Orvos-Tóth Noémi a könyvét saját nagymamájának ajánlotta, általa motiválódott, hogy generációs traumák kutatásába fogjon. Könyvében jelentős hangsúlyt kap a megöröklött, vagy megélt trauma, traumatikus hatású esemény. A mű címe is – Szabad akarat – ezekre a szerzett, hordozott traumákra utal. „Számomra a szabad akarat nem azt jelenti, hogy bármit megtehetek, nem kell senkire tekintettel lennem, mehetek a saját vágyaim után. A szabad akarat azt jelenti, hogy megdolgoztam a családi örökségemet, felismertem a transzgenerációs traumákat az életemben és képes voltam a negatív, akadályozó munkákat átdolgozva egy olyan életet kialakítani, ami már nem a régi hiányokról, korlátokról, fojtogató elvárásokról szól, hanem az én saját autentikus meggyőződéseimet és törekvéseimet tükrözi. Számomra ezt jelenti a szabad akarat” – emigyen határozta meg az írónő a címben megjelenő fogalmat.

A megszületett alkotás nem egy lábjegyzetektől hemzsegő, elméletekkel túltűzdelt tudományos munka. Jellemző rá, hogy a gyakorlati praxis valóságából nyit utat a magasszintű, letisztult szakmaisághoz. 14 nő, 11 férfi, 2 pár és 1 család rövidebb-hosszabb történetét ismerhetjük meg a könyvből, ahogy a nehéz sorsukban a terápia segítségével megtalálták a gyógyulást. Megérezhetjük, honnan indulnak el és milyen utat járnak be ahhoz, hogy önmaguk lehessenek, szabadon dönthessenek saját sorsuk formálásában. Az emberi sorsok közelsége fenntartja a figyelmet, a terapeutával és a sebzett lelkekkel együtt merülünk bele a hétköznapi életüket megrázó tragédiákba. Ezek az alámerülések végül nem hagynak nyomasztó érzést maguk után, mert a mi lelkünk is megtalálja a történetek szereplőivel együtt a szabadságra vezető utat, fellélegezve bennünket is elönt a remény.

[[paginate]]

Klasszikus költőink is bevilágítanak egy-egy versrészletükkel a lélek rejtett zugaiba, így találkozhatunk a műben Ady Endre nagyszerű ráérzésével, József Attilával, Pilinszky Jánossal, de Karinthy Frigyes is meghív bennünket egy gondolatra. A költészet világán túl az értékes pszicho-szakemberek elméletei is megjelennek, de csak éppen annyira kifejtve, hogy nem lesz átbillenés a tudományos elmélet száraz világába. Az emberekért szólal meg egy-egy neves szakember az irón keresztül, még a tömör pszichológiai fogalmak is éppen a megfelelő helyükön vannak. Megnyugtató hatása van annak, hogy az idézett műveken, szakmai gondolatokon keresztül láthatóvá válik, hogy az egyén által hordozott trauma nem is annyira magánügy, mint ahogy azt az elszenvedő megéli. Hiszen ismerték ezeket az érzületeket költőink is, megértették és foglalkoznak vele a szakemberek is.

A könyv első részében a szerző a pénzhez, az egzisztenciához való viszonyulások sebző, traumatizáló hatását helyezi az olvasó figyelmének középpontjába. A szegénység, az anyagi javak nélkülözése vagy elvesztése erős érzelemkötegeket érint, mely az életet, de még a következő egy-két generáció életét is meg tudja határozni. Egészen a kötődési terünkig tud behatolni, oda, ahol a magunkhoz, másokhoz, az élethez való kapcsolódásunkat tudja formálni, pontosabban deformálni. Elénk tárul egy fájó szülői élmény arról, hogy a gazdagok mindig csalással boldogulnak és a becsületes ember szegény marad, amely tapasztalat aztán gúzsba köti a gyermeket, kibontakozó karrierrel és jó fizetéssel megfullad a bűntudat  érzetében. Megismerkedhetünk a szégyen összezsugorító erejével, amikor a szegénység miatt a gyermekkorból hozott tehetetlenség, kirekesztettség szinte kiradírozza azt az embert, aki lehetett volna. Vagy csatlakozhatunk a stabil és biztos egzisztenciával rendelkező, maximálisan önirányított férfihez, akit egy váratlan betegség megsemmisít és parányivá porlaszt.

Rácsodálkozhatunk, ahogy egy gyomorgörcsöt okozó munkahelyi státuszszorongás hátterében a fiával minduntalan rivalizáló apa alakja húzódik meg. Ő mindig fölényesen tornyosult gyermeke fölé, ahelyett, hogy őt emelte volna atyai módon.

[[paginate]]

Aztán az elköteleződéstől való rettegés mögött, azzal szoros összefüggésben megláthatunk egy apát, aki egyedüli pénzkeresőként autoriter módon uralkodott a neki egzisztenciálisan kiszolgáltatott édesanya felett.

