Számomra kezdetben „csak az Albert Zsuzsa férje” volt. Olykor láttam őt a Magyar Rádió folyosóján, néha a Pagodában, de a hetvenes évek ifjú rádiósaként Albert Zsuzsa hangja, műveltsége, műsorainak tiszta levegője hatott rám közvetlenebbül. Szerény állhatatossága, s az állampárti elvárások közepette is eltökélten erkölcsös szerkesztői magatartása igaz példa volt sokunk előtt. Nemcsak az általa megszólaltatott írók és életművük vált legendává, Albert Zsuzsa maga is az elmúlt század rádiózásának legendás alakjává emelkedett. Aki nemcsak lírikusként és szerkesztőként, de férje oldalán is méltó és hűséges szolgálatosa lett a magyar kultúrának. Neki köszönöm most azt is, hogy Albert Gábor emléktáblájának felavatásakor szólhatok.

„Mi nem kaptunk kegyelmi időt” – így emlékezett az Új Magyarország napilap megalapítására Albert Gábor, arra a keserves csalódásokkal, mégis reményteli várakozásokkal feszített időszakra, amikor személyesen is közel kerülhettünk egymáshoz. Az íróból – vagy ahogyan ő nevezte magát: „gyalogíróból” – újdonsült alapító főszerkesztő, a rádiós újságíróból pedig botcsinálta kormányszóvivő lett. Egyikünk sem kereste a megbízatást.  Albert Gábor az István király fanyar bora című kötet egyik látleletében később megírja indoklás nélküli felmentésének és a lap kimúlásának történetét. Főszerkesztői egzisztenciáját a félmunkaidős Bartók Archívumi fizetésére visszagondolva sem siratja, a maga mögött hagyott kilenc hónap legfőbb eredményét a rá jellemző iróniával mindössze abban látja, hogy „a kilenc hónapos kiruccanás nem tett ’főszerkesztővé,’ a megszokás nem vált zsarnokommá, maradtam az, aki voltam”.

[[paginate]]

Ki is volt az osztályidegen értelmiségi családból érkezett író? Az irodalmi életünkből fájdalmasan hiányzó Fázsy Anikó így válaszol a maga által feltett kérdésre: „Amikor a másik ember élete fölé hajolunk, megpróbáljuk meghatározni, miből áll össze ez az élet, mi hozza létre sodrát. /…/ Albert Gábor élete fölé hajolunk, és azt látjuk, az élet fonala fájdalmas következetességgel sistereg, ívfényként fellobban, éget: könyveit olvasva és újra olvasva megállapíthatjuk: mindegy, hogy regénynek nevezi-e írását, esszének vagy eszmélkedésnek, a magyarság sorsa, a magyarság léte foglalkoztatja kezdetektől…” Érthető tehát, hogy az 1983-ban megjelent Emelt fővel című megrendítő erejű szociográfia szerzőjét, a „magányos merénylőt”, aki – 1986-os írószövetségi beszéde miatt – nemcsak a szamizdatok címoldalára, de a pártközpont  tiltólistájára is rákerül, s akit méltán sorolunk a rendszerváltozást előkészítői értelmiségiek közé, 2003-ban meghívják a Magyar Művészeti Akadémia egyesületébe, Makovecz Imre és társai közé.

Albert Gábor 1989-ben Tőkéczki Lászlóval megszervezi a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet, s újraindítja a nagyhírű Protestáns Szemlét. Ő az egyik szervezője Merétey Sándorral, Tenke Sándorral és Tőkéczki Lászlóval a Református Egyház Értelmiségi Konferenciáinak.

És itt idézzünk néhány mondatot a kecskeméti Katona József Színház nyugalmazott rendezője, Udvaros Béla visszaemlékezéséből: „A Fasori Evangélikus Gimnázium nagytermében 1990 napfényes tavaszán ült össze a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület. A színpadon az evangélikus Szentágothay János elnök, az unitárius ifjú Bartók Béla alelnök és a református Tőkéczki László főtitkár. A nézőtéren a protestáns művészeti, értelmiségi elit az újrakezdés lázas izgalmával és lelkesedésével - közöttük Albert Gábor, az Egyesület titkára”.

Amikor Udvaros Béla felveti egy új színház létesítésének gondolatát, a jelenlévők azonnal nagy tetszéssel megszavazzák a javaslatot. Az alapításhoz Albert Gábor is rögtön felajánl 10 ezer forintot. A lázas kezdést húsz esztendőn át tartó közös, következetes és sikeres munka követi. Az egyedülálló színházi vállalkozásban Albert Gábor a legválságosabb időkben is, minden küzdelmében társa, tanácsadója, legfőbb segítője marad Udvaros Bélának.

[[paginate]]

„Egy kis nemzeti színházat” teremt a két alkotó szellem Németh László, Illyés Gyula, Sík Sándor, Tamási, Nyirő, Madách, Hubay Miklós, Szabó Magda vagy éppen Ibsen és Thorton Wilder darabjainak színrevitelével. Az igazságkereső és katarzist kiváltó színház az eszményük, Thália templomának egykori rangja és méltósága lebeg a szemük előtt, amikor a színpadon fel akarják ragyogtatni a magyar nyelv szépségét és gazdagságát. Fontos és szép emlékem marad a Duna Palota ékszerdoboznyi színházában átélt bemutatók élménye, az együvé tartozás közös öröme, s a premierek ünnepi légkörében jó volt találkozni Albert Gáborral és barátaival. Az Evangélium Színháznak 2005-ben adományozott Magyar Örökség-díj Albert Gábor erkölcsi becsületrendje is. Méltó és igazságos, hogy 2016-an pedig feleségével, Albert Zsuzsával együtt kapták meg írói munkásságukért a Magyar Örökség-díjat.

„Őrlelke ennek a népnek, szolgáló örököse Németh László, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Kós Károly nemzetépítő munkájának” – méltatja őt küzdőtársa, dr. Szíjártó István, akivel a Százak Tanácsában évtizedeken át vállvetve dolgoztak. „Népi és urbánus, nemzeti és globalista vitázók között Albert Gábor egy európai magyar, független értelmiségi, aki tudja, hogy a kultúra egy nemzet igazi alkotmánya”.

Abba a szellemi épületbe, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia az elmúlt mintegy harminc esztendőben emelt – 2011 óta már köztestületként! –, beépültek a „szikár éleslátó” Albert Gábor világos gondolatai, írói életműve és közéleti küzdelmei is. De humora és derűje is nélkülözhetetlen, szilárd ragasztóanyagként része a fundamentumnak. S felmutathatja-e meggyőzőbben az idők fordulását és az MMA létezésének jogosultságát, minthogy a Kossuth-díjas Albert Gábor 85. születésnapi ünnepségén a Pesti Vigadó dísztermében Kóka Rozália is immár akadémikusként köszönte meg az Emelt fővel írójának, hogy a bukovinai székelyek szenvedéstörtének bemutatásával segített visszaadni népének önbecsülését.

Kedves Gábor, mindnyájan köszönjük az életed.

Juhász Judit