a családpolitika feladata pedig, hogy támogatásaival segítse a családokat abban, hogy a vágyott és tervezett gyermekek megszülethessenek, ahogy erre a kiemelt célra már 12 évvel ezelőtt felhívta a figyelmet Kopp Mária. Bizakodásra ad okot, hogy a magyar fiatalok majdnem fele több gyermekre vágyik, mint amennyi a szüleinek van; amihez feltehetően meg is kapja a támogatást a szüleitől, hiszen az idősek 40%-a mostani meglátása szerint több gyermeket vállalna, ha újrakezdhetné az életét.[4]

Intergenerációs kutatásunk során világosan kiderült, hogy a nemzedékek közötti jó kapcsolat biztos alapot ad a családoknak, a nagyszülői segítség hozzájárul a gyermekvállalási kedv növekedéséhez. A fiatalok  88%-a, az idősek 93%-a gondolta úgy, hogy a szülői segítségnyújtás nagyon fontos egy ifjú pár számára. Több mint háromnegyedük szerint elősegíti a gyermekvállalást, ha az unokákat a nagyszülőkre bízhatják. Az intergenerációs kapcsolatok jelentőségét mutatja az is, hogy azon idősek között, akik jó kapcsolatot ápoltak szüleikkel, háromszor annyi a nagycsaládosok aránya. Az idősebb és fiatalabb nemzedékek egymást erősítő hatása derül ki abból is, hogy azok a fiatalok, akiknek legalább egy nagyszülője él, nagyobb arányban terveznek gyermeket vállalni, mint azok, akiknek már elhunytak a nagyszülei. A nagyszülők aktív jelenléte a családban tehát pozitívan befolyásolhatja a fiatalok gyermekvállalási szándékát, a generációk összefogása támogatja a családok születését és mindennapi életét.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a tervezett gyermekek megszületésének szempontjából kiemelt fontosságú, hogy a gyermekvállalásnak leginkább kedvező együttélési forma a házasság. Tízből kilenc magyar szerint a házasság a legideálisabb párkapcsolati forma.[5] A fiatalok többsége alapvetően házasságban szeretne élni, és a házasságot tervezők közül szinte mindenki (97,1%) gyermeket is szeretne.[6] Kopp Mária a magyarok lelki állapotát vizsgáló kutatásiból azt a következtetést vonta le, hogy a házasság a legtöbb ember értékrendjében a legbiztosabb kapcsolatformát jelenti, de sokan abból indulnak ki, hogy a tökéletes társat kell megtalálniuk, és nem veszik észre, hogy csak együtt lehet egyre tökéletesebbre csiszolódni. Ez az összecsiszolódás pedig harmonikus házassághoz vezet, amely ugyancsak Kopp Mária és férje, Skrabski Árpád vizsgálatai alapján olyan egészségvédő tényező, amely testi-lelki szempontból is a legerősebb védelmet biztosítja a pozitív életminőség eléréséhez.[7]  Ezért is fontos, hogy egyéni szinten, de társadalmi szinten is tegyünk azért, hogy minél többen döntsenek a házasság és a gyermekvállalás mellett.

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a családvállaláshoz kapcsolódó mutatók jelentősen javultak Magyarországon az elmúlt évtizedben. 2010-hez képest Magyarországon nőtt legjobban az Európai Unióban a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi arányszám és a házasságkötések száma is.[8] Különösen kedvező tendencia az, hogy nőtt a házasságban született gyermekek száma, és kevesebb az olyan válás, amelyben gyermek van. Ez azt mutatja, hogy egyre stabilabbak a párkapcsolatok és a családok, vagyis egyre inkább a  kiegyensúlyozottság jellemzi őket, ami azért is fontos, mert  – ahogy a családvédelemi sarkalatos törvényünk is fogalmaz – „harmonikusan működő családok nélkül nincs jól működő társadalom sem”.

[[paginate]]

Nagycsaládok a fenntartható jövőért

Jövőnk szempontjából meghatározó a teremtett világ védelme és a nemzetünk fennmaradásának biztosítása. Megalapozottan állíthatjuk, hogy ezen célok sikerében kulcsfontossággal bírnak a családok, kiemeleten is a nagycsaládok. A KINCS elemzései és felmérései rávilágítanak, hogy Magyarországon a nagycsaládosok olyan közösségeket alkotnak, amelyeknek meghatározó szerepe van a demográfiai kihívások kezelésében és a környezetünk védelmében is.

