Divatja van manapság a római katolikus szenteknek a hazai zenés színházakban. Közülük nem az Árpád-házi Erzsébet az egyetlen, akiről – a Confessio előző számában is bemutatott – musical készült az idén. Szintén a budapesti Erkel Színházban, június 28-án láthatta a nagyközönség a Loyolai Ignác megtérését feldolgozó, több szempontból is rendhagyó előadást.

2021–22-t némi humorral – a reformáció emlékéve után szabadon – az ellenreformáció évének is nevezhetnénk. Római katolikus testvéreink ugyanis tavaly ünnepelték legnépesebb szerzetesrendjük, a Jézus Társasága alapítója megtérésének 500. évfordulóját, idén pedig 400 évvel ezelőtti szentté avatásáról emlékeztek meg. Ennek apropóján a jezsuiták – akikről a legtöbb reformátusnak az ellenreformációban betöltött szerepük jut eszébe – világméretű emlékévet hirdettek. Magyarországon is sokféleképp idézték fel Loyolai Ignác életének tanulságait: nemcsak a megtérést boncolgató teológiai konferenciával, emlékbélyeggel és társasjátékkal, valamint életrajzi regényének megjelentetésével, hanem egy fülbemászó musical létrehozásával is.

Loyolai Ignác a lovagi dicsőséget és a nők kegyeit elnyerni igyekvő forrófejű baszk nemesből lett zarándok, nagyhatású lelkivezető. Sokan a római katolikus egyházat belülről megújító reformátornak tekintik, ugyanakkor nem tartozik a legnépszerűbb szentek közé. Fordulatokkal teli, színpadra kívánkozó életéből Vizy Márton zeneszerző és Tóth Dávid Ágoston szövegíró – az Én, József Attila című Madách-musical szerzőpárosa – készített darabot a magyarországi jezsuiták megbízásából. A profi szövegkönyvet és kottákat azután odaadták a jezsuiták miskolci elitgimnáziuma tanárának, Herpainé Velkey Klárának, aki a barokk jezsuita iskoladráma hagyományait felelevenítve évek óta állít színpadra zenés produkciókat az iskola 120 fős diákkórusával.

^{Fotó: Pásztor Péter (jezsuita.hu)}

[[paginate]]

Amatőr társulat előadására ültem be, így nem vártam csodát, annál nagyobb volt a meglepetésem. Persze nem minden hang volt a helyén – ne feledjük, 10–12. osztályos diákok játszottak minden szerepet! –, a hangosítással is volt némi gond (mint kiderült, az utolsó pillanatban kellett beugrania valakinek), ám a szereplők átélése és lelkesedése, a jelenetek közösen kidolgozott koreográfiája, illetve az érzelmekre ható zene levett a lábamról engem is, aki fenntartásokkal kezeli a műfajt. Sodró lendületű, felemelő és inspiráló előadásukat komoly társulatokat megszégyenítő, szűnni nem akaró vastaps koronázta mindkét felvonás végén.

A budapesti díszelőadás a diákkórus szokásos tanévzáró turnéjának utolsó állomása volt, ám tekintettel a nagy érdeklődésre, őszre újabb Kárpát-medencei előadássorozatot hirdettek, melynek szeptember 20-i állomása ismét az Erkel Színház lesz. Addig is, kedvcsinálónak, az összes dal meghallgatható az interneten Dolhai Attila előadásában.

Reformátusként miért érdemes megnéznünk egy számunkra rossz emlékű római katolikus szentről szóló – ráadásul misztikusnak hirdetett – musicalt? Hogy az idősödő szerzetes emlékeiben elmerülve, zarándokútja földi állomásai mellett a poklot és a mennyet is megjárva – tisztelgés Dante előtt! – megértsük: bár a reformátorokat egy világ választotta el Ignáctól, a Rómához az Inkvizícó börtönében is hű reformpaptól, az az egy, ami valójában szükséges, közös volt bennük. Az Ignác musical ügyesen nyitogatja a szíveket, hogy a néző vágyakozzon is erre az Egyre, aki nem e világból való.

Feke György

^{Forrás: jezsuita.hu}