A Kárpát-medencei együttműködést érintő kérdések szerepeltek a Generális Konvent november 10-11-i elnökségi ülésének napirendjén. A kétnapos tanácskozás végén az európai migrációs válságról fogadott e...
Európa irányába megindult a népvándorlás, az illegális migráció. Ennek okait, történelmi hátterét, a jelenlegi helyzet ismertetését és elemzését, az európai megoldás-keresést vetíti elénk e tanulmány.
„…hogy bölcs szívhez jussunk” – ezt a mottót választotta programjai elé a 35. Kirchentag, amelynek Stuttgart adott otthont június 3. és 7. között. A német protestánsok több mint százezer embert vonzó gigarendezvényén elsősorban a fenntarthatóság kérdésével foglalkoztak – ennek érzékeny pontja a migráció témája.
Korábban egy nagyobb generációs ciklusban három, legfeljebb négy generáció élt együtt. Most pedig azt látjuk, hogy jelenleg hat generáció él együtt egy emberöltő alatt együtt.