Szintén egy esettörténeten keresztül mutatja be az író, hogy a hiányzó alapbiztonságunkat miként lehet – ha csak időlegesen is – mégis újra és újra megteremteni magunknak kényszeres vásárlással. A shoppingolás az anyagi jólét és a biztonság érzetét kelti. Ezt keresi kétségbeesve a lélek, hogy kompenzálja belső bizonytalanságát, csökkentse az ebből fakadó szorongását.

Megrendülhet az olvasó afelett is, hogy a szülők pénzzel való felelőtlen bánásmódja, és annak emiatti hiánya hogyan sebez meg egy felnövekvő ifjút, aki a házasságában érthetetlenül spórolós lesz, akár fukarnak is tűnhet, és mindig feszültség, hatalmas vita kerekedik belőle, ha a pénz szóba kerül.

Egy családi történeten keresztül szembesülhetünk azzal, hogy sokszor a traumát két-három generációval korábban élik át a felmenők, majd az alattuk lévő generációk már csak a traumatikus működést, mint mintát veszik át. Akár egy történelmi eseményen, vagyon-, föld elkobzáson keresztül születik meg a kifosztottság és tehetetlenség érzete. Minek egzisztenciát építeni, ha egy pillanat alatt a semmibe vész? A motiválatlanul működő utódoknak lesz szüksége megküzdeni ennek a traumának az érzetét, átvett működésmódját ahhoz, hogy perspektívát találhassanak az életükre nézve.

Példát látunk a könyvben arra is, hogy ha valaki csalódik egy másik emberben, barátban úgy, hogy annak nyomán kifosztva, kisemmizve éli meg magát, akkor megjelenik a kapcsolati bizalmatlanság, a fullasztóan zárt családi működés.

Túry Ferenc pszichiáter gondolatain keresztül világossá válik, hogy olyan szociális lények vagyunk, akiknek a létezéshez szükségük van a másik emberre. Az elmagányosodás lélekdeformáló erő.  A kifelé zárt családban felnövő ember bizalmi tőkéje önmaga vagy mások és a világ iránt is igen csekély lesz, aminek következtében életvezetésében hamar krízis helyzetbe kerülhet.

[[paginate]]

A mű második felében a szerző/pszichológus nagyfokú érzékenységgel vezeti közelebb az olvasót a trauma okozta sérülésekhez. Szintén emberi történetekben tárja elénk a trauma szétziláló erejét, romboló működésmódját. Mély sóhajok mellett a terapeuta biztonságos jelenléte segíti az olvasó érzelmeit is megérkezni a reménység szigeteire, ahol megélhető, hogy még az ilyen gyötrelmes sorsokból is van a lehetőség a gyógyulásra.

Aztán megismerkedünk annak az embernek a történetével, aki gyermekként minden idegszálával a másokra figyelést tanulta meg, lelke „te-fókuszban” növekedett. Nem kapott szüleitől megerősítő érzelmi jelenlétet, ezért lemondott saját magáról, és egy zárt térbe került, ahol minduntalan másoknak akar megfelelni. Kívülre helyezte önértékelését, mások függvénye lett, hogyan is érezheti és élheti meg önmagát. Braikertől megtudjuk a megfelelés után sóvárgó ember belső tízparancsolatát. Ez segít még inkább megérteni, közelebb kerülni az ilyen módon sebzett lélekhez.

A korai traumák egyik kulcsjelensége, a káoszélmény is fókuszba kerül. Az idegrendszer mindig készenléti állapotban van, alapjáraton is felül van hangolva. Egy ember történetében emiatt nem tud létrejönni az elköteleződés, megnyugvás, megállapodás. Olyan érzése lesz az olvasónak, amikor ezt a sorsot tanulmányozza, mintha az egyik óriáshullám tetejéről rögtön átzuhanna a másikra, és igazán sosem tud úgymond nyugodt vizet fogni és megpihenni. Csak csapódik ide és oda. Ezzel együtt is jó közel engedni magunkhoz a történetet, mert katartikus, ahogyan a hosszú, többéves belső munka után főhősünk nyugodt vizekre ér.

Az író továbbá bepillantást enged a házaspárok közti sebző dinamikákba is. Kiderül, hogy nem egyik vagy másik a hibás, hanem mindenki hoz magával saját puttonyt, egy kötődési élményanyagot, amely meghatározza a belső megéléseit a szeretetről vagy annak hiányáról, majd ebből fog kommunikálni és mozdulni a társa felé. Így sok „félreérzés”, érzelmi félreértés keletkezik, amit lehet és szükséges is a terapeuta segítségével kibogozni. Ahogyan Bruce Perry gyermekpszichiátertől olvashatjuk: „beletanulunk az életbe és nem beleszületünk”. Ezért házastársként előre meghatározott érzelmi-viselkedési repertoárt hozunk magunkkal, ami többnyire tudatküszöb alatt működik.