2010 óta jelentősen nőtt a nagycsaládos életforma népszerűsége, azaz legalább három vagy több gyermek vállalása és nevelése. A magyar társadalomban konszenzus van arról, hogy a nagycsaládokat kiemelten kell támogatni, az emberek háromnegyede egyetért ezzel.[9] A családokat segítő intézkedések közül több is kifejezetten ösztönzőleg hatott a harmadik gyermekek megszületésére, hiszen számos támogatás esetében jelentős ugrás tapasztalható akkor, ha egy családban már három gyermeket nevelnek. Ilyen a családi adókedvezmény vagy a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), de kifejezetten a nagycsaládosokat támogatja az autóvásárlási kedvezmény vagy a négygyermekes anyák személyi jövedelemadó mentessége. Emögött az az elgondolás húzódik meg, hogy a gyermekvállalás nem jelenthet szegénységi kockázatot, sőt, aki elkötelezi magát a több gyermek nevelésével járó többletfeledatok ellátása mellett, az inkább járjon jobban anyagilag, mint az, aki ezt a feladatot nem vállalja.  2010 óta a családpolitika fontos célkitűzése elérni azt, hogy „anyagi értelemben a gyermekesek jobb színvonalon éljenek, mintha ugyanezek az emberek nem vállaltak volna gyermeket[10]. Nagycsaládban élni tehát egyre divatosabbá vált a 2010-es években Magyarországon, nem véletlen, hogy nőtt a harmadikként megszülető gyermekek számaránya[11], ezzel is javítva a születési statisztikákon. Jelentős mértékben a nagycsaládoknak köszönhető, hogy 2010-hez képest negyedével nőtt a termékenységi arányszám és ma már öt tervezett gyermekből négy születik meg (azaz kettőből 1,55), míg 2011-ben még csak három (1,23).

A nagycsaládok nemcsak a nemzet fennmaradásához járulnak hozzá, hanem a teremtett világunk védelmében is élen járnak. 2020 elején a környezettudatosságról készült kutatásunk egyértelműen rávilágított, hogy a családosok sokkal elkötelezettebbek a környezet védelme mellett, jobban szívükön viselik a környezetük állapotát, mint azok, akik nem nevelnek gyermekeket. A magyar családok gyermekeik jövője érdekében hajlandóak cselekedni a környezetvédelemért, sajátjuknak érzik a problémát, s éppen a nagycsaládosok tartják magukat a leginkább környezettudatosnak (97 százalékuk) és ők azok, akik gyermekeink jövője miatt kifejezetten fontosnak tartják a kérdést (95 százalék)[12]. Ez az elkötelezettség megmutatkozik abban is, hogy az összes gyermekes család közül a nagycsaládosok között vannak a legtöbben például azok, akik szelektíven gyűjtik a szemetet (93 százalék).  A gyermeket nevelők tehát felelősebben viszonyulnak a jövő nemzedékéhez, így a családosok jelentik természeti értékeink megóvásának biztosítékát. A családok az élhető jövőt építik, a családosoknak fontos, hogy a gyermekeik egészséges környezetben, a természettel minél nagyobb összhangban nőjenek fel.

A kutatás eredményei szöges ellentétben állnak azokkal az állításokkal, amelyeket egyes körökben népszerűsítenek manapság, miszerint a környezetvédelmi problémák miatt felelőtlenség gyermeket vállalni és éppen a sok gyermekesek jelentik a legnagyobb veszélyt a környezetre. A válaszadók egyértelművé tették: a családosok, különösen a nagycsaládosok a teremtett világunk leginkább elkötelezett őrzői, akik a klímakatasztrófa miatti riogatás helyett tesznek azért, hogy az ne következzen be.

[[paginate]]

A család óvó, védő ereje

2020 tavaszán megváltozott az életünk, a koronavírus járvány új helyzetek és új kihívások elé állította a családokat. Ebben a világméretű krízisben derült ki igazán, hogy ha baj van, akkor az emberek többsége leginkább a családtagjaira számíthat.

Felméréseink szerint a járványügyi veszélyhelyzet okozta nehézségek még közelebb hozták egymáshoz a családban élőket, a családtagok között inkább javult a kapcsolat, mintsem romlott. A járvány alatt az emberek negyede (24 százalék) arról számolt be, hogy javult és szorosabb lett a kapcsolata a szüleivel, gyermekeivel, testvéreivel. Nagyjából 70 százaléknál nem volt változás, és mindössze 4-5 százalék számára jelentett romlást a járványhelyzet.[13] Sok családi kapcsolat tehát megerősödött és elmélyült, az összezártság és az egymásra utaltság miatt ötször többen érezték úgy, hogy javultak a családon belüli viszonyok, mint ahány ember szerint rosszabbá váltak.