[[paginate]]

A családi „ego-massza” (Murray Bowen transzgenerációs családterapeuta kifejezése) működéséről is olvashatunk a kötetben. Egy család történetében a szülő nehéz érzelmekkel birkózik, melyeket átterhel gyermekére, aki a lojalitás okán át is veszi ezeket, olyannyira, hogy még felnőttként is szülője feszültségét éli tovább. Például egy elválni gyenge édesanyának a lánya többször is örömmel válik el, hogy minden egyes alkalommal demonstrálja az anyjának: meg lehet ezt tenni, meg kell ezt tenni, vagyishogy neked is meg kellett volna tenned. Ez a felnőtt nő tettei következtében erősnek, jónak éli meg magát, hogy véget tudott vetni valaminek, amiben feszültség keletkezett. Miközben az anya meg nem oldott konfliktusát élte tovább, és saját élete darabokra törött. Eva Illuoz francia-izraeli szociológus felhívja az olvasó figyelmét, az, hogy a házasságok manapság könnyen, bármikor felbonthatóak és az emberek fel is bontják, amiatt van, hogy általánossá vált a kötődési alapbizonytalanság.

A kötődésfókuszú szemlélet azt sem rejti véka alá, hogy a rendszeresen kifulladásig végzett munka hátterében egy lelki önvédelmi működés áll: így igyekszik az egyén a sebzettségét elnyomni. A munka profitjából részesül ugyan a család, a gyermekek mégis nélkülözésben nőnek fel, érzelmi, kapcsolati élmények hiányában. Az ilyen családban nem nevelkedik fel hálás utód. Egy tinilány robbanása miatt értetlen szülők jelennek meg terápiás segítséget kérni. Jacques Lacan francia analitikus gondolatai segítenek megérteni az anya-gyermek kapcsolat misztériumát és a kisgyermek valós szükségleteit: „a csecsemő vágya, hogy az anya vágyának tárgya legyen”.

A test nem felejt - a testtel, a nemiséggel kapcsolatos visszaélés mindig a legsúlyosabb vétség, amit el lehet követni valakivel szemben. A bemutatott történetben ez egy kicsiny leánnyal esik meg, akinek bizalmába férkőzve egy felnőtt hamuvá égeti az ő testi-lelki határait. Örültem az író döntésének, hogy egészen ideáig is elmerészkedett, ebbe a nehezen tolerálható lelki térbe is behívta az olvasóit. Mert ha kihagyta volna a traumának ezt a típusát, akkor azzal némán, de mégis hangosan azt üzente volna: ez már kezelhetetlen történet, itt nem nagyon van sikersztori, inkább toljuk a vakfoltba azokat az embereket, akiknek valamiért ezt is meg kell élniük. Ennek az üzenetnek az ellenkezője van megírva. A mélyen megsebzett, traumatizált embereknek is reménység van meghirdetve. Köszönjük ezt Orvos-Tóth Noéminek!

[[paginate]]

A könyv harmadik részében az író egészen kézzelfogható módszereket mutat be, amelyek a traumát elszenvedett, magasabb feszültségszinttel élő egyéneknek szolgál segítségül. Ezeknél a módszereknél a test a kiindulási pont, a megnyugvás útja a testen keresztül vezet a lélek felé. Olvashatunk a „pillangó ölelés” technikájáról, az autogén tréning szorongásoldó lehetőségéről, sajátos légzéstechnika megtanulásáról. Említésre kerülnek megtartó-gyógyító közösségek is, amelyeknek nagy szerepe lehet a sebződött ember életében, mint külső szabályzó erő.

Végigjárva lélekben ezt a sok emberi történetet, átfújt rajtunk megannyi szenvedés szele, mégis jó érzéssel fogunk bármikor is a könyvre gondolni, vagy rápillantani a könyvespolcunkon. Olyan ez a kötet, mint a gyermeknek a jó mese: felszínre hozza a nehéz érzéseket, amikkel egyedül nem nagyon tudnánk megküzdeni, bátorításra, támogatásra van szükségünk. A jó mese előhozza a belső dilemmákat, félelmeket, szenvedést, „kishalál” élményeket, a harag, bűntudat, kiszolgáltatottság, szégyen érzeteit. Azonban a mese sem hagyja ezeket rendezetlenül, hanem úgy vezeti a történeti szálakat, hogy a rossz érzések feloldódjanak, a végére megjelenjen a békesség, az öröm, a felszabadulás érzete. Valamennyi megterhelő, valós történet végén ugyanezt a belső élményt élhetjük át: van reménység, van gyógyulás, lehetséges a „szabad akarat”.

Szőke Etelka