A magyarok közül legtöbben a házastársukra, párjukra támaszkodtak a bajban, emellett az idősebbek leginkább a gyermekeikre, a fiatalabb korosztály pedig a szüleire.  A bezártságot és az otthon töltött időt a gyermeket nevelők, közöttük is a nagycsaládban élők valamivel pozitívabban élték meg, mint azok, akiknek nincs gyermekük. Annak ellenére élték meg jobban a bezártságot, hogy a digitális oktatás teljesen újszerű kihívások elé állította őket, de a többségük jól meg tudott birkózni ezzel a helyzettel.[14]

Figyelemre méltó hozadéka a pandémiának, hogy sok korábban bizonytalanabbnak tűnő kapcsolat megszilárdult. Ez jól megmutatkozik a házasságkötések számában, hiszen annak ellenére, hogy a járvány miatt számos nehézségbe ütközött az esküvők megtartása, mégis többen kötötték össze az életüket 2020-ban, mint egy évvel korábban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.  

Mindent összevetve a magyar családok helyzete az elmúlt években jelentősen javult, közülük is a három vagy több gyermeket nevelő családok esetében volt a leglátványosabb a fejlődés. A koronavírus járvány kezelésében nagy előnyt jelentett, hogy a 2010-es évek végére az Európában is egyedülálló magyar családpolitikának köszönhetően megerősödtek a magyar családok mind anyagi, mind lelki értelemben. Ma Magyarországon már divatos, sőt „trendi” nagycsaládban élni, hiszen anyagi és erkölcsi elismerés övezi azokat, akik több gyermek felnevelésére vállalkoznak. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy minden nagycsalád az első gyermekkel kezdődik, ezért továbbra is kiemelet figyelmet kapnak a családalapítás előtt állók ugyanúgy, mint a sok gyermeket nevelők. Hiszen nekünk, magyaroknak minden gyermek KINCS.

Fűrész Tünde

[1] Pusztai Gabriella: A vallásosság nevelésszociológiája (Gondolat, 2020)

[2] https://szazadveg.hu/hu/2020/12/14/csalad~n1505

[3] https://www.koppmariaintezet.hu/docs/KINCSgyermekvállalásitervekMagyarorsz2020-ban.pdf

[4] https://www.koppmariaintezet.hu/docs/Intergeneracioskutatás.pdf

[5] Murinkó Lívia- Rohr Adél: Párkapcsolat, házasságkötés, Demográfiai Portré (KSH- NKI, 2018)

[6] https://www.koppmariaintezet.hu/docs/Intergeneraáciosutatás.pdf

[7] Kopp Mária – Skrabski Árpád: Nők és férfiak egészségi állapota Magyarországon, Szerepváltozások (Tárki, 2009)

[8] https://www.koppmariaintezet.hu/docs/KINCS_KUTIR_Eurostat_2019_TTA_2021_03_01.pdf

[9] https://www.koppmariaintezet.hu/docs/Csal%C3%A1dok_Sz%C3%A1zadv%C3%A9g%20prezi.pdf

[10] Orbán Viktor: Első a család (előadás, III. Budapesti Demográfiai Csúcs, 2019. szeptember 5.) https://www.koppmariaintezet.hu/docs/Els%C5%91%20a%20csal%C3%A1d%20%E2%80%93%20III.%20Budapesti%20Demogr%C3%A1fia%20Cs%C3%BAcs%202019.pdf

[11] 10+1 tény a 2010-es években gyermeket szült kismamákról (KINCS, 2020)  https://www.koppmariaintezet.hu/hu/10p1-lapozo

[12]https://www.koppmariaintezet.hu/docs/Gyorselemz%C3%A9s%20a%20Csal%C3%A1dok%20%C3%A9s%20a%20k%C3%B6rnyezetv%C3%A9delem%20kutat%C3%A1s%20eredm%C3%A9nyeir%C5%91l_KINCS..pdf

[13] https://www.koppmariaintezet.hu/images/news21/Kozerzet20200326.pdf

[14]https://www.koppmariaintezet.hu/docs/II.%20Digit%C3%A1lis%20oktat%C3%A1s%20az%20iskol%C3%A1ban,%20otthoni%20tanul%C3%A1s%20a%20csal%C3%A1dokban.pdf

Hasonló anyagaink

A XXI. század és a generációk

Mi is ez a nagy „generációzás” mostanában? Miért beszélünk ennyit erről, miközben amióta világ a világ, mindig is voltak fiatalok és idősek, és mindig is láttunk eltérést...

Elvesztettél! Valóban elvesztettél?

Egyesek szerint a fiatalok az egyház jövője, mások szerint már a jelene, akik nélkül nem is lesz jövőnk. Kutatási adatok szerint ugyanakkor a fiatalok folyamatosan fogynak egyházunkból, és lelkipásztoraink tapasztalata is azt mutatja, hogy nem egy...